A Milan tavaly nyáron körülbelül 65 millió euróért megvált két legértéksebb játékosától, Thiago Silvától és Zlatan Ibrahimovicstól, idén pedig a Monaco próbálja egy hasonló kaliberű ajánlattal elhozni a piros-feketéktől Stephan El Shaarawyt és Kevin-Prince Boatenget.
Adriano Galliani kedden Monte Carlóba utazott, hogy találkozzon a francia élvonalba frissen feljutott hercegségi egyesület képviselőivel, és a az első hírek szerint Kevin-Prince Boateng mellett El Shaarawyról is szó esett. Az újgazdag klub állítólag 60 millió eurót ajánlott a két játékosért, ami nem jelenthet gondot a szinte feneketlen pénztárcával rendelkező milliárdos, Dmitry Evgenevich Rybolovlev számára.
Rybolovlev eddig közel 130 millió eurót fordított új hobbijára, és úgy tűnik, hogy további eurómilliókat fektetne be egy ütőképes csapat kialakításába, ami felvehetné a versenyt a másik francia nagyágyúval, a PSG-vel. A rossoneriblog.com mellékszálként még megemlíti, hogy a Milan hajlandó meghallgatni a Monaco ajánlatát M’Baye Niangért, de nem valószínű, hogy a klasszisokat gyüjtögető klub leigazolná a 18 esztendős támadót.
A Milan vezetősége tavaly egy új projektbe kezdett és fiatal játékosokból szeretne versenyképes csapatot kovácsolni, aminek ellentmondana El Shaarawy (és Niang) eladása. A szurkolók emlékezetébe azonban mélyen bevésődött az a szomorú tény, hogy van az a pénz, amiért a nélkülözhetetlen játékos is eladható, de apró reménysugár lehet, hogy a milannews.it cikke szerint tegnap csupán Boatengról egyeztettek a felek, és nem került szóba a Fáraó klubváltása.
41 hozzászólás
Ha Shaarawyt eladja a vezetőség a Curva Sud nem fogja annyiban hagyni, a kopaszék se foghatják, most a fizetésükre !!!!
Évek alatt már rájöttem mindent kitudnak magyarázni.
„Ez túl nagy ajánlat volt ahhoz hogy elutasítsuk. Ennyi pénzt ritkán ajánlanak, így nem tehettünk mást. A szurkolók nyugodjanak meg, még mindig rengeteg bajnoka van a csapatnak, és ebből a pénzből ütőképes gárdát állítunk ki a következő szezonra.”
Aztán majd idény kezdete előtt igazolunk le Poli, Matri duót, és Civelli lesz az igazi bajnok.
🙁
Ha 70 milliót is megadnák szó nélkül kell eladni őket, de csak akkor ha ezt vissza is forgatják.
Tevez 12
Ogbana 14
Thiago 20
Santon 6
plusz egy jó irányítót is lehetne szerintem ebből.
Én mondjuk Andersont a MU-ból szívesen látnék a csapatban.
Andersont semmiképpen, akkor már inkább Hernanest.
Alcantara csak 18 😀
Ha a fáraót eladják akkor köpök a az egészre egy nagyot!! Ő a jövő focistája!
Nagyon remélem, hogy a vezetőség nem adja el El Shaarawyt és Boatenget. A Monaco pedig nyugodtan ajánlhat akár 80 millió eurót is 😀 Bár, az már kicsit megfontolandó. El Shaarawy fontos tagja lesz a csapatnak a következő szezonban és hála a 4-3-1-2-es felállásnak, Boateng is eredeti posztján játszhat.
Az Antonini-Traoré-Didac hármasért is tehetnének egy 20 millió eurós ajánlatot.
Azt hiszem, hogy mind a két esetben kb. 20 milliót tévedtél. 🙂 De igazad van, ne menjenek. Ez nem pénzkérdés, ennek morális okai vannak. Nem szabad leépíteni a csapatot, semmiképp. Ha ennek az az ára, hogy nem érkezik klasszis, akkor legyen. De ne menjen el a csapat egyik meghatározó embere, hogy aztán kiselejtezett csillagok (már bocsánat) érkezzenek a helyükre.
Ha most eladják Shaarawyt akkor tegyék zsebre a pénzt és takarodjanak!
Elég volt a hazudozásból!
Persze ez nem biztos,tudom.
De azt sem értem miért kell valakit rögtön eladni ha volt egy nem éppen jó szezonja.
Nem szabad abból következtetést levonni,mint ahogy abból sem ha valakinek van 1 jó szezonja.Mert ok:aduk el Boatenget,Robinho-t,Nocerino-t,Stb…Csak attól tartok,hogy a befolyt összeg negyedéből még gyengébb játékosokat igazolunk.
Én itt nem látok semmiféle csapatépítést sajnos…
Pont azért kell eladni, mert jó szezonja volt. Mármint Shaarawyt, most drága, most akarják. Bosszantó.
Egy esetleges 4-3-1-2 felállásban szerintem Boatengnek meg lenne a helye a csatárok mögötti támadó középpályás szerepében, míg El Shaarawy tudna akár a csatár sorban, akár az előbb említett támadó kp poszton játszani. Tekintve, hogy Saponara is érkezik, esélyesebbnek tartom ES szerepeltetését a csatársorban, de ki tudja. A lényeg az, hogy a két szóban forgó játékos nagy segítség lenne a csapat számára a következő szezonban, de valóban átállunk az említett formációra, így tehát nem érzem indokoltnak az eladásukat. Persze 60 millió euró rengeteg pénz, de talán jobban jönnénk ki, ha megtartanánk ezt a két játékost.
*HA valóban átállunk az említett formációra
60 millió? Na kérem szépen ez már egy olyan összeg, amit a vezetőségünk már nem fog csak úgy elengedni a füle mellett.
A Boateng és El Shaarawy rajongók készüljenek fel, hogy a nyáron újra kevesebbek leszünk. A Pénz nagy úr.
Hát igen, csak én még emlékszem, amikor mi vadásztuk le a jó játékosokat a piacon és nem minket vadásztak le. Ezt az ember ideiglenesen elfogadja, de állítólag már rendben van a gazdasági helyzetünk, nincsnek kiugró fizetésű játékosok stb. Még meddig kell elviselni, hogy egy szaros utánpótlásnevelő fiókcsapata legyünk az európai élklubboknak!?
Azt nem lehet tudni. Ami változott az utóbbi 10 évben az annyi, hogy más nagy csapatok jelentős tőkéhez jutottak új dús gazdag tulajdonosok révén. Akik invesztálnak az újonnan szerzett ,,játékszerükbe,, . A mi Berlusconi-nk is ugyanezt tette akkoriban, csak hát őt utolérte a sors. Az a rengeteg per, az az óriási mennyiségű pénz, amit bírságokra kellett költenie stb stb stb + még hogy miniszterelnök is volt mellette. A többi tulajnak csak a saját üzltével és a csapattal kell törédnie. Silvio-nak ennél 20x több van a nyakán.
Különben a napokban valahol olvastam egy statisztikát és még mindig benne vagyunk az első 5 csapatban, akik a legtöbbet költik a játékosok fizetésére. Átlagfizetésekről van szó. Érdekes ugye? 🙂
A fizetésekről szóló cikk, amit említettél, egy nagy baromság, vagyis inkább a 2012-es gazdasági év adatait tartalmazhatja még Ibrával és Silvával, illetve a bajnokokkal a fedélzeten és persze a tavalyi magasabb létszámmal. A következő év tavaszán megjelenő fizetésekről szóló cikket kell majd figyelembe venni és az adhat tiszta képet arról, hogy mennyit költ a klub fizetésekre.
Már csak azért is így van, mivel a cikkben az 1 főre jutó átlagkereset 6,8 millió Dollár, kb. 5,2 millió €… Na már most ez azért sem stimmel, mivel idén Balotelli a legjobban kereső játékosunk, ha jól emlékszem 5,5 millió € körüli fizetéssel… Utána 4 millióval követi őt Robinho és Mexes, a többiek pedig „alamizsnáért” 😀 fociznak. Ezek nettó bérek!
Persze lehet, hogy a cikk a bruttó béreket veszi alapul és ezért ilyen magasak a számok. Lehet, hogy itt üt ki az állítólag nagyon kedvezőtlen olasz adózási rendszer, amiről én azt hallottam, hogy igazából semmivel nem kedvezőtlenebb, mint pl. az angol, spanyol, német… adózási rendszerek, a franciák brutális adózásáról, aminek köszönhetően Depardieu orosz állampolgár lett, már nem is beszélek…
Szóval ezzel a fizetés témával várjuk meg 2014 tavaszát!
60 millaert meg kell koszonni a szolgalataikat es el kell engedni oket. Boa motivaciot veszitett es olyan jatekosbol mint o van jopar per pillanat akiben tobb a potencial. SES egyenlore egy tehetseges fiatal srac akinek volt egy jo fel szezonja es nem tobb. 60 misibol (ha elkoltik) lehet gondolkozni Ilicic, Ljaljic, Pastore, Verratti-ban vagy eppen Joveticben is akar.
Nyilvan jobban orulnek ha SES mardna mert van a sracban potencial a kerdes, hogy kihozzak e belole. amikor megvette a Milan ot senki nem tudta kb, hogy kicsoda es lam most mindenki szoval bizzunk a vezetesben annyira, hogy tudjak ok, hogy lehet e potolni!
Ami itt a nagy eladott sztarjainkat illeti akik miatt sokan sirnak… Nos amint eladtuk oket a nagyreszuk ment a lecsoba. (Ibra, Thiago) kivetel de mind Kaka mint Sheva eltuntek a Milan utan es Pato sem villog eppen!
Igazabol en idenre Boatol, Robinhotol probalnek leginkabb megvalni de jo ajanlat eseten Niangot sem marasztalnam…
Boateng esetében egyetértek. 4 jó meccs egy szezonban kevés.
SES viszont egymaga vitte a vállán a csapatot a szezon első felében, Ibrához hasonlóan. Nem is akárhogy. Akkor még ő vezette a góllövő listát is.
De történt ott valami télen. Megérkezett Balotelli, átszabták a taktikát és ez vezetett oda, hogy SES-nek olyan helyen kellett játszania, illetve olyan feladatot kellett teljesítenie, ami neki nem éppen fekszik. SES-t én nem adnám el. mert hihetetlen nagy tehetség, sőt… már bizonyította rátermettségét, de kell neki egy okos jól látó edző, akárcsak az egész csapatnak, aki ott játszatja a játékosokat ahol a legtöbbet tudnak kihozni magukból.
Ha áttérünk a 2 csatáros taktikára, akkor ő a legmegfelelőbb ember a csatárok mögötti pozícióra. Viszont akkor bele se merek gondolni, mi lesz Saponara-val, akitől eddig vártuk a megváltást.
Csatárpáros legyen Balotelli – Pazzini, Balotelli – Niang v. Balotelli – Tevez. A két csatár mögé pedig SES v. Saponara. De egyikük mindenképp megy eladásra, vagy kölcsönbe.
Ennyi pénzért el kell adni őket,nem olyan nagy sztárok sajnos,be lett bizonyítva: SES egy kitűnő félév után már nem mutatott semmit,minden nagy sztárnak vannak gyenge pillanatai,de hamar összeszedik magukat sajnos SES-él ez nem történt meg tehát egy nagy tehetség de nem nagy sztár,hogy lesz vagy nem azt nem tudja senki és valószínűleg a vezetőség most nagyon átgondolja ezt az ajánlatot nehogy újra úgy járjon mint Patoval,ha tavasszal is úgy játszik mit ősszel akkor nincs az a vezető aki eladja. Ami pedig Boat illeti őt nem kel siratnunk őt még a mostani keret tagjaiból is lehet pótolni.
A Fáraót nem szabad eladni! Ő lehet a Milan következő nagy ikonja, 20 évesen egy ilyen (fél)szezon után.. Ő vitte a csapatot a hátán, igaz Balo érkezése óta el van szívva előle a levegő egy kicsit, de nem várhatjuk el egy fiatal játékostól hogy 38 mérkőzésen remekül teljesítsen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Balotelli és El Shaarawy duó az olasz válogatottban is remek és ezt csak segíti, hogy egy csapatban játszanak, abban, amelynek szurkolnak is és szeretik! Nem holmi milliárdos összevásárolt Monacoban…
A másik, hogy tudom, hogy a pénz az úr, de ez a tavaly nyáron történtek után undorító lenne már. Ha minden nyáron eladjuk a legjobb játékosainkat (Boateng szezonja alapján ez róla nem mondható el, őt elengedném egy 20-asért, attól függetlenül, hogy imádom) akkor mit fogunk elérni? Semmit, mint az elmúlt években. Szerintem ezzel a vezetőség is tisztában van, tehát nem értem mi a cél.. 3. hely a bajnokságban meg BL csoportkörök?
Aki eladna oket (foleg El Shaarawyt) is annak csak gratulalni tudok! Akarhanyszor hasznot huztak a csapatbol a vezetok soha sem potoltak a hianyzokat. Ugy latom gyorsan felejtetek. Mit hisztek most ebbol a 60 milliobol nagy bevasarlast lehet/fogunk tartani?! Hat ebredj fel! Manapsag ennyi penzbol csak egy jo jatekost lehet venni. Olcson akarjak megszerezni oket mert nem ment nekik a szeker az utobbi idoben es ket gyengelkedo jatekost amugy is olcsobb csomagban megszerezni.
Nagyon megalazo lenne ha egy szaros monaco kifosztana minket. Boa maximum mehet de ha olyan sok penzuk van akkor legalabb 20 millat ki kene huzni beloluk erte. El Shaarawyban akkora potencial van amit nem tudunk potolni ennyi penzbol, ilyen fizetesert! Maradnia kell!!
Berlusconi még nem tudott hasznot húzni a Milanból az elmúlt 27 évben.
A veszteségek csökkentése nem haszon.
Én már nem hiszek a hivatalos kimutatásoknak miszerint minden vállalkozás veszteséges.
Matri-Poli-Civelli és meg is vagyunk és akkor még igazoltunk is egy újabb bajnokot.
Na, inkább szurkolnék egy arab kézben lévő Milannak minthogy ilyen kínkeserves mercatokon izguljak. Nem érdekel engem hogy kinek a kezében van a csapat, játékot szeretnék látni, látványos focit.
Sajnos az a pénz csábító nagyon, abból 3 jó játékost lehetne venni Ogbonna-Eriksen-Aubameyang vagy Ogbonna-Pastore-Cerci de hát legalább a fele a zsebben fog landolni a maradékból meg Poli-Matri fog jönni, Tevez meg lesz a nyár végi ajándék.
70 milliót adtak a Porto jóval gyengébb és névtelenebb duójáért!!!! Ezek után mi eladjuk nekik 60-ért két neves játékosunkat? Nehogymár.. Sajnos ha viszont minimum 70et ajánlanak értük akkor azt nehéz lenne visszautasítani..
Mert a 60at könnyebb visszautasítani? 🙂
Mivel szerintem simán ajánlanának egy magasabb árat, igen..
Teszem hozzá a fáraót én sem adnám el..
Moutinho – Rodriguez, a névtelen, gyenge páros…
Ez nem a Monacot vagy a 2 játékost minősíti, csak a te teljes tájékozatlanságodat.
Én szívesen elcseréltem volna a Boa-Sári duora, egy az egyben vagy külön-külön, vagy akárhogy. Mondjuk én láttam őket focizni is.
Meg kell hagyni, a Monaco zseniálisan csinálja… Valószínűleg Boatengnél találnának jobb középpályást is maguknak (Hernanes, Banega, Hamsik stb.), tehát a fő célpontjuk mindenképpen El Shaarawy.
Ha csak a Fáraóért jelentkeznének be, akkor a vezetőség – mint tette a City esetében – valószínűleg elutasítaná őket. Vagy azért, mert jó színben akar feltűnni (hőssé akar válni) a szurkolók előtt, talán azért, mert tényleg tartani akarja magát a célhoz (fiatalítás).
Ha tehát egy ilyen (35-40 milliós) ajánlat jönne El Shaarawyért – aki összességében jó idényt futott, és akinek az értéke akár a duplájára is emelkedhet, tekintve, hogy csak 20 éves – azt nem fogadnánk el. Eddig tiszta sor. Az orosz pali trükkje: bejelentkezik Boatengért IS, aki szar idényt is futott, nem is nagyon találjuk a helyét a csapatban, problémázott is a klubbal (fizetés), azaz nem igazán marasztalná a Milan, de akiért sok pénzt csak csomagban kaphatna a Milan.
Akárhogyan is számolunk, El Shaarawy és Boateng összesen nyilván nem ér annyit, amennyit a Monaco ajánlott (40+20? 45+15?), ezért erre az ajánlatra a Milan igazából nem mondhat nemet – ismerve az utóbbi 1-2 évünket. A Milan tehát tulajdonképpen nem El Shaarawy eladására fog rábólintani, hanem Boatengére, akiért külön egyetlen klub sem fizetne 15 milliónál többet. (A szépséghiba, hogy ettől még – ezt valószínűsítem – mindkettő menni fog.) A Milan számára intő jel volt a City visszalépése a Fáraó megvételétől. Okkal hiheti a vezetőség, hogy még egyszer ekkora esélyük nem lesz arra, hogy két játékosért (ebből az egyik értékelhetetlen szezonon van túl) ennyi pénzt kapjanak. Ne feledjük, tavaly úgy kaptunk kb. ennyi pénzt Silváért és Ibrahimovicért, hogy két világklasszisról volt szó, és mindketten világklasszis teljesítményt nyújtottak… Objektíve tekintve, ha tavaly a két zseniért 62 milliót kaptunk, akkor ezért a párosért jó esetben is legfeljebb 30-at kaphatnánk. Ehhez képest az ajánlat 60-ról szól…
Nem mondhat nemet?
Én ezt nem így gondolom.Igenis mondhatnának nemet…Mert”csapatot építünk”és nem akarjuk eladni legjobb játékosainkat…Csak ennyi lenne.Mindenki nagyon jól tudja,hogy ebből a pénzből nagyon keveset forgatnánk vissza(vagy semmit).
Nagyon leépítik(leépítették )ezt a csapatot.
De ne legyen igazam!
Forza Milan
Egy mondanivalóm van,de ezt már többen leírták „ebből a pénzből nagyon keveset forgatnánk vissza(vagy semmit)”………. Ha valaki nem tud ellenállni a pénznek,az nem azért fogadja el,hogy másra költse…. azaz Berlu nem azért adja el a sztárjainkat,hogy utána azt bele is ölje a csapatba a teljes összeget…
Olvasom ezeket az „ennyiért el kell adni…”, „ha ennyiért eladjuk, akkor ezt meg azt lehetne venni a pénzből…”, „egy fél jó szezonja volt, az még semmit nem jelent…” és társai hsz-eket és röhögök kínomban és Haluszmesterrel egyetemben csak gratulálni tudok! taps taps taps!
Hová süllyedünk még?
A hsz-em után ne jöjjön nekem senki azzal, hogy „de ilyen meg olyan szar gazdasági helyzetben van a klub és el kell adni őket..”. Érdekes, hogy amíg jöttek az eredmények, volt élvezhető játék és nagy nevek a csapatban, addig ez senkit nem zavart!
Azzal se jöjjön nekem senki, hogy „de ez már akkora összeg, hogy nem engedheti el a vezetőség a füle mellett…” Ugyan már! Ha egy Napoli megteheti, hogy sorra visszadobálja az 50-55 milliós ajánlatokat Cavaniért, a Juve a 35-40-eket Vidalért, a Fiorentina 25-30-akat Joveticért, vagy akár az összes brazil klubot és a játékosaikat is említhetném és még sorolhatnánk, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna említeni párat…
Azzal se jöjjön nekem senki, hogy (ez kicsit hajaz majd az első „azzal ne jöjjön senki” részhez) „így meg úgy veszteséges a klub..” Nemrég jött a hír, hogy a veszteséget sikerült 6,5 millióra csökkenteni a sztárjaink eladásának „köszönhetően”! 6,5 millió €?! Tiszta sor, adjuk el El Shaarawyt és Boatenget 60 millióért, mert ezt a 6,5 milliót máshogy nem lehet kigazdálkodni, mivel csak hasznos és nélkülözhetetlen játékosok alkotják a csapatunkat és semmi sallang vagy töltelék!
Na még mivel ne jöjjön senki? Ja, igen! 😀
Azzal se jöjjön nekem senki, hogy egy ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani! Ha a szeretett klubunk az Ajax, Arsenal, PSV, Porto, Benfica, a brazil klubok és sok sok másodosztályú egyesület, akik nevelésből élnek, akkor ezzel a kijelentéssel semmi problémám nem lenne, de mivel a mi szeretett klubunk a világhírű hétszeres BEK/BL győztes, tizennyolcszoros olasz bajnok, emellett fantasztikus múlttal és tradícióval rendelkezik és olyan játékosokat tudhatott magáénak, mint az 1040 meccset lejátszó Maldini, a beckenbaueri magasságokat meghódító Baresi (szerintem Baresi jobb volt :D), a 201 gólos Pippo, a páratlan játékintelligenciával megáldott Albertini, a Holland Tulipánok, akiktől akkoriban egész Európa fosott, a könyörtelen ukrán bérgyilkos Shevchenko, a világ akkori legjobb trequartistája az aranylabdás Kaká személyében, Pirlo, a még mindig aktív legenda, Ibráról és Silváról már inkább nem is beszélek. Azonban ha nem akarunk az elkövetkezendő években, évtizedekben Milan ikonokat látni a csapatban, akkor tényleg nem lehet nemet mondani!
Azzal se jöjjön nekem senki, hogy ebből a 60 millióból milyen jó csapatot lehetne építeni és milyen nagyszerű játékosokkal lehetne pótolnia távozókat, mert Sheva után
sikerült egy Boriellot meg egy fasza Oliveirát hozni, akik akkorát villantottak, hogy januárban a 120 kilós Fenomén 😀 simán kitúrta őket. Kakát azóta is pótoljuk, igaz Ronaldinhonak mi örültünk, csak Allegri nem. Silva-Ibra… Az értük befolyt lóvéból a védelembe sikerült leigazolni Acerbit, aki ugye bevált, de szerencséére ott volt Zapata. Ibra helyett meg sikerült leigazolni Blaotellit 4 részletben történő kifizetéssel… Szóval, az a pénz hamarabb megy el perekre meg kártérítésekre, mint játékosokra!
Azt hiszem egyelőre ennyi, de mindegy, adjuk csak el őket! Én nagyon szerettem tavalyig a Berlusconi korszakot, de most sajnálom, hogy Galliani nem a klub eladása miatt ment tárgyalni Monacóba!
U.I.: Boateng mehet.
Mega Lájk!!!!!!
Sziasztok!
Az én véleményem szerint nagyon nagy ballépés lenne eladni őket. A „támadórészleg” miatt. Ugyanis HA! átállnák 4-3-1-2-es alakzatra akkor elöl lenne egy Balo, Pazzo, Shaarawy, Niang, mögöttük meg Boa, Saponara. Szerintem ez ütős. Talán jöhetne még egy támadó (ez a pletykák szerint Tevez), aki képes gólokat rúgni, aki robbanékony, rugalmas. Szívesen látnám például vissza Oudamadit, a nigériai 23 éves gyereket! De szerintem most nyáron nem kell támadó, max. a januári mercatoban. Tehát ne adjuk el semmi pénzért őket, mert nem kell ennek a csapatnak jobb, mint Boa és Sári. A Fáraó nagyon nagy tehetség, csak nagyobb önbizalomra van szüksége, Boa meg ikon már egy kicsit, mindig képes vmi színt hozni és a posztján játszhatna végre. Bojan már ugye megy, Robinho meg menjen. Nincs benne semmi plusz.
A középpályán már több bajom van. Monti, De Jong mindenképp ott van. Jöhetne Eriksen és/vagy Honda. Szerintem ők ketten nagy változást jelenthetnének. Ha ők nem akkor a velünk szóba hozott Pastore vagy Ljajic se lenne rossz. Poli valószínűleg már jön, én őt szívesen látom. Muntari szerintem maradhat, ahogy Flamini is. Viszont Traoré és Noce mehet.
A védelem szerény személyem szerint (micsoda alliteráció!!!) a leggyengébb pontunk. Viszont a széleken Constant, Abate és De Sciglio tökéletes számomra. A védelem közepén viszont gyenge az A.C. Milannak a Mexés-Zapata kettős, jobban el tudnám képzelni Ogbonnát és Santont. Ja és ott van Astori, Civelli. Szerintem Salamonnak, Didac Vilának és Zaccardonak nem igazán terem babér nálunk, de jó néven vettem volna, ha kipróbálta volna őket Allegri mester. Yepes, Antonini mehetne. Bonerával most mi van? Hosszabbítottunk?? Ő se kell már ebbe a csapatba.
Kapus poszton szerintem nem igazán lesz változás, de Perint szívesen látnám!
Tehát én szívesen látnék közülük bárkit:
Oudamadi, akár Tevez,
Honda, Eriksen, Ljajic, Pastore,
Santon, Ogbonna, Astori, Civelli, (esetleg Ranocchia)
Perin
Ez persze mind nem megvalósítható de páran jöhetnének!
Én nekem mindig fontos, hogy olasz csapatban olasz játékos-dominancia legyen, remélem szem előtt tartja ezt Berlu-papa!
Egy ilyen kezdőt elfogadnék!!
Shaarawy-Balo
Saponara
Montolivo-De Jong-Eriksen (Honda és Ljajic is beférne)
Constant-Ogbonna-Santon-De Sciglio
Perin
Cserék: Pazzo, Niang, Boa, Zapata, Astori, Odamadi, Poli, stb.
Vélemény??
Tömören-gyönyören: 🙂
– Santon mint belső védő? Valamit szerintem félregondoltál 😉
– Oudamadi: 3 gól (főleg amilyen) Tahitinek szerintem még messze van a csodától, eddig nem sokat mutatott, úgyhogy ne egy meccsből vegyük vissza.
– Astori: kicsit több a reklám, mint a teljesítmény, ha nem lenne saját nevelés, szerintem szóba sem állnánk vele.
– Perin: tuti nem lesz jövőre kezdő, ha le is igazoljuk, akármekkora tehetség is.
– Boateng: szerintem 5 jó meccs egy évben még nem tesz vkit ikonná (nem egyenlő a népszerűséggel), ha visszatalál a földre és az előző szezonos formáját hozza, akkor talán lehet majd idővel az… részemről mehetne.
– Abate szerintem messze van a tökéletestől, nálam a szélsővédő kompetenciái közé tartozik a lövés és a beadás skill is 🙂 (komolyan válogatott? hogy???)
– Flamini: csak nekem tűnik úgy, hogy a 2. szezonja óta nem csinál mást, mint hogy alibizik 3/4 szezonon keresztül, majd az utsó 8-10 meccset megnyomja, elég remek játékot nyújtva, ezért végül mindig hosszabbítunk?
Bocsánatot kérek, az egyes védők posztjai néha összekeverednek a fejemben, viszont, ha Santon szélső, akkor nem feltétlenül szükséges ebbe a csapatba, mert ezt a feladatot elvégzi Sciglio és Constant, viszont az, hogy olasz, mindenképp előny. Ha nem rá, akkor inkább belső védőkre költsön Berlusconi.
Oudamadival kapcsolatban annyit mondok, hogy bevethető esetleges kisebb csapatok ellen, akikkel épp találkozunk, szerintem igenis 23 éves, fiatal és gólokat tud rúgni, nem csak Tahitinek. Szerintem ebbe a Milanba, ha marad Fáraó, akkor nem kell csatár.
Astorit ismeri Allegri, bizonyára nem véletlenül szeretné a csapatban látni. Ugyanakkor félek, hogy Zaccardo sorsára jutna itt nálunk.
Szerintem Perin, ha még koranyáron eljönne, akkor Amelia helyét biztosan átvenné, és az sem kizárt, hogy Allegri jobbnak látná Abbiati helyett. Én Elhoznám még most, amíg nem olyan drága.
Boateng: az ikon szó, lehet egy kicsit súlyos, de nem tudnám más csapatban elképzelni. Csinált már itt szép dolgokat, és én nem az kiemelkedő egyéni teljesítményt nézném mindig. Fizikailag és technikailag képzett, az igaz, hogy leszállhatna egy kissé a magaslatról.
Abate, mint második opció Sijjó mellett oké. Egy szélső védőnek nem dolga lőnie, nem tudom ezt miként gondoltad. Elég kevés védő van aki igazán jól lő. Abate beadásaival kisebb-nagyobb mértékben vannak gondok, amiket ki lehet köszörülni.
Flamini utolsó meccsei számomra pozítívak. Ha képes ilyenre, akkor meg fog harcolni egy esetleges hosszabbítás után is a helyéért a csapatban. Nem őt képzelem el kezdőnek egy Milanba, de bevethető arra, hogy csereként vigyen egy kis lendületet a játékba.
Köszönöm a válaszodat!! Komolyan
A nigériai rúg 3 gólt és elkell hozni? wow
60ért el kell adni őket és kész.
El is lesznek.