José Mauri, a Milan középpályása nem szeretné elhagyni a csapatot és harcolni akar a kezdőcsapatba jutásért.
Az olasz középpályás a nyáron csatlakozott a Milanhoz és négy éves szerződést kötött a klubbal. Az elmúlt napokban olyan híresztelések láttak napvilágot, melyek szerint a vezetőség kölcsönadná Maurit a több játéklehetőség érdekében.
A SportItalia beszámolói szerint Maurinak nem áll szándékában távozni és készen áll arra, hogy felvegye a harcot a kezdőcsapatba kerülésért. A 19 éves középpályás iránt az újonc Carpi érdeklődik.
6 hozzászólás
Kár lenne érte…
Amit eddig mutatott, az alapján nem lenne kár érte… Ő lenne az, akit tényleg kölcsön kellene adni, de nem opcióval.
A Milan célja rövid távon a BL-be visszakerülés. Ennek eléréséhez Mauri még kevés, de nem kellene eleve lemondani róla. Jelenleg viszont nagyon sokan vannak előtte a sorban. De Jong és Bertolacci helye egyelőre biztosnak tűnik a kezdőben, Soriano érkezőben, és még lehet, hogy Witsel is jön, ami mindent megkavarhat, és de Jong is a padon találhatja magát.
Még úgy sem lenne sok értelme itt tartani Maurit, hogy Nocerinót ki akarjuk vágni, Montolivo duplanulla, Polinál meg nagyobb lehetőségeket látok benne. A kezdőbe esélytelen, hogy bekerül, de további 2-3 embernek kellene kiesnie, hogy sansza legyen a pályára lépésre. Akkor már inkább játsszon. 1 év múlva jól jöhet, ha Montolivóval nem hosszabbítunk (Mihajlovic nem igazán favorizálja, ez jó jel), és ha Nocerino is távozik (ő szintén maximum jövő nyárig marad).
Le kellett rá csapni, mert ingyen volt, ez az „ingyenes szerzés” most kivételesen jó ötlet volt a vezetőség részéről. Szóval menjen csak a Carpiba!
Egyértelműen kölcsön kell adni! Annak semmi értelme, hogy itt ne játsszon. Inkább szokja meg az olasz ligát, szerezzen rutint és önbizalmat, aztán térjen vissza. Ha mindenki érkezik a tervezettek közül, akkor esélye sincs bekerülni a kezdőbe.
Ha befér a keretlétszámba, akkor felőlem maradhat. Ugyanakkor mindjárt ellent is mondok magamnak egy kérdés formájában. Ha és amennyiben neki ebbe a nem éppen xavi-i, busquets-i, iniesta -i, hanem igencsak közepes színvonalú középpályába kerüléshez is küzdenie kell, az semmi jót nem sejtet. Kijelentés lett, de émmá ki nem javítom… 🙂 Na kérdezek is ha nem is mondok ellent, de ez már így alakult. Egy jó kupaembernek sem való Mauri?
Meg akarjuk nyerni – Mihajlovic nyilatkozatai alapján – az Olasz Kupát. Szerintem ezzel válaszoltam is a kérdésedre… De konkretizálom: nem. 😀
Akármennyire szimpatikus es jo felépítésű játékos ebben az 1 vagy 2 frontos szezonban nem lesz helye a keretben. Így is sokan vagyunk es további érkező várható. Én is kölcsönbe adnám opció nélkül.
Nocerino Sztem távozik. Monti jövő nyárig -amíg lejár a szerződése- biztos marad, bár szerintem cserének sem jo. Érkezik meg Witsel es Soriano.
Bertolacci, Witsel, Soriano. Jack, Poli, DJ. Így mindenkinek lesz cseréje.