Carlos Bacca és Luiz Adriano helye biztosnak tűnik a kezdőcsapatban, így Mario Balotelli várhatólag csak csere lesz az Inter elleni jövőheti mérkőzésen.
A Milan szeptember 13-án az Inter ellen lép pályára a Serie A 3. fordulójában. Sinisa Mihajlovic, a csapat vezetőedzője korábban már elmondta, hogy senki sem érezheti magát biztos kezdőnek, de úgy tűnik, a támadó-szekció elég jól összeállt az utóbbi meccseken.
A Tuttosport szerint Bacca és Luiz Adriano is kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból és Mihajlovicnak nem áll szándékában megbontani a jól működő párost. A két csatár eddig összesen 3 tétmérkőzésen lépett pályára a Milanban és Bacca 1, míg Luiz Adriano 2 gólnál tart. Ennek következtében úgy tűnik, hogy Balotelli a cserepadon fog kezdeni az Inter ellen. Az olasz csatár remek teljesítményt nyújtott a Mantova elleni edzőmeccsen, hiszen góllal és gólpasszal járult hozzá a piros-feketék győzelméhez, emellett pedig egy büntetőt is kiharcolt.
Ami a középpályát illeti: Andrea Bertolacci játéka kérdéses a derbin és a Corriere dello Sport szerint elképzelhető, hogy Juraj Kucka fog kezdeni Nigel De Jong és Giacomo Bonaventura mellett. Mihajlovic állítólag nagyon elégedetlen volt Montolivo teljesítményével a csütörtöki edzőmeccsen, így nem számol a csapatkapitánnyal a kezdőcsapatban.
4 hozzászólás
Itt a lehetőséged, mutasd meg Kucská a világnak, hogy méltó vagy a Milan mezére!
de miért nem próbáljuk már ki balo-t 10-es pozicióban???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????,
ez a hármas gyilkos lenne,most őszintén kit hagynátok ki,kiért a kezdőből?
Egyetértek. Balotelli el tudná látni a feladatokat a két csatár mögött. Más nincs a csapatban aki képes erre.