2022. december 02., péntek

Mihajlovic a 4-3-3-as felállást alkalmazta az edzésen

-

A beszámolók szerint Mihajlovic a 4-3-3-as felállást gyakoroltatta a játékosokkal a csütörtöki tréningen.

M’Baye Niang sérülésével komoly fejfájást okoz Mihajlovic számára a támadó-szekció összeállítása, hiszen jelen pillanatban egyedül Carlos Bacca egészséges. Mario Balotelli és Jeremy Menez is felépült, de még nincsenek 100 százalékos állapotban és mindketten formán kívül vannak. Mint arról már korábban beszámoltunk, Luiz Adriano megkezdte az edzéseket, de ő hónapok óta nem játszott és vélhetően a cserepadon fog kezdeni a hétvégén.

A La Gazzetta dello Sport beszámolói szerint Mihajlovic az edzésen a 4-3-3-as felállást próbálgatta. Bacca mellett a két szélső Giacomo Bonaventura és Keisuke Honda volt. Kérdés, hogy a Chievo elleni meccsen a szerb vezetőedző milyen játékrendszerben fogja pályára küldeni a játékosokat: elképzelhető, hogy marad a 4-4-2-es felállás Bacca-Balotelli duóval, vagy jöhet a 4-3-3 az előbb említett trióval, vagy pedig Kevin-Prince Boateng szerepelhet Bacca társaként.

A Milan vasárnap délután a Chievóhoz látogat az olasz bajnokságban.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. A 4-4-2 stabilnak bizonyult, nem szabad össze-vissza változtatgatni. Egyébként nem értem, hogy Menezt mit izélgetik, úgy, mint Balot.
    A kupameccsen ő jó volt, a Sassuolo ellen pedig egy szar csapatból kellett volna kitűnnie. Hát ez még valóban nagy teher rajta. Megoldás: focizzon normálisan a csapat és akkor Menez lesz min. olyan jó, mint Niang. Ha nem bír még 90 percet, akkor majd jöhet a meccs végén Boa. Balo mozgása (lehet, hogy már szándéka ellenére) annyira lehangoló, hogy szerintem a többiekre is rossz hatással van. Csak végszükségben cserélném be. l

  2. Már Allegri korszakában is a 4-4-2 lett volna a legbiztosabb formáció. Mihajlovic végre bevezette, működik. Hogy a Sassuolo-val nem bírtunk az egy dolog, de velük már évek óta nem bírunk, de a Juve se focizza le őket a pályáról.

    Kár lenne egy formáció váltással elrontani a szezont. Még mindig van esélyünk feljebb araszolni. 10 meccs alatt bármi megtörténhet. A 3.-ik helyen tanyázó ROMA sok nagy meccset fog játszani, így bukhat pár meccset simán.

    Nem szabad feladni. Azt kell csinálni, ami működik.

  3. Én se váltanék formációt…viszont nem Niang kiesése jelenti a gondot – hanem Monti-é…. Nincs aki belül tudna játszani Kucka mellett…én speciel Polinak szavaznék most bizalmat,a kupa mecsen nem volt rossz…Bertolacci viszont katasztrófa hetek-hónapok óta….Esetleg Boateng,de ő meg elég enerváltan mocorog mostanság….Bacca mellett pedig LA-t játszatnám….

  4. Szerintem a formáció váltásnak 2 oka is van.
    Az egyik, hogy jelenleg csak Bacca van mint bevethető csatár.
    Balotelli megbízhatatlan, Meneznek nincs erőnléte, Adriano meg most jön csak vissza.
    A másik, hogy Montit nem tudjuk megfelelően pótolni.
    Poli labdabiztos és harcos talán ő a leg megfelelőbb a pótlására, viszont irányítóképessége nem túl fejlett..
    Ezért indokolt lehet a 3 középpályás.
    Poli mellett a két sokat mozgó Bertolacci és Kucka.

    Van még eg plusz ok is erre a formációra.. Mégpedig, hogy Mihályunk mindig a legerősebb csapatot akarja a pályára küldeni. Nem akar erőnlétileg vagy szellemileg lemaradott játékosokat kezdetni (Menez, Balo, Adriano). Ez egy baromi rossz felfogás, amúgy szerintem. Mert ezek a játékosok padról beszállva sem fognak tudni sokat lendíteni… Talán még Menezbe bízhatnánk, de őt is láttuk 3 meccsen és mindhármon nagyon gyenge volt a mezőnymunkája és a mozgása is lassú még.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS