50 éve nyertük az elsőt…

1963. május 22-én az AC Milan is feliratkozott a Bajnokcsapatok Európa Kupáját legalább egyszer elhódító futballklubok listájára. 50 évvel ezelőtt ezen a bizonyos listán még nem volt annyi (22) csapat neve, mint manapság, persze maga a sorozat sem tekintett vissza olyan jelentős múltra.

Mint azt sokan tudják, a Bajnokok Ligája jogelődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) 1955-ben kezdte meg mai napig tartó hódító útját; az első döntőt 1956-ban rendezték meg. Szintén közismert, hogy 1960-ig a Real Madridról „szólt” a BEK, így a spanyol gárda sorozatban elért 5 győzelmével máig behozhatatlan előnyt épített ki magának az összesítésben. A BEK-döntők „egyhangúságát” 1961-ben a portugál Benfica törte meg, amely egy másik spanyol csapatot (a Barcelonáról van szó) vert meg a döntőben. Rá egy évre (1962-ben) összejött az addigi BEK-győztesek „álomdöntője”: a címvédő Benfica a Real Madridot „fogadta” Amszterdamban. A portugálok megvédték címüket, triplázniuk azonban nem sikerült, 1963-ban ugyanis szembetalálkoztak az AC Milannal…

Az olasz csapat 1958-ban már nagyon közel került a BEK-trófeához, azonban a brüsszeli BEK-döntőben a kor elismerten legjobb csapata, a Real Madrid ‒ olyan játékosokkal, mint DiStefano, Rial, Kopa, Gento vagy Santamaria ‒ legyőzte a meccsen kétszer is vezető Milant. A rendes játékidő nem hozott döntést (2:2 volt ekkor az állás Schiaffino és Grillo, valamint Di Stefano és Rial góljaival), a hosszabbítás 107. percében azonban Gento betalált, így 3:2-re a spanyolok nyertek.

Az BEK lebonyolítási rendszere akkoriban teljesen más volt, mint manapság a Bajnokok Ligájáé. Nem volt csoportkör, egyenes kieséses rendszerben folytak a meccsek, kevesebb mérkőzést kellett játszani, a címvédő útját némileg meg is könnyítették stb. Az 1962/63-as idényben a címvédő Benfica csak a 2. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, tehát egy párharccal kevesebbet kellett teljesítenie a döntőért, mint a Milannak. A svéd Norrköping, a csehszlovák Dukla Praha és a holland Feyenoord nem is okozott túl nagy gondot a portugáloknak, akik máris készülhettek sorozatban harmadik BEK-döntőjükre.

A Milan 1962 szeptemberében kezdte meg szereplését a kupában, méghozzá a Union Luxembourg csapata ellen. Összesítésben 14:0-val ment tovább a Milan, Altafini a két meccsen 8 gólt szerzett (képünkön).

1962 novemberében már jobban megizzadt a Milan, de az angol Ipswich Town elleni 3:0-s hazai győzelem után egy idegenbeli 2:1-es vereség is „belefért”, így a Milan könnyedén jutott negyeddöntőbe.

Következett (1963 januárjában) a török Galatasaray. Az idegenbeli mérkőzésen a Milan kényelmes 3:1-es előnybe került, a visszavágót pedig edzőmeccsé silányította. A vége 5:0 lett, így Riveráék szinte begyalogoltak az elődöntőbe (érdekes módon a milánói visszavágóra majdnem két hónappal a törökországi mérkőzés után került sor: láthatóan nem volt még kiforrott a rendszer).

Az elődöntőben ismét egy brit csapattal kellett megküzdeni, a szó szoros értelmében vett küzdelem azonban ezúttal is elmaradt. A skót Dundee FC elleni hazai meccsen 5:1-re nyert a Milan. Az olaszok a visszavágón annak rendje és módja szerint ki is kaptak (1:0-ra), de természetesen egy percig sem forgott veszélyben a Milan döntőbe jutása.

A rossonerire tehát a címvédő, az Eusebióval felálló portugál Benfica várt a fináléban. A londoni Wembley stadionban megrendezett mérkőzés volt az első olyan BEK-döntő, amelyben nem képviseltette magát spanyol csapat. És az első, amelyet nem spanyol vagy portugál gárda nyert meg…

A Milan edzője, Nereo Rocco ezt a csapatot állította ki a döntőre (3-1-2-1-3):

A Milan Eusebio „jóvoltából” a 19. percben hátrányba került, miután a portugál klasszis a borzasztóan helyezkedő Milan-védőket lefutva Ghezzi kapujának jobb alsó sarkába lőtt. A félidőben nem is esett több gól. A második játékrész 13. percében egy blokkolt Milan-lövés után Altafini (ki más?) eszmélt a leggyorsabban, és egy remekül helyezett lövéssel egyenlített. A 70. percben egy félpályánál eladott labdát követően ugyancsak Altafini volt a főszereplő. A Milan csatára Rivera kiugratása után vagy 40 métert futott a labdával, és elsőre ugyan a kapusba lőtt, az ismétlésnél viszont már nem hibázott. 20 perccel a meccs vége előtt tehát előnybe került a Milan! Mivel több gól már nem esett, a Milan első olasz csapatként megnyerte a legfontosabb európai klubtrófeát. Nereo Rocco ennél szebb ‒ bár kicsit megkésett ‒ születésnapi ajándékot nem is kaphatott volna (a Milan edzője két nappal korábban töltötte be 51. életévét). A sorozat gólkirálya Altafini lett 14 góllal, a Milan pedig egészen elképesztő, 33:6-os gólaránnyal zárta a 9 mérkőzésből álló menetelést.

A BEK 1962/63-as kiírásában a következő Milan-játékosok léptek pályára:

Maldini (9 mérkőzésen játszott), Altafini (9), David (8), Trapattoni (8), Ghezzi (7), Trebbi (7), Rivera (7), Mora (7), Pivatelli (7), Barison (7), Sani (6), Radice (5), Pelagalli (4), Benitez (3), Liberalato (2), Germano (2)*, Rossano (1).

* Germanót 1963 januárjában a Genoa csapatának adta kölcsön a Milan az idény tavaszi felére, így a döntő időpontjában nem volt a Milan keretének tagja.

A Milan történetének első BEK-győztes csapatából sajnos már hatan ‒ 5 játékos és a vezetőedző ‒ nincsenek köztünk: Nereo Rocco, Paolo Barison, Bruno Mora, Giorgio Ghezzi, Germano és Mario David.