A Milan Primavera 5-1-re kikapott a Chievo Primaverától, a Campionato Nazionale Primavera bajnokság 12. fordulójában.
Mint ismert, a Milan felnőtt csapata 5-1-re győzött a Chievo ellen, míg egy nappal azelőtt a Milan Primavera a Chievo Primavera ellen ugyanilyen arányú vereséget szenvedett.
A vendégek már a 2. percben vezetéshez jutottak, Bjby révén. Ezt követően a Milan veszélyes helyzeteket alakított ki, Cristante, Ganz és Di Molfetta is közel volt a gólszerzéshez. A 31. percben viszont jött a második találat, amelyet Da Silva szerzett. A mérkőzés második félidejében, a 62. percben Cissotti talált a kapuba, már 0-3 volt az eredmény. A 78. percben Simone Andrea Ganz szépített, ezt követően Cissotti a 82. percben duplázott, míg a 88. percben Paruzza beállította az 5-1-es végeredményt.
A mérkőzés első félidejében pályára lépett az első csapat tagja, Rodney Strasser, aki sérüléséből tért vissza. Íme a mérkőzés utáni nyilatkozata: „Boldog vagyok hogy visszatérhettem, és jól érzem magam. Sajnálom ami a meccsen történt, de nem voltunk képesek a félidőben 2-0-ról felállni.”
PRIMAVERA: MILAN-CHIEVO 1-5
2012.11.02. 15:00
Helyszín: Vismara sportközpont, Milánó
Gólszerzők: Ganz (78.) ill. Bjby (2.), Da Silva (31.), Cissotti (62., 82.), Paruzza (88.)
A kezdőcsapatok:
Milan: Narduzzo – Ferretti, Iotti, Dal Compare, Pinato – Piccinocchi, (Henty 46.), Strasser, (Bortoli 64.), Cristante – Di Molfetta, (De Feo 70.) – Petagna, Ganz.
Cserék: Petkovic, Prosenik, Rondanini, Pedone, Anyekan, Bendé Bendé, Spagnoli, Medhoun, Claveria.
Chievo: Provedel – Fochesato, Costa, Coulibaly, Magri – Burato, Franchini, Djiby, Cisotti – Da Silva, Paruzza.
Cserék: Ronchi, Bedin, Carrozza, Cecco, Ekuban, Gjoshi, Messetti, Montresor, Recchiutti, Ronca, Errico, Venturi.
8 hozzászólás
1. Mivel amúgy sem kerülnek fel fiatalok a felnőtt csapathoz, így gyakorlatilag mind1 mit játszanak. Lehet itt bármekkora tehetség valaki, úgyis más csapatnál fogja elkezdeni a felnőtt karrierjét.
2. Azért én minden fordulóban kiegyeznék azzal, hogy a „kicsik” kikapjanak 4 góllal, a felnőttek meg nyerjenek ugyanilyen arányban 🙂
Mi 5-1 re győztük a chievot ők meg 5-1-re kaptak ki.
olyan hullámzó a teljesítményük mint a felnőtt csapatnak…
Mi a helyzet Niang-al?
Petagna.Crisante.Di molfetta elképesztő nagy tehetségek remélem nem passzoljuk el őket…
a felnőtt csapatnál volt.Nem láttad a Chievo elllen?:))
jose82-nek válaszóltam
Tamás Krisztián sérült?