A tuttomercatoweb.com szerint Andrea Poli megállapodott az AC Milannal és 4 évre kötelezi el magát új klubjához, míg a piros-feketék körülbelül 6 millió eurót fizetnek a Sampdoriának az olasz középpályásért.
Poli iránt állítólag a Juventus is érdeklődött, de ha hinni lehet a híreknek, akkor a játékosért folytatott versenyfutást a Milan nyerte. A fiatal olasz játékos az idei szezonban 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amelyeken háromszor volt eredményes.
A mindössze 23 esztendős középpályás remekül beleillik a Milan fiatalítási projektjébe, hiszen már most megfelelő élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, hosszabb távon számolhatnak vele a klubnál, és emellett még mindig sokat fejlődhet. Poli 2012. augusztusában az Anglia elleni barátságos mérkőzés második félidejében debütált az olasz válogatottban.
29 hozzászólás
padmelegítőnek jó lesz mondjuk traore helyett.
Láttuk mire volt képes az Internél… nálam azzal ő örökre egy kiscsapatos figura marad. Még abból a gyalázatos csapatból sem tudott felfelé kilógni, 6 millióért meg ne vegyünk padmelegítőt, mert tökön szúrom magamat.
Andrea Poliiii?.. ne már! „zs” ligás emberekből van már elég..
Na szuper ismét előre leírunk valakit, aki még egy percet sem játszott a csapatban, plusz még nem is hivatalos, hogy ide érkezett!
Interben szar volt? Ez nagyon meglepő, pár éve nagyon sok játékos szar az Interben!
Pazzini, Muntari például az Interben nem alkottak semmit! Nálunk meg egészen jól szerepelnek!
Én örülök neki, hogy olaszosodik picit a csapat!
Várom Polit és drukkolok neki, feltéve, ha ide igazol!
Én nem ismerem Poli-t annyira, csak tőletek, mert minden átigazolási szezonban a csapatba kívántátok. Most meg? 😀
En jobb jatekosnak tartom mint Aquilanit, kb ugyanaz a tipusu jatekos, ugynevezet „kreativ” kp. Az Interben sem volt rossz (szerintem), igy legalabb Montolivonak is lesz egy helyettese, ha nem is ugyanolyan kaliberu, de legalabb hasonlo tipusu.
Aquilani kreatívabb, de Poli sokkal strapabíróbb nálla, és nem fél ütközni, de abban igazad van, h jól érzi magát nálla a labda. Én örülök neki, ennyi pénzért simán jó vétel lenne.
Pazzininak se ment annyira az Interben, Muntari is jobban teljesít nálunk és remélem Poli majd Santon is jobban fog 🙂
Még szerencse azt mondta Galliani,hogy a Siena elleni meccsig nem törődünk az átigazolásokkal 🙂
Mindenkit felírtam aki most fikázik, ha netán pár hónap múlva áradoztok róla az orrotok alá dörgölöm az első véleményeteket 🙂
Én bízok Galliani-ban ritkán nyúl mellé.
Szerintem sem rossz igazolás, sokkal ügyesebb játékosnak tartom mint Flaminit, Nocerinot, Muntarit, Ambrosinit, innentől kezdve egyértelműen erősítést jelenthet a középpályán.Sok sikert neki, remélem beválik!
Akkro ezekszerint Fossatti-t nem hozzak vissza Milanba mert o is elegge jol nyomja a zsugat es meg fiatalabb is.
Hogy valakinek az Interben nem vagy nem annyira ment, az nem feltétlenül mérvadó, főleg nem a Milan esetében.
– Seedorf és Pirlo esetében egyértelmű volt a helyzet, a két csapatban mutatott teljesítményüket össze sem lehet hasonlítani.
– Pazzini is jobban teljesít a Milanban, mint az Interben.
– A múlt heti hülyesége ellenére úgy gondolom, hogy Muntari is bevált, és a minimum, amit elmondhatunk, hogy nem rosszabb, mint az interes időszakában volt.
– Favalli és Simic anno szintén az Intertől jött, és elégedettek lehettünk velük.
– És – bár kerülővel érkezett – Ibrahimovic is jobban teljesített a Milanban, mint az Interben: mind a gólaránya (65.8 – 56.8), mind a gólpasszaránya (32.9 – 28.4) jobb volt nálunk…
Azért, mert valaki 21-22 évesen egy gyengélkedő Interben nem váltotta meg a világot, még nem jelenti azt, hogy a Milanban is ugyanez fog történni vele. Az esélyt megkapja, majd elválik, hogy mihez kezd vele.
az első 3 hozzászólónak gratulálok, ők gyorsan bebizonyították teljes fogalmatlanságukat a calcio-t illetően.
rajtuk kívül talán mindenki tudja, h Politól nagyon sokat várnak Olaszországban, Pirlo „utódként” emlegették már 18 éves korától.
Jómagam Montolivot tekintem Pirlo (sokkal jobb) utódjának, Poli azonban több lehet Monti cseréjénél, ugyanis védekezésben/helyezkedésben felveszi a versenyt Muntarival, DeJonggal. Montinál picit kevésbé pengés, viszont nagyon jó a test-test elleni párharcokban, keményen védekezik, egyúttal elegáns is.
Régóta várom, bízom a jó teljesítményében.
Monti, DeJong, Poli, Muntari, Flamini… remélem az elmúlt hetek „gólzápora” kicsit lehűti a Flamini-gyűlölőket, nagyon kell ő ide, uis ha az ideihez hasonló taktikával állunk fel, akkor középre sokat futó, jól passzoló, jól szerelő játékos kell, 3 + 2. Ezzel a középpályával lehet darálni keményen, miközben a kreativitás sem fog hiányozni. Nagyon erősek leszünk jövőre!
még jó hogy itt vagy nekünk trotyikám és megmondod a tutit.
Szerintem is inkább vegyünk meg egy olasz tehetséget, akinek van Seria a-s múltja, mint egy Strootmant, aki szerintem az abszolút lutri kategória.
A holland bajnokság nem egy izmos bajnokság.
Onnan egy Dzsudzsák messze kilógott sőt a levezetni hazatérő van Bommel is.
Poli igen is tehetséges, jó fizikumú játékos minden lehetőség megvan benne, hogy „nagyra” nőjön szeretett csapatunkban!
Szerintem nagyon jó játékos nekem bejön jó passzol jó lő és válogatott is !
Semmi értelme „peremebereket” igazolni, abból bőven van.
3 klasszis kéne és megvagyunk.
1 belső védő, 2 jó belső irányítani és védekezni is tudó játékos és megvagyunk.
(T.Silva, Fabregas, Vidal/Ganso)
Egyetertek veled, 3 klasszis eleg is lenne, csan hirtelen nincs 100-150 milank!
Ez nem az a Milan, ahova 30millióért fogunk „sztárt” igazolni, így se lesz gyenge a középpálya a lehetséges bevethető játékosok Monti,De Jong,Poli,Muntari, Crisante, Saponara, Boateg, eddig biztosan Flamini kérdése Nocet, Ambrot és Traoret szerintem eladjuk.Kuckaval nem tudom mi van, elm. ő is jön nyáron, Jogrinhoért pedig imádkozhatunk,mert elférne.
Mindenesetre a Montolivo,De Jong,Poli,Muntari,Saponara, Boateg, Crisante hetesből ki lehet választani egy elég jó kezdőt 3 vagy 4 főre is.
Polinak ellenünk szerintem meggyőző játéka volt, a válogatottban többször láttam játszani, labdabiztos és jó volt, ha sikerül jól teljesíteni a Milanban akkor ismét egy taggal bővülhet a válogatott keretünk, remélem hozzá fog tenni a csapathoz.
Fossatit kihagyad. o is remekul teljesit az Ascoliban. jo lenne ha ot nem herdalna el a Milan. Csak az a Baj akkor, hogy mar 3 Pirlo utanzatunk lesz es gondolom ebbol a fiatal fog padozni
Hogy még érdekesebb legyen a sztori, megosztok veletek valamit! Mostanában nagy sláger. 😀
Azt olvastam, hogy Poli Milan szurkoló és ezért választotta a Milan a Juve helyett!
Azt hittem Berlu zabi gyereke. 😀 Majd azok is előkerülhetnek lassan.
jól járunk vele!
Örülök neki, csak talán jobb lenne most már hátvédeket igazolni mert középpályán már megvagyunk/leszünk de hátul elég karcsúak vagyunk! De azért Hajrá Milan és mindent bele Poli!!
Poli szerintem jó játékos. Én örülnék neki.
Kihagytátok Balotellit. Ő is lényegesen jobb eddig nálunk, mint a Zinterben valaha is lett volna 🙂
Új Pirlo lesz remélem 🙂
Örülnék az érkezésének . Viszonylag fiatal játékos és van benne potenciál.
Amennyiben igaz a hír, s nem kacsa! Nos Poli a Milanban…
Először is azt azért szeretném leírni, hogy mindenképp pozitív számomra hogy olasz játékos érkezik a csapathoz.
Ami az árát illeti, majd kiderül hogy megéri-e a Milannak, viszont annak örülök hogy belátja a vezetőség, hogy a középső középpályás poszton volna még mit javítani, hogy arról ne is beszéljek, hogy Ambroval mi lesz a nyáron, hogy marad-e vagy visszavonul.
Stabil játékos a Serie-A mezőnyében, s nem nagyon féltem hogy nem tudna bekerülni a kezdőbe.
De valahogy idegen számomra az ő játéka a Milan csapatában.
Remélem hogy tévedek, és beválik