A tavalyi ezüstérem után idén meg sem állt a végső győzelemig az AC Milan Primavera csapata.

A Filippo Inzaghi vezette fiatalok három győzelemmel és 8-3-as gólkülönbséggel érkeztek a döntőbe, ahol az előző torna győztese, a belga Anderlecht várt rájuk. A finálé első játékrészében nem született gól, de a fordulás után felgyorsultak az események. A 63. percben egy gyors ellentámadás után az Anderlecht szerzett vezetést, amit Petagna egy pazar találattal egyenlített ki. A 75. percben előbb Benedicic kapta meg második sárga lapját és mehetett idő előtt zuhanyozni, majd három percre rá a másik oldalról Bastien követhette példáját.

A rendes játékidőben több gól már nem esett, így jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás. A ráadás álomszerűen kezdődött, hiszen Fabbro már a 3. percben bevette Gies kapuját, de túlzott gólöröme miatt sárga lapot kapott, ami azt jelentette, hogy ismét emberhátrányba került a Milan. Ennek ellenére a piros-feketék nem rogytak meg, és hat perccel később Mastalli révén már kétgólosra nőtt az előny. Innentől kezdve az eredmény megtartása volt a fő célja a csapatnak, ami végül sikerült is, így a Milan 9. alkalommal lett a Viareggio Kupa győztese.

Milan-Anderlecht 3-1 (0-0, 1-1)

Gólszerző: Petagna (71.),Fabbro (93.), Mastalli (99.); illetve Leya Iseka (63.)

Kiállítva: Benedicic (75.), Fabbro (93.); illetve Bastien (78.)

MILAN (4-3-1-2): Gori; Calabria, De Santis, Pacifico, Tamas; Mastalli, Modic, Benedicic; Bende Bende (Pinato 37.); Petagna, Vido (Fabbro 69.) .

A cserepad: Ferrari, Piccinocchi, Iotti, Di Molfetta, Simic, Saporetti, Cernigoi, Pedone, Barisic, Aniekan, Livieri

ANDERLECHT (4-2-3-1): Gies; Carvalho (Mikal 98.), Isci, Matthys, Haagen; Dendoncker, Bastien; H’Maidat (Kindermans 85.), Soumaré (Lapage 105.), Jaadi; Leya Iseka.

A cserepad: Bossin, Falsaperla, Bourard

A Primavera győztes kerete:

Kapusok: Ferrari, Gori, Livieri.
Védők: Calabria, De Santis, Iotti, Pacifico, Pinato, Tamas, Saporetti, Simic.
Középpályások: Aniekan, Benedicic, Bende, Mastalli, Modic, Pedone, Piccinocchi.
Támadók: Barisic, Cernigoi, Di Molfetta, Fabbro, Petagna, Vido, La Ferrara.

Út a döntőig

Pippo Inzaghi fiai az egyenes kiesése szakaszban kapcsolódtak be a küzdelmekbe, ahol az első ellenfélük a Rijeka gárdája volt. A találkozón hamar vezetést szereztek a horvátok, de a piros-feketéknek Simic és Benedicic góljavial sikerült fordítani, így a negyeddöntőben következhetett az Envigado csapata.

Nyolcaddöntő:

Milan-Rijeka 3-1 (0-1)

Gólok: Simic (49.), Benedicic (72. és 86.); illetve Postonjski (1. – 11-esből)

MILAN: Gori; Calabria, Simic, Pacifico, Tamas; Mastalli, Benedicic, Aniekan (Modic 46.); Pedone (De Santis 85.), Petagna, Di Molfetta (Vido 25.).

Cserepad: Ferrari, Livieri, Iotti, Pinato, Piccinocchi, Bende, Saporetti, Fabbro, Cernigoi, Barisic.

RIJEKA: Bilandzic, Bukvic (Joshua 84.), Vidas, Fumic, Nasiru, Batinic, Marcius, Postonjski, Mrsic (Pericic 63.), Furijan (Filipovic 18.), Collins.

Cserepad: Hodak, Magas, Faisal, Hodzic, Kurilic.

Milan-Rijeka 3-1 – összefoglaló

Negyeddöntő:

Bende Bande 31. percben szerzett góljával az elődöntőbe jutott az AC Milan Primavera. Tamás Krisztián ismét végigjásztota a mérkőzést.

Milan – Envigado 1-0 (1-0)

Gólszerző: Bende Bende (31.)

MILAN: Gori, Calabria, Pacifico, Simic, Tamas, Modic, Mastalli, Benedicic, Bende Bende (Pinato 69.), Petagna, Vido (Fabbro 75.).

A cserepad: Ferrari, Piccinocchi, Iotti, Di Molfetta, De Santis, Saporetti, Cernigoi, Pedone, Livieri, Barisic, Aniekan.

ENVIGADO: Londono S., Mosquera S. (Cardona 71.), Londono D., Gomez, Tello, Mosquera J., Gonzalez, Arango, Rubio, Espinossa (Zapata 46.), Moreno (Degado 32.).

A cserepad: Jimenez, Castrillon, Franco, Mosquera Josè.

Elődöntő:

A döntőbe jutásért a Fiorentina fiataljaival kellett megküzdeniük Pippo tanítványainak, és Barisic valamint Benedicic góljavial már a félidőben magabiztos előnyt szerzett a Primavera. A fordulás után azonban hét perc rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy egyenlítsen a Fio, de szerencsére a hajrában ismét magára talált a Milan, így végül Petagnáék készülhetnek az Anderlecht elleni döntőre.

Milan-Fiorentina 4-2 (2-0)

Gólszerzők: Barisic (30.), Benedicic (40.), Modic (84.), Pinato (91.); illetve Gondo (61.), Fazzi (68.)

MILAN: Gori; Calabria, Simic (De Santis 69.), Pacifico, Tamas; Mastalli, Modic, Benedicic; Bende Bende (Pinato 58.); Barisic (Vido 73.), Petagna.

A cserepad: Ferrari, Livieri, Piccinocchi, Iotti, Di Molfetta, Saporetti, Fabbro, Cernigoi, Pedone, Aniekan.

FIORENTINA: Bardini, Venuti, Mancini, Empereur, Zanon (Dabro 88.), Bangu, Petriccione, Capezzi (Costanza 63.), De Poli (Gulin 56.), Gondo, Fazzi.

A cserepad: Bertolacci, Peralta, Madrigali, Bandinelli, Papini, Gigli, Ansini, Berardi, Posarelli.

8 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. De ha megverjük a manapság legjobb utánpótlással rendelkező Belgákat, + Barca ellen is jók voltunk… Akkor most jó, vagy jó a MILAN utánpótlás nevelés?
    Ha jó, akkor miért nem látunk Comi-t, Pentagna-t, Pacifico-t a keretben? Miért veszünk nyugdíjas Essient, Zaccardo-t, Silvestre-t kölcsön?