Összehangolt akciót indított az olasz gazdasági rendőrség az ország 41 futballklubja ellen. Pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt szállták meg 18 első osztályú csapat, köztük a Juventus, a Milan, a Napoli és a Lazio székházát is. A vizsgálat kiterjedhet még külföldi klubokra is.
Negyvenegy olasz labdarúgóklub székházát szállták meg kedden kora reggel az olasz rendőrök. Az összehangolt akcióban mindenhol pénzmosásra, illetve adócsalásra utaló nyomokat kerestek, iratokat foglaltak le.
A CdS értesülései szerint a házkutatásokat a nápolyi ügyészség rendelte el, a 41 klub között pedig 18 első osztályú is van, beleértve a Napolit, a Juventust, az AC Milant vagy Laziót. A másodosztályból 11, alsóbb osztályokból 12 csapatot érint a vizsgálat. Meg nem erősített információk szerint a Serie A-ban csak a Bologna és a Cagliari székházánál nem jelentkeztek a nyomozók.
Az olasz labdarúgást az utóbbi években sorozatban rázták meg bunda-, illetve pénzügyi manipulációból fakadt botrányok, csapatokat zártak ki, és sújtottak büntetéssel. Ha viszont a mostani gyanú beigazolódik, az minden eddiginél nagyobb csapás lehet az olasz focira. A Sky News úgy tudja, a klubok mellett játékosügynököket is vizsgálnak a rendőrök. A rendőrség ugyanis azt gyanítja, hogy futballisták adás-vételénél történtek csalások, illetve adóelkerülések. Ezért a vizsgálat külföldi klubokra is kiterjedhet.
Adriano Galliani, a Milan ügyvezető elnöke már nyilatkozott is az ügyben. A sportvezető igyekezett megnyugtatni a klubért aggódókat: „nyugodt és derűs vagyok az ügy miatt, hiszen a Milant nem vizsgálták. „ A milannews.it úgy tudja, hogy bizonyos ügynökök által kötött szerződéseket kerestek a nyomozók.
Egy internetes oldal szerint az alábbi játékosok szerződéseit vizsgálhatják: Lavezzi, Nocerino, Immobile, Sculli, Mutu, Datolo, Pellicori, Tacchinardi, Perea, Molinaro, Stellini, Franceschini, Curiale, Danti, Innocenti, Calaiò, Bogdani, Liverani, Fernandez, Sforzini, Cozza, De Rose, Tavano, Chavez, Paletta, D’Agostino, Scarlato, Denis, Statella, Stendardo, Davì, Acosta, Fideleff, Paniagua, Cassetti, Jankulovski, Stankevicius, Oddo, Contini, Paro, Graffiedi, Dorlan, Arcari, Arce, Legrottaglie, Mora, Amodio, Fontanello, Foggia, Bryan, Battaglia, Botta, Aronica, Guzman és Campagnaro.
5 hozzászólás
Elmarasztalás esetében véleményem szerint max egy jókora büntetést kell kifizetni.
De tényleg röhejes h nincs nyár valamilyen botrány nélkül
Adriano Galliani: “nyugodt és derűs vagyok az ügy miatt, hiszen a Milant nem vizsgálták. “
Majd nem leszel az, ha vizsgálják 🙂 Mehettek Berlu-papával a kaptárba!!!
FORZA MILAN
Valahogy meg kell élni a német, és a spanyol focinak, de most már a francia ligát is ide sorolhatnám. Jövőre nem is lesz Serie A hanem az olasz negyed osztályt hozzácsapják a franciákhoz, vagy a spanyolokhoz, hogy messike új csúcsot állítson fel a hogy rúgtam 30 gólt az első félórában kategóriában. Röhejes amit az Olasz focival művelnek. A sok gusztustalan arab, meg ki tudja milyen milliárdos játékos felvásárlásai nem ütik még ki a biztosítékot? Komolyan mondom, nem tudom sírjak vagy nevessek.
En meg annyival megfejelnem hogy milyen rossz hogy nem hozhato csak ketto non eus, ha jol tudom az olasz ligaban keves a sztar es ha ez ugy menne mint angliaban hogy hozz akit akarsz jobb lenne na most ez szamunkra hatrany….
Ez is most miért csak Olaszországban robbant ki? Kizárt dolognak tartom, hogy lenne olyan ország a Földön, vagy az egész univerzumban, ahol nem történnek pénzügyi, vagy más csalások a futballban, a játékosok adásvételénél, ill. szerződéseiknél.
Komédia!