Az Udinese elleni mérkőzést követően Adriano Galliani, Clarence Seedorf és Giampaolo Pazzini is megszólalt.
ADRIANO GALLIANI: „Ez egy furcsa mérkőzés volt. Sok játékos pihent a keddi meccs miatt. A két mérkőzés között 5 nap van és azt hiszem, ez kissé befolyásolja a történteket. Most el kell felejtenünk az Udinese elleni kudarcot és fel kell töltődnünk a következő meccsre. Honda csütörtökön késve érkezett a Japán válogatottól és normális dolog, hogy kicsit fáradt volt. Időt kell adni az olyan játékosoknak, akik más bajnokságból érkeznek. Idő és türelem kell, de Honda egy kiváló játékos”.
CLARENCE SEEDORF: „A statisztikák szerint ez egy kiegyensúlyozott mérkőzés volt, mindkét csapatnak voltak helyzetei. Az eredmény keserűséggel tölt el. Újra kell kezdenünk. Már az Atletico elleni meccsre kell fókuszálnunk. Tovább kell fejlődnünk. Azt hiszem, hogy a nemzetközi válogatott mérkőzések hatással voltak a gyenge teljesítményre, de nem szeretnék kifogásokat keresni. Az első félidőben sok esélyünk volt, a második játékrészben már kevesebb. Az Udinese a félidőben változtatott és bajba kerültünk. Optimistának kell lennünk”.
„Szemmel látható, hogy nem vagyunk határozottak a kapu előtt. Zapata, Robinho és Birsa az utóbbi időben keveset játszott, így érthető, ha gyengébben teljesítenek. A játékosok elszántak voltak. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, a helyes úton haladunk. Birsa keményen dolgozott. Rami nem játszott és több játékost is pihentettünk. Montolivo nem játszhat a BL-ben és nem vagyunk abban biztosan, hogy De Jong és Poli felépül. A Sampdoria ellen jól játszottunk, tegnap nem”.
GIAMPAOLO PAZZINI: „Ez nagyon kiábrándító, hisz másképpen szerettünk volna játszani. Sok hibával játszottunk, nem voltunk szervezettek és sok helyzetet hagytunk ki. Kedden lesz a szezon mérkőzése. Az Udinese ellen nem játszottunk jó mérkőzést, de Madridban javíthatunk. Természetesen a válogatott mérkőzések nem könnyítik meg a helyzetünket. Az odavágó előtt 5 nap állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk”.
CRISTIAN ZAPATA: „Jól érzem magam, nem voltak fájdalmaim. Talán egy kicsit fáradt vagyok. A legvégéig harcoltam. Ez az eredmény szégyen. Jó eredmény elérése a cél Madridban”.
8 hozzászólás
Ne a jo eredmeny,hanem a tovabbjutas legyen a cel Madridban!!!
Pontosan !
Kint voltam élőbe a meccsen, de nem kellett volna. Szégyen
nem csak az eredmény a szégyen, hanem a játék és a hozzáállás is.
vannak spílerek akiken érződik, hogy kifelé áll a kocsi rúdja a csapatból (meszes, robika birsalma és társaik). Ők nagyon nem hajtanak tingli tangli alibi játék.
Robi tudja, hogy nincs esélye a VB-re így amiatt sem hajt…meszes meg örül a nagy lóvénak és szarik az egészbe. (legfeljebb össze szed egy pirosat és 4 meccsig békén hagyják.
Kaká (szinte) biztos nem lesz ott a VB-én, ahogy Ronaldhino sem mindketten mégis jól (általában) odaadással játszanak csapatukban, Allegri egyik legnagyobb hibájának én Ronaldhino és Pirlo elüldözését tartom, Silvarol és Ibra-ról nem tehet esetleg annyit mondhatott volna, hogy ha ők mennek én is felállok, de persze ezt nem tette meg. Mindkét játékos megfelelő edzővel mai napig nagy segítségére lehet egy csapatnak.
Most miért kellett megint megemlíteni Allegrit? Már éppen kezdeném elfelejteni, erre szóba hozod… 🙂
Nem mondanám, hogy a hozzáállással volt baj, most éppen semmi sem jön össze a csapatnak, bár tény, hogy jobban is pöröghetett volna a Milan szombaton. A vereségnél is rosszabb lehet azonban, ha a játékosokban az ragad meg, hogy el vannak átkozva (a 3 meccsen kb. 10 abszolút ziccer maradt ki). Egy 4 emberről bepattanó, amolyan inzaghis ronda gólra lenne szüksége a Milannak, és akkor újra elkezdenének hinni a játékosok.
Lehet, hogy vannak, akik azt érzik, hogy menni fognak nyáron. Ezt – hogy ezek a játékosok motiválatlanok – azonban az edzőnek kell észrevennie. Ha x vagy y szarik az egészre, akkor valószínűleg az edzésen sem fog megdögleni. Akkor viszont Seedorf adjon lehetőséget azoknak, akik a vérüket adnák a Milanért. De Scigliót olyan látványosan nem érdekelte a meccs, hogy kb. 20 perc után lekaptam volna a pályáról (gyengén is játszott, de ezt még megbocsátottam volna neki). Robinho „szarik az egészbe” mentalitása lassan években mérhető, Mexést meg már csak a pénz motiválja. Az ő „védelmében” annyit, hogy ha a klub volt annyira hülye, hogy megtartotta, miközben a teljesítménye alapján ennek a 4 milliónak kb. a negyedét kellene kapnia, akkor igya ennek a levét a Milan. (Ettől függetlenül persze példát vehetne Kakáról a francia, akinek ugyan szintén nem igazán megy, de legalább igyekszik.)
Ronaldinho és Pirlo esete más. Ronaldinho megunta a legmagasabb szintű futballt, az eredménykényszert, a kemény olasz védőket, elkedvetlenedett. Pirlónak viszont lejárt a szerződése, a vezetőség pedig nem akart vele hosszabb távú megállapodást. Ez volt a fő ok, nem pedig az, hogy Allegri valóban nem tudta őt beilleszteni a csapatba (mint tudjuk, nem ő volt az egyetlen).
Hogy Allegri akár fenyegetőzhett is volna, lehetséges, de valahogy nincs előttem a kép, hogy ő odaáll Galliani vagy Berlu elé ultimátumot adni… A 3 és fél éve arról szólt, hogy mindenre bólogatott, próbált jófiú lenni. Hogy akkor sem állt fel a kispadról, amikor már közröhej tárgya lett a Milan a szar eredmények miatt – ráadásul Allegrit az sem érdekelte, hogy rajta is röhög mindenki -, az mindent elárul Allegri jelleméről. Na, be is veszek egy nyugtatót.
Nagy kondi problémáink (is) vannak, ha egy válogatott meccs így két vállra fekteti a csapatot!
lényegébe ki is mondta helyettem amit akartam volna irni amugy meg forza ac milan mindőrőkre :D: <3
0 fizikummal csak egyet tudok érteni.
általában 50 percünk van egy meccsen utána elfogy a szufla és csak tilitolizunk. Ha addig nem vezetünk 2-nyúlra akkor vége a dalnak kikaptunk.