Milan-Fiorentina 1-3 (0-2)

Éppen most olvastam a fórumon, amit Allegri nyilatkozott. Sokan nyilván csak röhögnek, elmondják mindenféle hülyének… Íme néhány (fél)mondata, aminek hatására megállt bennem az ütő, és akkora lett a szemem, mint egy lónak:

– „… igazán sok helyzetet nem alakítottak ki, eltekintve a két nekik adott találatot”;
– „ez egy meglehetősen kiegyensúlyozott összecsapás volt”;
– „Pato jól szerepelt kedden”

Fogalmam sincs, mi a francról beszél. Sok helyzetet nem alakítottak ki? Ha még hármat rúgnak, akkor sem szólhatnánk semmit… Kiegyensúlyozott összecsapás volt? Miben? Ha a labdabirtoklásra (52:48), a szögletekre (6:4), lövésekre (11:9) vagy a passzhatékonyságra (82-82%) gondol, akkor tényleg az volt. Ők kialakították a helyzeteiket, taktikusan játszottak, volt egy megfelelő gameplanjük. Nekünk mink volt? A tervünk az lett volna, hogy a kicsikre ívelgetjük a labdát? Szólni kellene ennek a szerencsétlennek, hogy Ibrahimovic már Párizsban termeli a gólokat a két méterével, tehát ne tegyünk úgy, mintha még mindig nálunk játszana… Pato jól játszott a Malaga ellen? Fejelt egy gólt, ami 80%-ban Constant érdeme. A góljával együtt még 6-an teljesítettek nála jobban. Ha Allegri azt a teljesítményt jónak értékeli, akkor már érthető, mit keres néhány ember a kezdőben, akinek – szerintem – nem kellene ott lennie…
Ezeken a megjegyzéseken nem tudok nevetni, megijedni viszont annál inkább. Egészen elképesztő, mennyire tévesen ítél meg egyértelmű dolgokat. Ha legalább sorolná a hülye közhelyeit („fejlődnünk kell”; „dolgozunk tovább”; „az út elején tartunk” stb.), az még elmenne. De ha látta a meccset, akkor azt is látnia kellett, hogy gyakorlatilag esélytelenek voltunk. És ezt a legfájóbb leírni.
A Fiorentina utolsó gólja szimbolizálta azt a mélységet, ahol jelenleg van a Milan. Az a csapat, amelynek bármely játékosa ilyen módon kísérel meg gólt szerezni a San Siróban, az nemcsak az ő és csapata önbizalomról tanúskodik, hanem arról is, hogy mennyire taksálja az ellenfelet. Az a gól megmutatta, mennyire tartanak a Milantól a firenzeiek és úgy általában az ellenfeleink. Lényegében semennyire sem tartanak bennünket, egy vagyunk azon csapatok közül, amelyektől ponto(ka)t lehet szerezniük, és erre jó esélyük is van. Megérdemeljük? Meg. Mert míg 5-6-7 évvel ezelőtt volt egy neve a védelmünknek (is) egy Nestával, Maldinivel, Cafúval vagy Stammal, akik előtt azért az ellenfelek közül sokan kalapot emeltek, de legalábbis kétszer meggondolták, hogy meg merjenek-e kockáztatni egy cselt vagy más „pofátlanságot”, addig most ilyen nincsen. Ahogyan már korábban is írtam: az egyik legrosszabb, amit előidézhettünk, hogy olyan helyzetbe navigáltuk magunkat, amelyben az ellenfelek elhiszik, hogy van esélyük. Bárhol. Tavaly meg azelőtt legalább azért „panaszkodhattunk”, mert az ellenél beáll 10 emberrel védekezni, és nincs területünk. Most erről szó sincs. Egy Sampdoria, egy Cagliari, egy Chievo meg meri csinálni a San Siróban, hogy 3 csatárral indul neki a meccsnek…
Egy évvel ezelőtt még abban reménykedtünk, hogy a Barcelonát a San Siróban el lehet kapni, ehhez ilyen és ilyen taktika kellene, ezeket a katalánokat így és így kellene semlegesíteni stb. Azon a meccsen jó esélyünk volt legalább pontot szerezni. Bár kikaptunk, emelt fővel jöhettünk le a gyepről. Most mindenünk elveszett. Nincs tartása a csapatnak, nincs elképzelés, motivációról meg ne is beszéljünk. Az edzőnek nincs ötlete, hogy min kellene változtatni. Allegri nem vezetőedző, hanem egy edző, aki ott van a csapat élén, és úgy tesz, mintha irányítana. Hogy a meccsekbe képtelen belenyúlni, arra már ki sem térek. Az, hogy kipróbálom az összes felállást, ami a futballtörténetben előfordult, ahhoz nem kell sok ész. Holnap bármikor felküldök a pályára egy 4-5-1-es vagy 3-2-4-1-es formációban játszó csapatot. És akkor én vagyok a próbálkozó edző, a nagy taktikus? Mi az istent csináltunk másfél hónapon keresztül? Július második hetében elkezdődött a felkészülés. Gyakoroltuk a már korábban sem nagyon működő 4-3-1-2-es csodafegyvert?
Itt most már nem megmenteni kell a szezont, hanem minél kevesebb kárral lehozni. Ég a ház, tehát most már hagyjuk a francba a plazmatévét meg a számítógépet, inkább próbáljuk menteni a kocsit meg az iratokat. A gond ott van, hogy ahhoz, hogy ebből a gárdából legalább jövőre legyen valami, már megint nem lehet nyárig várni (esetleg Guardiolára). Ha legalább egy EL-helyet össze tudnánk hozni, talán vonzóbbak lehetünk. De felejtsük el, hogy csak azért, mert a klub neve AC Milan, ide tudunk hozni valakit, aki iránt óriásklubok is érdeklődnek. Májusban legalább fél tucat óriásklub úgy zárja majd le az idényt, hogy nem lesz elégedett, mert vagy a BL-t vagy hazája bajnokságát bukta el. Ezek a klubok bizony legalább egy telefont meg fognak ereszteni a mi nagy álmunk, Guardiola felé…
Változtatni kellene, de nem tudunk (Allegri) vagy nem akarunk (vezetőség). Lehet, hogy nagy összeget kellene kifizetnünk Allegrinek, ha lelépne, de megéri, ha marad, és teljesen leépíti a Milant? Majd örülünk, hogy nem kellett kifizetnünk neki a több millió eurós lelépési díjat, miközben ennek az összegnek a többszörösétől es(het)ünk el? Legalább látnám, hogy gőzerővel keressük a megoldást (befektetők, edzőkeresés stb.). De ez sem látható. Azt olyan szépen el tudja mondani a szponzori esten Galliani, hogy mire nincs pénz. Hogy Silvának azért kellett mennie, mert nagy volt a fizetése. Július első napjaiban emelték meg a fizetését Gallianiék! Miről beszélünk? Hogy is mondja a jog? Saját felróható magatartására – előnyök szerzése végett – senki sem hivatkozhat. A neves sportközgazdász nyilatkozta egyszer, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Akik most vezetik a Milant, rosszul vezetik. És most nem arról van szó, mint évekkel ezelőtt, hogy majd nyáron belenyomunk 100 milliót a csapatba. Elkezdődött egy masszív leépülés, miközben a klub egyre nehezebb helyzetben van, és önerőből nem tudnak segíteni rajta. A saját kezünkkel kellene kihúznunk magunkat a slamasztikából. Nem fog menni. De persze szponzorokkal nem tárgyalunk, befektetőkkel nem tárgyalunk, nem tárgyalunk mi senkivel… Közben szépen lassan elértéktelenedik a Milan mint név. Nem azért vagyok lelombozva, mert ennyire gyengén teljesítünk, hanem azért, mert a látszata sincs meg annak, hogy a klub minden idegszálával azon lenne, hogy megoldja a problémát. Unalmas az „ez van, nem tudunk mit csinálni” különböző változatait olvasni-hallani. Álljon ki valaki a klub prominensei közül, és valljon színt, melyek az elérendő célok. Kétlem, hogy ezzel a kerettel a 13. hely lenne az. Mert ez – látjuk – elérhető lenne egy harmadennyit érő kerettel is.
Télen meg kell menteni a klubot. Játékosokat kell venni, edzőt kell cserélni (minél előbb), befektető(ke)t kell hozni (minél előbb), mert most már lassan a Milan jövője a tét. Megyünk a szakadék felé, közben a fék nem működik, a sofőr kómában van, a többiek meg nem tudnak vezetni.