Calabria: “Megpróbálom a legjobbamat nyújtani”

6

Davide Calabria a Sampdoria elleni mérkőzést megelőzően nyilatkozott a MilanTV-nek és elmondta, hogy ebben az idényben szeretne bizonyítani illetve megmutatni képességeit.

A 19 éves játékos 2015 májusában debütált a Serie A-ban egy Atalanta elleni meccsen.

“Ez a második évem a Serie A-ban és ezért nagyon motivált vagyok. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Remélem, hogy idén sok mérkőzésen játszhatok és megmutathatom a bennem rejlő potenciált. Egy új utat kezdtünk az edzővel és igyekszünk gyakorlatban is megvalósítani az ötleteit, amennyire csak lehetséges. Időre van szükségünk, de azt hiszem, hogy jó úton járunk. Sajnos az Udinese elleni meccs nem sikerült jól, viszont biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk ezt jóvátenni már pénteken. Sohasem könnyű olyan ellenfél ellen játszani, amely betömörül a saját térfelén és az ellentámadásokra épít.” – mondta Calabria a MilanTV-nek.



“Megpróbálom a legjobb formámat nyújtani. Nagyszerű mérkőzést várok a Sampdoria ellen. Jó formában vannak. 100 százalékot kell adnunk, hogy megszerezzük a 3 pontot. Még mindig fáj a Juventus elleni vereség az Olasz kupa döntőjében. Azt hittem, hogy képesek leszünk megnyerni a kupát.”

“Utánpótlás? Valami megváltozott. Már évek óta a Milannál vagyok és ezelőtt sokkal nehezebb volt bekerülni az első csapatba. Ez a projekt pozitív és jó, hogy a klub az utánpótlásra összpontosít.” – fejezte be.

A várakozások szerint Calabria kezdeni fog a Sampdoria ellen a védelem jobb oldalán.

[adrotate banner=”28″]

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Az csak az egyik fele a dolognak, hogy a fiatalok hamarabb felkerülnek a felnőttekhez, a másik fele az, hogy milyen képességű fiatalok nevelkednek a Primaverában. Eddigi fiataljainkkal kapcsolatban – szétszórva őket a nagyvilágban -, nem azt látom, hogy döbbenetes karriert futnának be máshol. A legígéretesebb és egyébkén minden lehetőséget megkapó DS játéka (mozgása, önbizalma, “lelkesedése”) például kifejezetten kiábrándító.

      • Így van. Ráadásul ha már elengednek egy fiatal tehetséget, általában jóval gyengébb csapatokhoz távozik. Ahonnan már nehezebb visszakapaszkodni. Szerintem ha egy első osztályú középcsapatban komolyabb szerepben állja meg a helyét 1-1 ilyen játékos, akkor valószínű többre lett volna hivatott. Jobb játékosok közt edződve, komolyabb erőpróbákkal tudnak igazán fejlődni a játékosok (teher alatt nő a pálma).

  2. Szerintem az igazi tehetség előbb utóbb utat tör magának akár egy középcsapatból is és én évek óta nem találkoztam ilyen Milanos fiatallal. Ha igazán nagy tehetség lett volna pl. Paloschi, ő is bizonyíthatott volna a Chievoban. És hol van most ? A többinek meg már a nevére se emlékszem. Szerintem szar az utánpótlás-nevelésünk, ahogy a játékosmegfigyelő rendszerünk is, ha fiatalokról, ha kész játkosokról van szó.

    • Azért egy Chievoban 45 gólt lőni szerintem nem rossz teljesítmény. Darmian, Astori nagyon jó védők (főleg védő nevelésben vagyunk jók)
      nekem Di Gennaro játéka is nagyon tetszik! Locatelli és Cristante is legjobb középpályások közt vannak korosztályukban. Amúgy nem értek egyet veled kivételesen. A tehetség nem tör utat, csak ha pl: Riaola van mögötte.
      Úgy el tűnnek, mint annak a rendje. Legjobb példám Comi. Aki 25 meccsen 27-et lőtt a Primavera-ban, majd elkerült egy kiesőjelölt Regginaba ahol házi gólkirály lett első szezonjában, ha jól emlékszem 13-14 gólt lőtt. De nálunk egyetlen edzőmeccsen sem játszott soha. Majd dobtuk vissza másodosztályba, persze megint másik csapathoz… Csodálom, hogy ilyen pofon után nem hagyja abba egy játékos (persze túlzok)…