Claudio Vigorelli, Christian Abbiati ügynöke elmondta, az olasz kapus szeretné, ha a vezetőség egy évvel meghosszabbítaná a szerződését.
A 36 éves kapus szerződése a nyáron jár le és a közelmúltban utalt arra, hogy ha a Milan nem hosszabbít vele szerződést, akkor visszavonul.
Vigorelli a TMW-nek elmondta, Abbiati szerződésének megújítása érdekében még nem voltak tárgyalások.
„Van egy szerelem a Milan és Christian között, ami örökké fog tartani. Ha a Milan vezetősége szeretné meghosszabbítani a szerződését további egy idényre, akkor azt Christian biztosan elfogadja, mert nem hiszem, hogy el tudná képzelni magát más klubnál” – mondta Vigorelli.
A 36 éves kapus 1998-ban csatlakozott a Milanhoz és azóta 340 tétmérkőzésen képett pályára. A jelenlegi idényben 18 meccsen kapott szerepet.
22 hozzászólás
Szerintem meg 1 ev siman benne van , addig is Gabriel 1 kis rutinra tehet szert , felteve ha adnak neki elegendo jatek lehetoseget amig kolcsoben lesz.
Ne jarjunk ugy mint a szenatorjainkkal, hogy nem tudjuk potolni oket. Inkabb adjunk neki meg egy evet mert most ugy sincs penzunk kapusra. Na meg az is durva lenne ha egyszerre tavozna 2 kapusunk a marmadikat meg kolcsonbe adjuk mert meg nem eleg jo.
A szenátorokkal is úgy volt, hogy még egy évet. Meg még egyet. Meg még egyet. Végül eljött 2012, és ott nagy szemekkel néztünk, hogy „hoppá, elfogyott a csapat”… (2012 óta közülük Nesta, Gattuso, Seedorf(?), Zambrotta, Inzaghi vissza is vonult.)
2013-ban már hosszabbítottunk Abbiatival egy évvel. 2014-ben is ez lesz? 2015-ben meg majd kitalálja, hogy ugyan toldjuk már meg egy újabb évvel? Ezek a +1 éves szerződéshosszabbítások a világon semmire sem jók.
Abbiati messze nem olyan jó kapus, hogy a következő idényben is a Milan játékosának mondhassa magát. Egy „egészséges”, erős Milanban Abbiati jó esetben is csak második számú hálóőr lehetne. Ha Abbiati 37 évesen is úgy gondolja (mert nyilván ezért szeretne hosszabbítani), jó eséllyel indul a kezdőért, akkor az baj. A csapat baja. Egyébként érdekes, hogy az ügynöke akkor szólalt meg, amikor felmerült Gabriel kölcsönadásának lehetősége…
Egyre többször sérül meg, lábbal iszonyatosan ügyetlen, egyre lassabban ér le, és egyre többet hibázik. Vannak persze bravúrjai, de melyik kapusnak nincsenek? Abbiatinak nem a Milan ajánlatára kellene várnia, hanem azt tennie, ami a legjobb. Szögre akasztani a stoplist.
Elképesztő, hogy fél évtizede nem találunk egy normális kapust, aki a következő évtizedre megoldaná a kapuskérdést. Úgyis kell egy új ember a posztra (hogy Gabriel vagy más, az ebből a szempontból mindegy), akkor meg felesleges húzni ezt a dolgot. Abbiati már csak rosszabb lesz, Gabriel meg soha nem fog fejlődni, ha azt érzi, nem bízik benne az edző.
Általában egyet értek veled de most nagyon nem..
Abbiati hány és hány meccset hozott le nekünk? Én nem feledem el.
Nekem évről évről szimpatikusabb az „öreg” ilyen idősen is így véd..
Sosem értettem miért nem volt ott a válogatottban… Én adnák neki még 1 évet.. NEM a kapus poszton kell javítani, mert mindent ő sem szedhet ki.. védelem az ami hihetetlenül gyenge.. Ez az ÉN véleményem.
„Abbiati hány és hány meccset hozott le nekünk? Én nem feledem el.”
