2022. október 07., péntek

Pletykák a téli mercatóra

-

Természetes, hogy a csapat kiábrándító bajnoki szereplése miatt felerősödtek a pletykák arra vonatkozólag, hogy milyen változások szükségesek már a januári átigazolási szezon alatt. A változások célja egyértelmű: a csapatnak biztosan bent kell maradnia a Serie A-ban, másfelől egy, a következő szezonban is esélyes csapat alapjait is meg kell kezdeni lerakni.

A milanlive.it most egy olyan elképzelést vázolt fel, ami akár el is képzelhető. Bár a lap sehol sem hivatkozik forrásokra, pusztán piaci pletykákat vett alapul, mégis a gondolatmenetük talán érdekes lehet a szurkolók számára is. A lap úgy véli, hogy már a januárban megválhat a klub Mexestől, Didac Vilától, Traorétól, Mesbah-tól, Robinhótól és Boatengtől. Ezekért a játékosokért nagyjából 45 millió euro bevételt lehetne besöpörni, erre a lap képesnek érzi a klub vezetését.

Mivel a Milan vezetőinek gondolkodásában fontos a spórolás, ezért nyilvánvaló, hogy a teljes összeget nem fogják visszaforgatni a piacon. A lap szerzői úgy vélik egy 35 milliós kiadás elfogadható lenne a szurkolók számára és szakmailag is indokolható.

Az érkezők listáján előkelő helyet foglal el az a montpellier-i Yanga Mbiwa, illetve a Chelsea-ből távozni készülő Ashley Cole.  Velük a védelmet lehetne újra összerakni, míg a középpálya megerősítésére a már korábban kiszemelt eindhoveni Kevin Strootman jöhetne. A csatársor új csillaga a nyáron mindenképpen klubot váltó Fernando Llorente érkezhetne, aki mindenképpen  el akarja hagyni Bilbaót.

Amennyiben ezek a tervek valóra válnának, akkor a Milan 2013-as alapcsapata akár ez is lehetne: Abbiati – De Sciglio, Bonera (Zapata), M’Biwa, Cole – Strootman, De Jong – Pato, Montolivo, El Shaarawy – Llorente.

A dolog szépséghibája, hogy Llorentét a Juventus, M’biwát az Arsenal és a Chelsea, míg Strootmant a  Manchester United csábítja. És ezeknek a kluboknak jelenleg a pénzügyi vonzereje sokkal nagyobb a Milannál.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

60 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. és ez az álom csapat ?:S bent maradjunk seria a-ba? ne kapjunk zakot a blbe? a vezetés menjen inkább… ide pénz kell. nem tudom kit sértek meg ezzel, de a felsorolt játékosok egyikét sem látom szivesen a csapatban, Abbiati és Pato kivételével! ez nem csak hogy nem bajnok csapat, ez nem is csapat. Ez vmi pénzmosó!! sztárok kellenek, kiadások, tapasztalt játékosok! perzse amikor öreg volta milan mindenk iarrol beszélt. DE MENT IS ! most meg ? “sokat fiatalodott a milan” de hol a rutin ? hol a teljesítményünk sehol 🙁 befektetö kell és vki aki kimeri mondani a neveket az átigazoláskor…

  2. Ezt a szart!!!!!
    Miért kell eladni Robinhot?
    És Boatenget?A posztját kéne megtalálni és nem eladni…
    Megint csak a pénz kivétel a csapatból!!!Erre megy ki a játék.
    Van egy jobb ötletem:Adjuk el Yepest,Antonninit,Bonerát,Traorét….és hozzunk 35 millióért jó játékosokat.
    Remélem mindenki látja már,hogy mi folyik itt.
    Galliani,Berlusconi és Allegri távozzon!!!!!!Mert ha nem,teljesen tönkre teszik a klubbot!!
    Undorító emberek!

