Galliani: “A szurkolók a sikerekre fognak emlékezni”

3

Adriano Galliani elmondta, hogy 37 évvel ezelőtt egy televíziós szereplés alkalmával ismerte meg Silvio Berlusconit. A klub jelenlegi vezérigazgatója szerint a távozásukat követően a szurkolók inkább a megnyert trófeákra és a dicsőséges múltra fognak gondolni, mintsem az előző évek sikertelen szereplésére.

A várakozások szerint novemberben zárulhat le a kínai hatalomtávétel, amelynek értelmében véget ér Berlusconi 3 évtizeden keresztül tartó korszaka a Milan élén. A kínai konzorcium mintegy 740 millió euróért vásárolja meg a teljes klubot.

“1979. november 1-én találkoztam először Berlusconival. Ez egy 37 éve tartó kapcsolat, amely többet ér sok dolognál. 25 jó és 5 rossz év? Inkább azt mondanám, hogy 27 jó és 3 kevésbé jó esztendő. Senki nem emlékszik arra, hogy 2011-ben Scudettót nyertünk és az azt követő években mindig ott voltunk a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Úgy gondolom, hogy amikor elhagyjuk a Milant, egy 30 éves korszak ér véget és az emberek a 28 megnyert trófeára fognak emlékezni. Összesen nyolc alkalommal szerepeltünk a Bajnokok Ligája-döntőjében. Ez egy olyan történet, amelyre az első naptól egészen az utolsó napig emlékezni kell.” – mondta Galliani.



“Ne csapjuk be magunkat… Van egy nagyon erős játékosmegfigyelői hálózatunk, semmi sem változott. Braida távozott, de ugyanazok a megfigyelőink, akik azelőtt voltak.”

Gallianit arról is kérdezték, hogy mihez kezd a Milan után.

“Nem akarok erre gondolni. Amíg le nem zárul a klub eladása, addig a Milanra kell gondolnom. Még nem döntöttem el, hogyan tovább. Ez életem leghosszabb kapcsolata és ez csodálatos.” – tette hozzá.

[adrotate banner=”28″]

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Azért nem lehet mindegy neki ! Amíg volt lóvé, addig ő is más színben tündökölt, a kevés pénzből pedig nem csak Gál Jani nem tudott volna csapatot építeni, hanem még Chuck Norris sem !
    Igaza van, a szurkolók csak a sikerekre fognak emlékezni !
    Sok sikert neki az új élethelyzetben, rengeteget tett ezért a klubbért !

  2. Azért milyen fura megítélni őt. Utóbbi években főleg az ingyen csapat építésébe rokkant bele. Pózolt nem rég Donnarumma-val, Saponara-val, Menez-el, Honda-val Bacca-val, Locatelli-vel, vagy akár említhetnénk Petagna-t is akit szintén ő tuszkolt a nagy csapathoz anno.