Cristian Zapata, a Milan kolumbiai védője maradni szeretne a csapatnál, annak ellenére, hogy állítólag az angol Manchester United érdeklődik iránta.
A kolumbiai védő 2012 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Villarrealtól és azóta 53 mérkőzésen 2 gólt szerzett. A jelenlegi szezonban 24 meccsen lépett pályára és kétszer volt eredményes, összesen 2298 percet töltött a pályán.
A Sky Sports értesülései szerint a Manchester United vezetőedzője, David Moyes a téli átigazolási időszakban szeretné megerősíteni a védelmet és a Milan védőjét, Cristian Zapatát nézte ki magának.
Ugyanakkor Cristian Zapata elárulta, hogy nem áll szándékában távozni a Milanból. „Én nem tudok semmit erről.. Csak a Milanra koncentrálok. A szerződésem 2016-ig szól és maradni akarok” – mondta Zapata.
A 27 éves védő korábban már elutasította egy Premier Leaguében szereplő klub ajánlatát: 2011-ben a Liverpool helyett a Villarrealt választotta.
21 hozzászólás
nem sírom el magam ha távozik
hát én sem….. Bár nem tudom melyik védőnk esetében tenném meg… :S
Ha DES-ért nem ejtesz könnyet akkor van gond!
Ő a jelen Milan legjobb és legígéretesebb védője.
Ha egy megfelelő összeget adnának érte vagy akár Vidicet bevonnánk az üzletbe akkor mehet !
Ha a United Zapataval akarja megerősíteni a védelmet akkor tényleg nagy baj van az ördögöknél. Tőlem mehet ,nem kell ide. Bonera rendre jobban játszik nála és még ott van Mexés is aki szerintem csak cserének jó. Silvestre teljesítményével nincsen különösebb bajom .Rami mellé kell még valakit venni az biztos.
Ebből is látszik mekkora szakértők vannak itt. Abate, Zapata a vakok de azok vinnék őket, akiktől meg itt várják sokan a „lepattanót”. Vidic meg v. d. Wiel …
Vidic évi 10 meccsre egészséges, Zapata háttal lefutja..
van der Wiel hibát hibára halmoz a PSG-be.
Nekünk szurkolóknak is észre kéne venni, hogy nem biztos, hogy a játékosállományunkkal van a baj! Kiárusíthatjuk a fiataljainkat és a fél keretet, hozhatunk ide Nainggolanokat max. addig leszünk jobbak, míg nem sajátítják el az „Allegri” taktikát és habitust. 🙂
Balo tavaly jött király volt majd beleszürkült, El92 is, Mondolivo is, Poli szintén.
Most már eladnánk őket.
Allegri jó, a többi egy nagy szar.
Sajnos a Milanban a játékosok nagy csak rész 4-5 meccsre egészséges ! Ha Vidic jönne akkor lenne egy védőnk aki a szezon (majdnem) 1/3-t végig tudná játszani.
Miért talán Abate nem halmoz hibát hibára ?
Ez így van tényleg nem a játékosállománnyal van a baj ,de sajnos a játékosok formája is közrejátszik – Balo , Constant , Zapata , Nocerino , Poli ,Monti , Abate és Birsa formán kívül játszik. Sajnos csak néhány játékos van akinek a formájával és hozzáállásával elégedettek lehetünk – Bonera ( üde színfolt a szezonban) , Kaka , De Jong ,Urby ,Muntari (sokan nem így gondolják de szerintem idén ő a csapat egyik motorja). Vannak akik még nem is játszottak idén de már itt lenne az ideje ( Vergara , Saponara ( az Inter ellen játszott de ez nem elég ) és vannak a sérültek ( SES, Silvestre ,Mexés ,Zaccardo ,DS) A teljesség kedvéért a kapusokat sem hagynám ki : Abbiati – vannak hibái de szerintem nincsen nagy baj a teljesítményével , Gabriel : sajnos nem remekelt az elmúlt meccseken kölcsön kéne adni , Amelia : hol véd ,hol nem a Barca ellen remekelt ,Coppola : él még ???. És van egy Matrink akit azért nem írtam a „formán kívül játszik” kategóriába mert neki nincsen jó formája csak rossz . Nála az lenne a jó ha formán kívül játszana mert akkor remekelne
Ez egy csapatjáték, ha egy csapaton belül felsorolsz 8 játékost, aki formán kívül játszik el kell gondolkodni, hogy vajon miért!?
Olyan mint a tanár diák esete…
Ha egy 22 fős osztályból hárman megbuknak, akkor ők a „buta” diákok és nem valók az osztályba.
De ha 10-15 bukik meg, akkor az bizony a tanár felelőssége!
Az a baj, hogy itt a szurkolókat is megvezetik, sokan azt hiszik, hogy 1-1 igazolástól jobb lenne…
Teljes mértékben egyet értel veled!! Én azt gondolom, hogy ez a keret nem szar. Sőt, szerintem jó. Egy nagyon gyenge pontja van és az az edző de ez már lerágott csont csak Berlusconi nem akar róla tudomást venni vénségére.
Pl Mazzarri össze tenné a két kezét ha ilyen kerete lenne az Internek és mégis sokkal előrébb vannak. Ráadásul ők a padlóról álltak fel.
Személyes véleményem pedig, hogy Zapata kifejezetten jó védő csak néha könnyelműsködik. Embert nem láttam még a kőkemény olasz ligában aki fel tudta volna borítani vagy el tudta volna lökni. Labdabiztos, nem sérülékeny, igazi masszív védő.
Igen ,természetesen ez a kettő összefügg. Ha egy csapatnak rossz az edzője akkor a játékosok sem játszanak top formában . A játékosok teljesítménye kihat a csapat eredményeire amik az edző vállát nyomják. És íme a kör bezárult.
Nem mondtam ,hogy rossz keretünk van ,sőt. Kifejezetten jó csapatunk van amellyel a cél minimum a 3. hely lenne. Csak hát ugye a fentebb felsoroltaknak köszönhetően nem ott vagyunk.
Tehát a megoldás nem más ( tudom hogy már 20 00 000 alkalommal elmondtuk de azért elmondom még egyszer ) : ki kell rúgni Allegrit
Na vegre!!
Mondjuk én még emlékszem arra,amikor tavaly Allegri nem játszatta Zapatát,itt nagyon sokan követelték a kezdőbe. Nyilván azóta elfelejtett focizni,ezért adjuk el.
Azért úgy elég nehéz csapatot építeni, ha évente adjuk-vesszük a játékosokat.
Zapata maradjon,egyáltalán nem rossz védő,és különben is, amíg Allegri az edző,jöhet ide bárki, nem leszünk sokkal előrébb.
Nem a játékosállománnyal van itt baj…
Mehetne a helyére meg a ciytöl kéne Lescott tapasztalt és jó védö, Ramival pont jók lennének középen szerintem…
Zapata mint erősítés a MU-ba? Jó vicc! 🙂 Megy vagy marad, nekem majdnem mindegy. Hasonló kaliberű védők vannak itt páran. Inkább azt nem értem h. egyesek úgy várják Ramit, mintha legalább Thiago Silva érkezne. Semmi extrát nem látok benne, de ne legyen igazam.
Miért? Ki volt Thiago Silva mielőtt hozzánk érkezett???
Kis csapatokban játszott otthon, majd elkerült a Porto-ba, ahol még csak ki se futhatott a pályára, majd inkább eladták az oroszoknak Moszkvába, ahol szintén csak keret tag volt, mert játszani nem játszott még 1 fél percet se. Aztán vissza Brazíliába, ahol szerették és végre játszhatott, viszont így se hívta fel senki figyelmét, kivéve Leonardoét.
Mi is csak azért igazoltuk le, mert kellett egy középhátvéd, ráadásul olcsón, mert pénzünk már akkoriban se volt nagyon igazolásokra.
Mire hozzánk került már 25 éves volt, de egyáltalán nem számított sztárigazolásnak, annyira nem, hogy senkivel nem voltunk harcban a leigazolásáért. Apróért hoztuk, vagy bevállik, vagy nem alapon.
Az ő szerencséje is csak annyí volt, hogy hajlandó volt fejet hajtani és képes volt tanulni a világ egyik legjobb középhátvédjétől ALESSANDRO NESTA-tól!!!
Ha Silva most érkezett volna, akkor ő is ugyanolyan silány lenne, mint a többiek.
A mostani hátvédjeinknek nem adatott meg, hogy tőle tanulhassanak. Ennyi!
Így csodát ne is várjon senki.
Silvából pedig Nesta nevelt sztárhátvédet, a vezetőségünk pedig elherdálta a belé fektetett időt, tudást, Milan érzést….
SILVA a MILAN előtt egy senki volt!
Bonerának mennyi ideje volt tanulni Nestától, aztán mégis favágó 🙂
Azért nem mondanám, hogy Silva egy senki volt, azért mert te nem ismerted!
Silva a képességeit nem Nestától kapta, Nesta maximum csiszolni tudott rajta!
Azért mert valaki Braziliában játszik még nem egy senki!
Te sem ismerted… sőt szinte senki, mert ő még nem tartott ott, hogy ,,név,, lett volna. Ha nem jön a MILAN-ba soha senki nem ismeri meg a nevét.
Ebben igazat adok, Silva-ban megvolt az ami a többiekben nem nagyon. Képes volt tanulni és fejlődni és volt is benne tehetség. Viszont sose tudta volna megmutatni ki is ő valójában és a mai napig nem ismerné a nevét Európában senki, ha nincs egy Berlusconi, aki egyszerűen elkezd spórolni és nem ad pénzt igazolsáokra, ha nincs egy Leonardo, aki jól ismeri a Brazil játékospiacot és ha nincs egy Nesta, aki mellett fejlődhetett.
Erről ennyit.
Silva igencsak jó ajánlólevéllel érkezett már meg Brazíliából. Igaz, van szépen példa rá h. mégsem válnak be hasonló kaliberű játékosok, de azért messze nem senkiként érkezett. Valóban Leonardonak nagyon jó szeme volt az igazolásokhoz. De hány védőnek volt szerencséje tanulni Maldinitól és Nestától az elmúlt években és hányból lett világklasszis? Furek07-tel értek egyet, megint szegény Bonerát vesszük elő, dehát kiváló példa valóban 🙂
Még két dolog: Nem apróért hoztuk el már akkor sem, 10 milliót csengettünk érte, ami egy brazil védőért nem volt kevés. Nem utolsó sorban 2008-ról beszélünk. Hadd ne részletezzem h. akkoriban még mekkora fórban voltunk az átigazolási piacon. Nem sok csapat rúgott labdába a Milan mellett, ha vkit le akartunk igazolni. Bár Ramiról egy szót sem szóltál, de a leveledből arra következtetek h. Te is sokat vársz tőle. Kívánom h. legyen igazad!
Én annyit szerettem volna kihozni az egészből, hogy ha már mindenképp Thiago Silva-hoz akarjuk hasonlítani Rami-t, vagy más védőket, akkor ne ahhoz a Silva-hoz hasonlítsuk, aki elhagyta a MILAN-t, hanem ahhoz, aki a MILAN-hoz érkezett.
Én Ramiról túl sokat nem tudok, sosem láttam még focizni MILAN mezben, így nem tudom se isteníteni, sem pedig a földbe döngölni, mert nem THIAGO Silva-nak hívják.
Adjunk neki lehetőséget és időt, hogy bebizonyítsa van helye a csapatban, vagy pedig az ellenkezőjét, de ne hasonlítgassuk már senkihez…..
Meg mindig o a legjobb kozepso vedonk! Bonerara nem alapozhatunk csak mert volt 2 meccse. Nem a fel keretet kell cserelgetni evente hanem kell egy normalis edzo!