Montella: “Dominálnunk kell a Torino ellen”

4

Az Olasz kupa nyolcaddöntőjében a Milan legyőzte a Torinót, ma este pedig a bajnokságban feszül egymásnak a két együttes. Íme Vincenzo Montella sajtótájékoztatója a találkozót megelőzően.

“Többször visszanéztem a felvételeket és megerősített abban, amit élőben láttam. Az első félidőben több hibát is elkövettünk, és az egyik ilyen hibánkból megindultak és gólt szereztek. A második játékrészben már gyorsabban játszottunk és remekül követtük le az ellenfél játékát. Megérdemelt győzelem volt. A mai mérkőzést úgy kell kezdenünk, mint ahogyan ezen a kupameccsen a második félidőben játszottunk. A Torino nagyon jól teljesített, amíg a saját játékstílusában tudott játszani. A középpályán és a széleken is nagyon erősek. Ezúttal egy nagyon határozott és elszánt Milant szeretnék látni. Irányítanunk kell a mérkőzést, megtartani a labdát és készen kell állnunk a csatára.”

“Bonaventura és Suso nagyon jól játszott együtt. Nagyon remélem, hogy ez a harmónia meghatározó lesz ma este is. Bertolacci egy nagyon sokoldalú játékos. míg José Sosa jól játszott a kupában. M’Baye Niang eltiltott volt, de most már bevethető lesz. Nagyon elégedett vagyok a szezonbeli események jelenlegi alakulásával, habár mindig többet és többet várok el. Bacca? A teljesítménye évek óta meghatározó. Ő egy top csatár. Romagnoli újra a csapattal edzett és készen áll a játékra. Sérülések? De Sciglio és Poli is ugyanazzal a problémával küzd, de az orvosi vizsgálatok után többet fogunk tudni.”

“Céljaink? Elég szoros lesz a menetrend, 21 nap alatt 6 mérkőzést fogunk játszani. Ezek a találkozók nagyban segítenek majd megérteni, hogy mit érhetünk el az idényben. Bár jelenleg is elégedettek lehetünk a tabellán elfoglalt helyünket illetően, de biztos vagyok benne, hogy a következő 45 nap nagyon meghatározó lesz. Úgy vélem még mindig bőven van hova fejlődni, hiszen egy nagyon fiatal csapatunk van, így érhető, hogy sok hibát követünk el.”



“Calabria? Ő egy fiatal játékos, aki a védelem mindkét szélén tud játszani. Davide erős személyiség és elszánt, hogy pályára léphessen.” – tette hozzá.

[adrotate banner=”28″]

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. A Toro elleni mecset hozni kell,mert nyakunkon a Merda,igaz két mecsel kevesebbet játszotunk.Tartsuk meg a 2 lépés távolságot velük szemben.Én már a 3ik helyel is elégedett lennék))

    • Nem csak a merda van mar a nyakunkon, hanem a Napoli es a Lazio is. Negy pontot hoznunk kellett volna a Roma Atalanta ellen az egy helyett, de Niangnak hala ujra szoros most a helyzetunk…..

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet