Keisuke Honda olaszországi pályafutása egyre bizonytalanabbá kezd válni, elmondása szerint ő sem biztos abban, hogy a következő szezont is a Milanban fogja megkezdeni.
Honda 2014 januárjában nagy reményekkel csatlakozott a Milanhoz, azonban a piros-feketéknél töltött két és fél esztendő alatt nyújtott teljesítményével nem igazán tudta meggyőzni a szurkolókat, így ez is arra ösztönzi, hogy új vizekre evezzen.
A japán válogatott középpályás 83 mérkőzésen mindössze 10 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki, mióta eligazolt a CSZKA Moszkvától. Honda az újságíróknak adott nyilatkozatában nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a nyáron elhagyja a klubot.
„Két és fél éve játszok a Milanban, és nem vagyok elégedett a teljesítményemmel. Nem vagyok abban biztos, hogy a Milan meg akar tartani, és abban sem vagyok biztos, hogy szeretnék-e itt maradni. Jelenleg semmi biztosat nem tudok mondani a jövőmmel kapcsolatban.” – nyilatkozta Honda a Sky Sport Italiának.
Honda szerződése 2017 nyarán jár le, így ha a klubvezetés nem tart igényt a játékos szolgálataira, akkor a nyári átigazolási időszakban túladhat rajta és ebben az esetben még pénzt is kaphat érte. Nemrég arról számoltunk be, hogy Honda hamarosan három évvel hosszabbíthat, egészen 2020 nyaráig.
[adrotate banner=”28″]
9 hozzászólás
” abban sem vagyok biztos, hogy szeretnék-e itt maradni.”
Fiam! Takarodj a sárga bánatba!
Ezért tartunk ott,ahol…… Hogy veheti fel egyáltalán egyetlen egy alkalommal is egy ilyen játékos a piros-fekete szent mezünket… Úristen…..
Mint valami fürdős primadonna komolyan…. A japán fegyelem, és kitartás, no meg harciasság szégyene ez a KISLÁNY….. És akkor ez lenne az élsportoló….
NO COMMENT!
Mondjuk a klubvezetés utóbbi időben mutatott teljesítménye alapján valahol megértem. A napjaink AC Milanja egyszerűen nagyon rossz táptalaj a focisták számára. Ezt nem részletezném, se jövő, se pénz, hazugság hazugság hátán.
Nagyon de naggyyyooon kellene a stabil anyagi háttérrel rendelkező új tulaj aki hagyja dolgozni a szakemberekből álló stábot. Letérdepelve, sírva könyörgünk Silvio legalább a kórházi ágyadon jöjjön meg az eszed.
„Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül!„
Kulcsfontosságú, hogy elhúzzon innen a francba…
Sajnos a legtöbben nem veszik észre, hogy a csapat fontos tagja. Igen, amikor idejött én is úgy gondoltam, hogy mostantól ő lesz a gólfelelősünk. Nem így lett. Viszont !! Labdatatás, labdaszerzés, védekezés, támadásépítés terén meghatározó tagja a csapatnak. Lehet itt várni a Kovacicokat, lehet itt várni bárkit, egy csapatot nem lehet teljesen átalakítani. Vele speciel pont hosszabbítani kéne nem úgy mint Montival, vagy DS-el. Nem gondolnám, hogy őt kéne elsőkörben eladni. A sokak által Istenített Menéznek lehet, hogy jobbak a mutatói, de a hozzáállása és a magatartása kritikán aluli.
Montolivo sokkal hasznosabb játékos.
a statisztikák nem erről tanúskodnak. Montolivo kevés párbajt nyert meg, Hondánál meg csak Kucka volt hasznosabb e szempontból a középpályán.
Montinak pont ez lenne a dolga. Egyébként Honda rengetegszer zárt vissza Abate heylett/ mellé.
Montolivo szerintem hatalmas alibi focit játszik.
Igen, csak nem védekező középpályás..
Cselezni nem tud, döglassú, a passzai meg 10 méterig pontosak. Átlövése évente 1 van. Sokra megyünk vele, ha tud védekezni, ha nem védekező középpályást játszik és ha megszerzi a labdát nem tud rögtön indítani…
„Montolivo sokkal hasznosabb játékos” 🙂 😀 Remélem ezt viccnek szántad.