Simone Folletti, a csapat erőnléti edzője a Milan Channelnak azt mondta, hogy a játékosok jó formában vannak.
A hétvégén folytatódik a Serie A, a Milan hétfő délután az Atalanta csapatát fogadja. „A játékosok jó formában vannak. Szerencsére volt egy kisebb téli szünet, így lehetőség volt a játékosoknak pihenni. Néhány játékos egyéni edzéstervet, utasítást kapott. Ők nagyszerű sportolók, akik gyorsan elsajátítják a javaslatokat. Jó erőnléti állapotba tértek vissza” – mondta Simone Folletti, a klub erőnléti edzője. „A játékosok most azon dolgoznak, hogy készen álljanak az Atalanta elleni meccsre” – fejezte be.
Matias Silvestre is teljes értékű edzésmunkát végzett a csapattársaival együtt, így minden bizonnyal pályára léphet az Atalanta ellen. Az acmilan.com beszámolói szerint Ignazio Abate, Valter Birsa és Sulley Muntari is az edzőteremben készült.
7 hozzászólás
Hétfőig majd csak lesérül vki, abba a fene jó erönlétbe.
Lehet rosszul látom, de nekem az eddigi meccseinken inkább az látszott h nem vmi karaj az erőnlétünk. (szubjektív vélemény)
Én az Inter elleni meccsen láttam azt, hogy az utolsó negyed órában már a seggükön vették a levegőt a srácok.. ezért is kaptunk ki véleményem szerint.
Jó formában vannak a fiúk. Persze, mert szűk két hétig nem látták Allegrit 🙂
😀
Én azt mondom hogy majd meglátjuk kint a pályán, hogy mennyire vannak jó állapotban a játékosaink. 🙂
Rami mar jatszhat az Atalanta ellen?
Igen, ha a „mester” is úgy gondolja, akkor játszani fog. Január első napjaiban kapta meg a hivatalos papírokat, a Milannews.it szerint Zapata párjaként debütálhat a védelem tengelyében, kezdőként az Atalanta ellen.