A Sky és a gazetta szerint is megvolt az egyeztetés Pato ügynöke és Galliani között.
Az ügynök és Galliani megbeszélésére a Milan hivatalos irodájában, a Via Turátin került sor. A tudósítás szerint a békés, baráti beszélgetésbe telefonon bekapcsolódott Pato is. Állítólag az egyeztetés végén a felek bizalmukról biztosították egymást.
Bár a Chelsea és Manchester City is érdeklődik Pato iránt, eddig az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy kölcsönadják a 23 éves játékost a brazil Corinthiansnak,
„Pato jól érzi magát Európában, nem kell visszatérnie Brazíliába” – mondta Veloz ügynök az O Temponak „18 hónap van hátra a szerződéséből, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan értékes játékost mint ő, csak úgy kölcsönadnának. Nem beszélhetek olyasmiről, ami nem is létezik. Semmilyen ajánlat nem érkezett hozzám. Ha lesz valami konkrét, tárgyalhatunk. De jelenleg nagyon jól érzi magát a Milannál” – nyilatkozta a játékos Milánóba rendelt ügynöke a tárgyalások után.
Pato nincs benne a pénteken Cataniában pályára lépő Milan keretében.
26 hozzászólás
én azt olvastam hogy januárba oda adnák neymar-ert és még dobna rá pénzt galliani.
http://www.parliamocidicalcio.it/notizie-calciomercato/item/4829-milan,-neymar-per-il-dopo-pato
Még Robi-t is megkapják úgy is annyira szeretnék azaz Robi+Pato+kb 10milla=Neymar
Szerintem mez eladásból 1 év alatt vissza jönne az ára.
Adná a jó Isten. Pont egy ilyen meghatározó játékos kellene nekünk . Az év igazolása lenne!
De nem sok reális esélyt látok rá. Csoda lenne ha Neymar itt akarna játszani sztem!!
Neymar állítólag már aláírt a Realhoz.
állítólag a mikulás is létezik 🙂
Ez kérdés?! Most megy a moziban egy film is, amiben még a húsvéti nyuszi, meg a fogtündér is szerepel…
Neymar nem írt alá sehova!
Sem a Realnak nincsen szüksége rá sem a Barcelonának.
Nálunk lenne a legjobb helye.
Mondjuk én szerintem fel van sztárolva mint állat,de ki tudja!
Robinhot és Patot is odaadnám érte.
Neymar annyira beképzelt hogy nem akar menni sehova csak a a Neymar FC.-be
Európában egyszer alárúgnának és elszállna az égig amilyen kis nyeszlett.Szeritem Torghelle agyonütné. 🙂
Te már csak tudod így tizenegynehányezer kilométer távolságból, de biztos személyesen is ismered, azért mondod!
A szétrúgdosásról annyit, hogy a legutóbbi szezon végén volt egy statisztika, de ne kérdezd melyik oldalon, hogy Neymarral szemben szabálytalankodnak a legtöbbször és a ha követed a brasileraot, akkor láthatod, hogy ott sem kislányok fociznak. Rengeteg a kőkemény védő és Neymart aprítják, mint a sz@rt. Érdemes utána nézni, egy-két videót megtekinteni, mert elég komolyakat kap a srác.
Pato+Robinho meg egy jelképes összeg korrekt ajánlat lenne Neymarért. a Kivásárlási ára 45 millió.
Nagyon remélem, hogy ez azt jelenti: marad Pato. Egy jó edzői stratégiával (pl: játszatni, játszatni, játszatni), ha végre megtalálná Allegri a számára legjobb posztot, amennyiben a sérüléseket elkerülnék, úgy érzem, hozhatná azt a szintet, amit elvárunk tőle.
Gyerünk Kacsa! Itt az ideje, hogy bizonyítsa klasszisát!
Nem felejtett el futballozni, ebben biztos vagyok.
A tehetségét nem lehet megkérdőjelezni, mert piszkos ügyes.
Fejelni tud, hihetetlenül érzi a kaput, gólérzékeny.
Minden kritériumnak megfelel, ennek ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Remélem csak eddig…
Bízom Patóban, remélem a vezetőség is!
Még mennyi bizonyítási lehetőséget kapjon Pato? 7-8 évet? Mikor játszik ennyit ér: 0
Abban igazat adok neked, hogy kapott már bizonyítási lehetőséget. Nem keveset. Viszont vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megfogni, amik virtuális dolgok.
1, Az csak egy dolog, hogy én, xy vagy az édesanyja sokra tartjuk a brazil csillagot. Kedvelem a srácot, ez egy olyan dolog, amikor az ész mást diktál, mint a szív. Nekem bizony a „milanos-szívem” mondatja, hogy ne adjuk el.
Hiába kapott már bizonyítási lehetőséget, teljes mértékben nem tudta beváltani az elvártakat. De azt sem mondhatjuk róla, hogy kerékkötője lenne a csapatnak. Lehet, hogy a statisztikája nem ér fel a Messi és Ronaldo szintjére, azt viszont nem állítanám róla, hogy falábú vagy botlábú.
2, Azt sem szabad elfelejteni, hogy rengeteget sérült. Hogy ez kinek a hibája, az megint más lapra tartozik. Nem várható el egy olyan játékostól, akit évek óta krónikus izomsérülésben szenved, hogy visszatérése alkalmával gólok százait rugdossa. Jogos ebben a helyzetben az az érv, hogy egy ilyen játékost el kell adni, aki ennyit sérült. De én mégis azok táborába tartozom, akik adnának neki lehetőséget annak reményében, hogy világklasszissá nőhesse ki magát.
3, Allegri stratégiája sem segít neki a beilleszkedésben, abban, hogy visszanyerhesse régi formáját. A több sebből vérző, sokszor kilátástalan játékot mutató Milanban nem hiszem, hogy nem férne el egy Pato. Hogy ezt Allegri felsőbb utasításra teszi-e? Fogalmam sincs. Ha igen, akkor baj van… ebben az esetben el kell engedni!!!
4, Azt azért költői túlzásnak érzem, hogy 0 a teljesítménye, amikor a pályán van. Az nem képezi vita tárgyát, hogy a „felszántom a pályát szintű lelkesedés” hiányzik belőle. A klasszisokra jellemző „gyilkos ösztön” kezd elveszni belőle. Ez tény.
De melyikünk élvezné annyira a játékot, ha ilyen hányattatott sorsunk lett volna (ami a sérüléseket illeti)? Pelé-utódként számolnak velünk, bennünk lenne a megfelelési kényszer, de a sérülések állandóan visszavetnének? Olyan érzésem van Patóval kapcsolatban, hogy meg szeretné mászni a Mount Everestet, de a 6-7000 méteres magasságon visszalökik, s kezdheti újra az egészet. A Kacsa most fut neki tizedik alkalommal, nem meglepő, hogy sokszor már a „kékesi-magasság” is komoly teher a számára.
Meddig adnék neki lehetőséget a bizonyításra? Azt mindenképp megvárnám, hogy 6-7 meccset lejátsszon sérülés nélkül (megszakítás nélkül). Ha akkor sem bizonyít, átadólistára tenném.
Viszont így, ebben a formában ítéletet mondani egy olyan játékosról, aki 2-3 meccsekre képes beállni, s nem teljesít „messis” szinten, az nem illendő…
Én is bízom a Kicsi Kacsában, de ha saját magán kívül más nem áll az útjába, s nem szedi össze magát év végéig, akkor véleményes a maradása! Direkt nem írtam bele az általad felsorolt dolgokat, mivel ezek egy szép kicsi kis hálót alkotnak, s ha valamelyik felét megrezgeti az ember, akkor borul minden!
Viszont az sem elhanyagolható, hogy hány emberről mondták már azt, hogy Ő az „új” Pelé! Egyértelműen mentális problémák vannak nála, s ha ezt nem vetkőzi le, akkor elveszik az a játékosi lelke, ami volt!
Ügyes-ügyes, de szerintem túl van sztárolva!
Nem ejtenék könnyeket érte, ha elmenne!
Én úgy érzem,hogy Pato beváltotta a hozzá fűzött reményeket…Addig amíg nem volt folyamat sérült…
Nincs az a focista a földön aki heti rendszerességgel lesérül de mellette jól teljesít!
Várjuk meg,hátha lesz egy fél éve amikor elkerülik a sérülések,és utána meglátjuk.
Ha jól játszik és el kezdi termelni a gólokat gól passzokat:maradjon!
De ha megint jönnek a sérülések vagy esetleg nem jól játszik akkor sajnos el kell engedni!
Én nagyon szorítok neki!!!!És bízom benne,hogy nem válunk meg tőle Januárban!
Várjunk mindaddig Patora még ettől is szarabb lesz, és adnak érte 5milliót.
Szerintem pedig neki nagyon szüksége lenne egy Kaka kvalitású játékosra, aki ki tudja ugratni indításokkal, mert rohadt robbanékony a srác (egyszerűen míg élek nem fogom elfelejteni a Barcának lőtt gólját), ez az ő nagy fegyvere, amit jelenleg nem igazán tudunk kihasználni, mert nincs ilyen labdákat osztogató játékosunk.
Megkérdezem tőled is.
Neked mi hasznod van Pato eladásából?
Mennyit szeretnél érte?
10-15 millió eurót?
Esetleg 25-30 milliót?
Vagy mennyit buksz ha 5-ért adjuk el?
Gondolom te is abba a kategóriába tartozol aki úgy gondolja,hogy direkt volt sérült az elmúlt két évben(ha nem akkor bocsi).
Nem tudom focizol e,vagy fociztál e…
De ha igen akkor nem kívánom neked ezt az érzést.Szeretnéd csinálni nagyon de egyszerűen nem lehet.Ön hibádon kívül…És pont azok kezdenek ki akiket nagyon szeretsz.Mert nem tudom emlékeztek e még de Pato mindig hangsúlyozta,hogy mennyire sokra tartja a Milan szurkolókat.
Nem volt olyan rég:Gondolom azért van aki emlékszik Sebastian Deislerre….
Idegileg kikészült és abba kellett hagyja a labdarúgást,annyit volt sérült.
Pedig még most is csak 32 éves…De nem emlékszem rá,hogy a szurkolók kikezdték volna.
Nem egyszerű dolog ez.
„Várjunk mindaddig Patora még ettől is szarabb lesz, és adnak érte 5milliót.”
Ezt írtad.
Tehát szerinted ő szar játékos?
Kicsit talán túlzol….
Nem értem az ügynök nyilatkozatát,ha nincs miről beszélni akkor minek -vagy miről- tárgyalt Gallianival???
Ez jogos!
Valaminek előbb-utóbb történnie kellene.Ha úgy döntenek,hogy eladják akkor azt most vagy nyáron kell megtenni,mert lejár a szerződése és elmegy ingyen.Ha meg akarják tartani,akkor szerződést kell vele hosszabbítani.Ebben csak az a bibi,hogy akkor fizut is kellene emelni de ugye az már most sem kevés neki (a teljesítményéhez mérve)!
„Pato nincs benne a pénteken Cataniában pályára lépő Milan keretében.”
No comment.
Mostanában másról sem lehet hallani csak a Neymar gyerekről, de én nem vagyok benne biztos, hogy több gólt lőne vele a Milan.
Szerintem elég jó a mi csatár sorunk is, nem ot van a hiba.
Inkább egy rutinos irányító közép pályás kellene és lehet, hogy patóék is jobban érvényesülnének. Féreértés ne essék ügyes gyerek ez a Neymar, de szerintem jelenleg felesleges pénz kidobás lenne.
Sziasztok. Nekem Pato eladása olyan lenne mint anno az Internek Ronaldo eladása… Félek h máshol aranylabdás lenne… Tolókocsiból nem lehet bizonyítani… Lelátóról sem, és a padról sem… Ez olyan mint a kómából ébredt ember… Nem azzal kezd hogy táncolni megy…
Eggyet értek én is kitartok Pato mellett.
Elöbb utóbb 100%-os lesz és akkor majd örülünk, hogy nem adtuk el.
Fokozatossan kellene játszatni és nem mindjárt azt várni tőle , hogy mester 3-asokat lőjön.
Pato lehetséges eligazolása a nemzetközi sajtóban is hír volt….
A tárgyalások végén kiadott közleményből (melyet, hogy kerek legyen a történet biztosan ugyancsak lehoznak majd a sajtóban) idéznék:
„Semmilyen ajánlat nem érkezett hozzám. Ha lesz valami konkrét, tárgyalhatunk. De jelenleg nagyon jól érzi magát a Milannál”
Ergo ez egy felhívás keringőre, szó sincs arról, hogy mozdíthatatlan stb.
Ehhez társul, ahogy Lansky már írta fentebb, nincs a keretben.
Menni fog, szinte biztosra veszem. Persze örülni fogok, ha tévedek és szárnyakat kap nálunk! Hajrá!