2022. december 07., szerda

Berlusconi egy olasz támadót szeretne igazolni

-

A klub elnöke, Silvio Berlusconi elmondása szerint egy olaszokra épülő Milant szeretne felépíteni. Úgy véli, hogy a védelem és a középpálya már alakul, de a támadósor még nem. Ezért nyáron mindenképpen egy olasz játékossal szeretné erősíteni a támadó-szekciót.

Miután januárban úgy nézett ki, hogy Luiz Adriano elhagyja a klubot, Adriano Galliani megkezdte az egyeztetéseket a Genoa csapatával Leonardo Pavolettiről. Azonban a tárgyalások megszakadtak a klubok között, mivel a brazil támadó mégsem igazolt el Kínába. Ennek ellenére a vezetőség nem tett le végleg arról, hogy nyáron ajánlatot nyújtson be a 27 éves játékosért, aki idén már 10 gólnál jár 17 mérkőzés alatt a Serie A-ban.

A másik olasz kiszemelt Graziano Pellé, aki jelenleg a Southamptonban játszik a Premier League-ben. A 30 éves támadó 2014 óta játszik Angliában, előtte pedig Hollandiában szerepelt a Feyenoord csapatánál. Tehát a vezetőség várhatóan mindent megtesz majd nyáron, hogy egy olasz támadó csatlakozzon a kerethez. Sokak szerint inkább Pavoletti lehet a befutó, köszönhetően a két klub közötti jó kapcsolatnak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

15 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Várható lépés volt. Adriano vagy Balotelli helyére érkezhet valamelyik olasz támadó. Ilyenkor sajnálhatják, hogy a Matrinak adott játék perceket nem Petagna vagy Ganz kapta meg, lehet több gólt lőttek volna. De lehet, hogy nem.. Persze utólag könnyű okosnak lenni.

    Mindenesetre nem is olyan régen nekünk volt a legfiatalabb, olaszos támadó szekciónk ami akár a válogatott alapja is lehetett volna. Ezt El Shaarawy, Balotelli és Niang alkotta. Azóta jól tudjuk kivel mi történt.

  2. Pellé-nek örülnék mert nagyon jó csatár,igazi erő csatár és mellette jól fejel és fineszes is… abszolúte támogatom…egyébként mivel jó a viszony jöhetne Pavoletti is hiszen…jelen állás szerint Balo megy vissza és LA-t elakarják adni… mondjuk úgy már szívesebben lemondanék LA-ről ha Pellé érkezne…..

    • Viszont akkor valaki távozni fog,egy kicsit sokan lesznek elől,még a Juvénak is:Mandzukic,Dybala,Morata,Zaza,Berardi.Zaza például állandóan padozik,csere;talán egyszer vagy kétszer volt kezdő.Simán lehet ebből kölcsön is,én is preferálnám Berardit,érte hamarabb adtam volna 20 milliót,mint Bertoért.Egy Berardi-Bacca kettős,mögöttük egy Vazquezzel elég ütősen hangzik!:)))))

  3. hát tudom,szerintem csak bacca mellé kell valaki,és menez,nem lenne rossz,szerintem az ő játék stílusának fekszik a 4-4-2,bacca meg remekül érkezik a labdákra.és niangot sem írnám le,utálom a gyereket,nincs labda kezelése,csapat játékban haszna vehetetlen,rengeteget szabálytalankodik,DE életében nem lőtt ennyi gólt mint most.sokkal higgadtabb a kapu előtt mint eddig.és nem értem,hogy miért nem számolunk adrianoval!!!!csodálkoznak,hogy el ment a kedve a milantól???több európai nagy csapat körül rajongta,a tavalyi bl szezonja után,ő viszont minket választott.és akkor mit kap??egy niang ,,kiüti”a kezdőből,még ezt is elviseli,és padról beállva szerez 5 nagyon fontos gólt(az összes gólja fontos volt,vagy pontot,vagy pontokat ért a csapatnak),ezt tűrte fél évig.mi a f@szért nem játszott?
    és másik,alakul a kp??ez vicc??monti 30 felett van már,és nagyon régóta az első jó szezonját futja,és mi van ha megsérül?jön a bomba igazolás berto?honda ugyan ez,az első ép kéz-láb szezonja,és ő is 30 felett van.a kp-át kéne megerősíteni,nem a támadó sort
    berlu egy viccc!

    • Menezben nem tudom mit látsz,mert én azt látom hogy kész a pali egy roncs…se futni nem tud,és olyan mint egy kocsonya…nem lesz már olyan mint volt !!! Felejtsd el…speckó tőle aztán várhatná a labdákat Bacca,mert egy sem jönne onnan csak ha vki rá nem csúszik és odapattan Bacca elé…nem egy passz király a francia !!!

  4. Mi a fasznak kell két noném vénért kuncsorogni, mikor ott van El Shaarawy, meg a primaveraban is vannak gólképes fiatalok!!!! Vagy azért kellenek hogy nehogy valaki gólt is rúgjon!!! Nálunk még egy olasz csatár sem jött be igazán (Gilardino, MMatri, Vieri, Pazzini, stb.) A dél amerikai csatároknak mindig ment nálunk. Az utolsó jó olasz csatár Simone volt itt.

  5. 30 éves csatárt már nem volna szabad venni. Ibra kivételével kevés olyan támadó van, aki még ennyi idősen is robbanékony és dinamikus, lábában a hosszú évekkel. (pld Rooney sem az igazi már 30 fölött) És üzletileg sem jó, mert pld két-három év múlva már nem lehet eladni. Ide jönne levezetni Pellé.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS