Több védőt is figyel a Milan vezetősége.
Mamadou Sakho (képünkön) távozni akar Párizsból. Az 1990-es születésű védő Ancelotti alatt csak a padot koptatja és nem kívánja meghosszabbítani a 2014 nyarán lejáró szerződését, olyan csapatba akar igazolni a közelgő VB miatt, ahol rendszeres játéklehetőséget kap. Itt jön a képbe a Milan, akik pont védőt keresnek, ráadásul fiatalítanak is. Tökéletes választás lenne mindkét fél részéről. Állítólag 10 millió euróért elhozható már a francia.
Egy másik francia védőt, Jeremy Mathieut, a Valencia balbekkjét is figyeljük. A 29 éves játékosnak is jövő nyáron jár le a szerződése a spanyol klubnál. Áron alul elhozható ő is.
A milanlive.it arról ír, hogy a Milan vezetői figyelik a Porto remek formában lévő védőjét, Nicolas Otamendit is. A Porto állítólag 12 millió eurót kér az olasz útlevéllel is rendelkező argentin válogatott védőért (képünkön).
Továbbra is kiemelt helyen szerepel a vezetők terveiben Ogbonna. A Torino játékosáért a milannews szerint a Juventus vezetésével kell megküzdenünk. Szint a címvédővel „meccselünk” Astoriért. Mindketten olasz válogatott játékosok, a 26 éves Astori ráadásul a Milan nevelése. Korábban lehetett arról olvasni, hogy Astori szerződésében van egy olyan pont, miszerint a Milan előjogokat élvez, ha a Cagliari piacra vinné a játékost, de az utóbbi időben ez a kitétel már nem szerepel az átigazolási pletykákkal foglalkozó írásokban.
Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a Milan hamarosan rohamot indít a Newcastle olasz válogatott védőjének, Santonnak a megszerzésére. A legfrissebb információk szerint 7-8 millió eurót kéne fizetni a védőért.
(köszönet Patyának az infókért!)
30 hozzászólás
Sakho és Santon összesen 17-18millióért tökéletes megoldás lenne.
Ogbonna véleményem szerint annyit nem ér mint amennyit a Torino kérne érte.Szerintem ez a túlzott magas ár nem is az olasz csaptok pénztárcájának van szabva.Astori nekem egyáltalán nem tetszik ha mondhatni egyáltalán nem győzött meg.Felesleges szabálytalanságok jellemzik olykor fegyelmezetlen még taktikailag is szóval Ő megint csak nem jelentene stabilitást egy nagyobb klub védelmében.
Akkor inkább Santon+Ogbonna
Ez a Sakho lehet, hogy fiatal, de ha a franciáknál ül akkor nálunk szerintetek mit fog csinálni? Ráadásul ne olyanokat vegyünk akik ülnek, hanem akik játszanak, mert így egy szerencsejáték lesz belőle.
Ja és Otamendi is jöhet, de belső védő a legfontosabb most.
Én már a cikk címének is örülök.. ” Védőket keres a Milan”
Na végre..
Ideje már..
A fent említett játékosok közül bármelyik érkezésének örülnék,bár igazából belső védőkben gondolkoznék.. Szélső védőkben nem állunk olyan rosszul..
jöhet mind a padra is kell utánpótlás 🙂
sakho a legjobb közülük de astorinak és ogbonnának is örülnék
Mathieu és Astori kivételével a többieknek örülnék. Nyáron remélem a Sakho, Otamendi, Ogbonna, Santon négyesből érkezik min. kettő és akkor végre búcsút mondhatnánk Boneranak és Antonininek…
Sakho közelébe nem ér Ogbonanak,sztem Dedé is jobb megoldás, de attól függetlenül örülhetnénk bármelyiknek.
Astori, Ogbonna kettősből min. egyiket el kellene hozni..
Ha nem sikerül talán Sakho, bár nem tudom mennyire állja meg a helyét Olaszországban…
Santon… Olasz, fiatal, ügyes, de hova?
Abate, de Siglio, vagy Constant helyett kezd!? Erősen kétlem!
Akkor meg a padra vegyünk vkit 7-8 millióért?
Allegri lehet „megtalalja a helyet” jobb tamado szelsokent. 🙂
Én Sakho-Santon kettősre szavaznék. Ők megérnék az értük kért árukat!
