A Milan Primavera péntek este a Brescia otthonába látogatott a Campionato Primavera 9. fordulójában. A Filippo Inzaghi vezette Primavera csapat 3-2-re kikapott ellenfelétől.
Mint ismert, a múlt héten a Milan az Inter korosztályos csapatával találkozott volna a Primavera bajnokság 8. fordulójában, ám a találkozót elhalasztották és az új időpont szerint 2014. január 12-én rendezik a Primavera derbit.
A jövő heti Ifjúsági Bajnokok Ligája szereplés miatt a Milan Primavera péntek este lépett pályára a Brescia otthonában. A találkozó 3-2-es hazai sikerrel zárult.
Megkezdődött a mérkőzés. A találkozó első 15 perc nagyon intenzív játékot hozott, ami a szerzett gólokban is megmutatkozott. A 2. percben Davide Di Molfetta révén szerzett vezetést a Milan, majd a 3. percben a Brescia támadója, Morosini egyenlített. Két perccel később Valotti volt eredményes, 5 perc játékot követően már 2-1-re vezetett a hazai alakulat. Az első félidőben már nem esett több gól, 2-1-es Brescia vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A második félidő közepén, a 64. percben ismét Di Molfetta talált be az ellenfél kapujába, megszerezve saját maga valamint a Milan 2. gólját. 2-2. A 80. percben Comotti volt eredményes, a Milan az utolsó félórát emberelőnyben játszotta, de nem sikerült pontot szereznie. Tamás Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.
![]() |
![]() |
PRIMAVERA: Brescia-Milan 3-2
Időpont: 2013.11.22.
Helyszín: San Filippo sportközpont, Brescia
Gólszerzők: Morosini (3.), Valotti (5.), Comotti (80.) ill. Di Molfetta (2., 64.)
Sárga lapok: Pacifico, Bruno, Piccinocchi, Rizzola.
Piros lap: Gargiulo (66.)
A kezdőcsapatok:
BRESCIA: Gori – Rizzola, Paderni, Ragnoli, Sanni – Bruno, Mpow, Gargiulo, Seck (Gullotta 47.) – Morosini (Comotti 61.), Valotti (Venturi 71.).
Cserék: Tognazzi, Bertoli, Boggian, Comotti, Di Cecco, Gullotta, Mozzanica, Rocchi, Statella, Venturi, Zeutsa. Edző: Javorcic.
MILAN: Andrenacci – Simic, Iotti (Cernigoi 83.), Pacifico (Rondanini 46.), Tamás – Pedone (Fabbro 77.), Piccinocchi, Mastalli – Di Molfetta, Barisic, Vido.
Cserék: Ferrari, De Santis, Modic, Rondanini, Saporetti, Bende Bende, Fabbro, Cernigoi, Aniekan, Maldini, Compaore, Benedicic. Edző: Inzaghi.