Berlusconi különleges záradékot szeretne

Pár éve azt mondtam volna, hogy ez csak kitaláció. Ismerve azonban, hogy itt mi történt az elmúlt években, szinte bizonyos, hogy ezeknek a híreknek van – ha nem is 100%-os, de jelentős – valóságalapjuk.

A Milan iszonyatosan nehéz helyzetben van a döntési mechanizmus problémáját tekintve. Két példa jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Az egyik a Palermo. Zamparini sportot űzött abból, hogy rugdosta ki az edzőit. Ezek olyan értelemben átgondolt döntések voltak, hogy rossz eredmények után nem félt meghúzni egy ilyen lépést (vagyis a kiváltó ok általában megvolt). Nyilván indulatból döntött, de ezek mögött nem az állt, hogy elveszítette volna a realitásérzékét, vagyis nem ment el az esze. Másrészt a Palermo élén ezt megtehette, nagy következményekkel ezek a döntések nem jártak. A klub nem veszített tízmilliókat egy rossz, nem nyert tízmilliókat egy jó döntésével. A „vihar egy pohár vízben” tipikus esete. Ráadásul Zamparini számára az is fontos lehetett, hogy nevét szinte minden, a Serie A-t valamennyire ismerő szurkoló ismerje, annak ellenére hogy a Palermo a regnálása alatt semmit sem nyert…
A másik példa az Arsenal. Kb. egy évtizede elnézik Wengernek a jövő csapatát építő, sehová sem vezető menedzseri tevékenységét. Wenger persze kiszámítható, mert minden évben hozza a minimumot, ami nem más, mint a BL-t érő helyezés a bajnokságban, továbbá a szurkolók a legdrágább bérlet- és jegyárak mellett is megtöltik a stadiont. A tulajdonosoknak ez is fontos. Wenger néha vesz egy-egy klasszist, de a döntéseiben tkp. következetesnek mondható. Az Arsenal szurkolói már hozzászokhattak a francia menedzser gondolkodásmódjához, nagy meglepetések nem érhetik őket egy-egy nyáron. Nem hinném, hogy egy Arsenal-drukker felkapná a fejét, ha egy 19 éves togói középpályást igazolna le a klub, nem pedig egy már kipróbált klasszist. Nyilván az, hogy az elmúlt tíz évben rajtuk kívül mindegyik nagy (tradicionális) angol csapat BL-t tudott nyerni, nem örömteli számukra, de ezekben a döntésekben az irracionalitás (az Arsenal bár megtehetné, nem vesz igazi klasszisokat, akikkel a bajnoki cím vagy egy BL-elődöntő elérhető lenne) keveredik a következetességgel (a wengeri játékospolitika inkább a fiatal tehetségek felfedezéséről szól, arról, hogy minél kevesebb pénzből kell jó csapatot építeni). Rövidebben: egy Arsenal-szurkoló számára a klub vezetőségének, menedzserének ténykedése kiszámítható. Hogy emiatt verik a fejüket a falba, nyilván más kérdés.

A Milan ezzel szemben sodródik. Hetente, de lehet, hogy naponta új és új elveket fogalmaznak meg. Projektekről beszélnek, melyeket valameddig el is visznek, majd teljesen váratlanul lefújnak. A klubot Galliani irányítaná, de Berlusconi dönt. Nem védeném Gallianit, mert alapvetően hibás abban, hogy itt tart a Milan, de Berlusconi döntése folytán nincs olyan szakember a Milannál, aki összefogná a sportszakmai szegmenst a klubnál. Más kérdés, hogy Galliani, ha látja, hogy mennyire súlytalan, le is mondhatna ugyebár…

A klub helyzetével kapcsolatban mindig mindenki elmondja, hogy mi miért rossz. Costacurta a legutóbbi nyilatkozatában is elemzi a problémákat, amelyekkel nem érdemes vitatkozni. Neki lehet menni a játékosoknak, az edzőknek, a pénztelenségnek, hogy a sejkek meg oligarchák világát éljük, hogy ma már a játékos inkább igazol Kínába, mint a Real Madridhoz vagy a Juventushoz… De a Milan problémája nem ez elsősorban, mert hiszen az Atletico klasszisok nélkül is kiütötte a Barcelonát, a Leicester kb. 20 ponttal vezet a M. City előtt a PL-ben, a fillérekből összetákolt Hertha is egész jól áll a Bundesligában.

Innentől kezdve azt gondolom, semmi értelme kritikát megfogalmazni a Milannál zajló történésekkel kapcsolatban. Berlusconi jelen ügyben történő ötletelése ugyanis túlmegy a józan ész határán. Ebből sajnos arra lehet következtetni, hogy a klubot egy olyan ember irányítja, aki teljes mértékben elveszítette a józan ítélőképességét. Mert mi is történik? Kijelenti, hogy el akarja adni a klubot – nyilván azért, mert nem megy a csapatnak, csökkennek a bevételek, növekedik az adósság teljes a kilátástalanság. Ez eddig rendben van. De beletetetné a szerződésbe, hogy TOVÁBBRA IS ő mondja meg, mi történjen. Ami persze nem lenne más, mint a helyzet konzerválása, hiszen a döntésekbe beleszólna (esetleg vétójog?), de nyilván felelősség nélkül, hiszen ő csak egy tiszteletbeli elnök lenne. Hogy ezzel nem változna semmi, csak a dolog „gyakorlatiasabb” része. Érdemesebb lenne azt nézni, hogy a Milan jelenlegi helyzetében ki lenne az, aki átgondoltan egy ilyen abszurd feltételrendszert merne odatolni a vevő elé. És hozzátenném, olyan nagyon nem kapkodnak a Milanért, tehát most inkább az lenne a jó politika, hogy „megadjuk, amit kértek, csak vigyétek”… Bárki, aki venni akar valamit, a vételárért abszolút hatalmat akar a tulajdona felett, azzal rendelkezni akar. Berlusconi ezzel az agyrém ötletével gyakorlatilag azt mondja, hogy ő tíz éve szarul vezeti a klubot a saját pénzéből, most szeretné, ha más pénzét tenné kockára. Egyrészt belátja, hogy neki már nem megy, másrészt mégsem. Mint a Gyalog galoppban, amikor a se keze, se lába lovag azt ajánlja a másiknak, hogy egyezzenek ki döntetlenben…

Hogy ezen a „záradékon” szinte mindenki csak röhögni tud, rendben van. De az már nem annyira vicces, hogy a Milan sorsa, jövője egy elborult vénember pillanatnyi szeszélyétől függ, aki teljesen mindegy, mit nyilatkozik, mit ír alá, mert 5 percen belül változtathat az álláspontján. Azt gondolom, azt sem érdemes elemezni, hogy rosszindulat, megalománia vagy mi mozgathatja Berlusconit. Teljesen mindegy.

Innentől kezdve viszont felértékelődik a környezetében lévők szerepe. Hogy Berlusconi „elszabadult”, az eddig rendben. De Barbara, Galliani meg a többiek felelőssége innentől az, hogy megpróbálják rábeszélni Berlusconit az eladásra. Mert ha csak lapítanak, mint szar a fűben, hogy „nem tudunk mit tenni, Silvio dönt mindenben”, akkor még mindig ott van a lehetőség, hogy távozzanak, ha már semmiféle érdekérvényesítő képességük nincs.

A Milan szempontjából igenis van jelentősége annak, hogy Berlusconi vokalistái aktívak vagy passzívak lesznek-e ebben a kérdésben. Valamit lépni kell, mert Berlusconi ezerrel száguld a szakadék felé a Milannal, és még a nehezékeket is kidobja, hogy minél gyorsabban menjen.