Méxes távozni fog az fix!(magas fizetése miatt).Sakho,Ogbonna jöhet,és akkor mehet Bonera is.Santon is jöhet nyugodtan.Constantot el tudnám képzelni a középpályán is.ha jönne Santon,Antonini is mehetne.Abate,Sakho,Ogbonna,Zapata,De Sciglio,Constant,Santon védelem állna a Milan rendelkezésére,ami nem hangzik rosszul.
bocsánat,ott van még Didac Vila is.
ott van meg Salamon is
A felsorolt nevekből leginkább Sakho-nak és Otamendi-nek örülnék leginkább, szélre pedig Santon-nak. Ogbonna érzésem szerint kicsit túlsztárolt játékos, Astori pedig engem sem győzött meg a szezonbeli teljesítményével.
na ez aztan a johir, vegre vedoket keresunk, s remelem hogy jon is legalabb ket jo vedo:)
Otamendi + Santon !!! 🙂
Én is a címnek örülök! De lehetne egy középpályás kereső cikk is. Hernanes hírnek örülök. Jó játékos, nagy vétel lenne. Ahogy Banega is képbe kerülhetne újra.
Visszatérve a cikkhez. Ogbonna mozgása nagyon tetszik, de mégsem érzem tett le annyit az asztalra, hogy 10-12 milliónél magasabb összeget fizetnének érte. Sakho valamiért a lassú Alex helyett nem kerül a PSG-be, pedig Silva sérülése alatt ő volt a kezdő. Gyanítom, hogy nem megfelelő választás.
Santon mellett az szól, hogy Milan drukker. Szerintem teljesen felesleges az ő megszerzése. Már most erősebb védőink vannak, mind2 szélen. Ez meggyőződésem!
Darmiant szívesebben visszacsábítanám. Elvileg 1,5millió a becsült ára. Tehát Santon árának feléért, el tudnánk hozni. Látva a teljesítményét, megint benéztünk egy nagyon tehetséges, saját nevelésű játékost!!
Torino-ban nincs olyan kapcsolat, mint Genoa-ban? 😀 Csomagban vennék 3 játékost:
Ogbonna (24) Darmian (23) Cerci (25) Ezzel lehet be is zárnám az átigazolási piacot.
+1
kivéve Cerci illetve Banega.
Banega volt valamikor képbe átigazolási szempontjából? Nem is emlékszem rá.
Igen, amikor áttette a székhelyét Európába szó volt róla, hogy a Milan…
Jó játékos és fiatal is.
Cerci, lehet, hogy szereti a bal lábát, de nem egylábas! Olyan mintha Sárira mondanánk, hogy csak jobbal tud!
Azért nem lenne gyenge
El Shaarawy – Balotelli – Cerci hármas elöl!
Hátul Nekem tetszene:
Abate – Zapata – Ogbonna – DS
Középpálya egyenlőre
Montolivo – De Jong – Muntari
Elnézést, még kifelejtettem a személyes favoritomat (ár/érték arányt tekintve): HONDA természetesen ő jöhet Cerci helyett is! Honda szerződése decemberben jár le. Nyáron vagy ingyen, vagy apró pénzért igazolhat. Robi fizetésének kb 2/3 lenne az övé (Ha Robi tényleg 5misit tesz zsebre)
Csak ennyivel akartam kiegészíteni.
Honda? Nem is játszik rosszul, de a Serie A-ban mondjuk az Udinesebe vagy a Samp-ba férne be…
Cercit hagyjuk,mert teljesen Robben szindrómás!!jobb oldalról indulva bal lábbal befele húzza a labdát.kiszámítható,mint a huzat!ennyi amit tud az ember!!full bal lábas!!maradjon csak ott,ahol van.
Hát én annak örülnék, hogyha újra olaszos védelmünk lenne!
Mivel Constant viszont nagyon szimpatikus, azért védekező középpályásnak betenném!
DS – Ogbonna – Astori – Santon
Muntari/De Jong – Montilivo – Constant
Saporana/Niang/Boateng – Balotelli – El Shaarawy
Persze itt Saporana ha beválik, akkor lehetne 4-3-1-2 és ő játszana Balo Fáraó mögött!
Kapuba szintén olasz Perin kéne és akkor még talán elképzelhető 9 olasz a kezdőben(még ha vannak közöttük olyanok, akik nem teljesen olaszok:-) )
————————-Abbiati(később Gabriel)
DS – Ogbonna – Zapata – Constant/Abate
————————-De Jong
———-Muntari—————–Montolivo
————————Boa
—————El92————Balo
Már ne haragudj, de ez nem valami fényes!
Abate mióta játszik a bal oldalon?
Másrészt meg Boateng soha nem tudott irányítani, ezt minden MIlanos megtanulhatta az év első felében!
Nemtudom mért van mindenki oda Perinért…nem egy jó kapus. Szerintem mondjuk 1 év múlva, ha fejlődik és nem a Pescara hanem a Genoa(asszem ez a klub birtokolja)-ban játszana és jól is akkor jöhetne most nem hoznám ide. Van már egy Gabrielünk:)
51 kól 21 meccsen….oké, hogy ilyen egy Pescara védelem, de azért akkor is
+1