Olaszországi jelentések szerint a Lega Calcio egy tartalékcsapatos bajnokság elindítását tervezi, ahol lehetőséget kapnának a fejlődésre az olasz élvonalban szereplő klubok fiatal játékosai. Az utóbbi időben az olasz csapatok egyre több fiatal játékost szerződtetnek, de sokuk fejlődése a kevés játéklehetőség miatt megtorpan.
A hírek szerint a Lega Calcio ennek megváltoztatása érdekében indítana egy bajnokságot a tartalékcsapatok részére, így a fiatal játékosok – akik évek múlva meghatározó tagjai lehetnek egy-egy nagycsapatnak – folyamatos játéklehetőséghez juthatnának.
A Serie A tartalékbajnokságának mérkőzéseit hétfőként rendeznék, és a terv komolyságát jelzi, hogy nyolc élvonalbeli klubbal már meg is egyeztek a bajnokság szervezői, így a Milan, az Inter, a Juventus, az Udinese, az Atalanta, a Bologna, a Parma és a Sampdoria biztosan részt venne az új kezdeményezésben. A bajnokság mindenképpen jó lehetőség lenne a fiatal tehetségek, az első csapatnál kevés játéklehetőséghez jutó futballisták, vagy éppen a sérülésükből visszatérő játékosok számára.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Milan ügyvezető-igazgatója, Adriano Galliani már meg is kereste Filippo Inzaghit, hogy megbízza a tartalékcsapat vezetésével. A korábbi Rossoneri csatár viszont a következő szezonban a Primavera csapatot szeretné irányítan, így a Corriere della Sera szerint végül az FC Sion játékos-menedzsere, Gennaro Gattuso töltheti be ezt a posztot.
A hivatalos döntés azonban még nem született meg ez ügyben, így egyelőre még semmi biztosan nem lehet tudni. A döntés várhatóan a következő hónapokban születhet meg.
11 hozzászólás
Teljesen egyetértek, Gattuso kell oda 😀
Ennél jobb hírt rég olvastam!!!! 😀 😀 Akkor továbbra is lehetne fiatalítani ezerrel 😀
A legjobb viszont az lenne, hogy ha a sérülésből visszatérő játékosok is játszhatnának egy szinttel lentebb, persze ha például indulhatnának a kupában ezek a csapatok az maga volna az álom 😀 (két csapattal már csak meg nyernénk azt is :D)
Csak azt nem értem, hogy az a Paolo Maldini, aki az AC Milan történetének legnagyobb alakja, legendája, Őt miért nem kérik fel még csak alacsonyabb pozíciók betöltésére sem?! Méltatlan egy Ikonhoz…
Én is hasonlóan látom. Van egy olyan érzésem, hogy valami lehet ennek a hátterében,amiről a szurkolók nem tudnak…
( Én nagyon hiányolom Paolot és Billyt is a Milanból….. )
mert túl nyilvánosan kritizálta (jogosan) a vezetőséget…:)
Ez az.
Antonini stabil kezdő lehet.
Ez végre egy nagyon jó ötlet ! Az én véleményem szerint Maldininek kéne írányítania ezt a jövőbeli alakulatot…! Megérdemelné már !
Elnézést, lehet rosszul tudom -sőt biztosan- de a Primavera csapat nem azt a célt szolgálná, hogy legyen hova fejlődnie a játékosnak, legyen pályamodell?!
De igen csak épp sok játékosnak már nem elég hogy a korabeliek ellen játszik, az idősebbek ellen tud tanulni és fejlődni, itt pedig arra lenne lehetőségük. Ez egy nagyon nagyon jó ötlet és remélem meg is fog valósulni mert ez kell az Olasz focinak ha már pénz nincs a nagy nevekre.
Először is kiváló ötletnek tartom a tartalékbajnokság létrehozását. Lépni kellett, mert az olasz futball története azt mutatja, hogy rengeteg a tehetséges fiatal focista, akit be lehet dobni a mély vízbe.
Az olasz futballal kapcsolatban erős túlzás azt állítani, hogy válságban van (az EB-ezüst azért mutatja, hogy nincsenek akkora gondok), de még egy ilyen jelentős futballkultúrával rendelkező ország sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hagyja elkallódni a fiatal tehetségeket, pusztán azért, mert Itáliában nem annyira megszokott, hogy a rutinos játékosokat ifjabbakra cseréljék.
Azt gondolom, a szükségszerűség, a kényszer is ebbe az irányba vitte az elgondolást („termelni” kell a játékosokat, sztárokat kell nevelni, mert ezzel ide lehet csalogatni külföldről is a jó játékosokat), de mégsem csak erről van szó.
Az olasz futballnak ez a döntése amolyan Kolumbusz tojása. Évtizedekkel ezelőtt ez ugyanis működött, az olaszok nem találták fel a spanyol viaszt, amikor azt mondták, olyan rendszer kell, amelyben a fiatalok kiteljesedhetnek. Igen fiatalon robbantak be olyan extraklasszisok, mint Gianni Rivera (nem volt 16 éves, amikor bemutatkozott), Maldini 16 évesen játszotta első meccseit a Milanban, kb. ennyi idős volt Baresi is. Más csapatokban lett legenda Del Piero vagy Totti, szintén fiatalon. Tehát a későbbi legendákhoz volt szemük az akkori edzőknek, és be merték őket rakni fiatalon is a csapatba. Persze nem minden évben születnek és robbannak be ilyen klasszisok, de a példa adott volt: a tehetségek megvannak, csak fel kell őket fedezni, ha pedig felfedezték őket, nem szabad hagyni, hogy a tehetségük kárba vesszen a hülye beidegződések – a rutin mindenekelőtt… – miatt.
Az olasz futball döntéshozói tehát voltaképpen olyan döntést hoztak a fiatalok felfedezésével (az erre való törekvéssel) és a rendszeres játéklehetőség biztosításával, amelyet már régen meg kellett volna lépni. Nyilván szerepe volt ebben a döntésben több tényezőnek is.
1) A NEMZETKÖZI PÉLDA – Az egyik impulzust ehhez az adta, hogy Európában több helyen sikerrel alkalmazzák a fiatal játékosok gyors beépítését az első csapatba. Ebben különösen a németek járnak élen, akiknél ez a törekvés egyáltalán nem ment a minőség rovására, sőt! Ráadásul a nézettség, a bevételek szempontjából sincs visszaesés. A Borussia Dortmund például Európa egyik legjobb fociját játssza, mindezt sok saját nevelésű, fiatal, döntően német játékossal. Az eredmény véleményem szerint elsősorban a nézettségből, nem annyira az eredményből (de nyilván abból is…) szűrhető le. A Dortmund hazai meccseit 80.451 néző tekinti meg átlagosan, mindezt egy olyan stadionban, amely 80.720 nézőt képes befogadni. Ez 99,6%-os kihasználtságot jelent! Félelmetes adat. (A Milan ezzel szemben 40.906 nézővel „büszkélkedhet” meccsenként a 80.018 férőhelyes San Siróban, ami 51,1%-os kihasználtságot jelent…) Ezzel egyébként a Dortmund 5000 nézővel vezet a második Manchester United előtt (75.527), 7000-rel veri a Barcelonát (73.615 – szerintem emiatt is panasszal fordulnak majd a katalánok az UEFA-hoz…), 8000-rel a Real Madridot (72.118). (Most a „meccsre járási kultúráról”, a meccsek otthoni (tévés) elérhetőségéről, a futball „eladhatóságáról”, a stadionok színvonaláról ne beszéljünk, mert ez egy más terület.)
A németek kb. a 2000-es évek közepétől kitaláltak egy olyan rendszert, amely működik. Bár 2006 után Uli Hoeness kijelentette, hogy csak úgy fog fejlődni a német (sic!) futball, ha sztárokat igazolnak a csapatok, végül nem annyira ezt az utat követték a németek; ezt „meghagyták” másoknak, pl. a Premier League-nek. Annyi sztár tehát nem került be a Bundesligába, de valami megmozdult, és ma a Premier League mellett talán a Bundesliga a legprofibban szervezett bajnokság. Nagy azonban a különbség. Mindezt a németek úgy érték el, hogy messze nincs annyi világklasszis („nagy név”) náluk. A világ 20 legértékesebbnek tartott futballistája közül 8 a Primera Divisionban, 6 a Premier League-ben, 2 (Ribery és Götze) a Bundesligában, 1-1 pedig a brazil, az olasz (Cavani), a francia és az orosz bajnokságban szerepel. Továbbá, a legalább 10 millió eurót érő játékosok közül 116-an a Premier League-ben, 65-en a Primera Divisionban, 58-an a Serie A-ban játszanak, és csak 46 ilyen játékos szerepel a Bundesligában! És mégis, egy átlagos német mérkőzést kétszer annyian néznek meg a stadionokban (41.872), mint egy olaszt (22.892). Elgondolkodtató.
2) PÉNZÜGYEK – A másik fontos tényező nyilván az anyagi oldal. Az olasz futballban nincs annyi pénz, nem tudnak a klubok klasszisokat vásárolni, csak ingyen vagy nyomott áron megszerezni. Ennek érdekében rákényszerülnek arra, hogy a saját bázisaikból építsenek be játékosokat. Ez nem új dolog, csak éppen az olasz kluboknál a fiatal játékosok jobbára portékaként, különböző átláthatatlan üzleti machinációk alanyaiként szerepelnek, mintha nem is az lenne a cél, hogy a játékosokból legyen „valaki”. Ez pedig azért furcsa, mert a klubok relatíve sokat költenek az utánpótlásukra, mégsem érnek el vele sokat. Nem véletlen, hogy a legnagyobb klubok máris az élére álltak a kezdeményezésnek, mert nekik sem érdekük, hogy az általuk kitermelt fiatalok bizonyítási lehetőség nélkül kerüljenek el tőlük. A Milan Astorit „engedte el”, aki mára igen kelendő lett, most pedig lépéseket tesz arra, hogy visszaszerezze. Ezt el kell kerülni. Továbbá, rengeteg pénzt lehetne átcsoportosítaniuk a kluboknak más területekre, ha nem kellene amiatt aggódniuk, hogy a fiatalok nem biztos, hogy beválnak, és emiatt igazolniuk kell… Az átigazolási időszakokban mindenki az olaszokon szórakozik, mert tucatnyian jönnek-mennek, játékjogok felét, sőt negyedét adják-veszik, szinte átláthatatlanná téve a „rendszert” (tegyük hozzá, lehet, hogy ez is lehet a cél…).
Ez a kluboknak viszont nem igazán hajtott hasznot. Hány olyan esettel találkoztunk, amikor a tehetségnek tartott fiatal játékosról csak később, miután lehetőséget kapott, derült ki, hogy valóban beválik?! És az eladó klub mégsem engedhette meg magának, hogy magánál tartsa az illetőt, mert játéklehetőséget nem tudott volna neki garantálni az idősebbekkel szemben (a rutin az első ugyebár…), miközben joggal tarthatott attól, hogy a játékos értéke a kevés játéklehetőség miatt csökkenni fog. Lépnie kellett, azaz el kellett adnia (részben vagy egészben) a focistáját.
Ez a tartalékbajnokság viszont alkalmas lesz arra, hogy a klubok élesben lássák, ki mennyire jó, és ki az,akit azonnal be lehet építeni az első csapatba.
3) MIVEL HISZEK BENNE, LÁTOM IS – A harmadik ok igen kézenfekvő, és véleményem szerint ezért sem véletlen az időzítés. Az olasz válogatott a 2010-es világbajnokság után elindult a fiatalítás útján. Meg akarta találni az új Del Pierókat, új Maldiniket, új Nestákat, új Tottikat. Prandellit nem érdekelte, hogy mekkora klasszis volt egyik vagy másik játékos, mert ő hosszabb távon gondolkodott. Szó nélkül kihagyta a 2006-os vb hőseit a csapatból, miközben felfedezte De Scigliót, Balotellit, El Shaarawyt, Verrattit, Ogbonnát, Destrót vagy Insignét… Ezek a játékosok pedig zömmel bebizonyították, hogy vannak olyan jók, mint a rutinosabbak. Láthatjuk, hogy mit művelnek a Milan fiataljai, hogy Verratti tkp. alapembernek tekinthető a PSG-ben, hogy Ogbonna iránt a fél Serie A verseng…
Az olaszok tehát kezdenek rájönni arra, amire egyértelműen a kényszer vitte rá őket, mégpedig, hogy ezek a fiatalok, tényleg nagyon jók, pusztán csak versenyhelyzetet kell teremteni, esélyt kell adni nekik. Erre a németek már rájöttek, és tessék: 25 év alatti klasszisaik vannak, pedig. Vannak tucatnyian Olaszországban is klasszisok, csak amíg Götzét vagy Reust ismerik, addig pl. El Shaarawy berobbanásához az kellett, hogy a nála 10 évvel idősebb Ibrahimovic eligazoljon.
Ez a kezdeményezés tehát a nehéz helyzet hatására történt meg, kár, hogy csak a szakadék szélén jöttek rá erre a nem éppen bonyolult megoldásra a döntéshozók. A tartalékbajnokság fellendítheti az olasz futballt, és szerintem fel is fogja. Mégpedig azért, mert megvannak a gyökerek. Amikor az 1990-es évek közepe előtt a klubfutball még inkább nemzeti futball volt, és nem fordulhatott elő az, ami az Arsenalnál, a Citynél vagy manapság a PSG-nél, hogy nagyítóval kell keresni a „hazai” játékost, akkor az olasz futball uralta Európát. Ez pedig azért volt, mert az olasz játékosok jók voltak. Hogy mellettük voltak Van Bastenek, Maradonák meg Platinik, az egy dolog. (Ráadásul ezt továbbgondolva, jöttek volna a világ legjobbjai a Serie A-ba, ha egy rakás szerencsétlennel kellett volna focizniuk? Kötve hiszem.) De semmire sem mentek volna ezek a klasszisok, ha az olasz játékosok olyan szintet ütnek meg, mint manapság pl. az angolok. A Premier League-ben jelenleg 209 olyan játékos szerepel, akinek az értéke eléri az 5 millió eurót. Közöttük azonban csak 61 angolt találunk. E 61 játékos közül 31 focista értéke nem éri el a 10 millió eurót! És ne legyenek illúzióink! Sok angol játékos annak köszönheti értékét, hogy élcsapatban játszik (mert pl. Ashley Youngot 25 millió euróra taksálni felér egy viccel)…
Jó kezdeményezés tehát a tartalékbajnokság, sokat segíthet az olasz kluboknak, az olasz futballnak, de elsősorban azokon a tehetségeken segíthet, akikre majd ebben a sorozatban figyelnek fel…