A Milan idegenben 2-1-es vereséget szenvedett az Udinese ellen az olasz labdarúgó bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapját. Ugyan a piros-feketék vezetést szereztek, viszont a hazaiak előbb egyenlítettek, majd megszerezték a három pont sorsát eldöntő találatot.

Kiegyenlített játékkal indult a meccs, viszont a milánóiak a 8. percben az első helyzetükből megszerezték az első gólt. Suso beadása után Giacomo Bonaventura volt eredményes. A piros-feketék magabiztosan őrizték előnyüket, az Udinese játékosai pedig rendre rossz döntéseket hoztak a 16-osnál, ha eljutottak addig.

A 24. percben komolyabb gólhelyzet adódott az Udinese előtt: egy beadást követően Faraoni érkezett, viszont De Sciglio szorításában a kapu mellé fejelt. Nem sokkal később érzékeny veszteség érte a Milant, ugyanis a gólszerző Bonaventura fájdalmas arccal cserét kért és a helyére Deulofeu állt be, aki első Serie A meccsén mutatkozott be.

A 31. percben azonban egy labdaeladás után Thereau büntetett, Donnarumma nem tudta hárítani a csatár lövését. Ezzel kiegyenlített az Udinese. A második játékrészben az első helyzet a friuliak előtt adódott, Zapata került helyzetbe és Donnarumma remek ütemben kivetődve védett. A kihagyott ziccert szinte egyből büntette a Milan, egy tetszetős kontra végén Deulofeu passzolt Susóhoz, de a spanyol eltekerte a labdát a kapu mellett. Az 57. percben megint a hazai kapu előtt láthattunk izgalmas jeleneteket, ugyanis Bacca tizenhat méterről leadott lövését védte Karnezis, ám a labda tovább csorgott, Deulofeu pedig kiszorított helyzetből az oldalhálót találta el.

A 63. percben Suso előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, a 26 méteres távolságból lőtt szabadrúgását viszont Karnezis bravúrral védte. A 71. percben De Paul súlyos belépője után De Sciglio nem tudta folytatni a játékot. Két perccel később az Udinese egy ellentámadásból megszerezte második gólját, a gólszerző De Paul volt.

A meccs hátralévő részében próbálkozott a Milan, azonban nem sikerült egyenlíteni. Az összecsapás utolsó momentuma az Udinese csapatához fűződik. Zapata indult meg ígéretes ziccerben, viszont Donnarumma hatalmasat védett. Ezzel a vereséggel a piros-feketék sorozatban másodszor kaptak ki a bajnokságban.

UDINESE – MILAN 2-1

Időpont: 2017.01.29.
Helyszín: Dacia Arena, Udine
Játékvezető: Banti
Gólszerzők: Thereau (31.), De Paul (73.) ill. Bonaventura (8.)
Sárga lapok: Samir, De Paul, Angella ill. Pasalic, Romagnoli

>> A KEZDŐCSAPATOK:

UDINESE: Karnezis; Faraoni (Angella 30.), Danilo, Felipe, Samir; Fofana (Adnan 72.), Halfredsson, De Paul (Heurtaux 90.); Jankto, Zapata, Thereau.

Cserék: Scuffet, Perisan, Gnoukouri, Lucas Evangelista, Balic, Perica, Matos, Ewandro.

MILAN: Donnarumma; Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio (Vangioni 74.); Kucka, Locatelli, Pasalic; Suso, Bacca (Lapadula 71.), Bonaventura (Deulofeu 27.).

Cserék: Storari, Antonelli, Gomez, Zapata, Honda, Mati F., Poli, Sosa, Bertolacci.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

49 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Vitathatatlanul a szezon leggyengébb meccsét produkáltuk. Ami külön elszomorít, hogy mentálisan, “akaratban” nulláztuk le magunkat.
    Egész meccs alatt azt éreztem szinte mindenkinél, hogy a megnyert párharcokat veszítjük el azért, “félünk” csúszni-mászni. Legalábbis azt vártuk az ellenféltől, hogy ők majd hagyják, hogy mi kényelmesen átvegyük a labdát, stb. (volt aki 4x hagyta lepattani a lasztit, mire megpróbálta levenni, de mondom, ez szinte mindenkire jellemző volt végig).

    Montella nagyot zuhant a szememben… nem tudom, hogy szezon végén képes lesz-e felmutatni valami értékelhetőt?

    • Montella nem egy top edző!Most màr làtom! Allegrinek pl a közelébe nem ér!Szinte olyan érzésem van hogy nem követi az új taktikàkat! Az jó amit Ő megtanult és annyi! Nagyon fa fejű! Ha egy nagy klub csapatàt akarja irànyítani tanulni és elemeznikell!! Menjen Palermóba!Csalódtam benne!

  2. Ahogy látom most kezdődik a “Montellafikázás” 😀
    Én nem értem miért…
    Ezzel a kerettel mit akartok? Mit akarunk?
    Nincs realitása,hogy ezekkel a játékosokkal BL helyre érjünk! De még az EL is necces!
    Montella tehet róla,hogy egy játékos nem nyer meg egy párharcot meg nem tud normálisan átvenni egy labdát?Vagy hogy eladja középen a kapu előtt? Ugyan már….
    Akarat gyenge játékosok????Most ez komoly?Millió eurokat kereső profik…Menjen a büdös p…….ba amelyik akarat gyenge…
    A sok okostól kérdezném,hogy ugyan milyen kezdőt kellett volna ki küldjön amelyik nyert volna?
    Mégis mit akar egy olyan csapat a mai világban amelyiknek a legnagyobb igazolása egy félmilliós kölcsönjátékos egy Angol középcsapat cserepadjáról…..??????
    Hol van az új tulaj???Hol vannak a 100 milliók????
    Fel kellene ébredni…..És nem egyből az edzőt fikázni…Bár tudom,hogy itt tele van Mega-Giga Pro licences edzővel az oldal…

  3. Ma mindenki megérdemelt volna egy jó nagy nyaklevest. A bíró, Montella, a játékosok és még De Paul is.
    Montellát kezdem nem érteni. Miért nem kezdhetett Deulofeu és Bona meg ment volna Pasalic helyére. Nem értem miért játszik enyit ez a Pasalic. Nem értem miért nem változtat már valamit ezen a taktikán, Nem értem miért kell játékosból 6-7 játékosból a szélen mozogni. A pálya középen altalában csak Paletta, Romagnoli, Locatelli és Bacca van, de még Locatelli is sokat szalad ki a szélre. Még ha be is adnák végre rendesen mit akarnak vele elérni ha nincs ott játékos. Ott van Bacca 3 védővel a nyakán na meg lehet Locatelli vagy 25-30 méterre a kaputól. És aztán meg csodálkoznak hogy olyan gyorsan lekontráznak minket? Hát persze ha nincs közepen senki, szabad az út egész Romagnolihoz aki mellett nem anyira nehéz elmenni…ma újra megmutatta hogy számomra nem nagy szám. A meccs vége fele úgy ment el mellette a labda meg a játékos is hogy az már fájt… Na és az a kis futóbolond, ugráló majomka csapatkapitány szintén már kezd menni az agyamra. Ja és azt sem értettem hogy amikor DS hozták le miert egy Bacca – Lapadula cserét csinált, miért nem hozta be már akkor Vangionit?

  4. Keret: nulla
    Montella: nulla
    Berlu takarodj!

    Ebből a fos keretből egy normál edzőnek is nehéz lenne kihozni bármit is, Montella viszont egy tehetetlen, fafejű gyerek. Edzőnek kevés, ahogy mondták mások is, legalább próbálkozna, de semmi.

  5. A mai vereségben sok minden közrejátszott!Nyilván a játékosok tehetnek róla leginkább,de azért megemlíthetjük a bírót és Montellát is.Sztem Abete(beadni nem tudó futóbolond,és még ő a csk-nk,felfoghatatlan…)Pasalic és Vangioni nem Milan szintű labdarúgók.Locatelli nagyon fiatal és nagyon gyenge napot fogott ki!A mai kezdőből sokan max.csak a kispadot koptatnák a régi nagy Milanba!Talán Palettát és a sérüléséig Bonaventúrát lehet dicsérni!És ne feledjük:Mindenki azzal főz,amilye van…..

  6. “Kucka” írásaira reagálva…

    Ha csak a futballt nézzük… A Grande Inter betonvédelméhez olaszokra volt szüksége Herrerának. A Milan legendás védelmét (Tassotti, Costacurta, Baresi, Maldini) olaszok alkották. Valahogy csak összehoztak az olaszok négy vb-címet. A focitörténetben a védekezést legmagasabb szinten többnyire olasz csapatok művelték. Ehhez koncentráció és fegyelem kell(ett), mert az nem csak abból állt, hogy ami jött, abba belerúgunk… A lesreállításhoz, a csapatrészek együttmozgásához nem kell(ett) fegyelem?

    Ecclestone ezt a megjegyzését annak kapcsán tette, hogy tíz éve nyert utoljára (egyénileg vagy csapatszinten) bajnokságot a Ferrari. Egyértelműen arra utalt, hogy annak idején azért nyerték hülyére magukat Maranellóban, mert ott volt a Schumacher, Todt, Brawn trió. Ebben lehet valami, ettől függetlenül Ecclestone hülyeségeket beszél. Ráadásul mindezt a futballra ráhúzni ilyen sikerek mellett…

    A Milan a legnagyobb sikereit olaszokkal érte el. Trénerek tekintetében: legutóbb Liedholm tudott trófeát nyerni a Milannal majdnem negyven éve. Előtte Guttmann Béla babérjait aratta le az uruguayi-olasz Puricelli, illetve a hőskorszakban Kilpin nyert két bajnokságot. A BEK- és BL-sikereket olasz trénerek nyerték zömmel olaszokkal, a 18 bajnoki címből csak 4 adható nem olasznak…

    Írod, hogy Montellával milyen bajod van, ezekkel egyet lehet érteni. Valóban nem tűnik túl rugalmasnak. Ugyanakkor, ha Te a fegyelmet (illetve annak hiányát) emeled ki, akkor ebből az következne, hogy a Milan azért tart itt, mert az olasz játékosok nem tartják be Montella utasításait, azaz nem fegyelmezettek… Most akkor a) Montella jókat mond, de a játékosok a fegyelmezetlenek, vagy b) Montella a hülye, és a játékosok ezért hibáznak, netán c) Montella hülye, a játékosok meg fegyelmezetlenek?! 🙂

    Egyébként, ha már a fegyelmezetlenség… De Scigliót megrúgják, eléggé egyértelmű, hogy nem tud lábra állni. Jön a kontra, és MDS helyéről gólt kapunk. Két lehetőség lett volna. Az egyik, hogy Kucka visszalép a védekezéssel újabban amúgy sem nagyon törődő Abate helyére, míg Abate, Paletta és Romagnoli egy hellyel balra csúszik, amivel megvan a négy védő. A másik – egyszerűbb – lehetőség, hogy Pasalic lép vissza ideiglenesen balhátvédnek.

    Vélelmezem, hogy Montella mondta, hogy ki mit csináljon, és feltételezem, hogy a fenti két lehetőség közül valamelyiket). Ha így történt, de mégsem azt csinálták, akkor ebben a “nagy olaszos szervezetlenségben” vagy Kucka vagy Pasalic a hunyó (harmadik verziót nehéz elképzelni).

    Ha nem mondta, akkor két eshetőség van:
    a) azért nem mondta, mert hülye/elfelejtette/nem tartotta fontosnak stb. Ebben az esetben ez brutális hiba, ami teljes hozzá nem értésről tanúskodna;
    b) azért nem mondta, mert úgy gondolta, hogy a pályán lévők vannak annyira rutinosak, hogy tudják, ilyenkor mit szokás tenni (ilyenkor azonban biztos, ami biztos alapon mondani kell).

    A bíró adhatott volna kiállítást MDS felrúgása miatt (évek óta nem tudom, milyen haszna van az alapvonali asszisztensnek, neki ezt mindenképpen jeleznie kellett volna), de a nagyobb baj az, hogy Montellának erre AZONNAL reagálnia kellett volna, ugyanis az orvosok valószínűleg azonnal látják, folytathatja-e a játékos, és ilyenkor jelzik a cserét. Montella így vagy úgy, de okolható a kapott gólért.

    A meccsen volt egy jó időszakunk, amikor a második félidőben kb. 20 percig nekünk állt a zászló, de összességében nem sokat tettünk a győzelemért. Az Udinese volt ma a nagyobb csapat, kihasználta a Milan hibáit. A szezon második fele csak most kezdődött, de úgy összezuhant a csapat, hogy lehet aggódni. Most nagyon nagy gond lehet abból, hogy ennyire fiatal a gárda, mert nincs mibe kapaszkodni. Pár meccs alatt elveszítettük mindenféle esélyünket a BL-selejtezőre, kiestünk a kupából, ráadásul a rivális csapatok közül a Napoli, az Atalanta és a Fiorentina is annak ellenére jobban jött ki ebből a fordulóból, hogy egyikük sem tudott nyerni.

    A következő három meccs után már lehet, hogy számolgatni sem lesz érdemes.

    • Igen…Ez egy kicsit értelmesebb hozzászólás volt 🙂
      Biztos,hogy valahol Montella is okolható és az elmúlt pár meccs nem úgy sikerült,de szerintem ezért még ne ostobázuk meg rúgjunk bele ott ahol érünk…
      Ez a keret tényleg gyenge na…Szerintem eddig majdnem a maximumot kihozta(leszámítva tényleg az elmúlt pár hetet).
      Azt se feledjók,hogy amikor elvállalta akkor 100 milliós ígéreteket kapott…És most mi is van ?
      Bár nem tudom,hogy egyáltalán komolyan vette e 😀

  7. Előfordulhat,hogy az eddigi eredmények voltak túlzóak, és most kerülünk a helyünkre.
    Ha így van, akkor egy szót sem szólhatunk.
    Persze így sem értem a fikázókat. Tudjuk nagyon jól,hogy nincs világverő csapatunk.
    Gondolom nem várta senki ezzel a jelenlegi kerettel, hogy csodákat fogunk művelni.
    Persze remény legalább van, hogy a kínaiak megpezsdítik az állóvizet, de hát még arra is várni kell márciusig,és ki tudja mik mennek ez ügyben a háttérben.
    Vélhetően nyárra,és az őszi szezon kezdetére világossá válnak a viszonyok, addig pedig nincs más dolgunk, mint szurkolni a csapatunknak, nem pedig szidni,meg fikázni , mert ahhoz nagyon sokan értenek innen Milánótól 800 kilométerre !
    Forza AC Milan ! Örökre !

  8. A dolgok világosak már jó ideje, sajnos nagyon sokan (és ez alapjában véve jó dolog) rettenetesen hiszékenyek. Nagyon egyszerű itt minden, Berlu pénzt mos leellenőrízhetetlen Belizei számlákon keresztül. Tájföldi befektető valószinüleg lett volna, de Berlu szándékosan olyan követeléseket fogalmazott meg, hogy a befektető elállt az üzlettől, erre persze nincs bizonyíték, de ne legyünk naívak, az utóbbi évtizedek legkitanultabb olasz üzletemberéről van szó. Kínaiak pedig egyszerűen nincsenek, vannak bedobott kínai cégnevek, akik reálisak de reálisan sosem érdeklődtek a klub után. Nekik is csöppent egy kevés, Berlu tisztára mosott 200 millát, mi pedig egy jó évre befogtuk a szánkat. A csapat pedig szárnyal, ja nem, hanem vergődik.
    A csapatnak pedig mindenki szurkol, attól még konstatálni lehet a helyzetet.

  9. Én nem szívesen szídnám Montellát egy rosszul sikerült hónap után. Most hullámvölgyben vagyunk, de ettől függetlenül szerintem idén egyértelműen előrébb lépett a csapat, egy évek óta változatlan szar kerettel jobban játszottunk, decemberig az eredmények is sokkal jobban jöttek. Ezen kívül Montella erénye Suso és Locatelli beépítése a csapatba is. Arról nem is beszélve, hogy évek óta egyetlen trófeánkat is Montellával nyertük méghozzá a Juve ellen. Amit még felhoznék, hogy a korábbi években hozzás se tudtunk szagolni a Juvéhez, meg a nagycsapatokhoz általában, és nagyon nagyon simán kikaptunk tőlük mindig. Idén kétszer megvertük a Juvét, és ugyan kikaptunk a Romától és a Napolitól, de mindkét meccs nagyon szoros volt és pechünk is volt.

    Ettől függetlenül persze most éppúgy 7-ek vagyunk mint tavaly. Amit én nem szeretek Montellában, hogy:
    1) Azt a kicsi és vacak keretümnket sem igazén használja ki (pl miért nem játszik többet Zapata? Honda vagy Poli, akik cserében, rotációban sokkal többet hozzá tudnának adni, mint Pasalic vagy Sosa)
    2) Néhány alibi játékost érthetetlenül sokat játszat (elsősorban Pasalicra gondolok).
    3) Szintén hülyeségnek gondolom Bonaventura előretolását, mert azóta sokkal gyengébb a középpályánk. Egyébként azt kell mondjam, mennyivel erősebbek lehetnénk középen, ma Montolivo egészséges lenne…
    4) Sajnos nem nagyon tud jól belenyúlni meccsekbe, ha nem megy jól. Volt néhány meccs amit megfordítottunk (pl Torino ellen a kupában), de csere nélkül. Nem nagyon tud változtatni és lassan kezdenek kiismerni..

    Ettől függetlenül szerintem az utóbbi években Montellával vagyunk/votunk a legjobbak, és ezért szídás/anyázás helyett én szurkolok neki hogy a fenti problémákat megoldjuk. Persze mindez semmit sem ér ha nem érkezik hamarosan komoly pénz igazolásokra.

  10. Pedig milyen fényesen indult ez a mérkőzés.
    Gondoltam is, hogy “Na már a markunkban van a meccs… . ”
    És ebben az a legrosszabb, hogy a rivális csapatok is buktak. Kivéve az Intert.
    A Lazio és a Roma buktak. A Napoli, a Fiorentina, a Toro és az Atalanta döntetlenezett.
    Ha ezt mi egy Udinase ellen nem voltunk képesek kihasználni , akkor itt sürgősen változtatni kell.
    Locatellinek és Abatenak pihenésre van szüksége, de sürgősen. Illetve ha már pihenésnél tartunk, Susonak se ártana egy kis lazítás.
    Mindenesetre ezzel formával ebben a szezonban már nem sokra vihetjük. Bármost jön két könnyebbnek ígérkező találkozó, (Samp illetve a Bologna ellen) azért utána nagyon össze kell kapnunk magunkat a Fiorentina és a Lazio ellen.

  11. Lansky! Jók az írásaid, mindig elolvasom! Ami dühít, h ilyen bután veszítettünk, holott simán 2-0-val hozható lett volna a meccs. Lassúak, körülményesek voltunk, és pontatlanok. Abate beadásai “élményszámba” mennek, de Bacca sem megjátszható. Az új fiú technikás, lehet belőle vmi, sajnos Pasalic nem az a minőség, aki megoldja a középpálya gondjait. Kár ezért a meccsért.

  12. Nem láttam a meccset, de sajnos az udine ellen valahogy nem igazán ment az utóbbi években. A keretet én is nagyon gyengének látom a “fő” riválisokhoz képest.
    Erősebb keret kell ez a lényeg. IGAZOLÁSOK KELLENEK. (Kár volt elengedni Darmiant, Ramit, Sokratist, Abemayoun-got, El Sharaway-t, Saponarat) .

  13. Csak én érzem ezt, vagy tényleg kipukkant a csapatunk és ennyi volt a “tündöklés”?
    Az elmúlt években alig változott a keretünk. Inkább csak az edzők jöttek-mentek, de eredménytelenül. Lejárattunk a padon olyan embereket, akik sokat tettek ezért a csapatért játékosként. Van egy napunk, hogy erősödjünk. Bár szerintem most sem veszünk értelmes játékosokat.