Milan-Napoli 1-2 (0-1)

(Pietro!)

Az Ancelotti-időszak utolsó 1-2 évére a keret brutálisan elöregedett. Senki sem csodálkozott, maximum bosszankodott azon, hogy olyan sok a kieső. Hogy akkor kezdődtek a bajok, az bizonyos, lehetett volna frissíteni a keretet, de ugye bajnokaink voltak… Az Allegri-érát semmiképpen sem vetném össze – kis túlzással semmilyen szempontból sem – az Ancelotti-időszakkal. A sérülések mennyisége tekintetében meg főleg nem.

Allegri a negyedik évét kezdi meg a Milan élén, és a keret azóta inkább fiatalodik (az első három évben csökkent, erre a szezonra viszont valamelyest nőtt a keret átlagéletkora). Egy fiatalabb játékosokból álló keretben ha ennyi a sérült, akkor az nem természetes. Ha viszont mégis ennyi, akkor erre az edzőnek reagálnia kell. Ha ennyien sérülnek meg (és nem arról van szó, hogy csak a meccseken szedik össze a nyavalyáikat), akkor valami mást kell kitalálnia, nem tárhatja szét a kezét, hogy „nem tudok mit csinálni”.
És még valami. Állítólag a Milan (Allegri) nagy hangsúlyt helyez a fizikumra. Ezt lehet érzékelni időnként a meccseken, amikor „megnyomjuk” az utolsó 10-15-20 percet. Ettől eltekintve teljes mértékben hiányzik a ritmusváltás, az ötlet a játékunkból. A mi „ritmusváltásunk” nem arról szól, hogy még ráteszünk egy lapáttal, hanem arról, hogy egy, a meccs előrehaladtával egyre inkább fáradó ellenfél mellett mi gyorsabbnak, erősebbnek tűnünk. A meccseink zömén beállunk egy bizonyos szintre, sebességre, és azzal tudjuk le a 90 perc nagy részét („rakkolás”). A lényeg az, hogy nem látom, hogy az a fene nagy erőnlétünk olyan sokat jelentene. Allegri úgy fogja fel a futballmeccseket, mintha egy 10 km-es távról lenne szó, amit végig kellene futni megállás nélkül egy közepes kocogással. Szerintem a helyes az lenne, ha ezt a 10 km-es „futást” elosztanánk mondjuk 200-as etapokra, amelyek közül néhányon nagyon gyorsak vagyunk, néhányon viszont visszaveszünk a tempóból. Azzal is lehet ugyanis fárasztani és dekoncentrálttá tenni az ellenfelet, ha a játékunk intenzitását változtatjuk. Ezt én a mai Milanban nem igazán látom.
__________________________

A mai Milan legnagyobb gondja a koncepciótlanság, amely sorozatban megjelenik a furcsa igazolási politikában, az edzőkérdésben, és lassan mindenben.
– A fiatalokra építeni akaró Milan vesz egy 30-hoz közelítő, közepes támadót horribilis összegért, amikor tömve a csapat hiányposzttal. Volt egy Matrihoz kb. hasonló szintű fiatal (Comi), akit elengedtünk, az pedig meg sem fordult Allegri fejében, hogy Niangból is megpróbáljon Balotelli melletti éket kreálni.
– Nem vesz meg egy kreatív középpályást legrosszabb esetben is 6 millióért, mert nyáron ingyen jön (valami azt súgja, pofára fogunk esni).
– Megszerezzük Kakát, aki 6 éve isten volt, most pedig ismét tőle várjuk a csodát, csak éppen a brazil elmúlt 31 éves, és ezerrel reménykedünk… Miatta formációt váltunk, képzelem, ez mennyire lesz hatékony, amikor Kakát az utolsó pillanatokban sikerült megcsípnie a csapatnak. Közben szépen lassan el is felejtjük, hogy van a keretben egy Saponara, aki a támadók mögé érkezett, és aki vélhetően alig fog játszani Kaká miatt.
– Nyár elején még a védelem megerősítése volt napirenden, de a nyári „remeklés” átírta a forgatókönyvet, megnyugodtunk, hogy a 19 éves Vergara személyében megtaláltuk a következő Baresit. A védelem megerősítése megtörtént a 2 milliós kolumbiai tini leigazolásával, valamint Allegri észrevette, hogy a balhátvéd Emanuelson akár balhátvédként is bevethető. Lemaradtunk olyan középső védőkről, akik azonnal bevethetőek lettek volna, és egyértelmű erősítést jelentettek VOLNA a csapatnak.
– A támadójáték szerelmeseként Berlusconi nem veszi észre, hogy Allegritől mindent lehet várni, csak kreatív támadójátékot nem. Most már eljutottunk oda, hogy semmit sem lehet tőle várni, mert rutinosnak mondható játékosokból is képtelen normális védelmet összeállítani.

Azt gondolom, ebben az idényben az EL-indulás lesz (lehet) a célkitűzés a Milannak. Máris 8 pontos hátrányban vagyunk a csak a bajnokságra koncentráló Romával szemben, a Napoli jelenleg más szintet képvisel hozzánk képest, és akkor még nem beszéltünk a legbrutálisabb kerettel bíró Juventusról, a Serie A egyik legtehetségesebb edzőjével bíró Interről, a Fiorentináról meg a Lazioról.
A Milan keretét alkalmasnak tartanám arra, hogy odaérjen a 3. hely környékére. Csak nem Allegrivel, aki egyszerűen alkalmatlan a Milan vezetésére.