Az olasz sajtót kiemelten foglalkoztatja Keisuke Honda és Adem Ljajic helyzete, de Adriano Galliani szerint egyik ügyben sincs új fejlemény. Az AC Milan alelnöke nemrég találkozott Florentino Perezzel, ami egy rövid időre ismét felélesztette a Kaka-sztorit, de a találkozó nem volt több egy baráti összejövetelnél.
„Együtt vacsoráztam Florentino Perezzel, mert nagyon jó barátok vagyunk, de a labdarúgásról nem beszéltünk.” – nyilatkozta Galliani a Milan Channelnek. „Carlo Ancelotti szintén velünk volt tegnap este, szóval ez tényleg csak egy baráti beszélgetés volt.”
Az újságírók természetesen nem mulasztottak el rákérdezni a Milan két fő átigazolási célpontjára sem, de nem meglepő módon Galliani a szokásos kitérő válaszokat adta.
„Jelenleg nincs esély Honda leigazolására, mivel a CSZKA elnöke vakáción van. Nem tervezem, hogy ezen a hétvégén találkozni fogok a Della Valle családdal. Allegri kap-e ajándékot? Majd meglátjuk…”
Ennek ellenére a Tuttosport tegnap arról számolt be, hogy a Milan sikeresen megegyezett a moszkvai klubbal Honda ügyében, de ezt egyetlen más forrás sem erősítette meg, míg a milannews.it szerda reggeli híre szerint a Fiorentina új ajánlata 2018-ig kötné Firenzébe Ljajicsot, a kivásárlási ára pedig 12 millió euró lenne, ami csak a külföldi klubokra lenne érvényes. Röviden, ha Ljajic elfogadja az ajánlatot, akkor a Milannál hosszú időre le kell mondaniuk a szerb támadóról.
13 hozzászólás
Majd meglátjuk…pfff…
Azért illene még, mert ez a mercato így sovány, mint a jósvafői javasasszony bukszája.
Egyébként ez az „ajándékozás” dolgot nem tudom mire vélni. A klubvezetés elemi érdeke, hogy minél sikeresebb legyen az egyesület. Ez nem holmiféle könyöradomány a szurkolóknak, vagy Allegrinek, hanem befektetés egy sikeresebb jövőbe.
Ezek a megnyilatkozások nagyon fel tudnak bosszantani, mert durván elferdíti a dolgokat, és nekem olyan, mintha a farok csóválná…
Így igaz, engem is bosszant. Ajándék, mi?
„Allegri kap-e ajándékot?”
Igen, már vettünk neki egy szép csíkos nyakkendőt, mandzsettával.
Este az jutott eszembe hogy mivan ha befürdünk Hondával? 😀
Ez az ötlet azért jött mert eszembe jutott Krasic és a Juventus esete, a szerb is villogott a CSZKA-ban, bombagólokat lőtt, szopatott mindenkit, a válogatottban szintén aztán Itáliába szerződött és bumm, semmit nem mutatott.
Persze, nyilvánvalóan ez benne van a pakliban.Az orosz bajnokságból érkező játékos hagyományosan mindig lutri egy kicsit, és csak nagyon kevesen tudtak onnan visszatérve maradandót nyújtani. Mivel ez köztudott, ezért Dzsudzsák helyzete is eléggé cinkes, ráadásul ő messze nem villog annyira, mint Honda…
„de a labdarúgásról nem is beszéltünk” kopasz elgurult a tablettát megint…
Ezektől vagyok én is teljesen kész: „Csak baráti beszélgetés volt. Jó barátok vagyunk. Vacsoráztunk egyet.” Lóf@sz. Ilyen nincs.
Én a szakmában dolgozó ismerőseimmel, barátaimmal egyetlen beszélgetés alkalmával sem tudom elkerülni, hogy szóba kerüljön a munka.
Galliani az átigazolási szezon kellős közepén persze tud úgy vacsorázni Perezzel és Ancelottival, hogy a foci szóba sem kerül. Bravó.
“Jelenleg nincs esély Honda leigazolására, mivel a CSZKA elnöke vakáción van. Nem tervezem, hogy ezen a hétvégén találkozni fogok a Della Valle családdal. Allegri kap-e ajándékot? Majd meglátjuk…”
Ez több mint röhej és egyben szánalmas. Nem méltó nyilatkozat egy alelnöktől, mint egy úvodás komolyan. NINCS ESÉLY :)))))))) Mintha 60millió euró lenne az ára….nem rég azt nyiltkozta a majom hogy münchenbe találkozik az cska elnökével. DV? egy helyen pancsoltak nem rég szardínián. Vicc ez a gáljani.
Ajándék? A legnagyobb ajándék az a jelenlegi vezetőség eltűnése lenne a csapat éléről.
Sajnos attól tartok én is, hogy nem a moszkvaiakon múlik már régóta a dolog hanem Gallianin. Persze nekünk továbbra is úgy tálalják hogy az a szemét CSZKA nem adja Hondát. Hát dehogynem adná, csak mi kivárunk.
Nem Honda lenne számunkra az ideális erősítés arra a posztra de a jelenlegi helyzetből kiindulva ő is megteszi. (nem azt mondom hogy megfelelő hanem azt hogy megteszi)
Ez az egész már egy nagy vicc! Érdemleges játékos nem érkezett megint! arra sem mernék esküdni hogy BL főtáblásak leszünk!
Egyébként meg ez a gáz: nagyon necces az a főtáblára kerülés.
Hha Ljajic elfogadja a Fiorentina ajánlatát,akkor meg is érdemli,h ott maradjon!Azt nem hiszem el,h a Fio ajánlata versenyezhet bárhogyan is,egy Milan ajánlatával…..
Végtére is, vajon miről is lehet beszélgetni Florentino Perezzel és Carlo Angelottival? Bizonyára a virágkötészeti fogásokat vitattak meg egymással…de egy biztos: a labdarúgás szóba sem került! 🙂