Mario Pasalic, a Milanban kölcsönben szereplő horvát középpályás a Crotone ellen megszerezte első gólját a Serie A-ban. A találkozót a piros-feketék 2-1-re megnyerték és pontazonossággal a második helyen állnak.
A 21 éves középpályás boldogan nyilatkozott az összecsapást követően.
„Nagyon örülök a győzelemnek és a gólomnak. Nehéz volt, miután a Crotone megszerezte a vezetést, de a csapat nem adta fel és egyenlíteni akartunk még az első félidő lefújása előtt. Egészen az utolsó pillanatig harcoltunk a győzelemért. Az állapotom? A folytonosság segít a csúcsforma elérésében. A Roma elleni mérkőzés nagyon fontos lesz számunkra.”
PALETTA: „Nem járattuk elég gyorsan a labdát, de a kapott gól után jól reagáltunk és úgy játszottunk, mint az elmúlt néhány meccsen. Sok fiatal játékos van a keretben és azt hiszem, hogy a csapat a legfontosabb dolog. Juventus? Egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk és a bajnokság végén majd meglátjuk.”
[adrotate banner=”28″]
5 hozzászólás
Pasalic és a csúcsforma
Pasalic-nál mit jelent az a szó hogy csúcsforma? 🙂
Már csak Niangnak kellett volna ezt nyilatkozni… 🙂
„A folytonosság segít a csúcsforma elérésében.”
Ez még nem a csúcsforma, azt majd a csak el akarja érni!
Határ a csillagos ég!! 🙂
Látom Pasalic kivesézve… Én akkor más idézek: „..de a kapott gól után jól reagáltunk és úgy játszottunk, mint az elmúlt néhány meccsen.”
Hát ez a baj!! 😀
Paletta a Király!! 🙂