– Én is tudom, hogy voltak jó meccsei, amikor lehúzta a rolót. Shevchenkónak is volt pár remek meccse, Riverának is, Nestának is meg egy rakás játékosunknak. Az nem lehet érv, hogy valaki azért maradjon, mert mennyit köszönhetünk neki… Ennyi erővel még most is Rivera kellene hogy rohangáljon a támadók mögött.
„Nekem évről évről szimpatikusabb az “öreg” ilyen idősen is így véd…”
– Zoff az egyik bizonyíték arra, hogy egy kapusnak kb. 5 évvel is tovább tarthat az érdemi karrierje, mint egy mezőnyjátékosnak. Buffon ugyanez. És azért Abbiatit nem lenne szerencsés a két legendához mérni… Én is respektálom, hogy Abbiati még véd(eni akar), de ez még akkor is az AC Milan, ha most gyengén is megy a csapatnak. Nem szimpátia alapján kellene kezelni a kérdést.
„Sosem értettem miért nem volt ott a válogatottban…”
Erre két szóval is válaszolni lehet. Gianluigi Buffon.
„NEM a kapus poszton kell javítani, mert mindent ő sem szedhet ki.. védelem az ami hihetetlenül gyenge.. ”
Ezt tehát azt jelentené, hogy felőled Abbiati tök nyugodtan maradhatna még évekig, ha előtte mondjuk a világ jelenlegi legjobbjai (Alves/Lahm-Kompany-Silva-Alaba) játszanának? Én azt mondanám, hogy a védelmen kell javítani – ebben igazat adok -, ez viszont a kapusokat is érintené.
Nem azért mondom mert Milanos vagyok de szerintem Abbiati az elmúlt években sokkal jobban védett , mint Gianluigi Buffon.
„Ezt tehát azt jelentené, hogy felőled Abbiati tök nyugodtan maradhatna még évekig, ha előtte mondjuk a világ jelenlegi legjobbjai (Alves/Lahm-Kompany-Silva-Alaba) játszanának?”
Nem, nem ezt mondtam. de ez a Constant-Bonera-Zapata-DS mondjuk ki gyászos.. akiket meg tartanák a mostani védelemből az Mexes,DS,Rami?. és még talán Vergara-t
Kicsit el kanyarodtam a témától, én csak annyit akartam HA rajtam múlna én adnák neki 1 évet még simán mert számomra meggyőző és jelenleg a legjobb kapusunk!
És az a kis pénzt is ami van, nem kapusra kéne költeni IDÉN.
Forza Milan Forza Abbiati!
Buffont ezek szerint az elmúlt években nem láttad védeni.Beleértve az Eb-t is.
Azt kell, hogy mondjam én eddig mindig egyet értettem Lansky-val, de most én is neked adok igazat.
Abbiati szerintem egy évre még biztosan jó megoldás, aztán jövőre már Gabrielt favorizálnám én is.
Mindenesetre a jelenlegi Milannak olyan játékosokra van szüksége akik szeretik a csapatot és jók. Abbiati ennek megfelel. Szerintem többre megyünk vele, mint egy világklasszis kapussal aki nincs oda a csapatért.
Abbiati meccsről-meccsre bebizonyítja, hogy nagyon is jó kapus. Kevés olyan lövés van ahova ne érne oda.
A védelem az harmatgyenge. Ez tény. DS-en kívül mindenkit kirúgnék. (Ramiról és Vergaráról nem nyilatkozom, mert még nem tudni.)
Összegezve:
Abbiati maradjon plusz egy évre
a védelem menjen. (Buffon nem szedne ki ennyi mindent ilyen védelem mögött…!!!)
Egyetértek veled .Nagyon kevés Abbiatival egyidős kapus van aki ilyen rendszerességgel és ilyen jól ( nem azt mondom hogy hibátlanul hanem azt hogy jól) véd. Talán csak Buffont és Friedelt tudnám kiemelni.
Egy év úgy gondolom még simán benne van ,utána meg lehetne ő a kapusedzőnk.
Aztán jöhet Sommer vagy Marchetti.
Ugy gondoltam, hogy ha nem tudjuk potolni csak akkor kapjon meg egy evet. Ha van penz uj, megfelelo kapusra akkor vegyuk meg es koszonjunk el Abbiatitol de erre kotve hiszem, hogy van penzunk.
R80-van nal értek egyet!
36 éves,jó kapus,de nem világklasszis!Sosem volt az,köszönünk mindent,de mehet,jöjjenek a fiatalok!Ha Seedorf 0 edzői múlttal jöhet hozzánk,akkor Gabrielt kicsi tapasztalattal nyugodtan védethetjük!
Én úgy gondolom még egy évet kaphatna utána visszavonultatnánk…Kapusedzőnek el tudnám képzelni 🙂
Nekem konkrétan semmi bajom azzal,ha még 1 évet marad Abbiati.. Az igaz,hogy ezeknek az 1 éves hosszabbításoknak tényleg nem sok értelme van,de jelenleg nincs jobb megoldás a helyére.. Amit láttam Gabrielből (igaz kevés lehetőséget kapott) egyáltalán nem győzött meg..Sőt!!! Nem bánom ha kölcsönadják,vagy eladják..Nem A fiatal brazil lesz a megoldás..
Szóval még ha marad 1 évet a kopasz,az idő alatt sürgősen kapus után kell nézni,nem lehet tovább halogatni.. Igaz hogy más csapatrészekben nagyobb gondok vannak,de ugye ott kezdődik egy csapat,hogy végy egy jó kapust..
Szerintem nincs különösebb gond Abbiati teljesítményével.. Lansky azt írta:”Vannak persze bravúrjai, de melyik kapusnak nincsenek?” Erre én azt mondom Abbiatinak is vannak hibái,de melyik kapusnak nincs..?
És hogy lábbal gyenge? van Der Sar-t leszámítva nem nagyon tudok mondani másik kapust,aki lábbal is jól bánt volna a labdával.. Oké biztos van,de nagyon ritka..
Szóval csak maradjon még nyugodtan 1 évet,és ez idő alatt meg kell találni helyére a megfelelő és hosszútávú megoldást..
Azt írod, hogy jelenleg nincs jobb megoldás helyette. Ez oké, és el is fogadom, hogy JELENLEG ez a helyzet. De 2014 nyarán is ez lesz? Akkor sem lesz jobb megoldásunk egy 37 éves kapusnál? Ez azért tragédia lenne. Ha Gabriel képtelen lesz fejlődni ebben a fél évben, akkor szét kell nézni a piacon. Néha azt gondolom, hogy jó lesz, néha meg olyanokat csinál, hogy azonnal elzavarnám.
A gond pont az, amit a második bekezdésben írsz: „Szóval még ha marad 1 évet a kopasz, az idő alatt sürgősen kapus után kell nézni, nem lehet tovább halogatni…” Nos, ha jól emlékszem, ezt csináljuk már 2-3 éve. És attól félek, 2015-ben is ez lenne, keresgetnénk Abbiati utódját. Ti. ezt csináltuk mások esetében is! A mai napig keressük Nesta meg Silva utódját, Maldiniét lassan egy évtizede… Pirlóét is keressük egy ideje. Én ettől tartok tehát.
A lábbal ügyetlen, azt úgy értettem, hogy egyszerűen képtelen az esetek 99%-ában más megoldást választani, mint azt, hogy belebikáz egyet a labdába. Pontos passzra, ami mondjuk 25-30 méteres ívelés emberhez, képtelen. Pedig azért ilyen passzokat eléggé gyakran (meccsenként 2-3 alkalommal) látni más kapusoktól. Valdes, Casillas, De Gea, Neuer, Handanovic, Buffon stb. Szerintem a holland bajnokságban is tudnak legalább ennyit a kapusok… Ez azonban nem annyira fontos, ettől még tényleg maradhatna Abbiati. De ne maradjon. 🙂
Szerintem Bogdàn Àdàm jobb kapus jelenleg mint Abbiati vagy Gabriel.A jó öreg Gigi Buffon meg a Nr1.A Juve adu àsza,a védelmük klasszisa.Kitartott a Juvéban akkor is,mikor szàmüzték a klubot az alacsonyabb osztàlyba.Nekünk is volt ilyen klubhü klasszisunk,nem is egy.Venni kéne egy jó kapust!
Én bírom Abbiati-t és bele is mennék a szerződés hosszabbításba, viszont már csak csereként számítanék rá. Sokszor mentette már meg a csapatot, de sokszor kaptunk is gólt róla. Ami soha se tetszett benne, hogy egyszerűen nem tudja megfogni a labdát. Életveszélyesen tud lepattanni a kezéről a labda és sokszor nem is mozdul a beadásokra, szögletekre.
EGy ideig azt hittem, Gabriel-t kellene már inkább játszatni.
Ő amikor lehetőséget kapott, bizonyította is rátermettségét. Olyan dolgokat láttam tőle, amit Abbiatitól már hiába is várnánk. Ő mozgott. Jókat védett és minden beadáson rajta volt.
De sajnos csak 2-3 meccsig bírta, mert utánna levő meccseken meg bakizott nagyokat.
Gabriel nagyon jó kapus lesz, de még nem az. Hiányzik a tapasztalat a rutin.
Így azt is mondhatnám, jelenleg nincs kapusunk, akivel hosszú távon lehetne tervezni.
Érdekel minket Perin, érdekel Krul, stb…. de ameddig nincs nálunk jobb, Abbiatit meg kell hagyni…..
Abbiati még egy évet velünk?Szerintem ezért drukkolnunk kellene. Ő már nem csak a Milán kapusa. Ő kell még nekünk. Remélem nem egy Gabriellel akarjuk pótolni. Most van rá egy Turó Rudim,hogy a mi Gabrielünk jó ha egy erős közép csapatban fog védeni.(Jó ezek most mi vagyunk). Nekünk nincs szükségünk fiatal kapusra.Mi nem egy kapus nevelő csapat vagyunk.Nevelkedjen valami jó ligába mondjuk egy Angolba.Nagyon jó kapusok vannak ott.Bogdán? még 3 év és jöhet. Addig maradjon csak Abbiati.Minden kapusra rá lehet húzni a vizes lepedőt.Neuer se hibátlan ahogy Buffon se.De Abbiati nem csak a Milán kapusa.Ő egy olyan egyéniség karakter aki főleg most ebben a helyzet tudd segíteni a csapatnak a játékosoknak.Nem véletlenül Ő ment ki a stadion elé beszélni a szurkolókkal. Mert Ő Abbiati. A védelem lyukas de az nagyon.Amint az össze áll (Na meg egy edzö) minden rendben lesz akkor lehet hozni akkor kell hozni egy normális kapust.Nem egy gyereket. Lehet egy fiatal a közép pályán mert ha rutintalanodik még van egy védő és egy Abbiati aki helyre hozza a bakit.Nekem tehát az a véleményem,hogy igen is kérjük meg Abbiatit,hogy van még van kedve akkor maradjon még egy évet.Persze utána mint edzö maradhat még.
nagyon nehéz értelmezni a h.sz.-odat, de remélem az első betűtől az utolsóig ironizálsz:)
Milyen Milánra gondoltál?
Mekkora vitákat szít egy ilyen hír… Hihetetlen.
Én kapus vagyok/voltam és Abbiati az egyik kedvencem, Milanban meg abszolút kedvencem volt akkor is amikor Dida állt a kapuba!
DE!!!!
Lanskynak teljesen igaza van!! Öreg! Lelassult látványosan. Aki védett tudja, milyen egy-egy ziccert rutinból védeni. De lapos lövésekre és beadásokra már nem ér le/ki!
Én Gabriel-ben igen is látom a potenciált. Hihetetlen magabiztosan lép ki a kapuból de a vonalon is nagyon jó. A nyomást abszolút nem bírja. Ez egyértelmű. Ezért kellene egy értelmes edző, aki már tavaly Őt védette volna kupa meccseken!! Se Bl, se fontos bajnoki. Arra ott volt Amelia és Abbiati! Most persze bedobtuk a mély vízbe, teherrel a vállán.
Nagyon, de nagyon köszönjünk Christian!!! Fantasztikus éveket töltöttél el és rengeteget adtál a Milan-nak! Ezért nyáron méltó búcsúztatással vonulhatsz vissza!
Arra meg én kérném a vezetőket, hogy ne játszanak vele, mint pl Ambro-val tavaly!
Koszonjuk christian,de inkább ne!