A Milan hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Cagliarit az olasz labdarúgó bajnokság 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. Így a piros-feketék győzelemmel kezdték a 2017-es esztendőt és – egy meccsel kevesebbet játszva – 2 pontra megközelítették a harmadik helyen álló Napolit.
Jó előjellel várhatta a Milan a találkozót, ugyanis a csapat 1999 óta az összes hazai meccsét megnyerte a szardíniai együttes ellen. A találkozót a vendégek a 14. helyről várhatták és a meccs elején a milánóiak érvényesítették akaratukat. Az első negyedórában többször lett volna lehetősége a Milannak arra, hogy megszerezze a vezetést. A 25. percben Farias lövését védte Donnarumma, majd két perccel később Abate megsérült és le kellett cserélni. Az első félidő 0-0-s döntetlennel ért véget.
A folytatásban sem pörögtek fel túlzottan az események, de azért egy pár helyzet adódott. Igyekezett nyomni a Milan, amely több lehetőséget is elpuskázott úgy, hogy megintcsak nem tudta a kaput eltalálni. A hajrához érve viszont megtört a jég, a 88. percben előnybe került a Milan. A csereként beálló Lapadula zseniális meglátását követően Bacca volt eredményes, aki megszerezte szezonbeli hetedik gólját. Öt perc hosszabbítás következett a rendes játékidő leteltével, majd a 94. percben a játékvezető Bruno Alvest azonnal kiállította egy szabálytalanságot követően. Más érdemleges már nem történt.
Ha nehezen is, de a Milan hozta a kötelezőt és otthon tartotta a három pontot.
MILAN – CAGLIARI 1-0
Időpont: 2017.01.08. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: GIacomelli
Gólszerző: Bacca (88.)
Sárga lap: Isla (89.)
Piros lap: Bruno Alves (94.)
>> A KEZDŐCSAPATOK:
MILAN: Donnarumma – Abate (Antonelli 27.), Paletta, Romagnoli, De Sciglio – Bonaventura (Bertolacci 65.), Locatelli, Pasalic (Lapadula 79.) – Suso, Bacca, Niang.
Cserék: Gabriel, Plizzari, Calabria, Rodrigo Ely, Gomez, Honda, Poli, Sosa, Zapata.
CAGLIARI: Rafael – Pisacane, Ceppitelli, Bruno Alves, Capuano – Isla, Di Gennaro, Dessena (Giannetti 90+2.) – Barella – Sau (Borriello 73.), Farias (Joao Pedro 78.).
Cserék: Colombo, Crosta, Bittante, Munari, Murru, Salamon, Tachtsidis.
[adrotate banner=”28″]
22 hozzászólás
Bár még nagyon év eleje van, Niang első félidő végén eleresztett „lövése” jó eséllyel pályázik a szilveszteri bakiparádéba.
Nem volt jó meccs, és akkor még finoman fogalmaztam..
Viszont ha megnézzük a riválisokat ugyanígy szenvedtek.. A Roma egy öngóllal nyert, A Napoli és az Inter az utolsó pillanatban nyert, és a Lazio is csak a Crotone védőknek köszönheti a 3 pontot.. Tehát kijelenthetjük, hogy az idei első mérkőzés nem csak nekünk sikerült szenvedősre..
Külön örülök, hogy Bacca végre betalált.. Rég volt már eredményes, reméljük, hogy ez újra lendületet ad neki..
Lapadulát meg gondolom nem kell különösebben elemezni.. Az első mozdulatával kiharcolt egy szabadrúgást, nem sokkal később pedig kicsikart egy labdát Baccanak..
Tudom hogy a két csatáros játék sehogy nem illik a 4-3-3-hoz, de lehet tényleg érdemes lenne más taktikával is próbálkozni.. Szívesen látnám többször is a Lapadula-Bacca csatárpárost..
Korábban zsákszámra szórtuk az ilyesmi meccseken a pontokat. Bánom is én, hogy szereztük meg a mostani a győzelmet. 🙂
Remek meccs volt! Látszik a csapaton, hogy magabiztosan győzi le gyengébb ellenfeleit.
Kiváló taktika. Csak így tovább!
Jahh…. Nem! 😀 10 percet játszunk 2 csatárral és meg is oldották.
Niangot el kell adni amíg ér valamit, játszhatna helyén Bona / Honda sokkal többre mennénk.
@Essien
Tavaly pont ők játszottak a szélén, jól is ment csapatnak! 🙂
Pont azzal lett idén jobb a csapat, hogy 2 dinamikus szélsőnk van. Sajna Niang nem olyan jó mint Suso.
De Honda a szélén nem jó mert lassú mint a csuklósbusz.
Az lehet viszont ezerszer labdabiztosabb és kapura is veszélyesebb lenne , nem hiszem hogy az ő lövései (Honda) után is bedobás következne 😀 .
Aming Stilgar jelezte, nem kell találgatni hogy mennyire eredményesek lennénk Hondával a szélen, az előző két szezonban szinte minten meccsen kezdett, meg lehet nézni mire mentünk vele.
Bacca és Gyula elvan tiltva egymástól,hogy együtt nem játszhatnak?
4-3-3 a szentírás 😀
kőbe vésve !
Amúgy niang úgyis zavar mindenkit….miért ne lehetne lapadula,bacca,suso a támadó 3asunk ?
Igen egyébként már nem emlékszem melyik, de volt egy meccs, amin Bacca szenvedett, es LA becserélése után kihúzódott a jobb szélre és hirtelen feljavult a játéka. Én a Bacca-Lapadula-Suso hármasnak adnék 2-3 meccset együtt…
Hát nem tudom, nekem Bacca nem az a játékos aki elfut a széleken és jó beadásokkal kiszolgálja a társait…
Lapadulával együtt tipikus befejezőcsatárok mindketten, ilyenből szinte minden csapatban csak egy van, felállástól függetlenül. 4-4-2-ben is általában van egy csatár aki többet visszalép, cselez, passzol. Erre a szerepre szerintem sem Lapadula sem Bacca nem igazán alkalmas.
Nincs kreativitás a támadásban! Ez most tisztán látszott.Csak a szélekre toljuk a labdákat,így Suso-n is és Bonaventura-n is 3 de inkább 4 ember volt kint.Lehetetlen akármit is csinálni így. Középre szinte nem játszunk. De pozitívum, hogy most már meccsek óta (Monti sérülése óta?! ) labdabiztosak vagyunk hátul, és nem feltétlenül/kizárólag hátrafelé passzolunk.
Kicsit rossznak érzem a példát…mert nem Montin mentek el anno a labdák…sőt Mont magasan a legtöbb paszt lefülelő játékosunk,de még a ligában is a top-ok közé tartozik…. tény hátul stabilabbak vagyunk….. még úgyis hogy pasalic nem tudom tegnap mit játszott……azaz már elbírunk két mínusz embert is akár ez így rendben van…mert ugye niang-gal eleve kevesebben vagyunk mindig meg pasalic….tehát tulképpen kettős emberhátrányban vertük a cagliarit…az nem is rossz !
Az lehet hogy jól szűr,de itt ki is fullad a tudománya.Nem irányító,még mélységi sem,nincs kreativitása,meg még ez mellé önbizalma se vagy mersze.Szinte mindig hátra fele passzol az utolsó védőnek.Nekem alapból nincs bajom Montival.Csak,nálam stabil csere lenne.
Már a kezdőcsapatnál sem értettem hogy miért nem Bertolacci játszik Pasalic helyett, nagyon jó volt a Juve ellen, szerintem sokkal jobb mint a Pasalic, aki szerintem egyelőre inkább arra alkalmas hogy utolsó 20-30 percekre beálljon semmint hogy egy 3 emberes középpálya meghatározó (kezdő) tagja legyen…
Sziasztok!
A tegnapi meccs tényleg szenvedős volt, de talán nem is baj, hogy nem egyből gálázott a csapat. A lényeg a 3 pont 😉
Szerintem csak egy játékos az aki nem igazán ebbe a csapatba való… sajnálom Niangot (mert szélvészgyors, de a labdaérzéke elhagyta… ha egyáltalán volt neki).
Akiben én pozitivan csalodtam az a Pasalic!!! Mert küzd, gyors és lelkes! Mig olvastam itt, hogy miért nem Bertolacci jatszik helyette?! Pontosan azért mert ezekkel a jellemzőkkel nem bir… és itt van már 1.5éve és kb annyit csinált, hogy semmit… maradjon csak a Pasalic ott a kezdőben, és ha lehet akkor tartsuk is meg.
FORZA MILAN! 🙂
Pont én írtam, és megmondom őszintén tegnap csak az utolsó félórát láttam, tehát a Pasalicból szinte semmit. De előtte minden meccsét láttam eddig, és egyelőre nem győzött meg, de neked legyen igazad! Biztosan jót tett az önbizalmának a Juve elenni győztes tizi (amit egyébként gyönyörűen bevágott).
Bertolaccival egyetértek a tavalyi év alapján, de idén véleményem szerint a Roma és a Juve ellen is kiválóan játszott, először láttam benne azt hogy miért fizethettünk érte vajon annyi pénzt. A küzdés és lelkesedés egy Milan-ban nem elég, és Berto sokkal képzettebb, jobban cselez, jobban védekezik, és nagy passzokat is ki tud osztani, váratlan megoldásokat is mutat, Pasalic-csal ellentétben. De ezt csak az idei néhány meccs alapján mondom és persze csak az én véleményem.
sokan beszéltek itt előttem a felállásról,én nálam így nézne ki:(4-4-2) donna hátul a szokásos-bona-locatelli-kucka-suso lapadula-bacca.szerintem abszolút működő képes,a kérdés csak az,hogy suso mennyire játszana el szélső kp-ást
egyébként azt hiszem lada gyulára akkor is emlékezni fogunk,ha nem fut be nálunk óriási karriert,mert az a hév,és túz,játszani akarás ami benne van,viszi előre az egész csapatot.onnétól hogy beállt,szerintem mindenki jobban pörgött
Van az hogy mindegy milyen játékkal, de győztünk !
Ezt sosem kell megmagyarázni !
A győztes azt mond, amit akar,
a vesztes pedig mondhat, amit akar.
Ettől függetlenül ennél (jóval) több fog kelleni!