Massimiliano Allegri úgy véli, hogy a Milan megérdemelten győzött 5-1-re a Chievo felett.
„A csapat az elejétől a végéig jól játszott. Technikailag és fizikailag jó formában voltunk, és szinte minden játékos a csapat rendelkezésére állt. Ez egy fontos dolog, mert így könnyebb kiválasztanom a megfelelő kezdőcsapatot” – kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Allegri. Majd hozzátette: „Egy krízis után valóban szükségünk volt egy ilyen estére és megérdemeltük ezt. Még mindig fejlődnünk kell néhány helyzetben, de a jó úton haladunk egy olyan szezonban amit nem indítottunk jól.”
Allegri arról is beszélt, hogy a csapat követett el hibákat, „amikért megbűnhődött, természetesen én is. A bajnoki idényben is vétettem hibákat.” Allegrit megkérdezték arról a pletykáról ami a héten bukkant fel és arról szólt, hogy a nyáron válthatja a Napolitól távozó Walter Mazzarit. „Nem fogok beszélni a Napoliról. Csak azt mondhatom, hogy boldog vagyok a Milannál és tiszteletben tartom a szerződésem. Mostantól a keddi Bajnokok Ligájára összpontosítunk.”
22 hozzászólás
Az nem igaz h minden játékos a csapat rendelkezésére állt. Miért mond olyanokat, ami nem igaz?
Azért, mert aki sérült és tudom , hogy Antoninire gondoltál, az is a csapattal van ha sérült ha nem ! Ő is a csapathoz tartozik
De nem álltak rendelkezésre. Ne próbáld kimagyarázni. Hogy állhat a csapat rendelkezésére egy sérült játékos?
Kedves kérésedre pontosítottam a nyilatkozat fordítását. Nagyon köszönöm a segítséged!
Köszönöm, de ha az igaziban az volt, akkor nem sokat segít, hogy átírtad, attól a valóságot nem írod át attól h itt módosítva lett. Nem ti vagytok a hibásak, hanem Allegri, hogy olyat nyilatkozott, ami nem teljesen igaz.
Mivel nem hallottam az eredetit, ezért lehet, hogy már Allegri nyilatkozatának leírása is pontatlan volt.
Szerintem tényleg jól játszottunk, a támadó szekciónál nincs gond igazolja az az öt lőtt gól,most már csak a védekezésre kell koncentrálni ezt igazolja az a kapott gól. Ambrosinit szerintem nagyon jó döntés volt beállítani, és Bonera-t mellőzni. Lehet hogy a 3 védős rendszer a baj de ezt ellensúlyozza hogy több támadót használhatunk. Az én felállásom ez lenne:
Abbiati
Zapata-Mexés-Constant
Ambrosini
Nocerino-Montolivo-Emanuelson
Shaarawy Bojan
Szerintem így gyorsabban tudnánk átváltani védekezésből támadásba és fordítva.
Ezzel „hermetikusabban” le tudnánk zárni a területeket.
IGAZ!!! Ki kell javítani: Minden HASZNÁLHATÓ, nem zs kategóriás játékosunk rendelkezésre állt. Tényleg el van írva 🙂
Constant nagyon jól játszott jó beadási voltak, jó cselei voltak, még egy kötényt is beosztott. Emanuelson volt a legjobb 2 gól passz és egy szép gólt lőtt. El Shaarawy a legjobb játékosunk egyszerűen. Pazzini remélem hogy jó labdákat fognak neki adni és lövi a gólokat. ez az 5-1 gyerekek utoljára a milán a Magyaroknak lőtt 5.öt Nagyon szép eredmény már csak Robinhonak és Pátonak kell formába lendülnie és még meglehet a top 3. Most már csak a Malagára kell koncentrálni. FoRZa mIlAn
Ja és persze örülök Bojannak végre lőtt egy gólt. Montolivo na ez volt az igazi Montolivo előző meccseken nem nagyon volt jó kivéve ezt, és a Palermo ellen remélem osztani fogja most már a gólpasszokat és lőni fogja a gólokat.
Folyamatosan azt írtam eddig is, hogy a jelenlegi keretben is sokkal több van.. Remélem ez az eredmény és játék nem csak egyszeri alkalom volt!
Hát gyerekek,mindenki megbántása nélkül,mivel nem szokásom személyeskedni.El kell végre felejtenünk Mesbachot,Antoninit,Bonerát a védelemből!!!Teljesen nyilvánvalóan látszott,hogy Constant Mexes Abate és az egyre jobban beilleszkedö Zapata az ideális hátvédsor a csapatnak.Én Nocerinot többet játszatnám,hiszen Allegri tökéletesen tudja hogy mi az ideális pozíciója,mert ő találta meg neki..Talán Ambrosini helyére berakhatná Flaminit…bár lehet ezt sokan közületek nem szeretnék…a támadó középpályánk,és a csatársorunk azt hiszem rendben menne ha elég támogatást kapnának…gondolok itt egy kicsit visszább hozott formába levő Robinhora aki Boyannak azért rendesen kevergetne szerintem…több lehetőséget biztosítva Pazzininek,és a Fáraónak.Ha van meglátásotok ezekkel kapcsolatban,szívesen olvasom!Jah,és kedves Antonini néven hozzászóló kedves MILAN szurkoló.Picit nézz magadba.Nem az a baj,hogy a végletekig szeretsz egy játékost,ez süvegelendö,hanem az hogy itt ahogy az egészet csinálod.Néha az sokkal többet ér ha nem szól az ember semmit sem!!!!És az építö kritikákat mindig büszkén kellene elviselni!Bár szerintem sincs helye ebben a Milanban sem Antonininek.Amióta itt van talán volt 3-4 jó meccse.Na de kérem..egy MILAN játékosnak x-év alatt ne csak ennyi legyen…Ennyit anno még Ibrahime Ba is hozzá tett a játékhoz:))))))))FORZA MILAN
Nem veszitek észre h azért csinálom, mert itt a nagy többség lekezelően beszél róla, mint más játékosról nem. Pont ezért is lett a kedvencem
Akkor te szereted a politikusokat is?? Gondolom Gyurcsány a kedvenced!
Na végre Allegri rájött mi a kezdőcsapat de ha nem teszi be Bojant a Málaga ellen én nem tudom mit csinálok vele de a Milan most megérdemelten győzőtt. Pato és Robinho egyenlőre nem találja góllövő cipőjét de reméljük gólokat fognak lőni!!
Mondjuk én ahogy láttam az első három gólunk mind megpattanó lövés volt, és a kapus nem tehetett róla, ilyen nagyon ritka lesz, persze örüljünk a sikernek, de azért nem kell elájulni egy Chievo elleni győzelem után
Ezek szerint nem csak én láttam úgy, hogy az első három gólunk megpattanó lövés volt.
azért lehetett látni Boa szélen és nincs a kezén a sín már is hogy meg játszotta a szélt mint tavaly nagy király volt meg az egész csapat nagyon jó ez a montolivo bojan páros két kreatív végre. A védelem is nagyon jóó volt mint abate mint constant a védelem közepe meg átjátszhatatlan volt jó ez a mexes zapata páros. most sokan le fognak szólni de zapata játéka emlékeztet silváéra az hogy nem mint a kőbunkó kivágja hanem elegánsan megoldja. ma csapatként játszottunk és jóó volt nézni! már csak pato fellendülését
Mexest is mondhatod egyébként… Mindketten nagyon elegánsan es pontosan játszanak. Csak ne nagyon keverje majd Allegri a kártyákat mert mind a kettőnek játék hiánya van… Sőt ide sorolom Constantot is.
Ha végre beáll egy jo kezdő és taktika akkor tényleg el indulhatunk felfelé.
Engem is utalni fognak, de nekem Urby most sem bizonyította, hogy a jobb szélen a helye… A beadásai jók de lassú visszavenni mindig a bal lábára… Boa azonnal tudta onnan belőni a zsugat…
Igen megérdemelte a csapat de nem magának köszönhetően edzőbá! Csak hátráltatja a csapatot…
-Sokakkal egyetértve a hátsó alakzat tagjai helyesen kiválasztva a Mexes Zapata Constant Abate(De Sciglio) névsorból előkerülve alkotják a lehető legjobb formációt.
-Bojan egyszerűen szuper,nagyon jó nézni ezt a robbanékony,technikás,kreatív játékot,mely hála az égnek rokon vonásokat mutat Sáriéval. 🙂
-Puzsér egyszerűen (ha kommentál nekünk)tönkreteszi a közvetítést az okoskodó,tudálékos modoros ‘stílusával’,egyszerűen utálom azt az embert,és érzem,hogy nem lehetek ezzel egyedül.
-A brazil támadó(csere)sorunk sajnos a reményvesztettség utolsó fázisát élve megérett az értékesítésre,amíg egyáltalán valami bevételt tudnánk termelni velük.Részemről a türelem elfogyott,pénzzé kell tenni őket,a lehetséges érkezők névsora igen hosszú(Balotelli vagy Dzeko például),és a kettőjükért kapott összeg elegendő lehet egy igazán jó és neves csatár megvásárlására.
Forza Milan!
ez a 4-2-3-1 – es felállás nagyon jó volt! remélem,megmaradunk ennél! 3-0 -ás győzelmet várok ma! a malaga eddig jó formába volt,de most hullámvölgy következik náluk!