Adel Taarabt szerint fontos, hogy a csapat elérje az Európa liga helyezések egyikét. A marokkói középpályás nyilatkozatában beszélt a debütálásáról, Seedorfról, az Európa ligáról, Balotelliről és a magánéletéről is.
„Néhány percet követően góllal debütáltam a Milanban a Napoli ellen. Ez egy nagyszerű gól volt. Utána jól játszottam a Bologna ellen, majd betaláltam a Sampdoria kapujába. De a BL-ben nem alakultak jól a dolgok. Seedorf? Jól kijövök vele. Jó a kapcsolatunk és nem csak azért, mert azonnal lehetőséget adott nekem a bizonyításra. Ő egy bajnok, aki korábban játszott az én posztomon, ezért sok jó tanáccsal lát el engem. Azt mondta, hogy tehetséges vagyok, de javítani kell a koncentráción. Ahhoz, hogy bajnokká váljak 90 percen keresztül koncentráltnak kell lennem. Clarence szerint egyszerűbben kell játszanom, elég egy-két érintés és adjam tovább a labdát. Szerinte sokkal többet kellene megjátszanom a csapattársaimat” – mondta Taarabt a Tuttosportnak.
„Ha sorozatban három mérkőzésen veszítesz, akkor nem lehetsz nyugodt. Seedorf aggódott, mert veszélybe került a pozíciója és a jövője. Ezt követően elmagyarázta nekünk, hogyan juthatunk ki ebből a válságból”.
„Galliani? Mindent megnyert és fontos, hogy mindig pozitívan gondolkozik. Ha kikapunk, akkor is támogat minket, ahelyett, hogy kiabálna ránk. Európa liga? Képesek vagyunk elérni az EL-t. Én már játszottam az Európa ligában. Ha csütörtökön és vasárnap is mérkőzés van, akkor kevés idő áll rendelkezésre arra, hogy regenerálódjunk, de a Milannak minden posztra 2-3 játékosa van. Az EL is rangos sorozat. Várhatólag a Manchester United is az Európa ligában fog játszani a következő szezonban. Az Atletico Madrid már kétszer megnyerte a tornát és most a BL-ben játszanak, valamint ne felejtsük el a Portót és a Sevillát”.
„Ha Londonban jól játszol és hülyeséget csinálsz a pályán, akkor az egyetlen, ami számít az az utóbbi dolog. Balotelli jól tudja, mi történik Angliában. Ha jól teljesítesz Olaszországban és őrültséget ha csinálsz, attól még példakép maradsz. A Fulham mérkőzéseit kevesen nézik, miközben a Milan mérkőzéseit az egész világon sugározzák”.
„Fogok-e buta dolgokat csinálni a Milanban? Lehetetlen. Valaki mindig tájékoztatja Gallianit, így nem tehetek semmit anélkül, hogy ő ne tudna róla. A legőrültebb dolog, amit valaha csináltam? A válogatott edzője kihagyott, így elhagytam a stadiont és elmentem egy busszal a szurkolókkal. Van egy másik őrültség is. A hotel előtt taktikai megbeszélést tartottunk és kiderült, hogy nem leszek kezdő a mérkőzésen, szóval felhívtam a Fulham irodáját és foglaltattam egy repülőjegyet Marokkóból Marseille-be. Miközben a csapat már a stadionban volt, én már Franciaországba tartottam. Kerestek engemet két napig anélkül, hogy tudták volna mit csinálok”.
Taarabt a téli átigazolási időszakban csatlakozott a Milanhoz fél évre kölcsönbe és a klubnak a szezon végén lesz lehetősége végleg megvásárolni a marokkói játékost, aki eddig 9 mérkőzésen 2 gólt szerzett.
1 hozzászólás
Nagyon színpatikus és rendkívül különleges játékosnak tartom. Seedorf jókat mondott neki. Ez a srác élvezi ahogy szívatja az ellenfelet. Arra kéne rávezetni, hogy egy cselt követő szemfüles passz is lehet élvezetes megmozdulás és akkor rendkívül hasznos lehetne. Lassan kinövi a lázadó kort és megtanulja a leckét. Bízni kell benne és nevelni! 😉