A Zenit emelt az ajánlatán Abatéért. A korábbi 10 millió euro után már 12 milliót ajánlanak.
Az olasz internetes portálok szerint a Milan belemegy az üzletbe. Gallianiék már megkezdték az utód felkutatását is, tárgyaltak a Newcastle Unitedben játszó Da vide Santon ügynökével. Az 1991-ben született játékos minden szempontból remekül illik a vezetőség által meghirdetett „csak fiatal, tehetséges játékosokat” igazolunk programba.
Santon az Internazionale klubjában nevelkedett, és már nagyon korán felfigyeltek rá. A fiatal játékoshamar alapemberré vált, és José Mourinho edzősködése alatt rendszerint helyet követel magának az Inter kezdő tizenegyében. Egy sérülés után, kölcsön, majd eladták, 2011 óta a Newcastle játékosa. Hétszeres olasz válogatott játékos.
26 hozzászólás
12 milla????? EL KELL ENGEDNI!!!
El kell adni! Ennyi pénzt semmiféleképpen nem ér, nagy üzlet lenne! 25 millióból már megtudnánk erősíteni a védelmet sztem, sőt talán kevesebből is . Talán még maradna is vmennyi Berlusconi zsebében és a csapat is erősödne!!
Ja hallom Casares meg ott akarja hagyni a Juvet! 6-8 millióért nem ártanan elhozni. Minden szélsőposzton bevethető , technikás játékos!
Vélemények??
Mehet 12 miláért,legalább valamivel jol járnánk. Csak az a baj hogy nem veszünk senkit se
ajándék lenne
Nagyon jó,technikás,jó ütemérzékű játékosnak tartom Santont.
Ha meg tudja ismételni a Mouringyó alatti teljesítményt,kezdőben lenne a helye nálunk.
Kérdés,hogy mennyiért sikerülne megvásárolni.Ha drágább,mint amennyiért Abate elkelhet,úgy nem érné meg.Ha olcsóbb,akkor várjuk!
Más:Ti mit tudtok Astoriról?Jó lesz Ő nekünk,jövőbemutató igazolás lenne?Csak mert sokat írnak róla mostanság,hogy jönne Ő is egy viszavásár keretében kb. 10 millióért.
És kis bulvár:Pato miért Barbarával nyaral St.Moritzban:)?Távkapcsolat lesz,vagy csak egy búcsú-fuckbuddy-light:)?
Ha azt vesszuk, hogy Demba Ba 8m Fontert hagyta el a Newcastle-t akkor Santon meg 5ot sem er nekik!
Demba Ba kivásárlási ára volt ennyi,ezért mehetett ennyiért. Ha CR-ért leteszel 200 misit,ő is mehet,(feltéve ha megtudsz vele egyezni)mert a Real nem állhat a távozás útjába,mivel a kivásárlási ár kiperk0álva,innetől meg a játékoson múlik.
Akkor is. Ketlem, hogy Santon (aki sokat nem csinalt az elmult 1-2 evben) kivasarlasi ara vetekedne Demba Baeval!
St. Moritzban dolgoztam annó! A munkatársaim zöme olasz volt! Tele Milanistákkal, de kb. ugyanannyi juventinó is volt! Mekkora harcok voltak!
Szerintem Santon jobb játékos mint Abate, már az Interbe is anno jól játszott és ami pár Newcastle meccset láttam azon is jó volt. Gyors ügyes. Csak szerintem olcsón nem adják ide, sokat meg nem fogunk adni érte… szóval nem jön… De ne legyen igazam.
Az a baj, hogy nincs három szemem:)
Abból a háromból kettő sírna, egy pedig nevetne.
– Az egyik szemem azért sírna, mert újra egy Milan-nevelés hagyhatná el a klubot, ami nem szívmelengető érzés. Lassan nem marad ember, aki a Milan által kisugároztatott eszmeiséget, szellemiséget „kiskorától” magáénak tudhatja, s esély lenne rá, hogy ezt a megszerzett „tudást” másoknak tovább adhassa.
– A középső szemem nevetne, hiszen az elmúlt évben halvány teljesítménnyel örvendeztette meg a szurkolókat, idén pedig már – a még akkoriban a 20. életévét be sem töltő – De Sciglio is kiszorította a kezdőből. Ez viszont Olaszországban minden eddigi gyakorlatnak gyökeresen ellentmond. Ilyen fiatalon, szélső védőtől igen szokatlan, hogy kiszorítson egy tapasztaltabb, legjobb korban lévő játékost. De ennyiért (12 millió) el kell engedni, mert a piaci értéke nem biztos, hogy eléri ezt a számot. Bár lehet, hogy Oroszországban megtáltosodna, de itt nálunk már csak lefelé menne a teljesítménye.
– A harmadik szemem azért sírna újból, mert kizártnak tartom, hogy megfelelő pótlás érkezne. Azt veszem észre, hogy eladjuk a még nagy értékkel bíró játékosainkat, s helyettük még gyengébb kvalitásokkal bíró játékosokat szerzünk meg! Fiatalítás a fő cél? Annak eleget teszünk, viszont hogy ez mekkora minőségbeli romlással jár, arról hőn szeretett vezetőink nem igazán szeretnének tudomást venni…
Még fel kell azt tornázni 15 millára! 2014-ig szól Ignazio szerződése és a transfermarkt 14 millára kóstálja, ez alatt semmiképp nem engedném el.
12 millió egy szélső védőért, gondolkodás nélkül el kell fogadni ! Santont meg 5 és 7 milla körül el lehet hozni ! Bele illik a politikába a mostani helyzet szerint .
Na akkor leírom ez az egész,hogy fog történni 🙂
Abate megy!
Santon nem jön!
Erre van a legnagyob esély. Berlu elve pl: 50millióé ha eladunk, akkor max a 10%-a lesz visszaforgatva.
Sajnos ez a realitás. Ha ennyi pénzt adnak érte,akkor el kell adni.
Nem ismerem a jatekat de mindenki elismeroen nyilatkozott rola. Ha egy fiatalabb de sokoldalubb jatekost tudunk venni az Abateert kapott penzbol es meg marad is belole akkor jo uzletnek tunik. Csinaljak csak!
Ha Abate megy és Santon jön, kivonulok az utcára karneválozni 🙂
Ha netán még a Böszmeninit és el tudnánk passzolni, akkor ez a karnevál 2 hetes lesz 😀 😀
Légy szíves szólj, hogy helyileg hol lesz a karnevál, hogy aki szeretne tudjon csatlakozni!:-))
Szerintem is jó ár érte a 12… Lássuk be…. egy beadni nem tudó játékosért….. Kedvelem meg minden… de ez van…. lássuk be,szimpátia alapján nem lehet adni/venni… Ha Antonini is lelépne… hát nem is tudom mekkora party lenne ez a karnevál 🙂
Te miert nem jarsz focizni?!???
Nem rossz ajánlat, de úgyis vasvillával hányják ők ott Szentpéterváron az eurókat, szóval adhatnának mondjuk 15 misit érte. 🙂 És hajrá SANTON. Jó üzlet lenne. 😀
El kell adni mindenkit mert úgyse igazolunk senkit akik meg maradnak azok úgyis gyengék!!!
Santon elutasitja a Milant
Davide Santon elutasitja a Milant annak érdekében, hogy folytathassa a pályafutását a Newcastle csapatánál. A fiatal játékos a Newcastle Evening Chronicle-nak elmondta, hogy jelenleg nem érez vágyat arra, hogy visszatérjen a San Siróba játszani.
„Boldog vagyok a jelenlegi klubomban. Másfél éve vagyok itt és nagyon élvezem. Ez nagyon fontos egy fiatal játékosnak. Itt egy fiatal csapat van és együtt fejlődünk. Ez tesz bennünket erősebbé hosszú távon.” – nyilatkozta Santon.
Forrás: football-italia.net – Szaby
Ez van 🙁
Szerintem sokat nem jelent. Azért egy Newcastle nem Milan… bla bla bla…
Amilyen formában mostanában a Newcastle van, szerintem gondolkodás nélkül lelépne..