Bár Mario Balotelli papíron már az AC Milan labdarúgócsapatának kölcsönjátékosa, még mindig érkeznek érthetetlen történetek liverpooli karrierjével kapcsolatban. Most az eddigi legszürreálisabb került elő.
Ha Balotelliről van szó, nehéz újat mutatni, a balhés olaszról azonban a Liverpool Echo egy olyan sztorival állt elő, amely a rutinos SuperMario-rajongókat is megmosolyogtathatja.
„Az egyik edzésen Balotelli elkezdett beszélgetni az egyik csapattársával, és megkérdezte, mit tart a kezében. A válasz az volt, az új iPhone-t, a hatos modellt, ami aznap jelent meg. Mivel Mario hatalmas rajongója az Apple termékeinek, úgy érezte, neki is kell egy ilyen, méghozzá azonnal” – kezdi a történetet a liverpooli lap.
„Néhány pillanattal később már csak arra lett figyelmes mindenki, hogy a bemelegítés során Balotelli elkezd a földön fetrengeni, mondván, borzasztóan fáj a combja. Az orvosok azonnal beküldték az öltözőbe, majd miután megvizsgálták, elengedték. Az edzés végén a következő kép fogadta a Liverpool játékosait az öltözőben: Balotelli ül a sarokban, mellette néhány széttépett doboz, ő pedig lelkesen nyomogatja az iPhone 6-ot, amelyet vélhetően az egyik asszisztensével vásároltatott meg. A következő edzésre érdekes módon meggyógyult a combja!”
17 hozzászólás
Halad a korral. Teljesen jó.
„felnőttem” 😀 Tényleg 😀
elolvastam a cikket és rögtön ahogy lejjebb gördítettem az egér, a Te kommentedet pillanatottam meg elsőnek 😀
Fetrengtem a röhögéstől, mert jól jött ki 😀
Beleképzelem ahogy Mario ül a padon és nyomkodja az I phone-t, és ezt belüknék mint szöveg, hogy :felnőttem 😀 Tényleg! 😀
Vááá ki vagyok teljesen… Leszívott gépszíj… 😀 XD
Forza Milan, Forza csabi6 ! 😀
nagyon kemény ez a figura,,
Jobb mintha hiànyzot volna az edzèsröl mert reggel 6 òta a bolt elött ūlt.
Hát ez tuti kamu story… el tudja valaki képzelni, hogy neki snassz bolti példánya legyen és nem gyémántos, ferrari-bőrborítású special edition? 🙂
Legalább lenne ízlése 😀
Az almás cuccokat pont az olyanoknak találták ki, mint ő 🙂
Ha nem róla lenne szó, tuti azt mondanám kamu, de Balo mindig kivétel 🙂
Telefonban legalább van ízlése.Az almás cuccokat ne keverjük össze Baloval. Az almák mindig üzembiztosan működnek.
A „rohadt alma” esete az almatelefonnal 😀
Ez semmi. A fura az lenne ha a meccsen selfie – bottal a kezében végezné el a szabadrúgást, hogy egyből posztolhassa. Prüd angolok…
Pont mint egy 10 éves gyerek…
Én sírtam ezen a sztorin, szerintem inkább vicces a dolog, mint felháborító.
Én sírtam olvasás közben 😀
szerintem inkább vicces a sztori, mint felháborító.
Kamu az egész!Mutasson valaki egy komoly csapatot ahol edzés közben ilyen cuccal játszhat egy játékos is!Hülyeség az egész!
Az összes „Balotelli a fegyelmezetlen fax” cikk hasonló.
Inkább vicc mint komolyan vehető.
1. Ha kijön egy új iphone az az első órában elfogy minden egyes boltban, utána 1 hónapos várólista!
2. Ha apple buzi akkor valszeg már olyan forrásai vannak, hogy mielőtt kijön már ott van nála, mert pénz beszél.
3. Ha emiatt kihagyott egy edzést a heti 30ból.. hmmm duuurva 😀
Azért egy Robinho és Ronaldinho 1-2 hetes késéssel jöttek vissza nyaralásból mert buliztak… Meg meccs előtti estéken még hajnalba fotózzák őket strip bárokban.
Ha visszább mennénk egy kicsit mit csinálhatott Gascoigne meg Tony Adams!? 😀
remélem azzal mindenki tisztában van hogy nem kell mindent elhinni amit írnak…