Donnarumma: “Örülök, hogy nagyra értékelnek”

4

Gianluigi Donnarumma, a csapat fiatal kapusa elmondta, szeretné hosszú távra elkötelezni magát és a jövőben az egyik álma válna valóra, ha egyszer viselhetné a csapatkapitányi karszalagot.

A 17 esztendős kapus tavaly októberben debütált a Milanban és élt a lehetőséggel, amit Sinisa Mihajlovic adott neki. Donnarumma végül 10 meccset hozott le kapott gól nélkül a Serie A-ban az előző szezonban.

“Nagyon tetszik a szerződéshosszabbítás ötlete, szeretnék hosszú távú kapcsolatot a Milannal. Nem jelent problémát számomra az a gondolat, hogy az egész pályafutásom alatt ugyanabban a klubban szerepeljek és mivel mindig is Milan szurkoló voltam, ezért egy álom lenne a csapatkapitányi karszalag viselése. De mindent a maga idejében…” – mondta Donnarumma a La Gazzetta dello Sportnak.

Az olasz kapus egyike volt annak a néhány játékosnak, akinek a teljesítményével elégedettek voltak a szurkolók. A San Siro lelátójáról gyakran hangos füttykoncertet lehetett hallani a drukkerektől a csapat gyenge szereplése miatt.



“Nagyon örültem, hogy ilyen nagyra értékelnek, de a csapat kifütyülését nehéz elfogadni. Megértem a szurkolókat, bár lehet, hogy én is ezt tenném a helyükben.”

“A debütálás? A Milan-Sassuolo mérkőzést megelőző napon Milanellóban az egyik edzésen Mihajlovic félrehívott és megkérdezte, hogy készen állok-e. Ott és akkor megdöbbenten álltam. Nem számítottam rá, de az edző tudta, hogy számíthat rám. Soha nem tudom elégszer megköszönni neki a bizalmat. Sokkal tartozom neki. Abbiati? Hiányzik, de rendszeresen beszélünk egymással. Amikor az utolsó meccsén elköszönt és felemelte a kezét, lefagytam és elsírtam magam. Nem számítottam erre az érzelmi reakcióra. Diego López? Mindig is jó volt vele a kapcsolatom. Még akkor is, amikor kezdő lettem a kapuban. Mellettem állt és sok tanácsot kaptam tőle. Ez nagy segítség volt, hogy ne legyen bűntudatom. Szurkolóként nagyszerű érzéssel tölt el, hogy a Milan játékosa lehetek. A legszebb pillanat? Az Inter elleni 3-0-s győzelem a derbin. Szabadidőmben játszok-e videójátékokkal? Természetesen, a FIFA 16-tal. Le is igazoltam magam 5 millió euróért.” – fejezte be.

A hírek szerint Donnarumma hamarosan szerződést fog hosszabbítani és fizetésemelést is kap.

[adrotate banner=”28″]

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Igazi klasszis kapus válhat belőle, mint a druszája. 🙂 Szeretem ezt a fajta felfogást, már most érettebb gondolkodású, mint Piqué valaha is lesz. 😀

  2. Na várjunk csak! Ha leigazolta magát a Fifa 16-ban 5 millióért, akkor ezek szerint nem a Milannal játszik. Kérdés, hogy azért nem, mert van más kedvenc csapata (ahová akár el is igazolna), vagy csak azért, mert ezzel a gyenge Milannal még a játékban sincs esélye nagyot alkotni.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet