Pato jövője a tét

Tisztelt szalo!

Amikor beharangozták, és nyilvános lett, mennyit fizettünk az akkor a 18. életévét még be sem töltött Patóért, azt gondoltam, hogy a gyerek valami őstehetség.
Nézzük, mit tett le eddig az asztalra.

– 2007/2008-as idény tavasz: 20 meccsen 9 gól, 2 gólpassz; 161 percenként talált be;
– 2008/2009-es idény: 42 meccsen 18 gól, 6 gólpassz; 143 percenként talált be;
– 2009/2010-es idény: 30 meccsen 14 gól, 1 gólpassz; 174 percenként talált be;
– 2010/2011-es idény: 33 meccsen 16 gól, 4 gólpassz; 133 percenként talált be;
– 2011/2012-es idény: 18 meccsen 4 gól, 4 gólpassz; 218 percenként talált be;
– 2012/2013-as idény: 7 meccsen 2 gól, 1 gólpassz; 171 percenként talál be.

Eddig tehát 150 meccsen 63 gól, 18 gólpassz és 156 percenkénti gólszerzés.

150 mérkőzés nagyjából 5 év alatt. Ez évi 30 mérkőzést jelent, de nem egyenletesen elosztva, mert ennek több mint 40%-át Pato milanos karrierjének első másfél éve teszi ki.
A 2008 tavaszától a 2008/2009-es idény végéig terjedő időszakkal semmi gond nincs. Hanem ezt követően… Az egész egyszerűen tragédia, hogy 3 és fél idény alatt mindössze 88 meccse volt, miközben a Milan vagy 170 meccset játszott.

Mint már korábban is többször írtam, én Patót nem tartom, igazából nem is tartottam valami hatalmas klasszisnak. Egy jó játékosnak tartom, de ilyen kvalitású csatárból szerintem sok van a világban. Bár sokan azt gondolják, hogy valamiért pikkelek rá, erről szó sincs. Semmi bajom nincs vele, egyszerűen nem tartom annyira jónak, mint amennyire sokan. Véleményem szerint Pato olyasmi csapdába került, amibe már sok fiatal tehetség. Főleg a brazil meg argentin ifjoncokat nyomasztja, hogy az új Maradonát meg az új Pelét látják bennük, de az is lehet, hogy csak simán klasszisnak tüntetik fel őket. Ortega, Aimar (akire Maradona azt mondta, ő az egyetlen játékos, aki miatt kész megnézni egy meccset), Riquelme, Saviola, Di Santo, Perotti, Dentinho, Robinho, Adriano, Carlos Eduardo… Mindegyiküket túlértékelték. Persze Patónak még van esélye, de úgy gondolom, őt is elmérték. E tekintetben tökéletesen egyet tudok érteni a székben forgó Hegyi Ivánnal, aki szintén nem tartja ő olyan sokra. Az utóbbi fél évtizedben egyedül Messi volt az, akit az új Maradonának kiáltottak ki, és aki valóban igazolta is, hogy akár az isteni Diego nyomdokába léphet.

Patóval kapcsolatban azok a szurkolók, akik a végsőkig hisznek abban, hogy egy zseniről, de egy peches zseniről van szó, jobb híján a meccsperc/gól mutatót hozzák elő a leggyakrabban. Ez a mutató tényleg remek, jelenleg a brazil 156 percenként szerez gólt a Milanban. Ez alapján valóban lehet őt védeni. Tegyük azonban hozzá, hogy egy mérkőzés 90 percig tart, és egy 25-30 percre beálló és ezen idő alatt gólt szerző játékos máris több meccses előnyben van azokkal szemben, akik végiggürizik a mérkőzéseiket, miközben akár gólt is rúgnak.

Van Basten 123, Inzaghi 147, Shevchenko meg 153 percenként talált be az ellenfeleknek a Milan színeiben. Félelmetes adatok, de őket nem (csak) ezért tartom ikonoknak. (Lehet, hogy hülye ötlet velük összehasonlítani Patót, de szerintem nincs probléma, elvégre mind a négyen klasszisok…)
Van Basten gyakorlatilag addig játszott a Milanban, amíg bírta szusszal. A 109 meccs 9930 játékpercéből 9733-at a pályán töltött (98%). Brutális adat, csak az a gond, hogy erre gyakorlatilag ráment a karrierje. Shevchenko a meccseihez kapcsolható játékpercek 85%-át töltötte a pályán (22230-ból 18940-et), Inzaghi pedig a 67%-át (25550-ből 17223-at). (Pippónál azért említsük meg – ha ez a 67% alacsonynak tűnne -, hogy ő 28 évesen került a Milanhoz, ellentétben a Marcóval és Shevával, akiket egyaránt 23 évesen szereztünk meg.) Az említett három csatárlegenda azért is vált legendává, mert terhelhetőek voltak, végigjátszották meccseik igen nagy részét, és folyamatosan tudtak bizonyítani. Lejátszottak 9 meccset zsinórban, majd a tizediken megint ott voltak, és megint gólt rúgtak. Lehetett rájuk építeni. Mindhárom játékost azért igazolta le a Milan, mert azt várták (mi több: ELVÁRTÁK) tőlük, hogy folyamatosan szállítsák a gólokat. És szállították is. Ott voltak, hadra foghatóak voltak az esetek nagy többségében, így az edzőnek nem azon kellett agyalni, hogy miként állítsa össze a csatársort. Marco kezd, Sheva támad, Pippo rohamoz. Patónak az Allegri-korszakban zsinórban mindössze 6(!) olyan meccse volt, amelyen kezdett (2011 márciusától április közepéig sorrendben: Tottenham elleni visszavágó, Bari, Palermo, Inter, Fiorentina, Sampdoria). E 6 meccset sem játszotta azonban végig, mert háromszor is lecserélték (e hat meccs után kapásból kihagyott három találkozót). Erre nem lehet alapozni. És hogy egyre többször merül fel Pato kapcsán az eladása, annak a jele, hogy nem is igazán akarják folytatni a Milannál ezt a türelemjátékot.

Miután már sokszor vádoltál – teszem hozzá, jogosan – azzal, hogy nem mindig támasztom alá tényekkel a brazillal kapcsolatos aggályaimat, most ezt is megteszem. Egy kis statisztika következik. Miután fentebb közöltem néhány adatot Van Bastenről meg Shevchenkoról, így Patonál is közölnék néhány tényt.

Alexandre Pato 150 meccsen játszott eddig a Milanban, a lehetséges 13500 játékpercből 9823-at volt a pályán. Ez mindössze a játékpercek 72%-a, mintegy 41 meccsnyi idő. Szó se róla, azzal, hogy ennyi meccset kihagyott, igen sok góltól fosztotta meg saját magát is, de a csapatot is. De nem csak erről van szó. Az a nagyjából 100 meccs, amit eddig kihagyott, borzasztóan sok, ugyanakkor az utóbbi időszakban (kb. másfél évben) nem pusztán arról van szó, hogy kizárólag a sérüléseire lehetne fogni azt, hogy nem termeli a gólokat. A teljesítménye igencsak visszaesett. Nyoma sincs a robbanékonyságának, és sokszor tessék-lássék módon csak ténfereg a pályán. Hogy ez annak tudható-e be, hogy nem lendül(t) formába, rossz (volt) a taktika, peches stb., ebből a szempontból mindegy. Az idény végén a név mellett ott áll a meccsszám, a gól és a gólpasszok száma. És ez a lényeg. Azt gondolom, ha adott egy jó játékos, akkor a tehetség kiütközik rajta csapattól, taktikától függetlenül. Ronaldo, C. Ronaldo, Ibrahimovic, Henry vagy Inzaghi mindegyik csapatában bizonyított, pedig rengeteg edzővel, különféle taktikával játszó csapatokban szerepelt. Volt, amikor klasszisok segítették őket, volt, amikor „csak” egy jó csapat volt körülöttük. Nem lehetett őket elnyomni, mert a tehetségükkel ezeken a körülményeken felül tudtak kerekedni. Pato esetében egy papíron 30 milliót érő játékosról van szó, akitől el lehet várni a gólokat. És – már elnézést – 5 év alatt nem 63-at… Lehet persze arra fogni, hogy sérült volt, de olyan ez, mint egy vizsga. A szigorlaton nem igazán érdekelte a professzort, hogy az illető éppen valamelyik szülőjének a temetéséről jött.

Patóval kapcsolatban nézzünk néhány további adatot. Mint írtam, 150 meccse volt eddig a Milanban. Ezeken a meccseken 40 alkalommal cserélték be, 53 alkalommal cserélték le. Az utóbbi adatokat persze illik árnyalni, mert nem mindegy, hogy valakit az 5. percben vagy az 89. percben cserélnek be, mint ahogyan az sem, hogy a 10. vagy a 90. percben cserélnek le. Pato a 150 meccséből 90 alkalommal teljesített legalább 70 percet. Ez egy idényre vetítve mindösszesen 18 mérkőzést jelent. Ezeken a meccsein 50 gólt rúgott, ami az összes milanos góljának a 79%-a. A maradék tehát 21%. A maradék 13 gólt nem több, mint 496 perc alatt hozta össze (38 perces átlag). Ez azért igencsak megdobja a perc/gól mutatót… Azon a 90 mérkőzésen, amelyen legalább 70 percet pályán volt, 51 alkalommal nem rúgott gólt, valamint (szintén a 90-ből) 44 meccsen nem volt sem gólja, sem gólpassza. A korrektség jegyében rögzítsük: a 90 mérkőzésből tehát 46 alkalommal volt vagy legalább 1 gólja vagy minimum 1 gólpassza. Azt gondolom, ez utóbbi az a statisztikai adat, amelyre lehetett volna építeni. Azért indokolt a VOLNA a mondatban, mert véleményem szerint nem engedheti meg magának a Milan (sőt, egyetlen egy klub sem), hogy egy 30 milliós játékos csak ennyit legyen a pályán. Ha egy évben mondjuk 50 meccsel számolunk, akkor ez 5 év alatt kb. 250 mérkőzést jelent. Mindent bekalkulálva, egy klasszis játékos 210-220 meccset ezen időszakban simán játszik. Ezek közül az illető kb. 180 alkalommal minden bizonnyal legalább 70 percet a pályán van. Patónak tehát ehhez képest van 150 meccse ÖSSZESEN, illetve 90 olyan, amelyen legalább 70 percet pályán volt. El lehet persze számolgatni, hogy ha ez a 90 meccs mondjuk 180, akkor nyilván több a gól és a gólpassz, de a legmegdöbbentőbb a nagyjából 180 meccs és a 90 meccs közötti különbség.

Hogy az edző részéről meg kell adni neki esélyt, a bizonyítási lehetőséget, illetve a szurkolók felől bizalommal kell viseltetni iránta, azzal egyetértek. De bizony nem csak arról van szó, hogy ne kapott volna lehetőséget, és ezért lettek volna gyengébb mutatói. Bizony, sok olyan meccse volt, amikor gyakorlatilag semmit nem tett le az asztalra. Igaz, vannak nála szerényebb képességű játékosok is a csapatban, akik több lehetőséget kaptak. Patohoz azonban nyilván az edzők is úgy álltak (végtére is, ő a legdrágább játékosunk), hogy többet vártak el tőle. És bizony az 5 év alatti 150 meccs, valamint az 5 év alatt elért 67 gólja (évente 12-13 gól átlagban) nem egy olyan játékost mutat, aki 30 milliót ér.

Vele kapcsolatban már több helyen is kifejtettem, hogy a legnagyobb problémát abban látom, hogy nem tud a csapat rendelkezésére állni. Ezért kardoskodtam tavaly amellett, hogy jöjjön Tévez. Most azt szorgalmaznám, hogy jöjjön Balotelli. Garancia semmire sincs. Lehet, hogy amennyiben Pato marad, akkor jövőre 50 gólt rúg. Lehet, hogy amennyiben Tévez jött volna, 2 meccs után elszakad az ínszalagja. Lehet, hogy Balotelli nem tud beilleszkedni, pedig erről híres… 🙂 De a legrosszabb, amit tehetünk, ha várunk. Évek óta várunk, és Pato miatt lemaradtunk egy Tévezről, lemaradtunk olyanokról, akiket az érte kapott pénzen esetleg hozhattunk volna (és ki tudja, lehet, hogy az érte kapott pénz elegendő lett volna legalább arra, hogy Silva még egy évig nálunk maradjon…). Egy játékos értéke csak akkor ér valamit, ha a pályán meg tudja mutatni, hogy valóban értékes. Azzal még semelyik csapat sem ment sokra, hogy van egy sérült vagy sérülékeny klasszisa. Nem azzal lehet trófeákat nyerni, hogy a keret tömve van értékes játékosokkal. Azzal lehet címeket szerezni, hogy ezek a játékosok igazolják a tehetségüket. Amikor Ronaldóért kiadta a Real a 94 milliót meg Kakáért a 67 milliót, azt azzal a céllal tette, hogy ezek a játékosok a PÁLYÁN teljesítsenek. Ronaldo igazolta, hogy nem volt hülyeség ennyit fizetni érte. Kaká viszont nem. Nem véletlen, hogy a brazilt nem szívesen marasztalja Mourinho. Neki nem azért kell egy játékos, hogy jól mutasson a kispad. Mi is azért vettük Patót, mert terveink voltak vele. Azt gondolom, 5 év elég hosszú idő. Türelmesek voltunk vele. Jöttek érte brutális ajánlatok (a Chelseatől egy 50 milliós, tavaly a PSG-től egy szerényebb), de mi bíztunk benne. Azt gondolom, eljött az az idő, amikor már nem lehet remélni. A Milannak góllövőkre van szüksége, olyanokra, akik segíteni tudják a csapatot. Vagy azzal, hogy helyzetbe kerülnek, vagy azzal, hogy gólokat lőnek. De a legfontosabb, hogy az edző számíthasson rájuk. Azzal semmire sem megyünk, hogy azzal áltatjuk magunkat, „bárcsak egészséges lett volna Pato, mert vele biztosan továbbjutottunk volna, megvertük volna ezt vagy azt a csapatot”.

Nem írtam bele az előző hozzászólásomba, – hiányoltad is – hogy szerinted azért kapott ilyen kevés lehetőséget Pato, mert sérült volt. Én azért árnyalnám ezt a megállapításodat. Voltak olyan meccsek, ebben az idényben, amelyeken több lehetőséget kapott, de az edző egyszerűen nem látta benne azt, hogy lendíthet a csapaton. Egy klasszist egyetlen edző sem cserélne le, ha látja benne, hogy bármikor képes meccset eldönteni. Ezért nem szedi le a pályáról Allegri El Shaarawyt, de ezért nem szedte le korábban Ibrahimovicot sem. Mint ahogyan Van Bastent ezért „felejtették fent” a pályán a meccsek 90%-ában (109 meccse alatt 9-szer cserélték le). Azt gondolom, ha egy edző egy 17 éves, viselkedési-beilleszkedési gondokkal küzdő suhancot (Niang) állít be egy Napoli elleni idegenbeli mérkőzés hajrájára, nem pedig a padon ülő Patót, akkor az mindent elmond a helyzetről. Lehet, hogy emiatt Allegrit fenékbe illene billenteni, de véleményed szerint elképzelhetetlen, hogy Niangot azért rakta be a csapatba akkor, mert úgy érezte, JOBBAN megérdemli a játékot, mint a brazil?

Végezetül arra a megállapításodra reagálva, hogy kihagytam az összehasonlítást Pazzinivel. Hogy hány percenként szerez gólt egy csatár, nem igazán foglalkoztat. Ha „A” játékos csereként beállva 30 perc alatt 1 alkalommal betalál, majd utána játszik 2 teljes meccset úgy, hogy momentuma sincs, akkor ez statisztikailag 105 percenkénti gólmutatót jelent. És az a „B” játékos, aki 8 meccsen 720 percet játszik, és ezalatt lő 6 gólt? Tegyük fel, hogy „B” játékos 6 meccsen lő 6 gólt, majd szintén 2 meccsen semmit nem csinál… Az ő átlaga 120 percre jön ki, miközben össze sem lehet hasonlítani a két teljesítményt.
Egyébként itt is változást vélek felfedezni a Patoról alkotott véleményekben. Mint a jövő Milanjának nagy tehetségéről beszéltek Patóról, aki az új csapat egyik legnagyobbja lesz, vezér, gólkirály, leendő aranylabdás stb. Akkor szerinted helyes, ha egy Pazzinihez meg egy Krkichez hasonlítjuk? Amikor Patót beharangozták, Ronaldóhoz, Van Bastenhez Weah-hoz meg Shevhenkóhoz mérték. Akkor most is hozzájuk, ne pedig a Barcelonában (sőt, a Romában) nem marasztalt Krkichez, ne a középszerű Pazzinihez meg a nyomot sehol nem hagyó Robihóhoz hasonlítsuk! Amikor Ibrahimovic megérkezett, mindenki azt mondta, hogy na, vele aztán megfogtuk az isten lábát, majd varázsolni fog, termelte is a gólokat. Már akkor a legnagyobbakhoz lehetett őt hasonlítani. Az itt eltöltött két éve elképesztően sikerült. Ha gyengébben teljesített volna, és mondjuk csak 30 gólig jutott volna e két év alatt, nem lett volna fair azzal jönni, hogy „de hasonlítsuk össze az ő 30 gólját a csapat többi csatárának gólszámával, akik csak 10-15 gólig jutottak”. Ha Pato akkora klasszis, mint sokan gondoljá(to)k, akkor klasszisokhoz kell mérni. Nem Bendtnerhez, Pazzinihez meg hasonlókhoz. Mert közülük valószínűleg kiemelkedne. Messit vagy Ronaldót (a brazilt) sem Adebayorhoz vagy Tomassonhoz viszonyították, hanem Peléhez, Maradonához meg Cruyffhoz. Amint írtad, miszerint „elhallgattam”, hogy Patonak jobb a meccsperc/gól átlaga, mint Krkicé, Pazzinié vagy Robinhóé, jogos. De a fentebb írtak miatt most is figyelmen kívül hagynám, mert irrelevánsnak tartom.

Tisztelettel:

Lansky