A Milan csapatkapitánya Massimo Ambrosini elmondta, hogy megérti, ha a klub nem hosszabbít vele és azt is leszögezte, hogy ha távozik, biztosan külföldre igazol.
A 36 éves középpályás szerződése nyáron lejár a milánói klubbal és egyenlőre nem lehet tudni, hogy meghosszabbítja-e azt egy további évvel.
„Még nem akarok visszavonulni, tovább akarok játszani.” mondta a kétszeres Bajnokok Ligája győztes játékos „Azonban megértem, hogy a klub az új projektjében a fiatalokra akar támaszkodni, így nem tudom még mi lesz a sorsom.”
„Ha elhagyom a Milant, nem fogok egy másik olasz klubhoz igazolni, ez teljesen biztos.” folytatta a kapitány.
A korábbi olasz válogatott játékost, aki 1995-ben igazolt a Rossonerihez a Cesenától, már több észak-amerikai klubbal is kapcsolatba hozták már.
10 hozzászólás
Ambro kiöregedett sajna
Márpedig nem árt az öreg a háznál. Jövőre majd visszavonul itt nálunk.
Már éppen ideje , nagyon gyenge már ide .
Évekig a „na, még egy évet” szisztéma ment a Milannál, mígnem 2012 nyarán egy teljesen új csapatot kellett építeni a régóta nálunk focizó, kiöregedett, sokat kereső legendák távozása miatt. Most ugyan nincs kényszerhelyzetben a klub, de nem kellene megvárnunk, amíg baj lesz.
A Milan átlagéletkora most rendben van, de kicsit nézzünk a számok mögé.
27,4 év a csapat átlagéletkora.
Az egyes posztokat nézve azonban bajok vannak.
– A kapusoknál borzasztó becsapós adatot kapunk a sima számtani átlagolással: kb. 28 év, de ez az érték úgy jön ki, hogy Gabriel még egy percet sem védett, továbbá Amelia is kéthavonta játszik meccset átlagosan…
– A védőknél tkp. jó a helyzet. 27,7 évre jön ki az átlagéletkor (Didac Vilát nem számoltam bele, mert feleslegesnek éreztem). Érdemes azokat tekinteni, akik alapembernek számítanak: Abate, De Sciglio, Zapata, Mexés, Constant. Mexés kivételével mindenki 27 év alatti, de még ő sem számít annyira öregnek. Yepes, Antonini és Bonera mintha már nem élvezné a bizalmat, Salamon még szokja a közeget, Zaccardót pedig vészmegoldásként szereztük meg. Itt azonban változások lesznek nyáron, mert ez a védelem csak életkorában megfelelő, minőségét tekintve nem.
– A csatársor. Itt csupa homok és napfény minden. A legidősebb támadónk az a Robinho, akit újabban csak a lelátón vagy régebbi Youtube-videókon lehet megcsodálni. Ő valószínűleg távozik nyáron, miként Krkicet is visszaküldjük Romába (ők meg valószínűleg Barcelonába). A támadósorunkat legalább fél évtizedre rendbe tettük – remélhetőleg. Robinho és Krkic helyett szerintem elegendő 1 csatár, mert Pazzinivel elégedettek lehetnek a vezetők (ráadásul érkezik Saponara is, tehát lehet, hogy csak eladunk).
– A legnagyobb bajt a középpályán látom. Szerencsére ez amolyan lappangó probléma. Egyelőre nem vészes a dolog, főleg úgy nem, hogy a 36 éves Ambrosinivel együtt is 28,25 az átlagéletkor. A baj csak az, hogy ebben a csapatrészben igazán fiatalnak csak Boatenget lehet tekinteni. Ha a csapatrész 2 év múlva is a mostani játékosokból állna (bár nyilván Ambro és mások is addigra távoznak), akkor 30 fölé kúszna az átlag. A rombolásra „kitalált” játékosok – Muntari (28), Nocerino (27), De Jong (28), Flamini (28), Ambrosini (35), Traoré (27) – közül mindenki olyan korban van, hogy 1-2 év, és eljön a „hanyatló” periódus. Jövőre legfeljebb 5 ilyen jellegű középpályással számolnék. De Jongot, Muntarit biztosan megtartanám, és még Nocerinót is, ha a következő 3 hónapban egy jó tavaszt tud produkálni. Most éppen ő az, aki a fent említett 6 játékosból (De Jongot kivéve) a leggyengébb, mert még Flamini, sőt Traoré is többet mutatott nála…
Itt érkezünk el Ambrosinihez. Még nem tudjuk, mi lesz nyártól. Marad-e Allegri, marad-e a 4-3-3… Jó dolog az állandóság, de a középpályára Ambrosinihez hasonló játékosból van egy raklapnyi. Miután elsősorban kreatív játékos kellene, ezért akár mondhatnánk, hogy Ambrosini „elférne” jövőre is. De ha ő marad, akkor ez azt is jelenti, hogy valaki nem fog érkezni a helyére. Ha a Milan meg akar újulni – márpedig meg akar -, akkor csinálja jól! Kisebb keretet akar a Milan. Ebből az következik, hogy olyan játékosok kellenek, akikkel nem jelent gondot a heti 2-3 mérkőzés, mert bírják erővel. Sajnos Ambrosininek a heti 1 meccs sem mindig ment.
Én nem igazán örültem annak, hogy Ambrosini erre az idényre maradt, de be kell látnom, hogy szüksége volt a csapatnak a személyére mint kapocsra a „régi és új” között. „Jövőre” azonban ez a funkciója mintegy „feleslegessé” válik. 2013 nyarától a keret minimum 80%-a már legalább 1 éve tudni fogja, mit jelent Milan-játékosnak lenni. Montolivóban egyre inkább látom azt a játékost, aki ezt a szellemiséget képviselni tudja, tovább tudja adni.
Ambrosininek meg kell köszönni a majdnem 2 évtizedes Milan-szolgálatot, és elbúcsúzni tőle.
Igazából ő sosem volt meghatározó játékos.
Ettől függetlenül tisztelem becsülöm de köszönjük!
Mindenkinek jobb lesz így….
Én még adnék egy évet Ambronak, nyílván „picit” csökkentett fizuval, kizárólag a csapatmorál fenntartása érdekében, nem a pályán mutatott teljesítménye miatt, bár néhány meccsre még jövőre is jó lehet… Allegrinek is adnék még egy évet, aztán mindkettőnek arrivederci, és jöhet Pippo a nagy csapathoz edzőnek, így ő biztosíthatná egy személyben a Milan szellemiséget a fiatal első csapatnál.
Szerintem nem olyan egyszerű kérdés ez valójában.. ,hogy maradjon e vagy menjen ,több szempontból is. Ami mellette szól még egy év erejéig az a hihetetlen sok tapasztalat amit szerzett itt nálunk 18 év alatt valamint az a szellemiség amit képvisel márpedig őrá lehet mondani most attól függetlenül ,hogy kevés az igazán jó meccse pár éve ,hogy igazi Milan szív dobog menne, mindig alázattal játszott ,ha szerephez jutott , sosem reklamált mint egyesek ,hogy miért épp a cserepadon ülök egy-egy meccsen. Badarság lenne csak evvel példázódni ,de a Barca ellen is megmutatta ,hogy kell egy igazi vezérként küzdeni ,hogy kell összerázni a bandát ,de ezt több meccsén is megfigyelhető volt egyébként.
Egyszóval ezeknek a srácoknak meg a reményeim szerint érkező fiataloknak lenne mit tanítania abban az egy évben még amit maradna.
Ami ellene szól: Kérdés ,hogy milyen szerepet szánnának neki jövőre ugyebár… ,mert valljuk be arra már nem alkalmas ,hogy minden héten játsszon ,sőt… beugrónak még jó lenne ami a pályán való szerepét illeti , de többségében kezdőnek semmiképp. A másik nagy kérdés ,hogy kiket fogunk idehozni , esetleg kik fognak elmenni.. mert gyanítom egy-két ember menni fog a középpályáról (Flamini , Nocerinoban se vagyok biztos ,hogy marad , Traoré…) és ,ha megint Traoré szintű ingyen megszerezhető alternatívákban gondolkoznak Gallianiék akkor bizony nagy baj van.
Sok a kérdőjel ,de ettől függetlenül én lehet adnék neki még egy évek főleg ,ha tényleg csak beugrósként alkalmaznánk.
Lansky elemzése, írása most is tökéletes, 100%-ig egyetértek vele.
Ambró ideje lejárt, ő már a mai gyors focihoz lassú, eljárt az idő felette.
A védelmet, de főleg a középpályát kellene erősíteni egy-két klasszissal.
Ambrosini, a tipikus alulértékelt játékos mintapéldája.
Elképesztően hasznos, sosem alibizik, és példát tud mutatni a fiataloknak.
Amikor pályán van – néhány rossz passza ellenére – mindig hozzá tud tenni a játékhoz.
Tény, hogy már régi motoros, de maradhatna még egy évig. Szerintem a maradása, nem jelentené azt, hogy a vezetőség szakítani a fiatalítással.
Amennyi pénzért maradna még egy évet, annyiért nem jön minőségi játékos.
A nyilatkozat annyit jelent számomra, hogy Ambro távozni fog közös megegyezéssel. Jelenleg a jövőjén gondolkodva épp felhívta a figyelmét a rá még igényt tartó külföldi csapatoknak (USA, Arab országok stb.), hogy emberek ajánlatokkal elő!
Remélem szépen búcsúztatjuk a Kapitányt!
Montolivo fogja átvenni a karszalagot, ugyanis sztem Abbiati is távozni fog.