A La Repubblica című olasz lap ismertette az új tulajdonosi kör jövőbeli terveit. A kínai befektetőcsoport a játékoskeret megerősítése mellett első körben szeretné megduplázni a bevételeket.

Silvio Berlusconi 3 évtized után távozik a Milan vezetői székéből és a jövőben tiszteletbeli elnök lesz. A tervek szerint a Sino-Europe Sports Investment Management Changxing vállalat 740 millió euróért vásárolja meg a klubot és ez az összeg magában foglalja az adósság kiegyenlítését is. A felek várhatólag november közepén, néhány nappal az Inter elleni derbi előtt véglegesíthetik az üzletet.

Két hét múlva a kínai konzorciumnak jelenése van Berlusconi villájában, ahol prezentálják az új projektet és a Milan brand népszerűsítéséről szóló terveket. Az új tulajdonosok célja, hogy nagy mértékű növekedést érjenek el a bevételek terén, megközelítve a Real Madridot vagy az FC Barcelonát.

Kínában a Milan – a Manchester United, a Real Madrid, a Barcelona és a Bayern Müchen mellett – egyike az öt legnépszerűbb futballklubnak. A tulajdonosok hosszú távú célja, hogy a csapat minden szezonban ott legyen a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában. A 2018/2019-es szezontól új szabályok lépnek érvénybe a BL-ben, amelynek értelmében a Serie A-ból négy csapat kvalifikálja magát a csoportkörbe, szemben a jelenlegi kettővel (plusz egy selejtezőt játszik – a szerk.).

Vincenzo Montella sorsa nagyban függ attól, hogy a jelenlegi szezonban hogyan teljesít a csapat.

Végül a Repubblica a stadionkérdést is megvizsgálta. A kínai befektetők számára két lehetőség adott: egy teljesen új, mintegy 60 ezer férőhelyes stadion építése vagy maradás a San Siróban, de a városi rivális Inter nélkül.

[adrotate banner=”28″]

14 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Hát akkor legalább hat topjátékost kell szerződtetni és az 300 millába kerül kb. és egy top edzőt .

  2. “Kedves Kínai pénzes zsákok!

    Ne hagyjátok el a San Sirot, kiabáljatok rá a kuzinokra,hogy mars kifelé!

    Tisztelettel, istil, a magyarországi Milan oldalról”

    Azonnal postázni! 😛

  3. Ezeket Berlusconi is szerette volna megvalósítani. Inkább az lesz az érdekes, hogy kívánja elérni ezeket a célokat.

  4. Az inter kinaiai ennél még hangzatosabb kijelentéseket tettek, mégis egy nagy rakás szar a csapatuk még akkor is, ha most legyőzték a Juvét.

  5. Azt nem értem, hogy miért egy lap ismerteti a tulajdonosi kör terveit, miért nem a Milan hivatalos oldala. Újabb kamu cikk.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet