Sinisa Mihajlovic leváltását követően Cristian Brocchit nevezték ki a felnőtt csapat vezetőedzőjének. Az új edzőt egy sajtótájékoztató keretein mutatták be szerda délután.

Brocchi első szavai, mint a Milan edzője: “Az első dolog, amit mondhatok, hogy egy sajátos munkakultúrát hozok a csapathoz, láttam ebben a szezonban a srácokat, de még Mihajlovic és a stábjának a munkája jellemzi őket. Nagyon szeretném bevezetni az én módszertanaimat és a sajátos edzői stílusomat, ami eltér a többi edzőétől. Nem azt akarom mondani, hogy ez biztosan jobb, mint másé, csak azt, hogy ez határozottan másabb, és szeretném, ha ezt a csapat is elfogadná. Tegnap megtartottam az első edzést a csapatnak, de nem tudom gyökeresen megváltoztatni a játékosok hozzáállását. Azt szeretném még kitalálni, hogyan fogunk játszani. Szeretnék 3 középpályással és 4 védővel felállni. Valamint szeretnék egy irányítót a csapatba, ami valószínűleg egy fiatal játékos lesz, így a szezon második felére nézve. Ezt az utat fogjuk követni. Nem akartam belerohanni ebbe a munkába, de az élet olyan, hogy jobb, ha megragadod a kínálkozó lehetőségeket. Ez teljesen természetes, ha az ember előtt ekkora lehetőség adódik, akkor megpróbál élni vele. Hatalmas vággyal és lélekkel fogadtam ezt a lehetőséget. Nem félek, tudom, mit tehetek. Nem azt mondom, hogy most már 100%, hogy a Milan a hátralevő 7 mérkőzéséből mindet megnyeri, de én biztosan 100%-ot adok a munkámba. Az elkövetkező napokban nem aggódom a dolog gazdasági oldala miatt, sosem aggódtam a fizetést illetően. Ha lenne még 2 és fél évem a szerződésemből, akkor is kirúghatnának. Engem csak az érdekel, hogy mi a jó a Milan számára, és, hogy megragadjam ezt a lehetőséget. Mielőtt a döntőre kerülne a sor, be kell biztosítanunk az európai kupaporondon való indulást. Még nem gondolhatunk a Juvéra, meg kell nyernünk az előttünk álló mérkőzéseket.”

Az új edző beszélt az előtte álló feladatokról: Egy két nap után még nem igazán tudod letenni a nyomodat, de minden egyes edzéssel csapatként egy lépéssel előrébb lépünk. A rendelkezésünkre álló legtöbb időt ennek szentelünk. Azt akarom elérni, hogy a csapat a képességeinek megfelelően mindent bele adjon az edzéseken és a mérkőzéseken is. Ügyesen meg kell próbálnom keresztül vinnem a saját ötleteimet is, ez alatt a kevés idő alatt. Mindegyikőnk keményen fog edzeni, hogy lépéseket tegyünk előre. Mindig azt akartam elérni, hogy a csapatom átvegye a kezdeményezést és ne álljon vissza a vezetést megszerezve. De a cél elérése időt vesz igénybe. Azon fogunk dolgozni, hogyan tudjuk átvenni a mérkőzés irányítását és hogyan domináljunk. Nem lesz könnyű, de ez egy izgalmas változás lenne. Remélem a játékosok is így gondolják. Azt nem tudom, hogy most egy pozitív kapcsolat kezdődött-e el köztem és az elnök között. De az elnök mindig a kemény oldalát mutatja, mely mindenek felett a klub érdekeit tartja fontosnak, és ezért tette meg a lépéseket az én fiatal szektorom felé. A pozitív eredmények és visszajelzések alapján azt mondanám, hogy pozitív érzés tölt el. Mindig nyugodt vagyok és megteszek mindent, hogy újra a csúcsra érjünk. Mindig is nagy figyelmet fordítottam a munkámra, és figyeltem miben tudok fejlődni. Bár, amikor hivatalosan is felajánlották a munkát nagyon elérzékenyültem. Én is a fiatal szektorban kezdtem, majd játszottam a felnőtt csapatban, még mielőtt megkaptam ezt a pozíciót, és az, hogy megkaptam ezt a lehetőséget a legjobb érzés a földön.”

“Megpróbálok mindent, és remélem pozitív hatással leszek a csapatra. Nagyon bízom az elképzeléseimben és az ötleteimben. Nem sok mérkőzésünk maradt a szezonból, de ha esélyünk nyílik rá, akkor meg fogjuk ragadni, ugyanis nagyon sok érdekes játékos játszik az ifjúsági szektorban. Nagyon szerencsés vagyok, hogy pályafutásom alatt több kiváló edző alatt is dolgozhattam. Azonban az a 2 fő, aki nagy benyomást keltett bennem az Prandelli és Ancelotti. Elsajátítottam egy keveset a taktikájukból és majd ez segíteni fog. Az én elképzelésem az, hogy az ellenfelet a saját térfelére szorítjuk és nyomást helyezünk rájuk, ezt fogom elvárni. Agresszív mentalitásra van szükségünk. Amikor előnybe kerülünk, akkor meg kell próbálnunk minél tovább megtartani, és ha lehetőség nyílik rá, akkor újabb gólt szerezni. Ez azonban időt vesz igénybe. Ez most nem arról szól, hogy a játékosoknak engedelmesnek kell lenniük, az a lényeg, hogy tiszteljenek. Én mindig mindenkinek megadom a tiszteletet a feletteseimtől kezdve a kollégákig. Nagyon fontos, hogy gondolatokat váltsunk egymással, ide értve az összes kollégát, akivel együtt dolgozok, valamint az is, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk az elnökkel. Jó a kapcsolatom Mihajloviccal. Beszéltem vele tegnap, és ahogy egész szezon alatt, most is igazi úriemberként viselkedett. Nem azért vagyok itt, hogy eltöröljem Mihajlovic emlékét a játékosokból. Azonban erős köteléket kell kialakítanom a játékosokkal és szeretnénk valami különlegeset elérni a szezonban.”

Záró gondolatok az edzőtől: “Nagyon izgatott vagyok, remélem nekem sikerül kihozni Balotelliből a legjobbat. Ő egy nagy játékos, és úgy gondolom, sokkal jobban is tud játszani, mint ahogyan azt a Juve ellen tette. Alapjátékosa lesz a csapatnak, de ezzel még sokan mások is így lesznek. Egyes játékosaim a kezdőcsapatban kapnak majd szerepet. Nagyon sok játékos lehetőséget fog kapni az elkövetkező mérkőzéseken, de nagyon határozottan fogom figyelni őket. Azt a nyugalmat akarom visszahozni az öltözőbe, ami egykor Ancelotti idejében volt. Ő nagyon barátságos viszonyban volt a játékosaival és valami különlegeset hozott, ezt minden játékos elismerte. Mindenki tisztelte, és mindent beleadtak. Remélem én is hasonlóan kedvelt edző leszek a játékosaim által, mint valaha Ancelotti volt. Úgy vélem fiatal szinten sokat tehetünk Olaszországért. Pozitív változást hozhatunk a nemzeti válogatottnak is. Nem tudom megmondani, hogy a 4-3-1-2-es hadrend miért nem működött a szezon elején. De én szeretem ezt a játékrendszert, esetleg még az 1 irányító 3 támadó felállást kedvelem még. Néhány játékosunk képes támadó-középpályásként játszani, az egyikőjük Bonaventura, a másik Honda. A kulcs momentum azonban továbbra is az, hogy a játékosok mennyire elszántak.”

9 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Korrekt nyilatkozat! Elsőre szimpatikus, de majd apályán mutassuk meg miről is szól az új stílus!
    Ami érdekes, hogy nem tudja miért nem működött a 4-3-1-2. Nem működött?
    Fio és Genoa ellen több mint 1-1 félidőt játszottunk 10 emberrel. Inter meccsre emlékezhetünk, sokkal jobbak voltunk, majd egy szerencsés lövéssel nyertek. A gólokat számolatlanul kaptuk mindegyik taktikával amíg nem jött Gigio.
    Viszont a gyengébb ellenfeleket rendre levertük: Perugia, Empoli, Udinese, Palermo