A Sky szerint a Milan a téli átigazolási időszakban szeretné kölcsönadni a 21 éves Riccardo Saponarát.
Saponara még a nyáron csatlakozott a Milanhoz a Serie-B-ben szereplő Empoli csapatától, ám kevés játéklehetőséget kapott. A jelenlegi szezonban csupán 2 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen 32 percet töltött a pályán.
A várakozások szerint januárban csatlakozik a kerethez a CSZKA Moszkva támadó-középpályása, Keisuke Honda, így Riccardo Saponara létszámfelettivé válhat.
A Sky Sports Italia szerint a Milan vezetősége úgy döntött, hogy a télen kölcsönadja a játékost. Jelenleg azonban még nincs megfelelő ajánlat érte.
16 hozzászólás
Inkább cserélnénk el Birsát valakire egy az egyben.
Nevetségesek vagyunk. Fél éve Galliani még arról beszélt, hogy miatta is váltunk vissza a 4-3-1-2 felállásra, akkora tehetség mint Kaká volt stb.. Ehhez képest megnézhetjük mennyit játszott.
Fiatalítási projekt…aha, persze. Petagna már nincs itt, helyette Matri szerencsétlenkedik hétről-hétre. Salamon szintén sehol. Tavaly a másodosztály legjobbjának válaszott Fossati sehol nincs, Vergara 0 perc. A korosztályában az egyik legnagyobb tehetség Cristante 10 perc. Albertazzi valahol kölcsönben, pedig biztos nem rosszabb Zaccardo és lehetne még folytatni…
Bezzeg a 2 ballábas Birsa, a kutyaütő Muntari folyamatosan játszanak legyenek bármilyen gyengék is.
Elkeseredettség level 100.
Erre a srácra fog épülni a következő kb. egy évtized olasz válogatottja, mert olyan passzkészsége van. Mást sem lehetett hallani, csak azt, hogy mennyire kell a Milannak egy ilyen játékos. Megszereztük Saponarát, erre nem játszatjuk, pedig már nem sérült… Nem lehetett volna kipróbálni Kaká mellett a 4-3-2-1-ben? Mi lett volna? 6-tal több kulcspassz? Látványosabb kreatív játék? Hű, de nagy baj lett volna…
Én feladom, mert rohadtul nem értem, mi történik nálunk. Mintha fogyatékosok irányítanák a klubot.
Zaccardo jobbhátvédet is tud játszani, erre Poli kezd azon a poszton Abate meg MDS hiányában.
Évekig nem jött rá az edző, hogy a balbekk Emanuelson tud balhátvédet is játszani.
A tehetséges Vergara lehetőséget sem kap, mivel 19 évesként úgy gondolták, hogy máris olyannak kellene lennie a pályán, mint Baresinek meg Nestának együtt.
A másfél éve teljesen használhatatlan Nocerino sokkal több lehetőséget kap a 20. értékelhetetlen meccse után is, mint pl. Cristante.
Hónapok kellettek Allegrinek ahhoz, hogy észrevegye, a 4-3-1-2-es taktikája már nem működik.
Jön a hír, hogy Berlusconi, aki a támadófoci híve, érdeklődik Yakin iránt. Bocsánat, de 3 és fél éve nem véletlenül egy olyan edzője van a Milannak, aki minden, csak nem a támadó futball híve??…
És még lehetne sorolni.
Rendezni kellene egy nagy bulit, amikor Allegrit kirúgják.
Igazából ha én a véleményemet leakarnám írni, akkor igen hasonló sorokat fogalmaznék meg mint Lansky.
Egyszerűen minden benne van előző kommentben, s szerintem teljes mértékben igaza is van!
Éppen ezért feleslegesnek tartom hogy én is hosszasan ecseteljem a véleményemet a dolgokról, hisz Lansky már megtette azt a szívességet, hogy tökéletes módon felvázolta a tényállást.
ha kirúgják Allegrik még a nyár előtt, azt a bulit megtarthatjuk nálam! kaja pia lesz! 😀
Lansky!
Már fogyatékosok irányítják a klubot!
+1
a buli szervezését az anti allegri club biztosítja
Elsősorban „Allergiát” kellene sürgősen kölcsön adni, Tassoti másod hegedűssel együtt. Aztán kopasz barátunk és főnöke is mehetne a rákba. Szégyen amit ezek művelnek.
Igen,valami afrikai kannibál törzsnek,azoknál taktikázzon! (Y)
Nem értem,miért Niang és Birsa kapja a lehetőséget és hogy a büdös f….cba ragadtunk le a karácsonyfánál, amikor az egy ideiglenes felállás volta sérültek miatt.
Jaj TUDOM A VÁLASZT! Azért,mert annyira sikeres volt a csapat ebben a felállásban!!!
Niangnak és Pazzini kárára Matrinak nincs helye ebben a támadó sorban, Birsanak esetleg,mint 3. számú cserének, mert ő bebizonyították,hogy odavalók, de Saponara nem.
Beszarás,ha tényleg kölcsön adjuk…
szanalmasak vagyunk!!!! ez mar nem is tudom milyen kategoria…. hat bal…sz kategoria !!!ekkora marhak nem lehetunk es Allegri sem lehet! most kijelentem unnepelyesen, ha Allegri ezt a 2 ot (cristante es saponara ) kiadja kolcson , vagy eladja akkor mig ki nem p…azzak innen addig milan meccset nem nezek!
nah mostmar nagyon nagyon elegem van!!!!
Persze, azért igazoltuk le, mert mindenki az új Kaká-t látta benne, akit távozása óta nem pótoltak. Végre leigazoltuk, mindenki beleélte magát, hogy átállhatunk arra a felállásra, amit Kaká-val is játszottunk anno, csakhát sérülten érkezett, így még várni kellett a változtatásokkal.
Csak hát mi történt. Az amit én már nem vártam. Visszahoztuk Kakát!!!
Én akkor is írtam, hogy én már nem hoznám vissza, mert ha már ennyire gyatra a játékunk és sok mindent megnyerni nincs esélyünk, akkor kezdjünk el csapatot építeni a fiatalokból. Féltem, hogy a nagy igéretünk Saponara, Kaká miatt nem fog lehetőséget kapni.
Nos félelmem sajnos be is igazolódott. Mire Saponara felépült, Kaká-val pótoltuk Kaká-t, íg neki már nem sok babér terem.
A Real-ban ugyanez történt Kaká-val. Nem várták, nem várhatták meg mire teljesen felépül, leigazolták Özil-t, aki bevállt és teljes mértékben kiszorította Kaká-t a kezdőből.
Most ugyanez történt, csak most Kaká volt a nyerő ember.
Nincs nekem semmi gondom Kaká-val, sőt örülök is neki, hogy ilyen jól beilleszkedett és húzó emberévé, vezérévé vállt a csapatnak, de nem örülök, hogy ezzel Saponara jövőjét is megpecsételtük.
Most már mindannyian láthatjuk, hogy az a nagy bejelentett ,,fiatalítás,, nem szólt semmi másról, csak hogy kimagyarázzák miért engedtük el a Klasszisainkat, Ibrát és Silvát, ugyanis azóta is sorra öregebb játékosokat igazolunk pl. Zacchardo, Silvestre, Matri…… egyszóval szó se volt itt fiatalításról, valahogy meg kellett oldani és kibeszélni az akkori helyzetet.
Saponara-t úgy engedjük el, hogy ki se próbáltuk. Haragudtam a vezetőségre akkor is, amikor elengedték Salamon-t, hiszen ki tudja… lehet tét meccsen bizonyíthatott volna és lehet már kiszorította volna Mexes-t v. Zapata-t, vele pedig hosszú időre bebiztosítottunk volna magunknak egy belső védőt.
Honda érkezésével valóban létszámfölöttivé válik Saponara, hiszen ő bizonyított, bizonyíthatott a legkevesebbet.
De lenne egy kérdésem. Honda hiányposztra érkezik?
NEM!!!
És ebben adok igazat Barbarának. A Galliani felé intézett kritikája egyáltalán nem volt alaptalan. Sorra olyan játékosokat igazoltunk az utóbbi cca 3 évben, akik ingyen igazolhatóak voltak, vagy rohadtul olcsón eltudtuk hozni, vagy pedig kölcsönbe opcióval, amivel többnyire nem éltünk. Nem az volt a lényeg Gallianinak, hogy kell nekünk egy balbekk, vagy hogy kellene egy jobb szélső támadó, ő úgy igazolt, hogy ez olcsó és elhozta.
A másik dolog, amit a leges legnagyobb hibának tartok, hogy ilyen hosszú ideig itt tartották Allegri-t. A várva várt balbekkünk – nézzétek vissza a youtube video-kat, amikor még az Ajaxban játszott – nagy hirtelen a KP jobb oldalán találta magát.
Constant, aki bal Kp létére, balbekket játszik. Poli, aki akármennyire is jól játszik a KP-n, kénytelen jobb hátvédet játszani. Matri méregdrága leigazolása, miközben volt egy David Villa 5 millióért a piacon és még sorolhatnánk Allegri ámokfutását.
De nem ez a szomorú, hanem hogy az impotens vezetésünk Gallianival az élen, hagyták, sőt éltették Allegri-t.
Állítom, ha nem Allegri az edző. Nocerino és Boateng is húzóemberek lennének.
Birsa negatív bírálatát viszont nem értem. Szerzett 2 fontos gólt, szívét lelkét kiteszi minden meccsen, ugyanúgy mint Poli. Ne őt hibáztassátok azért, hogy Saponara-t kölcsön akarjuk adni.
A belső védő párosunk nem a legjobb. Mexes és Zapata egyikük sem vezér egyikük se tudja megszervezni a védelmet. Nálam ugyanannyi pontot ér mindkettő. Vannak nagyon jó meccseik, és van hogy rajtuk mennek el a meccsek. nem értik, nem érzik egymást. Kiváncsi vagyok, hogy Rami melyiküket lesz majd képes kiszorítani a kezdőből, már ha kap egyáltalán lehetőséget.
Viszont, ami érthetetlen, hogy ha ennyire rossz a belső védő párosunk és a fiatalítás jegyében járunk, akkor miért nem kaphatott lehetőséget a bizonyításra Verghara? ő is úgy lép le, hogy még csak nem is láthattuk.
Cristante, Petagna.. stb… sok sok elvesztegetett tehetség, akik kellenek más csapatoknak, csak mi nem tudunk mit kezdeni velük.
Véleményem szerint 4-2-3-1-et kellene játszanunk.
A védelmünknek úgy kell a De Jong – Montolivo féle besegítés mint egy falat kenyér.
Balbekk- Urby, jobb bekk – DeSciglio, a csatár jobb híján Balotelli, mögötte SES-Kaká-Honda/Saponara.
De a lényeg, ameddig nem váltunk edzőt, addig kár is bármiféle fejlődésről beszélni.
Az új edzőnek pedig tekintélynek kell lennie, akit a játékosok tisztelnek.
A kommentjeitekkel annyi baj van csupán, hogy Berlusconiék nem olvassák el…:/ Amúgy tényleg szánalom hova süllyedtünk…
Igen az általad felvázolt felállás vállalhatónak tűnik. A 4-2-3-1 a legjobb megoldás ebben a helyzetben. Kaká-t és SES-t kár lenne annyira bent ékként játszatni. És a helyén játszatva Nocerino is jó lehetne (védekező középpályásként), valószínűleg nem véletlenül szerepelt az olasz válogatottban.
Ez már nem csak nevetséges, de gusztustalan is. Nem is értem, hogy mi történik itt. Tele vagyunk tehetséges fiatal játékosokkal mi meg ilyen Honda félékkel pózolgatunk.Ennek az idénynek már úgy is lőttek. El kellene kezdeni egy fiatal csapatot építeni egy tehetséges hozzáértő és motivált edzővel. Nem várhatjuk, hogy majd Kaka megváltja a világot. Neki sincs már sok hátra.