  3. Nevetseges. akinek tavoznia kell az Ambrosini, Amelia, Yepes, antonini es legfokeppen BONERA! Rengeteg Golt kap a Milan Bonera miatt….
    A sokart vart egyenisegeknek meg meg kellene razni magukat gondolok itt Mexes, montolivo es Boatengre…
    Robinho felolem is mehet. Most meg adnak erte penzt de kesobb mar nem nagyon es Pazzini is gyenge nagyon!
    !-2 embernek meg nagyon nincs posztja gondolok itt Emanuelson meg Boateng-re….

  4. ÉN ezt már frankón nem értem! Szóval eladunk játékosokat mikor hozni kéne és olyan nevek merültek fel akik biztos nem jönnek még csak Milánóba sem nem hogy hozzánk…

    Most a nevekbe nem megyek bele hogy ki jönne ki menne az lényegtelen…

    Nekem egy gondolat menetem van és várom a reakciókat: Szóval Berluék mindenkit eladnak kiveszik a pénzt és végül eladják a klubot X euroért…de mi lett volna ha nem elküldjük el Ibrát, Silvát, Cassanot stb..hanem csak eladják a klubot…

    Nem ért volna többet egy komplett sztár játékosokkal teli Milan mintegy sz*tbaszott ezer sebből vérző klub?!

    Nem vok pénzügyi szakértő nem tudom mi folyik a klubnál csak érdeklődök mint szurkoló….

  5. ” januárban megválhat a klub Mexestől, Didac Vilától, Traorétól, Mesbah-tól, Robinhótól és Boatengtől”
    Ez tökjó! A bibi annyi a dologban, hogy az említett játékosokból csak Boa játszott eddig (rendszeresen). Úgy is mondhatnánk, hogy nem nekik köszönhetjük az eddigieket. Lehet, hogy az említett érkezőkkel erősödne a keret, de miért választanának minket?
    Allegri miatt, aki teljesen becsődölt? Majd Cole is koptathatja a padot…
    A kilátások miatt? Jövőre se BL, se EL… (se serie a??)
    Anyagiak miatt? Akkor már inkább a kilátások…
    HA leváltanánk az edzőt, és esetleg életben maradnánk a Bl-ben, akkor lehet álmodozni mercatókról, de addig nincs sok értelme az ilyen pletykáknak.

  6. Tehát 4 (jelentős) igazolással számol a milanlive.it. Kifejtem a véleményemet mindegyikről.
    -Fernando Llorente: biztos hogy nem jön ide. Az igaz hogy el akarja hagyni a Bilbaót. De! Nem a Milan az első számú célja. Ezt bizonyítja hogy kiírta facebookra: “Forza Juve!”

    -Mapou Yanga M’biwa: Valószínűnek tartom érkezését, ha nem is télen, de jövő nyáron már Milan játékos lesz szerintem. Szeretne a csapat tagja lenni és ha van esze a montpellier-i vezetőségnek eladják télen. Nem lesz túl drága se szerintem, ezért gondolom hogy sikerül megszereznünk.

    -Ashley Cole: Róla se gondolom, hogy sikerül megszerezünk, Angliából nem nagyon jönnek Olaszországba játékosok. (Ha sikerülne megszereznünk -hangsúlyozom hogy nem tartom elképzelhetőnek- nagyot nyernénk vele. Egyik legjobb balhátvédnek tartom, lehet hogy kicsit idős már de legalább 3-4 év még van benne.)

    -Kevin Strootman: 50-50%. Vagy jön vagy nem. Igazából nem hiszem hogy jön, nem tudom nyernénk-e vele, nem ismerem. Majd meglátjuk

  7. Én szerintem egy edző cserével sok minden megoldódna. Olyan játékosok vannak itt felsorolva akikre a távozókat el sem cseréném. Ez normális??
    M’Biwa gyerek nulla nemzetközi rutinnal Mexes helyett, aki a Francia válogatott kapitánya?
    Cole, aki lassan kifele megy, formája rég nem meghatározó, Dídac helyett, aki egyik legjobb bal oldali védő volt a Spanyol ligában (szerintem ha Alba-t nem tudja megszerezni a Barca szinte biztos,h ő lett volna a kiszemelt)
    Strootman – Boa csere is a vicc kategóriát súrolja a szememben, pedig sosem voltam igazán “Prince” fan! De a holland videóit nézve, illetve amit a magyar legények ellen “játszott”, kb mint egy csípőficamos, darabos ifista.
    Támadó sorban valószínű erősödnénk -mondom úgy- hogy tudom: Spanyol játékos/támadó olasz honban még nem élt meg!

    Ennyit a hírhez! A felvázolt csapatnál a jelenlegi keret erősebb!!!!!!

    • Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a jelenlegi keret lehet erősebb (szerintem nem, de ízlések és pofonok), viszont a csapat és taktika, amit Allegri erőltet, szánalmas. Észrevehetné, hogy Boateng igazi posztja mélyebben van, a Milan előtt soha nem is játszott ilyen előretolt szerepkörben. Ha ott játszana, én se cserélném el feltétlenül Strootmanra, bár szerintem jóval nagyobb tehetség, mint amilyennek te látod. M’Biwa szintén tehetségesnek tűnik, jó igazolás lenne, de Mexest nem adnám el. Nincs annyi minőségi középső védőnk, hogy megengedhessük magunknak. Cole-t sose szerettem, nem is tartom annyira nagyra, mint egyesek, de ha Mexes rutinját kiemeljük, akkor az övét sem lenne szabad elhanyagolni. Llorente remek lenne, de szerintem érdemes lenne megnéznie néhány meccset is annak, aki azt írja, hogy ez a négy játékos kijön 35 millió euróból. Cole ugyan nem lehet túl drága, de Strootman és M’Biwa ketten kitesznek 30 milliót, főleg ha észrevesszük, hogy nem csak mi akarjuk őket… Llorentét pedig ingyen nem fogjuk megszerezni, az teljességgel kizárt. Az a vicc, hogy a nyár elején még azt hittem, nagyjából két jó igazolásra vagyunk igazán erős kerettől, amellyel szinte bármit elérhetnénk, aztán ehelyett inkább eladtuk Ibrát és Silvát…

      • Azt azért te sem gondolod komolyan, hogy M’Biwa (akit nyáron elhozhattunk volna kb 8-9 millióért és nyáron lejáró szerződéssel ingyen a miénk, mivel elvileg már megegyeztünk vele) és Strootman együtt lenne 30?? Max 20, de akkor átvertek a piacon minket. 😀
        Llorente szerintem kapufa lenne. Egyszerűen nem tudjuk kiszolgálni. Én a free transferesek közül Hondát cserkészném be, ha lehet.
        Egyébként Boa-t életveszély hátul játszatni. Még így is sok gól és szabadrúgást köszönhetünk neki. Egyre jobban elkeserít a helyzete. Nekem az sem volt szimpatikus ahogy a válogatottságot lemondta egy ereje teljében lévő játékos.
        Remélem megtalálja a motivációt és összekapja magát.

        • Őszintén szólva nem hiszek benne, hogy megegyeztünk M’Biwa-val. Abban se nagyon, hogy 8-9 millió elég lenne, ha tényleg bejelentkeznének érte azok a csapatok, akik állítólag kinézték. Bár legyen 9 millió, akkor is sokkal többe kerülne Strootman 11-nél. Ebben teljesen biztos vagyok. Gyakori hiba, hogy aki árakról beszél, felmegy a transfermarkt.de-re és kinézi a piaci értéket, de ez sose közelíti meg egy játékos árát. Hiába ér valaki szakértők szerint mondjuk 10 millió eurót, ha bejelentkezik érte a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea, akkor az 20-on alul nem meg sehova. Na mindegy, nem állítom, hogy jobban belelátok a tárgyalásokba, mint más szurkolók, így az enyém is csak egy vélemény. A 30 lehet, hogy sok, de 25 van a két játékos, ha télen akarjuk mind a kettőt. Strootman ügynöke most nyilatkozta, hogy télen nem megy sehová, így nem hiszem, hogy egy közepes ajánlat elég lenne. Ettől függetlenül örülnék, ha M’Biwa tényleg ingyen jönne, Strootman pedig olcsón, félre ne érts. 🙂 Honda tényleg nem lenne rossz megoldás. Llorentét szerintem ki tudnánk. Bár elférne egy támadó középpályás, de ha belegondolunk, anélkül is meg lehet oldani. A kulcs az, hogy mennyire akarjuk El Shaarawy-t egy adott poszthoz kötni. Meggyőződésem, hogy 3-4 poszton is tudna játszani a játékintelligenciája és technikai tudása alapján. Ha veszünk mondjuk egy De Jong-Montolivo-Boateng középpályát, ahol De Jong játszana legmélyebben, Boateng és Montolivo pedig valamivel előrébb, akkor elegendő lenne találnunk egy csatárt, aki tud a “lyukban” játszani. Ezt szerintem El Shaarawy meg tudná oldani, játszhatna előtte Llorente és Pato (én még számolok vele :)). Vagy akár El Shaarawy meg tudná oldani a bal szélt, Pato a jobbat. Lennének lehetőségek, csak egy ilyen fiatal játékostól nem lehet elvárni, hogy úgy is egyenletesen jól teljesítsen, ha minden meccsen más feladatot kap. Boateng tényleg nincs nagy formában, de én nagyon örültem, mikor megvettük, mivel láttam jó pár meccsen előtte, és akkoriban mélyebben játszott. Amolyan klasszikus CM vagy box-to-box midfielder – ahogy Angliában mondják – volt, tehát támadott is, védekezett is. Szerintem benne van a rossz teljesítményében az is, hogy ezzel a poszttal nem tud igazán mit kezdeni.

    • “Én szerintem egy edző cserével sok minden megoldódna.” Például mindjárt visszatérne az a 39 rúgott gól és 24 gólpassz, ami Zlatannal és Cassanóval és az a mínusz 15-20 kapott gól, ami Nestával és T. Silvával távozott. Ezek azonnal megoldódnának. Bocs, a cinizmus miatt.
      De igaz, vagy most azonnal el kéne küldeni Allegrit mielőtt még elvész a BL továbbjutás, vagy hagyni dolgozni ennek árán is. Ha elküldjük, akkor csak végleges megoldást szabad a helyére hozni, az ideiglenes megoldás nem jó. Az új edzőnek azonnal el kéne kezdenie a csapatépítést, még akkor is, ha nem állna azonnal rendelkezésére minden erőforrás.

      • 2 Zseniről írsz + meghatározó védőkről, de szerintem egyetértünk abban is, hogy a múlton kár lenne rágódni. Cassano ilyen mentalitással jobb is ha elmegy, Ibra játéka nekem nem volt szimpatikus, rá nem lehet csapatot építeni, mert ő maga a csapat. Én a korábbi cikknél leírtam szerintem mi feküdne a jelenlegi csapatunkhoz. Ezzel a kerettel dobogóért kellene harcolni.
        Megmagyarázhatatlan miért nem játszik a 2 legjobb belső védőnk egymás után 2 meccset, miért játszik jobb oldalon a liga talán legjobban beadó balhátvédje…stb-stb

  8. Már az eleje nem jól indul! 45m?? miért gondoljuk hogy ha Silva+Ibra árából egy garast nem fordítottak a csapatra majd most fognak!!! Llorente??? nem tudom mit ér ő az olasz bajnokságban, A Cole ért nem adunk pénzt év végén lejár a szerződése Mbiwa felesleges hagyjuk már a franciákat csak a nyűg van velük! Addig amíg az edzőnk Allegri bőrébe bujtatott Berlu+Galliani páros esélyünk sincs kilábalni a gödörből! Strootman sztem egyedül kevés lesz ide jelen állapotban ha Zibramovich itt lenne sem lennénk előbbre egyszerűen siralmas a csapat játéka.Annak idején még mikor Berlut érdekelte a csapat gond nélkül elzavarta Fatih Therimet mert nem volt látványos a játékunk most csak szenvedünk és még sem történik semmi! egy szóval felejtsük el egyenlőre az álmodozást és imádkozunk, hogy jövőre is Serie a-s legyen a csapatunk!

  9. Sakho-t el lehetne hozni Párizsból.
    M’biwa nem hinném, hogy Milan szint, egy kölcsönszerződésnél én nem kötnék vele komolyabbat, legalább is egyelőre..
    Martins Indi, akit Braida a Románia-Hollandia meccsen figyelt, ő is jó választás lehetne, holland fiatalság nagyon erős, bővebben lejjebb.
    Strootmann is Hollandia fiatal játékosainak egyike, aki már válogatott-alapember, nem egyszer láttam játszani, jó vétel lenne!
    Mungi (van róla cikk az oldalon) is jó lenne, ha érkezne, főleg ha olyan olcsón meg lehetne szerezni, mint amennyiért az oldal írta nemrég.
    Ha Boateng lelép, akkor kell egy támadóbb szellemű játékos is a középpályára, erre most nem tudok példát hozni.
    Ha Robinho is lelép, Tevez nem lenne megfelelő pótlás, nem azonos kategóriájú a két játékos. Neymar (HÁHÁ) nagy álom, .. nem is folytatom. 🙂
    Nekem még mindig tetszene Huntelaar visszaszerzése, bár egyik nap a Lazio-val hozták kapcsolatba, nagy erősítés lenne, Pazzinivel amolyan Higuain-Benzema duót alkotnának, ha egyiknek nem megy, akkor megy a másiknak…

    A télen az lenne a legfontosabb, hogy egy valamire való kerettel rendelkezzünk, illetve a nyár elejéig szerezni kellene valahonnan pénzt, még pedig elég sokat ahhoz, hogy Guardiolának tetszen a dolog!
    Allegri egy kis csapattól jött, világ életében egy középszerű edző lesz, aki mindig egy kis csapat mentalitását fogja belevinni az aktuális csapatába, ahol csak védekezni kell, mert a támadáshoz nincsen olyan tudása, hogy kitaláljon váratlan húzásokat. Emiatt szívunk már évek óta, hogy elől nincs egyetlen szép támadásunk se, csak felfutunk, beíveljük, kifejelik. Ez nem jó! Pepnek ez nagy esély, hogy azoknak, akik kételkednek a tudásában, azokat elhallgattassa, hogy egy gyengébb keretből is ki tud e annyit hozni, mint a Barcából (aránylag)…

  10. Cole már 30fölött jár és elég magasak lennének a fizetési igényei.Vélhetően ilyen QPR féle csapatot fog választani.Angol játékos nem igen jön a SerieA-ba.
    Cole helyett Armero inkább.
    M’Biwa talán még lehetséges.
    Llorrentet sem a Milan sem a Juventus nem fogja vinni mivel a Zenit állítólag kész kifizetni a Bilbao által kért összeget a spanyolért.
    Strootman helyzete megint érdekes.Ő megint egy belső középpályás és nem irányító.Középpályára irányító kéne mint sem megint egy belső.Legyen az Strootman vagy bárki már.

  11. Nem értem miért akarjuk a mostani gyenge keretet további eladásokkal gyengíteni… Én az említett nevek közül csak Traorét és Mesbahot nem sajnálnám. Az említett érkezők pedig nem rosszak de ha csóró a klub miért az a Cole jönne aki még angliába is magasan keresők között van. Egyébként is ha így folytatjuk se rá, se Llorentére nem lesz esély, sőt még lehet hogy Traoré szintű játékosokra sem. (A bent maradós mondatot pedig nem szeretném kommentálni)

  12. Hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de én a lehetséges érkezőkből csak M’Biwat szeretném látni a keretbe.Szerintem Cole abszolút nem illik a Milánba, nem is emlékszek rá mikor volt utoljára angol a keretben és ha már a vezetőség a fiatalítás mellett döntött ne vegyenek 30 év fölötti játékost. Strootmannal meg ugyanúgy lőhetnénk mellé, mint egy Lorente Robinho cserével.

  13. Ahogy észrevettem, mindenki oly könnyedén lemondott Boatengről! Valóban nem megy neki, mint ahogyan a csapatnak sem, de ne feledjük a tavalyi csodagóljait(Barca, Lecce)!
    Nem lett rosszabb játékos, és igazából, mivel hogy Pato állandóan sérült (még most is félek mikor sérül meg újra) szerintem az egyetlen igazi sztár a csapatban! Azzal én is egyetértek, hogy már tavaly is lehetett volna támadóbb a csapat, idén pedig támadójátéknak nyoma sincs! A pletykanevekről pedig annyit, hogy véleményem szerint Cole és Llorente óriási erősítés lenne, de kétlem, hogy érkeznének! Strootman-t én sem tartom Milan szintű játékosnak!
    Ja és hogy kiket kéne eltakarítani?: De Jong, nem hittem, hogy Van Bommelnél nagyobb favágót fog igazolni a csapat ugyanúgy kiállításveszélyes minden megmozdulása, mint elődjének, de Van Bommel legalább valamennyire meg tudta játszani a labdát! Yepes, Bonera kettős iszonyat!
    Egy igazi irányító kellene a csapatnak (nyílvánvaló, hogy Pirló zsenialitását nehéz pótólni)! Montolivo nekem örök dilemma a válogatottban is!

  14. tisztelt Urak!

    Az emlitett embereknek azert kell tavozniuk(es remelem mennek is) mert erkolcsileg nem felelnek meg a Milan szintnek…volt egy-ket jobb meccsuk(nemelyiknek az sem) es mar ugy mennek ki a palyara mint Seedorf a liverpool ellen (3-0) a 2. felidore 2005-ben…csak az (mar megmyertnek hitt BL-DONTO volt) es nem az Atalanta vagy sorolhatnam a kozepszeru olasz csapatokat….Oket nem azert akarjak eladni mert annyira kelendoek,hanem mert szupersztaroknak gondoljak magukat…A penz Patoban van de mivel o langyos viz,es meg talan csaladtag is lesz egyszer ,o maradhat…bar hasznat kb. annyit latjuk mint a tobbieknek…Akinek van gyereke,kit hozna fel peldakepnek a mai csapatbol,kinek a nevet himeztettne a mez hatara???????en,oszinten mondom senkit,es senkiet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!1988-ota ez az elso ev(es remelem az utolso is egyben),hogy nem tudnek egyetlen jatekossal sem azonosulni!!!!Hajra Milan!!!!!

  15. Azt se banom ha robika es prince is megy! Menjenek, ha azzal sikerul megtalalni az egyensulyt az oltozoben es a palyan! Menjenek ha az azt vonja magaval hogy jobbak leszunk! Csak csinaljunk valamit, mert ez igy siralmas! Adjunk, vegyunk, forgassuk a jatekosokat vasvillaval csak valtoztassunk mar valamit kerem!
    Jah, amugy nem ertem miert nem allunk at 4-3-2-1 re! velemenyem szerint az fekudne ennek a keretnek a legjobban!
    Vedelemrol nem beszelek, olyan amilyen! kozeppelyan Noce es De jong hajt mint a hulye, erre lehetne epiteni (munkasbol nincs hiany), Monty meg kezd jol mozogni! Pato mogott en a farao-val es bojannal jatszanek. Mind2 technikas, gyors es 2 ik vonalbol jol erkeznek! A mai milan nem jatszhat szelsos jatekot! ahhoz beadni is tudni kell es 1 csatar nem eleg, raadasul egyik sem vmi magas! ez a 3 emberke elol gyors kreativ es jol kezelik a bort, erre kellene epiteni. nem utkozni hanem gyorsan lerazni az ellenfelet (mert azert 1 az 1ben meg jok vagyunk ott elol!) es bum, loni loni az a k..va kaput! Igen, boat kihagytam, velemenyem szerint o csak akkor jo ha valaki ugy kesziti elo neki a dolgokat mint ibra anno. Kivancsian varom hogy vmi uj poszton tud e meglepetest okozni, addig viszont nalam nem kezdo!
    A vedelmen kivul (ahol volna mit ) 1 dolgot emelnek ki talan amin valtoztatnek, az pedig , hogy noce es de jong kozul az eggyiket felaldoznam Hernanesert, o kell abba a 3asba kozepen!
    Nalam a teli szunet utan igy nezne ki a realisan elerheto legjobb milan!

    Abbiati

    De Sciglio Zapata (Acerbi) Yanga Mbiwa Emanuelson

    Montolivo De Jong Hernanes

    Farao Bojan (Ozil v. Kaka :D, ezt nem hagyhattam ki)

    Pato

  16. Szerintem ezekkel a nevekkel nem kellene ilyen gyengén szerepelnie a csapatnak!Szerintem Allegrit kellene leváltani mert nem tudja a megfelelő taktikát megtalálni a csapat számára. Ráadásul a játékosok megfelelő posztját sem képes eltalálni.(bár próbálkozik rendesen)Egész egyszerűen beszari játékot játszat a MILAN-nal!Az én elképzeléseim szerint nyugodtan lehetne a 4-2-3-1-es felállást játszatni.Abbiati-De Sciglio-Mexes-Acerbi(Zapata)-Emanuelson-De Jong,Boateng-Robika,Monti,Fáraó-Pato Szerintem egy ilyen csapat nincs kiesésre ítélve.

  17. Abbiati – De Sciglio, Bonera (Zapata), M’Biwa, Cole – Strootman, De Jong – Pato, Montolivo, El Shaarawy – Llorente.

    Abbiati-De Sciglio-Bonera-Zapata… No comment : Palermoban, vagy Atalantában jó kis hátvédsor lehetne, de nem A Milanban!, M’Biwa: jónak tűnik. Cole: jónak tűnik, bár öreg, de lehet még pár jó éve! Strootman: ??? , miért nem igazolunk HUN-megyei II.osztályból is?!.. az, hogy pedig olyan ügyes(U-8-ba mondják ezt a fiatalokra), meg jó LESZ, a Milánba kevés!!! De Jong: favágó,hentes,NULLA! Pato: jó lenne, de sanos mindig sérült..pedig egyik kedvencem, de nincs sok haszna . Montolivo: az egyik legnagyobb vicc, AZ ÖRÖK IGÉRET, csak egyszer be is kellene már váltania, de majd 2036-ban talán! El Shaarawy : tavaly is próbálgatta már a szárnyait, nem volt rossz, idén pedig abszólut egyedüli húzóember, Vele meg vagyok elégendve!(egy fecske nem csinál nyarat) Llorente: jónak tűnik, meg van benne minden ami kell, kérdés be tud e illeszkedni az olasz fociba.(bár Én szivesebben látnám úgy itt Milánóban, hogy 2.-3. számú csatár, tehát lehetne helyette jobb is) Pazzini, Yepes: középszintű emberek.. Pazzinit megvettük..?? miért?minek?..érthetetlen! Bojan: ????????? ha az előző érthetetlen, akkor ez felfoghatatlan!! játékosokat általában azért vesznek, mert valaki a játékával bizonyította, hogy jó, az AC Milannal pedig ilyenkor az a kérdés, hogy a világ egyik legjobbja e? Bojan, vajon melyikbe tartozik, mert a Romában se nem volt jó, és a posztján se nem a világ legjobbja!!! és ezzel a kerettel, bentmaradás, meg a jövő alapcsapata… vicc!!

    Forza Milan!

  18. Halott az olasz foci! Ha nem lesz új tulajdonos (arab v. más) itt nem lesz változás és másutt sem Itáliában! Jöhetnek az olcsó II. ill. III. rangú tehetségek a formán kívüli v. kegyvesztett nagyobb nevek (ex-sztárok) vagy a szokásos középszerű emberek. Ez van srácok súlytalanok az olasz klubok Európában mi pedig még idehaza is!

  19. Én ha igazolni kellene nem ilyen típusú játékosokat keresnék. Edert hoznám a Bragaból, (Alant is de ő már 33), Andersont az Unitedból, Hondat a CSKA-ból Andreollit a Chievoból Santont a Newcastle-ből valamint támogatom a Mbwia rojectet. Már nyáron hozni kellett volna Destrot és jövőre már meghatározó ember lenne.

    Ez a vonat elment sajnos, de már a gondolkodásmódon is javítani kellene. Leonardo szeme a brazil ifjoncokon azért hiánycikk újabban. Pedig sok csapat táplálkozik onnan a mai napig sikeresen!

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS