Mattia De Sciglio, a Milan fiatal jobbhátvédje nyilatkozott a Milan Channelnek a Fiorentina elleni mérkőzésről; az interjú közben megjelent Kevin-Prince Boateng, aki De Sciglio hajstílusáról is beszélt.
A rossoneri vasárnap 12:30-kor lépnek pályára a Fiorentina ellen a Stadio Franchi stadionban.
Mattia De Sciglio szerint a Milannak nagyon fontos lesz a következő három bajnoki mérkőzés.
„Fizikailag jó formában vagyunk, és a mérkőzéseken mindig sikerül erőt tartogatni a következő találkozóra. Nagyon óvatosnak kell lennünk a Fiorentina ellen, és a lehető legkevesebb hibával kell játszanunk” – mondta De Sciglio. A célunk a második hely megszerzése a bajnokságban, ez azt jelenti hogy a következő három meccs alapvetően fontos találkozó lesz. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a Fiorentina ellen, mert már bebizonyították, hogy nagyon egységes és jó teljesítményt nyújtó csapat is tudnak lenni.”
Ezt követően megjelent Kevin-Prince Boateng, aki kedves szavakkal méltatta De Scigliót, majd szót ejtett a frizurájáról is.
„Mit gondolok a következő mérkőzésről? Erről Allegrit kell megkérdezni, de ha Mattia játszik akkor biztosan győzni fogunk. Mattia szezonbeli teljesítménye nem lep meg, mert tudtam, hogy ő valójában milyen jó játékos. Mondhatom, hogy ő – talán nem a világ – de Olaszország egyik legjobb szélsője. Az egyetlen dolog, amin változtatni kell az a frizurája. Jelen pillanatban a hajstílusa miatt hasonlít a nagyapámra. Ő fontos játékosa a csapatnak, és nagyon tehetséges, ezt az idei és az előző szezonban is bebizonyította” – fejezte be Prince.
A saját nevelésű De Sciglio, aki októberben töltötte be 20. életévét összesen 32 mérkőzésen lépett pályára a Milan színeiben.
5 hozzászólás
Pont a haj stílustól lesz valaki nagy játékos , gratulálok Boa 😀
prince ez gáz volt
Szerintem Boateng csak viccelt, nem gondolta komolyan, hogy De Scigliónak változtatnia kell a frizuráján…
De ez csak az én személyes véleményem.
[ 😀 ]
Grande Prince… De Sciglio az egyetlen lassan akinek még normális a frizurája. 😀
Meg Abbiatié 😀