2022. szeptember 27., kedd

Ganso szerződtetése újra téma a Milannál?

-

A jelentések szerint az olasz AC Milannál ismét szóba került a Sao Paulo brazil játékosának, Paulo Henrique Gansónak a leigazolása.

Mint ismert, a Milan már pár évvel ezelőtt nagyon közel állt Ganso megszerzéséhez, ám végül az átigazolási árban nem sikerült megegyezni az akkori klubjának, a Santosnak a vezetőségével.

A Globoesporte szerint Ganso mindenképp szeretne ott lenni a 2014-es nyári brazíliai világbajnokságon, így januárba egy európai klubhoz szerződne.

Korábban a Santosban is megfordult támadó-középpályás állítólag a Milan mellett az angol élvonalban szereplő Manchester United és a Tottenham érdeklődését is felkeltette.

Ugyanakkor szinte biztos, hogy januárban csatlakozik a Milanhoz az orosz CSZKA Moszkvától a japán válogatott játékmester, Keisuke Honda. Honda érkezése miatt minden bizonnyal kevés az esély arra, hogy Ganso is aláírjon.

A 24 éves támadó-középpályás a jelenlegi szezonban összesen 22 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban és 4 gólpasszt jegyzett. Ganso szerződése 2017 nyaráig szól a Sao Paulóval és kivásárlási árát 7,5 millió euróra becsülik.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

30 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Itt azért a számokat kicsit tisztába kell tenni! A 7,5 millás becsült kivásárlási ár még akár hihető is lenne, ha nem tudnánk, hogy a Sao Paulo 9,1 millió €-t fizetett a srác játékjogának 32 %-áért. Ehhez képest kicsit kevésnek találom azt a 7,5-öt. Nem hiszem, hogy úgy kötötték volna a szerződést, hogy 1,6 millióval olcsóbban odaadják a harmadát, mint amennyibe került…

    A másik, hogy ez az összeg, mint említettem, a Ganso játékjogának csak a Sao Paulo által birtokolt harmadát, egész pontosan 32 %-át jelenti. 68 % egy befektető cég tulajdonában van, ők pedig még egy 20-ast elkérnek simán a részükért… A teljesítménye a műtétek óta nagyon visszaesett, az piaci értéke a transzfer után egy évvel felére csökkent… Nem biztos, hogy vele kellene foglalkozni! Ha már Brazília, akkor inkább Dedét kéne újra elővenni! A Cruzeiro brutális gólkülönbséggel nyerte meg a bajnokságot és ez nem a csatároknak volt köszönhető!

  2. Gansorol ha jol tudom See papa is nyilatkozott. Azt mondta hogy egy remek játékos és mindene megvan ami kell hogy egy igazi klasszis lehessen csak 1 dolog hianyzik, az hogy LASSSSSUUUU az europai szinthez mérten nincs meg a tempoja..
    Dedé jöhetne viszont meg még egy pár brazil. Kicsit hianoznak a brazilok, és még Danilo-t is megvenném ö asszem jobb szélsö és jol is lö távolrol és fürge.

  3. Fentebb írtak arról, hogy Ganso miért nem válna be (Seedorf véleménye). Nos, Ganso passzkészsége és játékintelligenciája miatt véleményem szerint igenis meg tudna élni Európában. Én azt a fajta technikát alkalmaznám, amit a Juventus az egyik utolsó mohikánnal, a nem éppen villámgyors Pirlóval: körberakták futógépekkel (Vidal, Asamoah, Marchisio, Pogba) a középpályát, azaz jórészt levették a védekezéssel járó terhet Pirlo válláról. Ebben az esetben simán meg lehetne oldani a brazil szerepeltetését. A srácnak megvan a Pirlóéhoz hasonló technikája ahhoz, hogy boldoguljon.

    Mostanában ugyan jóval kevesebb az igazi “10-es”, de mintha valami változás elindult volna e téren a futballban. A következő években is domináns lesz a széljáték a 4-2-3-1 “uralma” miatt, de mintha megint kezdenék felfedezni a korábbi irányítókhoz hasonló, csak éppen mobilisabb játékosokat. Az 1994-es vb után szépen elkezdtek fogyni az az ilyen típusok (Maradonával, Hagival, Valderramával stb. indult a sor, majd Rui Costával és Zidane-nal folytatódott); az utolsó igazi “irányítópárbaj” talán a 2006-os vb-döntőn volt (Pirlo, Zidane). Ahogyan kezdett eltolódni a taktika a szélek felé, a tulajdonképpeni irányítóknak úgy lett kevésbé fontos a szerepük. De csak látszólag. Ugyanis én azt érzékelem, hogy a 4-2-3-1 most már egy kicsit túlzásba vitt széljátéka miatt az edzők észrevették, hogy vissza kell térni egy arányait tekintve “egészségesebb” rendszerhez, amelyben széljáték is van, de középen is működik a csapat. Mourinho az Internél ezt fejlesztette tökélyre. Meglett volna ez az egyensúly, ha nincs bizonyos Wesley Sneijder? A Real Madridnál a csapat legfontosabb embere Ronaldo mellett Xabi Alonso lett. Nem hiszem, hogy véletlen volt, hogy Mourinho így építette fel a Madrid középpályáját (Deco vagy Lampard személyében korábban megvoltak az ilyen típusú játékosai). A Manchester Unitednél annyira fontos volt Scholes szerepe, hogy közel a negyvenhez is megtartotta Ferguson, később Kagawával próbálkozott. A Juventusnál a Pirlo köré épített középpályáról már írtam. Bár egyelőre a megvalósítás nem a legjobb, a Tottenhamnél jól érzik, mit kellene csinálni: Eriksennel és Lamelával a pálya középét jobban használni.
    A magát az előző szezonban hülyére nyerő Bayern Münchennél is ilyesmi törekvés figyelhető meg: a szélek felől a pálya közepe felé vinni a játékot. (A németeknél ugyan az elmúlt szezonhoz képest nem figyelhető meg jelentős változás a támadási irányok (bal, jobb, közép) között, viszont nem is tiszta 4-2-3-1-et alkalmaz Guardiola, hanem egy “rétegzettebb” középpályát, amellyel (+1 emberrel) még inkább igyekszik megfojtani az ellenfelet. Ennek következtében a jobban beszorított ellenfél miatt kisebb a területre szorul a játék, ami pedig a szélsők a hátrányára válik. Ezt a “beszorítósdit” még Barcelonából hozta magával, csak éppen Schweinsteiger meg Müller nem az a fickándozós Messi meg Iniesta. Ezért kellett Guardiolának Götze meg Alcantara, aki kicsiben is meg tudja csinálni a játékot. Riberyvel és Robbennel természetesen működnek a szélek is, de Götze és Alcantara leigazolása abba az irányba mutat, hogy idővel nem lesz ennyire lényeges Ribery és Robben szerepe (ők sem lesznek fiatalabbak, és a széljátékban kevesebb újat lehet egy idő után mutatni, mint a pálya belső részein). Guardiola célja egy szinte tökéletes csapat kitalálása volt: ahol van széljáték, van fizikai játékra való képesség (pl. a klasszikus centerrel), van lövőerő (Müllert, Schweinsteiger), de ha kell, “kicsiben” is tudnak játszani. Ezért lett (lesz) jóval sokoldalúbb csapat a Bayern, mint a Barcelona.

    Visszatérve Ganso esetleges szerepére… Az nem megy, hogy Kakának nem egyszer vissza kell jönnie a félpályáig labdáért, mert nincs, aki el tudná juttatni azt a támadóharmadba… Allegri Milanjának pontosan az a baja, hogy a csapatrészek között nincs kohézió. A Milan nem mozgatja az ellenfél több csapatrészét, nem képes rá. Rendszeresen olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amikor csapatrészek párbaja zajlik: Milan-támadósor az ellenfél védelme ellen. Ennél több kellene: mozgatni a másik csapat középpályát, hogy erre reagálva mozogjon, és hibát kövessen el a védelmük. Olyan helyzetet (gólt), mint ami a Celtic ellen esett (Montolivo indítása, Balotelli befejezése) sajnos ritkán látunk. Legtöbbször villanások történnek, az ellenfél eladott labdájából két húzással van helyzetünk, esetleg rögzített helyzetből…

    Ganso egyik szerepe a Milanban pontosan az lenne, hogy a labdák ne eggyel vagy kettővel több emberen keresztül jussanak el a címzetthez. Ezzel időt lehetne spórolni, nem kellene még egy embert beiktatni. Továbbá, Gansóval jelentős teher kerülne le Montolivóról, aki gyakorlatilag a csapat mindenese: védekezik, próbálná irányítani, mozgatni a csapatot, de erre nincs kapacitása. Kaká meg egy sorral feljebb próbálja ugyanezt: ő lenne a szervező, a kulcspasszokat adó játékos is, akinek ráadásul a kapu elé is oda kellene érnie… Jelenleg tehát mintha bizonyos játékosoknak azért kellene mást is csinálniuk a pályán, mert nincs rá emberünk (és nem a sérülések miatt). És ez nem új probléma. Ezért kellett annak idején Ibrahimovicnak visszalépnie labdáért, ezért volt az, hogy néha Van Bommel(!!) játszott treaquartistát… Az sem mellékes, hogy sok esetben szórunk el azért labdákat, mert zavarba jövünk egy sima letámadás miatt. Ilyenkor kellene több olyan játékos, akinek ösztönös tehetsége van ahhoz, hogy meglássa az üres embereket. Ganso ilyen. Vele jobb lenne a kapcsolat a csapatrészek között, a variációs lehetőségeink nőnének vele.

    A probléma az, hogy véleményem szerint Ganso az a játékos, aki egyáltalán nem illik bele Allegri elképzeléseibe (már amennyiben vannak elképzelései). Sajnos nem látom azt Allegriben, hogy felmérné az ilyen típusú játékosok jelentőségét. Ennek következtében (is) minimális esélyt látok arra, hogy Ganso érkezni fog.

      • Először is, arról írok, amiről akarok. Másodszor, ez a 22/4 valóban nem egy szuper statisztika, de produkált ő ennél jobb számokat is pl. a santosi időszakában. (Hogy mást ne mondjak, El Shaarawy sem teheti ki az ablakba a 2013-as évét…) Harmadszor, kíváncsi lennék, te kikkel erősítenéd meg a Milant. Eddig ugyanis nem sok konstruktív hozzászólást olvastam részedről. Persze nem is tőled várom elsősorban.

  4. Ganso az elmúlt évek egyik legnagyobb kamuja. Óriási játékosként harangozták be, vérbeli youtube-császár lett az esernyőcselekkel és a passzokkal, majd kiderült, hogy meccsenként 1 ilyen van benne, de mezőnyben ezt leszámítva nulla. Olyan, mint azok a filmelőzetesek, amikor 3 percnyi tömény akciót beleraknak, bemegy az ember a filmre és kiderül, hogy mindent látott abban a 3 percben. Az érzés: csalódottság. Nem csak én vagyok így. A transfermarkt is érzi, hogy a srác egy remekül tálalt nulla, így amíg 21 évesen 18 millióra becsülték az árát, most csak 7,5.

    A sebessége tényleg kiakasztóan rossz, ez nemzetközi szinten nem állja meg a helyét. Nem mondom, a játékintelligenciája biztos rendben van, de tudjuk jól, hogy a futball nemcsak erről szól. Erőnlét, megfelelő izomzat, mentális készségek. Ezek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki igazán nagy klasszis legyen. Korábban azt gondoltam róla, hogy Özil-típusú klasszis még lehet belőle – aki szintén nem a sebességéből él meg – viszont mindig tudja hol van rá szükség, egészen fantasztikusan helyezkedik. Keveset láttam Gansót, ezt elismerem, de az alapján töredékét nem tudja annak, mint Özil.

    A statisztikák persze okozhatnak téves megítélést is egy játékos teljesítményéről, de a 22 meccsen összehozott 4 gólpassz nagyon kevés. Főleg egy irányítótól, akinek ráadásul – elméletileg – az előkészítés a fő erénye. Nem tudom miért nem sikerült eddig neki az áttörés (talán a sérülései tettek be neki?) , de 24 évesen már tarthatna sokkal előrébb is.

    Szóval kösz, nem. Inkább építsük be Cristantét, ahelyett, hogy hagynánk veszni a tehetségét.

  5. Azért itt sokan elfogultak,főleg Lansky.
    Gansot jelenleg Hondához hasonlítani ostobaság. Honda a bajnokságban és a bl-ben is termeli a gólokat és gólpasszokat,hatalmas formában játszik. A válogatottról nem is beszélve. Nem mondom,hogy nem örülnék Gansonak de ahhoz valami nagyon akciós ár kéne. Az pedig elég halott ötlet,hogy Ganso a védelem előtt játsszon,neki a védekezéshez semmi köze,ő klasszikus 10-es. Pirlo azért sok passzt le szokott lesni és van pár szerelése is. Ennyi erővel Kakat is tehetitek De Jong mellé. Ha már 10 millát kiadunk,akkor védőt kell hozni. A 4-2-3-1-ben el tudnám képzelni középen de Kaka,Honda,Saponara is tökéletes oda és nem kell értük fizetni. A védelem előtt meg ott van Cristante aki szintén tökéletes megoldás lehet.
    Ha lenne új edző és 4-2-3-1-re váltanánk és 5-7 milláért megkapnánk,jó lenne mert Fáraó,Honda,Kaka,Saponara és Ganso tudnák váltani egymást de azért itt rengeteg a ha…

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS