Zapata bokája megsérült, meg kell műteni

9

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő napokban megoperálják Cristian Zapata bokáját.

Zapata júniusban részt vett a Copa Americán a kolumbiai válogatottal és remek teljesítményt nyújtott, azonban az egyik mérkőzésen megsérült. A klub a hivatalos honlapján egy közleményben jelentette be, hogy a 29 éves védő bal bokájával van probléma, ugyanis sérültek a szalagok. Zapata hétfőn Amszerdamba utazott Niek van Dijk professzorhoz konzultációra.

A vizsgálatok kimutatták, hogy Zapata bokáját műteni kell és az operációt a holland professzor fogja elvégezni.



A Mediaset szerint Zapatára két-három hőnapos kényszerpihenő vár.

[adrotate banner=”28″]

9 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Sajnálom. Jobbulást! Gondolom, akkor kihagyja a felkészülést, jó esetben szeptemberben edzésbe állhat. Alakul ez, mert akkor most a befagyasztott igazolások miatt úgy sem nézhetünk senkit a helyére. Meddig is? 1-2 hét? Vagy esetleg szeptember? Vagy majd augusztus végén beesik vmi lepattanó középhátvéd? Akkor már kb úgy is mindegy, hogy kínai pénzből érkezik-e, amilyen választék lesz a piac zárása előtt…

      • Amiket több hetes tárgyalás és előkészítés is megelőzhetett. Nem 2 percben zajlott általában, hogy “Jössz? – Megyek. – Kész.” A hangsúly így is a kihagyott felkészülésen van, azon, hogy az edző nem tudja kivel és hogy dolgozik, a játékos nem ismeri a körülményeket, az edzőt, az elvárásokat, a csapatát…

      • (Bocs, kettőbe jött a válasz),. Másfelől jelenlegi helyzetünkben elég irreálisnak látom, hogy szeptember 1-én majd egy Hummels kaliberű védő azt nyilatkozta Milan mezben, hogy “Mr Galliani 31-én hívott fel, hamar lezavartuk a tárgyalásokat, nem tudtam nemet mondani egy ilyen nagy klubbnak.” (Ami ügye stabil helyzetű, bajnokesélyes és a bl-ben is szerepel…) Szóval ha minőséget akarunk mert pénz is lesz, 1hét nem lesz elég meggyőzni és bevásárolni. De mindegy is, ez a cikk most Zapatáról szól.

        • Nem hiszem, hogy azt mondtam, egy nap alatt el lehet intézni bármilyen igazolást. De az átigazolási időszak vége mindig jó alap volt alkudozni.

          • Persze, értem én, és nem is vitázni akartam. Mert igazad van abban, hogy akár még jó alap is lehet a közeli piaczárás a tárgyalások gyorsabb befejezésére, és valóban voltak már utolsó perces nagy igazolások. Csak most attól tartok, hogy alapból hátrányból indulunk nagyobb nevekért helyzetünkből adódóan, és ha sokáig befagyasztják az igazolásokat, akkor az idő is ellenünk dolgozik.

  2. Gondolom úgy Augusztus környékén állt volna edzésbe, most ez kicsit elnyúlik. Sajnálom, mert végre vezető szerepbe kerülhetne nálunk is a védelembe. Kérdés, hogy most Musacchio üzlet is alma?

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet