Január 12-én megjelenik Briney Spears debütáló albuma …Baby One More Time címmel. Március 16-án Magyarország belép a NATO-ba. Augusztus 11-én teljes napfogyatkozást láthatunk. Szeptember 30-án kivonják a forgalomból az 50 filléres pénzérmét. December 30-án véget ér az 1987 óta futó Szomszédok című teleregény a Magyar Televízió műsorán. Eme események tengerében indult el az acmilan.hu legelső változata is 1999 nyarán.

1999-ben, amikor az Internet még úri huncutság volt a betárcsázós modemek korában. Akkor, amikor a mobiltelefonokat még bunkófónnak hívtuk (irigykedve). Akkor, amikor a Milan csapatába Paolo Maldini, Alessandro Costacurta, Demetrio Albertini, George Weah, Oliver Bierhoff, Zvonimir Boban és Leonardo mellé új igazolásként megérkezett Andrij Sevcsenko és Gennaro Gattuso. Érdekesség, hogy a csapat kapusa már ekkor is Christian Abbiati volt, aki az előző szezonban kiszorította Jens Lehmann-t és a korábbi Milan legendát, Sebastiano Rossi-t, segítségével a csapat megnyerte a 16. Scudetto-t. Régi emlékeket felidézve, íme az utolsó fordulóban, a Perugia ellen a 85. percében bemutatott sorsdöntő bravúr:

Talán ha Abbiati nem védi ki, akkor minden máshogy alakul… Kivédte, és én akkor 18 évesen, a Milan sikerének tüzétől fűtve belevágtam, hogy készítsek egy magyar honlapot szeretett csapatom részére – persze ehhez akkor se a tudásom, se az energiám nem volt elég. Ám ahogy idővel kitanultam az informatika mesterségét, úgy fejlődött az oldal is. A tartalom pedig szerkesztőtársaknak köszönhetően egyre jobb és jobb lett. Lassan háttérbe vonultam a szerkesztésből és inkább a feltételek megteremtésére és a technikai háttérre koncentráltam.

2001-ben a domain nevek – halkan mondom a szót – liberalizációját követően azonnal lefoglaltam az acmilan.hu címet és azóta itt érhető el az oldal. Akkoriban egyébként így nézett ki:

Hamarosan elindult a fórum is. Az ott szerveződő közösség gyorsan kilépett a virtuális térből. Büszkeséggel tölt el az acmilan.hu közösségteremtő szerepe. Valódi barátságok, szerelmek születtek a magyar milanosok között (én is így találtam meg életem párját).  Az igazi robbanás 2004 körülre tehető: amíg a 2003-as BL döntőt csak 10-15-en néztük közösen, addig 2005-ben már teltházat csináltunk az Aranyhídban. Ugyebár ezek még a Facebook, sőt az iWiW, előtti idők! (Még annak sem lett végzetes következménye, hogy a régi fórumot egy rossz pillanatomban véletlenül letöröltem:) Nagyszerű Milan sikereket élhettünk meg közösen, mind a kivetítő előtt, mind a San Siro-ban, mind a szurkolói bajnokságokon.

Később, a Facebook óta csökkent a fórum jelentősége. Sőt, a vertikális portáloknak (egy témára fókuszáló oldalak, pl. acmilan.hu) is meg kell találniuk a helyüket a Twitter, Youtube és társai mellett. Fel kell ismerni, hogy az információ fogyasztók igényei is folyamatosan változnak. Úgy látom, hogy a jelenlegi trend szerint a 444-esedés figyelhető meg: 1 animált gif, plusz maximum 2 bekezdés szöveg – többet nem sokan olvasnak el…

Az acmilan.hu az elmúlt 15 évben 4-szer újult meg jelentősen, követve a kor követelményeit. Többször vált szükségessé nagyobb kapacitású – és egyben drágább – tárhelyekre költözni. 2009-ben pedig egyik napról a másikra kellett új oldalt készíteni és új szervert is találni. Ekkor volt az oldal történetének leghosszabb, kb. 1 hónapos leállása is, miközben gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztam az újraindításon.

Jelenleg a helyzet stabil, a jövő új követelményeire azonban már nem az én elképzeléseim szerint fog reagálni az oldal. Eljött ugyanis az idő, hogy átadjam a stafétát. A fő ok az, hogy hitvallásom szerint kétféleképpen érdemes ezt csinálni: vagy teljes erőbedobással, vagy sehogy. Én pedig már sok éve vagyok a két állapot között, önostorozó bűntudattal: tudom, hogy mit kellene, vagy lehetne javítani, de nincs bennem elég energia, hogy végigvigyek előremutató változásokat. Nehéz elengedi a kamasz gyerekem kezét, ám folyamatosan egyre erősödött az elhatározás, hogy mindkettőnknek jobb lesz így.

Ezúton köszönöm a közös munkát mindenkinek, aki eddig részt vett az acmilan.hu készítésében. Szeretném, ha minden szerkesztő és admin, mind a jelenlegiek, mind a korábbiak büszkék lennénk arra, hogy jó dolgot hoztunk létre, közösen!

Kedves olvasók, nektek is köszönöm a pozitív visszajelzéseket, építő jellegű kritikátokat és persze a Milan iránti elkötelezettségeteket!

Pár hete, utolsó tettemel az oldalt a felhőbe költöztettem, ezzel nyugdíjazhatóvá vált az a szerver, amely az elmúlt 5 évben stabilan szolgálta ki a látogatókat. Köszönet neki is a megbízható működésért:

Jogos a felmerülő kérdés, hogy mit hoz a jövő? Nos, erre nem tudok válaszolni! Remélhetőleg sok Milan gólt! Az oldalt Norberto fogja továbbvinni, a saját elképzelései szerint. Ő felel mostantól mind a tartalmi, mind a technikai részekért, szóval kérdezzétek meg tőle! 🙂

Mindenesetre, hitem szerint az oldal jó kezekbe került, én pedig maradok az, aki mindig is voltam: Milan drukker.

Forza Milan! Üdvözlettel,
-Farkas Milán (milan)

Anno 2003: BL döntő

 

 

Milan drukker 1989 óta

38 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Magam reszerol koszonok mindent amit alkottal nekunk, mindig is csodaltam azt a sok munkat amit belefektettel/belefektettetek az oldal mukodtetesebe, a gyors tajekoztatast es a turelmet. Neked minden jot, Norbertonak pedig kitartast kivanok!

  2. Respect! Különösképpen azért, mert tudom, mennyire nehéz egy ilyen döntést meghozni, nem véletlen, ha az ember sokáig vívódik, köztes állapotban találja magát. Köszönjük szépen, és reméljük (inkább elvárjuk :)), hogy szurkolóként azért köztünk maradsz!

  3. Nos, meghalt a király, éljen a király!

    Köszönjük Milán amit itt összehoztál, immáron sokadik éve lógok rendszeresen az oldalon és ezzel vagyunk így pár százan. Szép munka volt.
    Norbertonak meg hasonlóan sikeres működtetést kívánok.

  4. Nem nagyon szoktam hozzászólásokat írni, de évek óta rendszeresen olvasója vagyok az oldalnak.
    Én is szeretném megköszönni a sok munkát amit az oldal létrhozásába, fenntartásába fektettél, nem volt hiábavaló.
    További minden jót kívánok!

  5. Húúú ez szép búcsúlevél volt….
    Nagyon ritkán írok ide, de elhiheted, minden eggyes cikket-hozzászólást elolvasok…
    Az Ncore-oldal után ez a második amit kinyitok….nem a Facebook 🙂
    Köszönöm a munkádat…kivánok neked minden jót a jövőben és sok sikert 🙂

  6. Kedves Milán és többi milanos Társam !

    39 éves vagyok, 26 éve rossoneri !!!

    12 éve szinte nem telik el nap, hogy ne a acmilan.hu legyen az első dolog amit megnyit az internetem……..

    És ez már így is lesz amíg élek !!!

    Csendben a háttérből figyeltem a munkád illetve munkátokat, nagyon ritkán fórumoztam.

    Köszönöm a sok munkát amit végeztél és remélem a folytatáshoz lesznek mindig elszánt drukkerek !!!

    Kívánok neked és családodnak sok erőt, egészséget és
    minden Ac Milan rajongónak
    Boldog Új Esztendőt a 2015 évre !!!!!!!

    Forza Milan !!!!!!

  7. Én azt köszönöm, hogy ezen az oldalon végre kiélhet(t)em grafomániámat!

    Kiváló oldalt hoztál össze, amellyel megkerülhetetlen “közeget” teremtettél a magyarországi Milan-közösség számára! Köszönet érte!

    További sok sikert kívánok, akármibe is vágsz bele a későbbiekben!

    Üdvözlettel:

    Lansky

  8. Köszönünk mindent.
    “Talán ha Abbiati nem védi ki, akkor minden máshogy alakul…”. Most erre azt gondolom ha te nem nézed azt a meccset akkor talán sose tart itt a Magyar Milanos társadalom(mondom én innen Leicesterből). Nem szövődnek barátságok nem tudunk meg ennyit a számunkra egyetlen csapatról.
    Csak köszöni tudjuk neked mindezt amit adtál.
    További nagyon sok sikert az életben.

    Forza Milan
    Forza Farkas Mián

    Most szóljon a mi Milánknak.:https://www.youtube.com/watch?v=7pVtPdNJZOs

  9. Nekünk csak pár kattintás Neked hatalmas meló volt!
    És immár sok-sok éve!

    Köszönjük!

    Hogy a szeretett csapatomról mindig naprakész info-kat kaptam és hogy a legnagyszerűbb csapat része lehetek (még ha passzívan is!) azért meg annyit: köszönöm!