A 2016/2017-es szezonban a Milan összesen 80 millió eurót költ a játékosok fizetésére, ez a Serie A-ban a negyedik legmagasabb összeg a Juventus, az Inter és a Roma után – derül ki a Gazzetta összesítéséből.

A La Gazzetta dello Sport a korábbi évekhez hasonlóan idén is ismertette az olasz élvonalban szereplő klubok játékosainak fizetését és szokásunkhoz híven beszámolunk róla. Az olasz napilap szerdai száma szerint Carlos Bacca keresi a legtöbbet a Milannál, egész pontosan 3,5 millió eurót, majd Luiz Adriano következik 3 millió euróval.

Érdekesség, hogy az előző két szezonban a csapat egyik legjobbja, Giacomo Bonaventura mindössze 1 millió eurót tesz zsebre évente, míg Gianluigi Donnarumma 160 ezer eurót keres – bár mindketten szerződéshosszabbítás előtt állnak, amely fizetésemelést von maga után.

Az új szerzemények közül José Sosa bére a legmagasabb, ő 1,5 millió eurót keres.

JÁTÉKOS POSZT KOR SZERZŐDÉS ÉVI FIZETÉS
Carlos Bacca csatár 29 2019.06.30. 3,5 millió €
Luiz Adriano csatár 29 2020.06.30. 3 millió €
Riccardo Montolivo középpályás 31 2019.06.30. 2,5 millió €
Keisuke Honda középpályás 30 2017.06.30. 2,5 millió €
Ignazio Abate védő 29 2019.06.30. 2,3 millió €
Andrea Bertolacci középpályás 25 2019.06.30. 2 millió €
Alessio Romagnoli védő 21 2020.06.30. 2 millió €
Cristian Zapata védő 29 2019.06.30. 1,7 millió €
José Sosa középpályás 31 2018.06.30. 1,5 millió €
Mattia De Sciglio védő 23 2018.06.30. 1,5 millió €
Juraj Kucka középpályás 29 2019.06.30. 1,5 millió €
Andrea Poli középpályás 26 2018.06.30. 1,5 millió €
Luca Antonelli védő 29 2019.06.30. 1,5 millió €
Matias Fernandez középpályás 30 2017.06.30. 1,3 millió €
Gabriel Paletta védő 30 2018.06.30. 1 millió €
Gianluca Lapadula csatár 26 2021.06.30. 1 millió €
Suso középpályás 22 2019.06.30. 1 millió €
Giacomo Bonaventura középpályás 27 2019.06.30. 1 millió €
Gustavo Gomez védő 23 2021.06.30. 800 ezer €
Gabriel kapus 23 2018.06.30. 800 ezer €
Rodrigo Ely védő 22 2019.06.30. 800 ezer €
M’Baye Niang csatár 21 2019.06.30. 800 ezer €
Leonel Vangioni védő 29 2019.06.30. 800 ezer €
Mario Pasalic középpályás 21 2017.06.30. 800 ezer €
Davide Calabria védő 19 2020.06.30. 600 ezer €
Manuel Locatelli középpályás 18 2018.06.30. 300 ezer €
Gianluigi Donnarumma kapus 17 2018.06.30. 160 ezer €
Alessandro Plizzarri kapus 16 2018.06.30. 100 ezer €

 

Az előző idényhez képest a Milan idén 21 millió euróval kevesebbet fordít a fizetésekre: 101 millió euró helyett 80 millió eurót tesznek ki a bérek. Ez olaszországi viszonylatban a negyedik legmagasabb összeg, ennél többet csak a Juventus (145m€), az Inter (120m€) és a Roma (92m€) fizet ki.

KLUB ÖSSZESEN LEGJOBBAN
KERESŐ
FIZETÉSE EDZŐ FIZETÉSE
Juventus 145 millió € Gonzalo Higuain 7,5 millió € Massimiliano Allegri 5 millió €
Inter 120 millió € Mauro Icardi 3,6 millió € Frank De Boer 2,5 millió €
Roma 92 millió € Daniele De Rossi 6,5 millió € Luciano Spalletti 3 millió €
Milan 80 millió € Carlos Bacca 3,5 millió € Vincenzo Montella 2,2 millió €
Napoli 75 millió € Marek Hamsik 3,5 millió € Maurizio Sarri 1,4 millió €
Lazio 55 millió € Ciro Immobile 2 millió € Simone Inzaghi 800 ezer €
Fiorentina 44 millió € Borja Valero 1,7 millió € Paulo Sousa 1,5 millió €
Sampdoria 35 millió € Fabio Quagliarella 1,2 millió € Marco Giampaolo 800 ezer €
Bologna 34 millió € Mattia Destro 1,8 millió € Roberto Donadoni 1 millió €
Torino 32 millió € Adem Ljajic 1,4 millió € Sinisa Mihajlovic 1,5 millió €
Genoa 30 millió € Mattia Perin 1,1 millió € Ivan Jurić 600 ezer €
Sassuolo 28 millió € Domenico Berardi 1,1 millió € E. Di Francesco 1,1 millió €
Udinese 28 millió € Duvan Zapata 1 millió € Giuseppe Iachini 700 ezer €
Atalanta 24 millió € Alberto Paloschi 1 millió € Gian Piero Gasperini 800 ezer €
Cagliari 21 millió € Marco Borriello 1 millió € Massimo Rastelli 400 ezer €
Palermo 20 millió € Bruno H. Corsini 700 ezer € Roberto de Zerbi 500 ezer €
Chievo 18 millió € J. De Guzmán 700 ezer € Rolando Maran 400 ezer €
Pescara 16 millió € Simone Pepe 500 ezer € Massimo Oddo 300 ezer €
Empoli 15 millió € Riccardo Saponara 900 ezer € G. Martusciello 200 ezer €
Crotone 14 millió € Lorenzo Crisetig 400 ezer € Davide Nicola 200 ezer €

 

Fontos megjegyezni, hogy a fizetések nettóban értendőek. A húsz olasz élvonalbeli klub összesen 927 millió eurót fizet a játékosoknak, azaz növekedés tapasztalható az előző szezonhoz képest (882m€), de még mindig jóval elmarad a 2011/2012-es szezontól (1100m€).

[adrotate banner=”28″]

11 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Donnarumma fizuja hamarosan megsokszorozódik az tuti.. nem csodálkoznék egy 4Millió körüli szerződésen sem… Bár egy ilyen fiatalnak jó lenne a földön maradni.

    A többiek fizetése szerintem rendben van.
    Montolivoval vagy nem hosszabbítottam volna még 3 évre, vagy akkor elég lett volna 2M. Vagy 2 évre ez az összeg.

    • Donnarumma nagyon alázatos játékos, úgyhogy szerintem beéri egy alacsonyabb béremeléssel is. Majd, ha komolyabb célokért küzd a Milan és eredményeket tud felmutatni a csapat, akkor lesz belőle “sztár”, akinek sztárfizetés jár. Jelenleg egy nagyon tehetséges fiatal, akit sokan akarnak elcsábítani, mert hatalmas lehetőség van benne, de nagyon érett játékos és helyén van a szíve is, úgyhogy maradni fog, mert itt megbecsülik.

      Ez hiányzik sok fiatal játékosból, akik elkajlódnak, mint például Balotelli, akinek egekben van a fizetése, de nem használja ki a képességeit, mert nem dolgozik eleget. Mondhatni, hogy volt 1-2 fél szezon, amikor emlékezeteset nyújtott, de az kevés. Bizonyítson és legyen ez is egy cél, hogy magasabb fizetést fog kapni, ha folyamatosan fejlődik a teljesítménye.

    • Emlékszem, hogy korábban az számított “spórolásnak”, hogy eladtuk a magas fizetésű jó játékosainkat, és helyette jött 4-5 szerencsétlen ingyen, összeadva ugyanakkora összegért. Teljes szakmaiatlanság, mivel spórolásból, befektetés nélkül még senki sem ért el eredményeket sem a futballban, sem máshol. Bár lehet az a cél, hogy ugyanazt a helyezést érjük el a bajnokságban is, mint a fizetések terén.

  2. Huh…. van egy-két érthetetlen fizetés itt…. nem értem miért nem nyúlunk bele….. poli 1,5 ???? suso 1 ?????? Sosa 1,5 ???? Bertolacci 2 ????????????????????????? Paletta 1 ?????? Lapadula 1 ????????? Ezek mik,kik…. Gigio 160 ezrét már ide sem írom,réges régen módosítani kellett volna már legalább 1,5 misire a fizuját,többre csak azért nem mert hogy lehessen neki hova emelni ha idén is parádés lesz…. de Jack 1 misije is sovány főleg a fent említett fizuk fényében…..

    Vki megfogalmazta már fentebb…ameddig ilyen fizuk párosulnak olyan játékosok mellé,mint amit fentebb látunk…addig itt se eredmény,se semmi nem lesz…… VICCCCCCCC !!!!!