Továbbra is úgy tűnik, hogy a Milan kerete alapos változásokon fog átesni a téli mercato idején. A múlt héten a csapat tulajdonosa, Silvio Berlusconi közölte: januárban 3-4 játékos érkezését tervezi a klub. Ha hinni lehet a napokban felmerült pletykáknak, az a 3-4 játékos több is lehet. Hírösszefoglalónk az átigazolási találgatások alapján.
A kapusposzton vélhetően most télen nem lesz változás. Mind a három kapusunk marad a klubnál (Abbiati, Amelia és Gábriel), de az könnyen elképzelhető hogy a brazil hálóőrt kölcsönadjuk egy Serie B-s csapatnak. Nyáron már jelentősebb változás várható: vélhetően távozik a két rutinos kapus (egyikük szinte biztos), a helyükre a Genoa tulajdonában lévő, a legnagyobb olasz kapusígéretek egyikeként számon tartott Mattia Perin és/vagy a brazil válogatott Rafael érkezhet.
A védelemben viszont már most a télen is lehetnek komoly változások. Mesbah és Didac szolgálataira nem tart igényt Allegri, így mindketten mehetnek. A középső védő posztjára a román Chirichest nézte ki Galliani. A Tuttosport szerint kölcsön+6m eurós opcióval szeretné elmozdítani Bukarestből a tehetségesnek tartott játékost. Továbbra is tartja magát az a pletyka, hogy Galliani már leboltolta a Real vezetőségével a portugál védő, Carvalho átigazolását.
Néhány olasz portál és a goal.com is arról számolt be kedden, hogy a Milan ajánlatot tett a Romának a csapat legendás középpályásáért (aki egyébként remekül játszik, ha kell középső védőt is!), De Rossiért. A hírek szerint a Milan egy 16 millió euró+Abate+Acerbi csomagban gondolkodik, vagyis nagyjából 35 millió eurót kínált korunk egyik legjobb olasz játékosáért. Acerbit egyébként vinné a Napoli is az eltiltott Cannavaro helyére.Abate iránt pedig újból érdeklődött a PSG, könnyen elképzelhető, hogy a válogatott védő Franciaországba költözik.
A védelembe érkezhet az Atalantától Federico Peluso. A 28 éves védő az egyik legtöbbet kritizált posztra, baloldali védőnek jöhet. Érte a Juventus csapatával harcolunk, de a lapok szerint a Milané lehet a játékos, mert Bergamóban él a családjával, ami sokkal közelebb van Milanóhoz, mint Torinó.
Szintén bizonytalan a sorsa még a Genoától kölcsönben a Milant erősítő Kevin Constantnak. Bár Allegri kimondottan kedveli a játékost, közel sem vehető biztosra a maradása, hiszen a Genoa a kiesés ellen menekül és minden jó játékosra szüksége van, másrészt az ára is okozhat még galibát. Az biztos, hogy Constant őszi teljesítményével nem csak a Milan vezetőinek figyelmét keltette fel, de több európai szaklap is dicsérő cikket írt róla (a Málaga ellen BL-mérkőzés után például Európa szinte összes szaklapja a forduló válogatottjába választotta). Továbbra is képben van az Udinese játékosa, Armero. A klub sportigazgatója megerősítette, hogy a télen tárgyalni fognak a játékos jövőjéről az érdeklődőkkel.
A középpályán is jelentős változások várhatók – már ha hinni lehet a pletykáknak. Januárban valószínűleg elbúcsúzunk Flaminitől és Traorétól is. Bár több lap is beszámolt arról, hogy De Rossi a Milan kívánságlistájának az élén van, sokkal valószínűbbnek tűnnek azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a Milan mindent megpróbál a PSV Eindhoven 22 éves, holland válogatott középpályásának, Kevin Strootmannak a leigazolásáért. A Milannak nagyon komoly riválisokkal kell megküzdenie a játékosért (pl. MU, Liverpool, City), de az üzlet nem reménytelen, elsősorban a klub kiváló holland kapcsolatai miatt.
Galliani érdeklődött Ancelottinál és Leonardónál Javier Pastore felől, de a francia klub hallani sem akar az argentin távozásáról. Pastore viszont egy meglepő nyilatkozatot tett kedden: „Előbb vagy utóbb Milan mezben fogok játszani. Ebben biztos vagyok.” Az olasz Chi Magazinnak hozzátette: „csodálatos kapcsolatban állok Adriano Gallianival és Ariedo Braidával. Gyakran vacsorázok velük, távol a kíváncsi tekintetektől, amikor Milanóban tartózkodom. Hiányzik Olaszország, szeretem azt az országot és a Milan varázslatos. Először nyerni akarok a PSG-vel, de utána a Milan mezét fogom viselni.”
A középpályára felmerült a 33 éves, ukrán Anatolij Tymoschuk neve is. A középpályás fél évre érkezhetne, elsősorban De Jong pótlására. Némiképp megnyugtató a hír, hogy a Bayern München több, mint 100-szoros ukrán válogatott játékosáért néhány török klub sokkal komolyabban érdeklődik nálunk.
A legkomolyabb változások a csatársorban várhatók. Nincs nap, hogy ne lennének újabb hírek a két brazil játékosunk jövőjéről. A legújabb fejlemény, hogy Patóért a Corinthians egy 15 millió eurós ajánlatot készül tenni januárban. A Sky Sport Italia értesülései szerint a klubvilágbajnokságot megnyerő brazil egyesület már elkészült az ajánlattal, ami 15 millió eurót tartalmaz. A Milan valószínűleg visszautasítja majd ezt, miután egy éve még a 30 milliós PSG ajánlatra is nemet mondott a klub elnöke. A milanlive.it közben arról ír, hogy lehet, nem is a 15 millió az utolsó ajánlata a Cor-nak, mondván ezért a pénzért csak a játékos játékjogának a felét szeretnék megvenni. Közben olyan hírek is megjelentek, hogy a Milan hajlandó lenne kölcsönbe odaadni Patót a brazil egyesületnek.
A Milan úgy tűnik, hogy 25 millió eurót szeretne összeszedni, ennyi ugyanis az ára annak a Balotellinek, akiről egyébként nyilatkozatszinten már le is mondott a milánói klub vezetősége. Könnyen lehet azonban, hogy a 25 milliót Pato és Robinho kiárusításából szedi össze a klub. Robinhóért a Santos 7 millió eurós ajánlata volt az utolsó, a Milan vezetősége állítólag 10 milliónál kezdené meg az érdemi tárgyalásokat. Ami érdekes és figyelemre méltó: amíg az elmúlt napokban Berlusconitól kezdve a szertárosig szinte mindenki nyilatkozott Robinho maradása mellett, addig Pato mellett nem voltak ilyen megszólalások. Adriano Galliani hamarosan „vakációzni” megy Brazíliába, de valószínű, hogy a Santos és a Corinthians vezetőségével is tárgyalni fog.
A legfrissebb információk szerint a a Juventus mellett a Milan is szeretné megszerezni télen a Shanghai Shenhua csatárát Didier Drogbát. A Juve 18 hónapos szerződést ajánlott a legutóbbi BL-sorozat hősének, aki viszont 2015-ig szeretne aláírni. A Milan esélyeit segítheti a múlt héten aláírt kínai szerződés.
A nagyobb olasz lapok (gazzetta, corrierre) szerint már szinte a Milan játékosának tekinthető a szlovák Vladimír Weiss. A szlovák támadó szerződése a nyáron lejár, így a télen még pénzé teheti őt a Pescara. A legfrissebb hírek szerint a Milan maximum 3 millió eurót ad érte januárban. Ha ez mégsem történne meg, akkor nyáron ingyen csatlakozhat a csatár.
Végül továbbra is tartja magát az a hír, hogy a vezetőség figyeli Destrót, Matrit, Biabianyt és Barrientost a Catnaiából.A legújabb pletyka arról szól, hogy a Dortmund gólerős lengyel centere, Lewndowski is felkeltette Gallianiék érdeklődését.
(Köszönet Patyának és az AC Milan Mindig Veled FB-oldal szerzőinek)
60 hozzászólás
Minden szép és jó,de csak januárban láthatjuk meg mely mese válik majd valóra.
Kapus poszton egyértelműen az Abbiati – Amelia duó közül utóbbitól kell megválni de csak akkor ha mindenárron távozik egyik a nyáron.
Védelembe Carvalho kiválló erősítés lenne mivel a jelenlegi védőink közül talán Mexés van vele egy szinten.Didacot MEG KELL TARTANI. Mesbah meg tudjuk hova menjen.
A középpályáról Flamini is mehet a fenébe . Itt van 3 éve soha nem játszik és rohadt sokat keres. Traoré:nem tudom mennyibe fájt de az biztos rossz vétel volt . Ő is mehet a fenébe. A kp erősítésére én is Strootmannt javasolom: fiatal és nagyon tud
Előre pedig Drogba kell. Két okból: -fantasztikus focista
-meg kell szereznünk a Juve elől
Robinhóra is az vonatkozik ami Flaminire. ÉnPatonak adnék egy utolsó utáni lehetőséget ha nem él vele mehet a fenébe
megint csak tavozok lesznek es harmadrangu erkezok mint nyaron is.csak montolivo volt az egyetlen esszeru igazolas.a tobbi semmit sem mutat.drogba ide sosem jon ahogy villa sem.galliani bortonbe kene csukni azert amit tesz ezzel a csapattal.itt csak a penz szamit nem a csapat.sosem lesz mar egyszinten a juventussal.
Szerintem Drogba mellé jöhetne még Lampard is, meg klasszisokat kellene vásárolni nem neve nincs középszerű játékosokat! A De Rossi üzletből semmi nem lesz, Abate-ét nem kéne eladni, inkább Antonini-t, de a középpályára én eltudnám képzelni a még a porto középpályását: Joao Moutinho-t. vagy a védelembe Hummelst, vagy Ramit, de Nasrit is érdemes lenne megkörnyékezni, Pato mehet nem kell mert mindig sérült, Robinho is mehet, Balotteli nem kell, inkább akkor már Tevez!
„A Milan esélyeit segítheti a múlt héten aláírt kínai szerződés.”
MIlyen szerződésről van szó?
Szép lista!! De Rossi nagy játékos, de olyan igényekkel mint ami neki lehetnek….
Rajta kívül talán egy nevet sem igazolnék le. Balotelliben sokat látok, de egyre rosszabb. Pályán és főleg azon kívül is. Rajta kívül említésre méltó név talán nincs is… Armero Peluso meg ilyenek… Jobb játékosaink vannak, ezt merem állítani. Urby, Constant, De Sciglio és Dídac (akit továbbra sem próbál ki a „mester”)
Nyugdíj előtt állókról nem írok
„Balotelliben sokat látok, de egyre rosszabb. Pályán és főleg azon kívül is. Rajta kívül említésre méltó név talán nincs is”
Egyet kiemelnék aki az egyik személyes kedvencem és szerintem jobb is mint Balotelli, az Destro! Ő neve is felmerül a cikkben, és lássuk be vele fognánk a legnagyobbat! Tehetsésege, olasz, mind előkészítésben, mind befejezésben jeleskedik, csak nem adnak elég lehetőséget neki a Romaban!
Egy nevet várnék most hogy bedobják a kalapba, ő meg nem más mint Saponara az FC Empoli fiatal tehetséges jobb szélsője, aki remek szezont tudhat eddig a háta mögött!
Ha tényleg távoznak az emberek akik írva vannak, akkor el tudnék képzelni egy ilyen kezdőcsapatot:
—————————————-Perin———————————————-
De Sciglio——————Mexes————–Ogbonna—————–Constant
————————–Montolivo——————-Nocerino————————-
—–Saponara————————Eriksen———————–El Shaarawy—–
——————————————Destro——————————————-
Nem értek Veled egyet.
Armero nem rosszabb játékos, mint Constant.
Drogba minden számottevő mutatóban klasszisokkal jobb, mint Pazzini.
Pastore kaliberű pali nincs jelenleg a Milan keretében.
Strootman minden jelenlegi védekező középpályásunknál többre hivatott.
Rafael mind a három jelenlegi kapusunknál nagyobb lehetőség.
Persze az első ami felmerül bennem a pénz (miből?), de ennél fontosabb, hogy minek??
Armero nem bizonyított, nemzetközi kupákban semmit nem értek el, sem ő, sem az Udine. Olyan posztról beszélünk ahol már bőven túlkínálat van. Urby sajnos sosem játszik ott, pedig meghatározó lenne (láttuk már párszor kényszerből ezen a poszton, ne mondja senki,h ki sem próbáltuk!) , Dídac Spanyolország egyik, ha nem a legjobb balhátvédje volt az előző szezonban, nálunk 1 percet sem játszott. Constantról nem írok, mert ő bizonyított ezen a poszton, ahogy De Sciglio is!
Drogba nem csapat játékos, vele elvesztenénk egy Sárit, ebben biztos lehetsz! + annyit keresne, mint 3 Pazzini (aki már ismeri az olasz focit, Drogbával ellentétben)
Pastore szerintem nem véletlenül bukott meg egy védekezést nélkülöző Francia ligában. Nagyon ügyes, de flegma és nincs meg benne ami nekünk kell. Sokkal jobban örülök,h Sári – Robi kettős játszik pl visszavonva, szétfutva a védelmet.
Strootman egyrészt esélytelen az angol klubok miatt, másrészt én benne semmit nem látok. Magyarok ellen vicc volt amit művelt. Lassú, púpos… jobb játékosok vannak olcsóbban a piacon az előző 2 névnél (pl: Honda, Banega)
Rafael az ki??? Vagy olyan játékosról beszéljünk aki bizonyított emberi bajnokságban, vagy ingyen/olcsó kategóriáról.
Ne haragudj, remélem nem veszed tiszteletlenségnek a listát. Mert nagyra becsülöm a munkátokat ezen az oldalon (is)!
Csak másképp látjuk.
Ami Didacot illeti én sem értem, miért nem kapott egy percet sem (tudom most sérült). A tavalyi szezonban jó pár Espanyol meccset néztem kizárólag miatta és örültem, hogy végre megvan a balhátvédünk az elkövetkező 10 évre. Nem vagyok edző, és lehet rosszul látom a dolgokat. Van egy korosztályos spanyol válogatott focistánk akit anélkül, hogy kipróbáltunk volna eladunk….. és ugyanekkor egy Mesbah futkos a pályán??????????
Az a baj,h a Milan-nál ezek nem sérülések. Október végére várták a felépülését, valószínűleg ha eladjuk a következő meccsen már pályán lesz leendő csapatában. Ez van! Mikor idejött Allegri azt mondták végre egy edző aki a fiatalokhoz mer nyúlni (gondolom kora miatt is), erre mit látunk? Sárit kölcsön adtuk volna tavaly télen, valószínűleg már máshol játszana. DS-en kívül nincs tehetség kipróbálás szinten sem a keretben. Egy kupa meccsen sem játszhatott pl: Ganz…
+1
Mindenben egyetértek Veled.
Igen szaloky!! Pont így gondolom én is. Ha bár szerintem Lewandowski sem lenne rossz szerződés+ De Rossi is szerintem nagyon jó szerződés lenne.A védősor most nagyjából szerintem rendben van. A felállás így királyság lenne szerintem:
Rafael
De Sciglio Mexes Zapata Constant
De Rossi Montolivo Nocerino
Emanuelson El Shaarawy
Drogba
vagy Lewandowski
mind két csatár király lenne
sztem a Weiss nagy igazolás lesz, ha lesz felé bizalom az edzőtől.
ha elengedjük Constantot mi vagyunk a világ legnagyobb gyökerei.. Nem Pelusokat kell venni hanem egy ilyen alázattal és munkabírással rendelkező játékost…Végre megtaláljuk a szerintem megfelelő fejlődni képes balvédőt és fogjuk és nem bírjuk mondván megtartani…összeszarom maga. Ráadásul nekünk egy kreatív támadó középpályást kell igazolni most már nem 28rendű balvédőd és vkp-t. Uffff
ja De Rossi jöhet de ő még tudja mi az a klubhűség…
Szerintem Drogba 1-2 évre még óriási hasznára válna a csapatnak.
Egyet értek. Drogba helyetesítené Ibrát.
Számomra a legjobb hír, hogy télen erősíteni akar a vezetőség. A nevek nem biztosak, bármi megtörténhet. Ha most bevállalják a nagytakarítás, újítás oroszlánrészét annál könnyebb szezonkezdetünk lesz ősszel. Nem novemberre kezd majd összeszokni a csapat, mint most. Ennek a szezonnak már mindegy, cél a BL indulást érő hely. Aki nem tud hasznára lenni a csapatnak, az inkább próbálkozzon máshol.
Mennyi sok új fiatal játékos érkezhet 🙂
Elvégre fiatalítunk
A viccet félretéve Drogba fizetése miatt nem fog jönni és csak azért említenek meg minket mert a Juve is bejelentkezett érte.
De Rossiért is amilyen ajánlatot dobtunk eléggé megmosolyogtató.Szerintem semmi valóságalapja nincs csak kitaláltak egy pletykát legyen miről írni.
Ha Pato egész játékjogáért adnának 15 milliót azt is el kéne fogadni mert jelenleg MAXIMUM annyit ér és nem többet!
Ellenben Robinho nem rossz mostanság szerintem jóval többet ér mint brazil kollégája a Milanban.Őt 7 millióért vétek lenne eladni.
Ahogy Balotelli körül áll most a világ szerintem ha egy 15 milliót ajánlunk érte amit majd Patoért kapunk azt a City is el fogja fogadni mert már tele a t.kük ezzel a golyossal…mondjuk az megint más kérdés mennyire válik be nálunk…
Mesbah,Traore mehet Isten hírével még pénz sem kell értük csak a helyet foglalják meg két mezszámot.
Mondjuk egy Tymoschuk sem épp fiatalítás nem tudom vele is mi lenne a terv?!
Carvalho is jön?hmm az már döfi…biztos nagy hasznára lenne a csapatnak….csak úgy mint ez a Weiss vagy ki….Weissről kb annyit tudok mint Acerbiről mielőtt idejött hozzánk és látjuk,h vele is jól megjártuk…
Egyedül Strootmanra mondom ,h igen jó vétel lenne de félő,h ha a City elengedi olcsón Balotellit nekünk akkor cserébe lemondunk Strootmanról.Mondjuk ha nem is hozzájuk megy egy Uniteddel szemben sem vagyunk nagyon versenyképesek.
Még jó,h csak 1 hónap a téli átigazolás így sokáig nem fog tartani a szurkolók hülyítése!!!
Reméljük a legjobbakat!
Forza Milan
Szerintem Patot nem kéne leírni, inkább fokozatos játékot kéne biztosítani neki.
Nem hinném, hogy Balotellivel jobban járnánk. Robinhonak is volt egy iszonyatos időszaka és most egyre jobban kezdi össze szedni magát.
Sajnos a Milánnak nincs túl sok pénze, hogy vásárlásokban gondólkodjon, inkább a saját játékosokat kellen rendbe tenni, hisz ők is nagyon nagy játékosok.
Forza Milán
Pato lassan 2 éve mélyrepülésben…. Mire várjunk? Majd talán 32 évesen nekiállja lőni újra a gólokat és nem lesz mindig a betegápolónál? Felejtsük már el….
Weiss különben nagyon jó kis játékos. A Pescara-ban nem megy neki. Nem találták meg a helyét és nincsenek is társai. Én emlékszem még a legutolsó VB-re, amikor a szlovák válogatott elverte az Olaszokat. Azon a VB-n ez a gyerek hihetetlenül jól játszott.
A City-be nem fért be. Túl fiatal volt.. majd kölcsön adogatták ide oda… ahogy mi is tesszük a fiataljainkkal. Már nem emlékszem melyik csapatban is játszott, amikor gólt rúgott a Man Utd-nek v. az Arsenal-nak. Nagyon gyors, technikás, gyönyörű cselekkel. Más kérdés beférne-e a csapatba. nagyjából ugyanazt tudja mint Shaarawy, csak ő a jobb oldalon. Olcsó igazolás.. egy próbát megérne.
Nem ő játszott épp most ellenünk kemény 1 félidőt?
de és gyengén nyomta. Mondom, nem találták meg a helyét és nincsenek társai. Egy Pescara-ban Messi sse villogna…
Ahhoz képest Paloschi elég jól termeli a gólokat egy Chievo-ban. Pedig épp neki van a legnagyobb szüksége a csapattársakra. Ennyi erővel igazoljuk le a Komant! Sokkal jobb volt a Seria A-ban. Csak akkor került ki a pikszisből amikor folyamatosan azt nyilatkozta,h nem érzi jól magát a Samp-ban és menni akar. De persze ezt sem írom komolyan, mert egyikért sem szabad pénzt adni!
jose82 – persze én igazat adok neked ebben, sok Weiss féle srác futkározik a Serie A-ban….. Én szívem szerint nem is hoznám ide, csakis akkor gondolkodnék rajta, ha fiatal gyors csatárt szeretnénk apró pénzért cserének. Arra megfelel, de természetesen ilyenből sok van.
Akit én hoznék, arra meg nincs pénz…. 😉
Hat megint at alakul a csapat es mire ossze szoknak addigra bezsebelunk meg 6dr vereseget es szepek leszunk .
Szinte már bántó az, hogy az elmúlt évekhez képest, amikor Galliani az év üzleteit „kötögette”, főleg potom pénzért a jó megfigyelése és informáltsága miatt, most mennyire kilátástalan pletykákat hall az ember.
De Rossi? Most komolyan azt hisszük hogy egy csapat ikonikus tagja aki 2002-től áll az adott klub szolgálatában, majd szépen elmegy egy, országon belüli, riválishoz?(Feltételezve, hogy a Roma valamilyen csodánál fogva elfogadná az ajánlatunkat)
Tymoschuk? Ez most komoly?
Lewandowski természetesen álom kategória, de nem hiszem hogy egy bajnokok ligájában szereplő(és komoly eséllyel bíró) csapatból, valaki eljönne egy bl-helyért küzdőbe. Ebből vagy szerz. hosszabítás vagy Real lesz(szerintem).
Szerintem a csapatban 2 poszton(inkább 1+1) van iszonyatosan égető szükség a minőségre:
-Az első a sokat emlegetett trequartista poszt(vagy legalábbis valami hasonló, Montolivo-nál „támadóbb” irányító). Erre posztra megvehetnénk Keisuke Honda-t(akinek a neve már fel is merült kb 2-3 éve csak valahogy elfelejtettük…) Nyáron jár le a szerződése, szerintem max 5-7 millióért(!!!) el lehetne hozni. Ezzel tennénk egy passzív+pozitív lépést a keleti piac felé is, mivel az egyetlen(híresebb) ázsiai játékos a top ligákban jelenleg Kagawa(ami kapásból eszembe jut, nem kell egyből letámadni)
-A másik ami igazából szubjektív, mert szerintem a bal oldali támadó poszt is egy gyenge pontunk(félretéve Robinho utábbi 2 meccses fellángolását). Erre a posztra pedig az ukrán Yarmalenko lenne szerintem ideális. Kreatív, technikás, bal lábas és nem mellesleg: 1.A Dinamo-ban és 2. Az ukrán válogatottban is együtt játszott Shevchenko-val aki szerintem nem mondana éppen rossz szavakat a Milan-ról, ha hivatalosan is megkeresnénk.
Ja és persze Honda 26, míg Yarmalenko 23 éves…
Ja, és még annyit hogy Yarmalenko-nak is lejár a szerződése a nyáron(szintén kb 5-6 millió)…
Honda nevét én is felvetettem már korábban, mellette a sérüléséből éppen csak lábadozó Banega-t tudnám elnézni középpályán.
Támadósorban Yarmalenko.. nekem ő nem bizonyított még, se az EB-n sem a Dinamoban nem olyanok a mutatói ami igazolná, hogy Milan szint. Ennek ellenére jó a felépítése, a mozgása sem rossz de nem tudom, hogy mennyire fejlődőképes!?
A többi névvel én is úgy vagyok, hogy vagy felesleges vagy lehetetlen kategória.
Említették itt Destro-t, őt most vette meg a roma ha jól tudom és nem is mutat túl sokat… Paloschit ha visszahozzuk kb. ugyan ott járunk vele. Benne lehet még potenciál! Comi szintén nagy ígéret szerintem őt is vissza fogjuk hívni.
A jobb oldalon pedig a kis Kingsley Boateng szerintem kopogtatni fog hamarosan!
Verdi fiatal kora ellenére a Torinoban folyamatosan lehetőséget kap és jól is mozgott ellenünk is.
Saponara is ügyes lehet de hasonló képességű játékosokat küldtünk már el a csapatunktól… Di Gennaro volt ilyen. Hihetetlen bal lába van, jól cselez, jól passzol… Nekünk nem kellett, a B ligában most is 13 meccsen 6gól 5 gólpassz.
Nem tudom mennyire figyelted az ukránok játékát az EB-n, de én különös figyelmet szenteltem annak a csapatnak. Konkrétan nekik volt a legjobb szélsőjátékuk az egész tornán(Konoplianka-val és Yarmalenkoval). A srác rendkívül technikás, és nagyon jó a gyorsulása/sebessége(összehasonlításképp szerintem Robinho-nál kb 1,5szer gyorsabb), jól tud beadni és jól lő távolról. Talán csak az szól ellene, hogy néha önző tud lenni(na már nem Robben szinten), de nem hiszem, hogy Allegri nem tudná „betörni” az összjátékba.
Továbbá az, hogy nem bizonyított… Figyelmedbe ajánlanám a legerősebb bajnokságok listáját amiben az ukrán a világ kb 5-6odik legerősebbje(ha jól emlékszem, az h top10 az biztos), ami tényleg igaz, főleg hogy elég gyakran nézek Dinamo illetve Sahtar meccseket. A statisztika nem minden.
Az EB-t követően egész nyáron írogattam Konoplyankát a kívánságlistára, de Galli lehet, hogy nem olvasta :S Védők után még most is ő lenne az első számú kiszemeltem.
A cikk egyik pozitívuma Perin, a másik De Rossi, aki szerintem igenis mozdítható lenne. Egyrészt láttuk már Nestát, Montolivot, stb.. Másrészt még a válságunk ellenére is azt mondom, hogy De Rossi előbb nyerne velünk, mint a Rómával. És egy idő után már a klub tartozik annyival egy ikonnak, hogy elengedi, ha menni akar. Amúgy én korrektnek tartom az ajánlatot, az Abate+Acerbi+16 millión nincs mit szégyellni.
A többi névtől nem esek hasra (némelyik hallatán meg inkább leültem…)
Hiányoltam viszont Ogbonnát, Astorit (remélem ez nem azt jelenti, hogy letettünk róluk), illetve olyan jó lenne egyszer az említett ukrán zseniről is olvasni – legalább pletyka szinten. 🙂
Mondjuk a De Rossi-s dologgal tényleg nem mondasz hülyeséget, csak annak tényleg az lenne a feltétele, hogy ő is jöjjön, és ennek nem feltétlen mérvadója a sikeresség(ld. Di Natale)
Viszont a Konoplyankás dologgal nem értek egyet, mivel ő klasszikus, befelé cselező, jobb lábas szélső pont mint a Fáraó(azzal meg csak kiváló rúgótechnikájának használatának lehetőségét vennénk el tőle ha jobb oldara tennénk). Most komolyan a legerősebb posztunkra van első számú kiszemelted?
Szerintem nézzétek meg a 2 játékos beszédes statisztikáit. Nem rossz játékos egyik sem, de nem véletlenül játszanak ott ahol! Gyenge mutatók! Az EB-n én néztem az összes meccset, főleg mivel szeretem az Ukránokat, de egyik se ért semmit sajnos. Épp miattuk nem volt ütőképes a csapat! Már ne is haragudjatok! Sheva nem hozta volna magát, pont nélkül estek volna ki!
Zakster, elfogyott a „válasz” gomb, ezért ide írom:
Konoplyanka (is) abszolút kétlábas. Ha fel tudunk állni Sári-Pazzo-Robi formációban, akkor Robi helyén az ukrán is játszhatna. Szerintem ettől még tudná kamatoztatni a rugótechnikáját, és meccs közben oldalt is válthatnak a Fáraóval.
Azért a dologhoz hozzátartozik, hogy a védők után foglalkoznék csak a támadó sor megerősítésén. A kp szerintem rendben van (akár Constantot vagy Boát is lehet itt játszatni), centerre meg nincs „igazi” kiszemeltem. Ha lenne, valszeg Konoplyanka is hátrébb sorolódna. Plusz: aki szimpatikus lenne (Falcao, Verratti..), az esélytelen, az ukránról meg semmit sem hallottam még. Nem húzom tovább, tényleg alulinformált vagyok 🙂
Jose82!
Én is néztem az összes ukrán meccset (természetesen Sheva miatt), de rám nagyon jó benyomást tett Konoplanka. Mindenki Yarmolenkot emlegette, pedig tök átlagos játékos, sőt teljesen egylábas. Ezzel szemben Konoplanka agilis volt, rendkívül jól cselezett, nem tudták tartani. Ha tényleg tudja azt, amit az eb-n játszott, akkor a transfermarkt szerinti 10 milliót simán megéri. Az viszont igaz, hogy a mostani mutatói nem túl bizalomgerjesztők.. :S
Banega…..ugyanmár…idén nagyon gyenge…
De rossi- így ment el tőlünk is Pirlo. A Juve azóta bír borsot törni az orrunk alá….
Ezeket a neveket elnézve inkább maradjon minden ugyanígy. Egyedül Balotelli vagy Lewandowksi jelentene erősítést, pont azok akikre a legkvesebb az esély. Drogba sem megoldás csak 1-2 évre. Ilyen Weiss-eket meg felejetsünk már el.
Teljesen egyetértek veled kissheva, ennyi marhaságot régen olvastam. Nyilván el kell adni az újságot, ezért hordanak össze mindenfélét. Robinho maradjon, és Constant is. A többi említett mehet. De Rossi lenne egyedül erősítés, de ő is problémás ember. Balotellit meg felejtsék el egy életre. Nekünk botránymentes, sportszerű Fáraók kellenek. Bojan, Niang, Pazzini sem tehetségtelenek, fel kell építeni őket.
Én most éppen a kapus poszton látok problémát, egyszerűen képtelenek kijönni a beívelésekre.
A cikket kiegészíteném annyival h Drogba elfogadta a 18hónapos szerződést a Juvéval.
A fizetése körül megy a huzavona a két ünnep között állítólag pontot tesznek a dolog végére.
Drogba 5millát szeretne keresni bónuszokkal kiegészítve a Juve 3,5millát adna + a bónuszok.A tárgyalások állítólag folyamatosan zajlanak.
Drogba a Milant választja nem a csalókat!!!
Neked délelőtt még nem kellett a Milanba egy Drogba! 😀
Csaló a Juventus de csak egy Milan és egy inter után szabadon! 😉
Te pedig takaródhatnál a jó büdös…. Ez egy Milan oldal. Ha te annak a rakat bundázó szarnak szurkolsz takarodj az ő fórumokra.Köszönet.
ui.: Mit eszenk a juvésok reggelire? bundás kenyeret…
egyetértek
Erre nem reagálnék mert egy gyáva nethuszár vagy így sok értelmét nem látom a szájtépésnek.Kezet foghatsz rózsa néni barátoddal.Egyformák vagytok.
Én személy szerint Perint venném kapus posztra Yarmolenkoval is egyetértek, jöhetne Honda is, meg Ogbonna a védelembe. Van még egy srác az ukrán bajnokságban talán irányító posztra jó lehetne a Dniproból Konoplyanka még csak 23 éves.
-Strooman semmi xtra, overrated játékos.
-Drogba ugyanúgy elnyomja a társait mint Ibra, megnyert már mindent, nem tudom milyen formában van.
-Weiss már volt mindenhol, de még sehol nem mutatta meg miért is lenne akkora szám, nem is olyan régen ellenünk is egy rakás sz volt.
-Lewndowski nem kell, van itt már egy Pazzini, nekünk akkor már inkább egy Balotelli kell!
-Pastore tehetséges a srác, de valahogy mindig az az érzésem, hogy szarik az egészre, én a hajtósabb játékosokat kedvelem! Felipe vagy Lucas Mugni ha irányítót akarunk igazolni.
Mivel Montolivon kívül kevés kreatív középpályásunk ezért jó ötletnek tartom a sokak által emlegetett Paulinho leigazolását, illetve a csatársorba Balotellit.
téli mercato:
sum: Paulinho – Mugni/Felipe – Balotelli
out: Pato, Robinho
De mivel tudtommal csak egy non eu-s helyünk maradt, így csak egy brazil/argentin jöhet.
Ha valaki most abszolút kedvencem kp-n a ligában az Borja, őt még ilyen „korban” is szerencsés lenne elhozni.
Üdv!!!
Drogba remek,erőteljes ,jól fejelő játékos,de a gyorsasága megkopott–jövőre 35.De Rossi kiváló szervező,a mindenkori csapatérdeket szolgáló motor–DE „Totti-szindrómás”ebben a században nem hagyja el az „Örök város”-t.Mellesleg tavaly hosszabitott 2017.-ig.Strootman kiváló reménység ,de Dick Advoocat mit szólna az eladásához az éppen hogy őszi bajnok lett PSV-nél????Pastore-t pompás áron továbbitotta Zamparini a PSG-hez tavaly,azt hiszem áron felül.Nem igen adnák át 30 M alatt.Balotelli—no rá van a legnagyobb esély.DE HOGY Ő ERŐSITÉS LENNE-É????????????????A többi felvetett játékos nem biztos,hogy erősités.A román belső védő még kibontakozóban.De ha már felvetette előttem néhány „kolléga”,Ukrajna jó kis horgászterület mostanság,miért nem keletre megy telelni egyszer a „Kopasz”.Mindjárt alkudhatna az örmény „gólgyártóra”,mellesleg szélvészléptű középcsatárra.(Mkhitarian).Védőként+a jövőre lejáró szerződésű 2 m-es Khacheridi megoldana a belső védős gondjainkat.
Carvalho – De Rossi – Drogba ???
Ezeket a neveket olvasva rám tör a nosztalgia. Mindannyiukat, de főleg Drogbát szerettem volna MILAN mezben látni mindig is. De ez már a múlt. Egyikük se fiatal játékos, sőt… már karrierjük nagyon végét járják mindannyian.
Ha komolyan érdeklődünk irántuk, akkor egyszerűen nem tudom felfogni miért engedtük el Nesta-t, Zambrotta-t, Van Bommel-t, Gattuso-t, Pirlo-t, Inzaghi-t??? Miért? ha most újra a öregíteni akarunk?
Én amondó vagyok, elég volt egyszer átélni ezt a ,,nagy fiatalítást,, elég volt egyszer megszenvedni kínjait. Most már menjünk tovább ezen az úton és felejtsük el ezeket a neveket. Ők már semmit se oldanának meg. max 1 szezont húznának ki, nem is kis pénzért. Vegyünk inkább ,,jövő reménységei,, c. játékosokat, akikkel építkezni tudunk és a jövőre koncentrálni. Akikkel fel tudjuk épiteni a jövő MILAN-ját, mert jelenleg is csak épülőfélben vagyunk és kár lenne ezen ilyenkor rombolni.
Még annyit. Balotelli-t én nagyon nem szeretném!!! Van egy Niang-unk és van sok fiatal, akit sokkal szívesebben látnék, mint őt. Balo semmivel se jobb a többinél, főleg a ,,buta vagyok, mint a cipő,, viselkedésével hívja fel magára a figyelmet.
Azért javítanálak Peterman.
De Rossi 1983 július 24.-én született.
29 éves!
Ő nincs a karrierje végén.
3-4 bomba éve még simán lehet!!!!Nagy fogás lenne!
Carvalho és Drogba elég szánalmas igazolás lenne…..Lejárt az idejük.
hát jó, lehet De Rossi-val még tudnánk számolni egy pár évet… de nála más a probléma. Annyit amennyit most kap mi biztosan nem adnánk neki..
Ahogy hallottam Pato eladva 15m-ért ! :(( én azért sajnálom , nagy ígéret volt !
Nem egeszen ertem mit muvelnek a milannal de remelem ez csak egy beetetes.
Perin, Chiriches es Destro-n kivul egyik jatekost sem hoznam a Milanba.
Akinek nincs helye a Milanban az nem Didac meg Acerbi vagy Abate hanem Antonini,Mesbah, Traore, Ambrosini, Bonera es csatarposzton kilog Pazzini es nalam Robinho is.
Na de akikkel potolni akarjuk az vicc kategoria….
De Rossi?!? Jo jatekos szo se rola de 30 eves. kifizetne a milan 35 misit egy olyanert akit majd 2-3 ev utan ingyen elengedne? a fizujarol nem is beszelve….
Balotelli egy szamomra sosem bizonyitott elkepesztoen tulsztarol jatekos. Szezon nem volt ahol annyi golt rugott mint a Farao ez a fel ev alatt. Miert is kernenek erte 30 milliokat? Nevetseges!
Weiss lehet, hogy jo meg Destro de ilyenekbol rengetek van. Egy Ganz is lenne ennyire jo egy gyengebb csapatban. Ott van nekunk Niang aki semmit nem jatszik.
Strootman megint egy olyan jatekos aki Hollandiaban bizonyitott de mashol meg nem. Olyanbol is van a milannak lasd Strasser. Ha kolcsonadjuk jo de mi nem jatszatjuk.
Olyanok mint didac, Acerbi akik mar bizonyitottak mashol nazok a milannal miert halnak el?
Az utanpotlasnal meg valami nagyon rosszul megy ha egyik fiatalunk sem fer igazan be a Milanba. Le kell cserelni a szakmai stabot…
Carvalho meg mindig sokkal jobb mint Bonera es Acerbi egyutt.
Drogbahoz pedig csak Sari erhet fel. Pato es Pazzini a cipojet sem pucolhatna.
Érdekes, kb. 4 NÉV maradt meg bennem, akikkel egyáltalán gondolat szintjén foglalkozni érdemes legalábbis Nekem, Carvalho, Én nagyon jó védőnek tartom, ami ellene szólhat, hogy azért korban már igencsak „meglett”, bár még mindig nagyobb és hosszabb potenciált látok benne mint a védőink többségében.Ennek az üzletnek örülnék.
DeRossi, nem is kérdés, bár Ő sem fiatal, de még mindig hatalmas , az egyik kedvenc játékosom, nagyon örülnék ha a Milanba játszana, legalább kipöckölné a HENTES-t, DeJongot.
Drogba, Ő is az egyik kedvenc játékosom, de lassan-lassan Ő is lecseng, ha idejönne örülnék neki, és bíznék abban , hogy min.2-3 jó éve van amig kitölti a szerződését esetleg, nagyon jó fizikálisan, gólérzékenységben, szinte mindenben, mindig csodáltam ahogy a „hátán” vitte a chelsea-t.
Balotelli, már egyszer megirtam ugyan, jónak tartom, de mégis valamiért pont annyira szeretném Őt Milan mezben látni mint amennyire nem, tudásban lehetne sztár, húzóember, de minden másban csak hátráltatna, nem tudom megérné e 25M-ért , hogy ha esetleg nem kap labdát, megsértődik és nem csinál semmit, vagy kifelé mutogat amiért a klubbot is büntetik, vagy nem járna edzésre, csapatot bomlasztana.. hmm mint mondottam 50-50% , hogy igen-vagy nem!
A többiek.. maradjanak ahol éppen vannak, sok sikert nekik!
Forza Milan!
Na akkor vegyük egyesével szépen sorba a jelölteket.
Kapusok: -Abbiati a szezon végéig még tökéletes megoldás első számú kapus posztra.
-Amelia: Ha akar marad, ha nem akkor mehet, de csakis második számú kapusként számolnék vele Gabriel mögött. Lassan a brazilt is bedobhatnánk, mert megint az megy ami jellemző ránk, ez a srác már brazil nagy válogatott, mi meg Serie B-s csapatoknak passzolnánk le. Épp ezért gondolom, hogy kapus NEM KELL!
Védők: -Mesbah, Antonini, Bonera. Ennek a triónak kiadnám az útját. Nélkülük lenne De Sciglio, Abate, Mexés, Zapata, Yepes, Acerbi, Emanuelson, ő balhátvéd könyörgöm, játszassuk már a posztján, de ha Allegri olyan bamba, hogy ezt nem veszi észre, akkor még mindig ott van Constant, aki engem határozottan meggyőzött balbekként, úgyhogy mindenképpen szerződtetném.
-Yepes a szezon végén valószínűleg visszavonul, de a csapatot mindenképpen elhagyja, így a helyére visszahoznám Albertazzit, Zapatat pedig leigazolnám, így már tűrhető védelmünk lenne.
Középpálya: Flamini, Traoré mehet amerre lát már most télen. Nélkülük lennénk: Muntari, Montolivo, De Jong, Ambrosini, Boateng, Nocerino, Strasser. Ebből 3 legalább, de lehet, hogy négy kimondott védekező középpályás, szóval azon a poszton meglennénk. A középpályára egy olyan játékos kellene, aki a támadásokat tudja építgetni, ha kell akkor egy kicsit mélyebbről is. Taarabt szerintem kiváló megoldás lenne, viszonylag olcsón meg is tudnánk szerezni, csak kérdés, hogy az angol élcsapatok mennyire gondolják komolyan a szerződtetését, mert ha komolyak a szándékok akkor semmi esélyünk nincs.
Támadók: Patot és Robinhot nagy valószínűséggel elveszítjük a télen. Szóval nélkülük lenne egy Pazzini, El Shaarawy, Bojan, Niang támadószekciónk, ami nem mondható túl acélosnak. Kérdés El Shaarawy meddig tudja még a hátán cipelni a csapatot, mert Pazzini gólérzékenysége egyenlő a nullával, Niang még fiatal, bár ha így haladunk be lehetne vetni egyre többször, Bojan pedig nem igazi csatár, neki kell a lendület, hogy megtalálja helyét a pályán. Drogbat lehet nem lenne hülyeség elhozni, akárcsak másfél év erejéig is, de Shaarawy és Niang rengeteget tanulhatnának tőle, plusz a tapasztalata elkelne most ezekben az ínséges időkben ott elől.
Bocs a hosszú „elemzésért”, de ha már lúd legyen kövér. Természetesen szem előtt tartottam a Milan átigazolási politikáját.
http://www.chelseafanatics.hu/news.php?subaction=showfull&id=1356547185&archive=&start_from=&ucat=5&
nagy fogás lenne
csak öreg