2022. december 04., vasárnap

Alberto Grassi a Milan új kiszemeltje?

-

Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója csütörtökön találkozott az Atalanta vezetőségével, ugyanis a piros-feketék szeretnék szerződtetni Alberto Grassit.

Grassi ebben a szezonban az Atalanta színeiben futballozik és márciusban fogja betölteni 21. születésnapját.

A Sky alkalmazásában álló Gianluca Di Marzio átigazolási szakértő szerint Galliani csütörtökön tárgyalt a bergamói együttes elnökével, Antonio Percassival. Állítólag a téma Grassi jövője volt. Ugyanakkor az Atalanta ragaszkodott ahhoz, hogy – amennyiben sikerül megállapodni – Andrea Petagna is része legyen az üzletnek. Petagna a Milan utánpótláscsapatában nőtt fel és jelenleg a másodosztályban szereplő Ascoliban szerepel kölcsönben, ahol 16 meccsen 4 gólt szerzett. Grassi iránt egyes hírek szerint a Fiorentina és a Napoli is érdeklődik, így a piros-feketék nem hezitálhatnak, ha meg akarják szerezni.

Eközben Antonio Nocerino elutasított egy Törökországból – nevezetesen az Antalyaspor csapatától – érkező ajánlatot arra hivatkozva, hogy maradni szeretne Olaszországban. Az olasz középpályásra nem tart igényt Mihajlovic, így távozhat. Nocerino iránt a Lazio, a Malaga, a Getafe és a Panathinaikos is érdeklődik.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

9 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ennyit számít az, hogy ki az edző..érdekes módon egy bizonyos Devis Mangia (korábban ő volt az edzője az olasz U21-es korosztályos válogatottnak, ami EB ezüstöt szerzett) irányítása alatt Petagna játékpercei, valamint góljai is megszaporodtak.
    Grassi pl. semmivel sem jobb annál a Fossatinál, akinek épp tavaly nyáron járt le a szerződése és lássatok csodát, most a Serie-B-t vezető Cagliari kulcsembere. Miért is nem újítottuk meg a szerződését egy olyasvalakinek, akiért 17 évesen annyit adtunk ki, mint nem is olyan rég Bonaventuraért.. röhej!!!

  2. És ha már Pertagnánál tartunk, miért tetszik nekünk mindig egy másik csapat fiatalja jobban, mint a sajátunk ? Nem azért mert mi nem értünk hozzá, hogyan kell biztosítani a fejlődésüket ? Akkor viszont bárkit hozunk, az is elszürkül nálunk. Éppen ezt láthatjuk most Mauritől kezdve Suso-ig és sorolhatnám még.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS