Locatelli sajnálja a történteket és bocsánatot kért

0

A Milan búcsúzott az Olasz kupából, miután 2-1-re kikapott a Juventustól a negyeddöntőben. A találkozó második félidejének nagy részét emberhátrányban játszotta a csapat Manuel Locatelli kiállítása miatt.

Az 53. percben Carlos Bacca révén szépítettek a piros-feketék, azonban egy perc múlva 10 emberre fogyatkoztak. Egy szabálytalanságot követően Massimiliano Irrati játékvezető felmutatta Locatellinek a piros lapot, ugyanis már volt egy sárga lapja. A 19 esztendős középpályás a mérkőzés után bocsánatot kért a meggondolatlan lépéséért.

“Hibáztam. Bocsánatot kérek a klubtól, a csapattársaimtól, a szurkolóktól és az edzőtől a kiállításom miatt. Nagyon sajnálom. Fiatal vagyok, de a korom nem mentség. Jobb beismerni, hogy hibát követtem el. A csapat jól reagált az emberhátrányra és majdnem kiegyenlített. Nagyon fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsunk, de javítani kell a hozzáálláson, különösen, ha egy olyan csapat ellen lépsz pályára, mint a Juventus. Nem tudom mi az oka annak, hogy a meccs kezdetén mindig hátrányba kerülünk. Nem könnyű megfordítani a meccset, ha a Juve vagy a Napoli az ellenfél.” – mondta Locatelli.



“Deulofeu? Ő egy nagyon jó játékos. Azonnal éreztette hatását és remélem, hogy segítségünkre lesz.” – tette hozzá.

[adrotate banner=”28″]

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet