Galliani kiáll Allegri mellett

37

A tegnapi újabb vereség után sokan azt várták, hogy Aleggritől elköszön a Milan vezetősége. Adriano Galliani azonban igyekezett gyorsan tisztázni a dolgokat.

“Jobban játszottunk, mint az Udinese.” – mondta a  Milan Channel-nek az alelnök.

“A csapat a javulás jeleit mutatja, így szerdán az első hazai győzelmünkre várunk a Cagliari ellen. Allegri állása nincs veszélyben. Továbbra is vele képzeljük el a csapatot, az elnökünk és én is teljesen megbízunk benne. Ne feledjük el, hogy az eélmúlt két szezonban 162 pontot szerzett a csapattal. A csapat küzdött a meccsen és emberhátrányban is látszott, mennyire szeretnének segíteni az edzőnek. Mi is így vagyunk ezzel. A tavalyi bajnokságban a szerencse elpártolt tőlünk. Most még csak a negyedik fordulóban vagyunk, még bármi történhet.”

Érdekesség, hogy amióta kicserélték a talajt a San Siróban, sem az Inter sem pedig a Milan nem tudott még meccset nyerni.



“A San Siro mindkét csapat számára tartogat meglepetéseket.” – reagált a felvetésre Galliani.

37 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. “Jobban játszottunk, mint az Udinese.” Ez mekkora duma… Tény,hogy az Udine nagyon fos volt,és ezért is égő ez a vereség! Egy Juvétól ki lehet kapni,de egy ilyen gyenge csapattól NEM!!! Akár mennyire is gyenge a keretünk.

    • De miert nem kuldik mar el a pi**ba … ez nem edzo ! eddig is csak azert nyert a milan mert ibra berugta neki semmi koze nem volt hozza es ahogy elment ibra mar leallt a tudomanya egy fos edzo !

      • S egyébiránt nem is értem, h mér’ küldték el Edy Reját a Lazio-tól.. Nem figyeltem anno. Amellett nem is az a gond, h nem tud Allegri strukturálni, meccselni – hanem, h inspiratíve alkalmatlan az innováció standard-é tételében, és kezelje a fennálóó új helyzetet. Annyira beszédes volt, h az Udinese tizi előtt fogott egy kurva nagyot Abbiati [di Natale fejesét], de SENKI nem ment oda pacsizni, gratulálni a mieinktől. Majd jött a 2 piros lap………. Nem jellemző ránk. De a mentális háttérmiliőre igen! 🙁 😐

  2. Szeretnének segíteni a játékosok az edzőnek???? Ez vicc komolyan. Ha a játékosok azt akarnák hogy ez az edző maradjon akkor szarrá vertük volna az Udineset, mert ne mondja nekem senki h ezek a játékosok ennyit tudnak! Nincsen taktika, kb menjetek fel a pályára és játszatok. Az meg hogy az Emanuelson egyre feljebb játszik egy röhej! 20 méterről a kaput nem tudja eltalálni de ő az irányító???? Szerdán nyernünk kell mert ez már tényleg kétségbeejtő! FORZA MILAN

  3. Te jó ég 🙁 Megint csak a szó fosás. Mit nézi, h tavaly meg tavaelyelőtt mennyi pontunk volt? Akkor minden más volt. Eszem megáll. Basszák meg az egészet. Allegri is 1 barom, idióta barom, csak azért tarjuk meg mert olcó, OLCSÓÓ. Egy szar középcsapat lettünk, ebből nem lesz még 1 hatodik hely sem.

  4. Ez a fotó sem mostanában készült, ha jól sejtem…

    162 pont két idény alatt… Egy idényre ez ugye 81. Ebben a szezonban már van 3 pontunk, és még van hátra 34 mérkőzés. Ezen a 34 meccsen 102 pontot lehet gyűjteni. De Allegrinek csak 78-at kell szereznie a meglévő 3-hoz… Ez tehát azt jelenti, hogy amennyiben a következő 8 bajnoki mérkőzést is elveszítjük vele, matematikai esélye még akkor is lesz, hogy a bűvös 81 pontos álomhatárt elérje.
    Nem kell itt pánikolni! 😀

  5. Ezer százalék, hogy a végén a kertészt fogják kirúgni! Ő tehet mindenről! Valahol kilóg egy fűszál, ez már biztos! 😀

  6. Itt teljes a félreértés:

    Az edzőnek kell(ene) a csapatot segíteni,összerakni,formálni,taktikai,szakmai arculatot szabni a változtatásra való képesség meglétével,kialakításával,nem pedig a csapatnak segíteni az edzőt,nem??!!!
    A farok csóválja a kutyát!
    Látszik,hogy erre a mester képtelen.

    Középszerű kvalitásaival,sematikus,egysíkú,kiismert,passzív,unalmas,eredménytelen játékrendszerével alkalmatlan e valóban nem könnyű feladat abszolválására,így eddigi eredményei maradéktalan elismerésével kezdeményezem munkaviszonyának azonnali,egyoldalú, avagy közös megegyezéssel történő megszüntetését.
    🙂

  7. ” Ne feledjük el, hogy az eélmúlt két szezonban 162 pontot szerzett a csapattal ”

    Ez 100% hogy nem normális. Épp elméjú ember nem nyilatkozik ilyet. Mé nem tette hozzá hogy nyertünk BL-t is, és igazoltak ők régen sztárokat is. Nevetséges vagy kopasz. Nem gond, majd ha még az 5.helyre se érünk akkor fogstok infarktust kapni. Legalább lesz új tulajdonos.

  8. Szinte biztos, hogy a Cagliari ellen sem nyerünk, mert olyan szarok vagyunk minden poszton hogy az szánalom! Egy halovány jel sem mutat affelé, hogy javulás van! Aki javulást lát az egy vak eszetlen barom! Hamarosan kieső helyre fogunk csúszni. Sokkal szarabb a helyzetünk mint tavaly a merdának. Állítom hogy ha az Udinese így kezdi a szezont ott is kirúgják az edzőt, pedig nem a MILAN. Itt nem számít, hogy nem jön eredmény, a vezetők bíznak ebben a fogalmatlanba. Tiszta szégyen.

  9. Szerintem is meg kell adni az esélyt még Allegrinek, mi nem vagyunk a real madrid, hogy rögtön ki kell dobni az edzőt. Sok év után bajnokcsapatot csinált a Milanból, ezt ne felejtsük, egyszer már bizonyított. Most új csapat van, az a hármas, akire építette a játékát (Silva-Bommel-Ibra) nincs itt, helyette tescos és fiatal játékosokat kapott, akiknek pedig a hátán kéne vinnie a csapatot (Mexes-Montolivo-De Jong-Robi-Pato), akik az új “mag” lehetnének, sérültek (voltak), későn érkeztek stb. Én is másokat és más poszton játszatnék, de biztosan megvan az oka, hogy miért Ambro kezd, hogy Zapata miért nem játszott idáig stb.

  10. Szerintem az a nem normális aki az edzőtől várja a csodát egy ilyen csapattal a háta mögött. Ez Olasz mentalitás, hogy váltogassuk az edzőket. A csapatból (nem akarok számolgatni), de legalább 5 kulcs játékos távozott. Az meg, hogy Allegrinek nincs taktikája faszság, lehet ,hogy ezek a lélek nélküli játékosok nem tudják csinálni….

  11. Miért nem csinálnak az öltözőn belül egy titkos szavazást?Ki az aki akar edzőváltást és ki az aki nem?A végén összesítenék és meglátnák mi az igazság.Mert ez a csapat nem ugy néz ki mint akik segítenék az edző munkáját.

  12. Hát komolyan mondom, hogy aki még elhiszi ezek után is, hogy a tavalyelőtti bajnoki eredmény az Allegri érdeme az hülye! A tavalyelőtti bajnoki az minden csak nem Allegri érdeme. Ennyi. A tavalyi második hely, az viszont az ő sara. ott elsőnek kellett volna lennük. Felőlem lehet itt Allegri mellé állni, de ez a mostani Milan az épp úgy az ő felelőssége mint a kopaszé

  13. Az ilyen nyilatkozatok után egyre jobban erősödik bennem az a hit h Allegri egy tutyi mutyi edző akivel az ilyen Berlusconi meg Galliani féle vezetők kapcarongya.Valamire való karakán edző a nyáron felállt volna a Milan kispadjáról látva az idei igazolási politikánkat.Vajon ha egy Real ugyan ezt csinálná eladná legjobbjait egy Mourinho tűrné ezt szó nélkül?Állítom h nem.Berluék a saját szarukat kenik szépen Allegrire.De az ilyen nyilatkozatokkal meg kiállnak mellette mert tarthatnak attól h ha kirúgják Allegrit azzal egyben mártírt is csinálnak belőle mert sejthető h Allegri is kinyitná a száját úgy ahogyan Gattuso is elég érdekes dolgokat mesélt a sajtó előtt a Milan öltözői légköréről többek között.Vagy említhetném Maldinit is aki nem egyszer kritizálta a Milan vezetőségét nyíltan.Azzal h Allegrit most kirúgnák csak nagyobb léket vágnának ezen a hajón.Mert lássuk be!A Milan idei rossz szereplése teljes egészében szinte vissza vezethető a az évek óta pocsékul működő gazdasági politikához.Berlusconit véleményem szerint meg már nem érdekli a Milan fontosabb neki a politika az a küzdőtér ahol csúnyán megbukott pár éve.

  14. “Ne feledjük el, hogy az elmúlt két szezonban 162 pontot szerzett a csapattal.”
    Ez szép, csak az a baj, hogy ezt nem neki köszönhetjük, hanem Thiago Silvanak, Ibrahimovicnak, a szenátoroknak és a bombaformában játszó Boatengnek és Nocerinonak.

    És az itt felsorolt 5 tényezőből most egy sincs!

  15. Azért, mert egy marionett figura, aki úgy táncol, ahogy a vezetőség fütyül. Hányszor hallottad, hogy egy-egy igazolás miatt szembefordult volna a kopaszékkal, vagy hányszor hallottad, hogy kijelentette: nekem ez é ez a játékos kell. F@szság az egész. Szerintem most már nagyon sokunknak elege van ebből az egészből.
    Más:http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20120923-megvedte-vilagbajnoki-cimet-szasz-kitti-a-freestyle-focivilagbajnoksagon.html

  16. Komolyan vegigolvasva a hozzaszolasait azoknak akik meg mindig Alegri mellett vannak…jaaj nem hiszem el ,h ennyire vakok vagytok!!!
    Indokaik:
    1.Uj a keret….
    2.Gyenge a keret
    3.szarbol varat
    4.senki mas edzo nem tudna jobbat kihozni
    5.sok a serult
    6.sok a fiatal

    ne mar sracok………..

    nezzuk csak!

    1.A keret lehet,de akiket favorizal azok nem….
    2.aki azt mondja nekem,h a samp,atalanta,udine kerete jobb az nem nagyon sokat konyit a focihoz!
    3.Konyorgom..ha vegignezunk a nevsoron akkor nem sok nevesebb jatekosallomany van a seria A-ban jelenleg(h nem vagyunk csapat???jogos…de ezert is a vicsori a felelos).
    4.probaljuk ki….ha valaki egy…ismetlem egy ertelmes taktikat kidolgozna a jelenlegi , esetleges helyett az maris jobb…nem beszelve egy olyan valakirol aki mentalisan felrazna a sracokat es nem iranyitot jatszatna a balhatvedunkkel…
    5.ez is az O hibaja legalabb 90%ban mert ez az edzesmunkara vezetheto vissza!
    6.jaja a kezdocapat csupa fiatal…(Bonera,Antonini,Ambro…)halisten fiatal a csapat…hasznaljuk is ki!de EDZO kell hozza!

    bocsi ha kemeny voltam,de lepni kell..es itt Allegri a fo baj…SZERINTEM!!!

  17. Üdv!!!!!

    Egy valamit azért leszögezhetünk ,ha szalad a szekér a kocsisé a dicsőség,ha kátyúba vagy sárba kerül akkor pedig a felelősség!!!!
    A bajnoki arany és ezüst Allegri érdeme,mint ahogy a mostani káosz is.
    Szembe a vezérkarral pedig SENKI nem pisál Uraim–még “Murányi Jóska”sem a Real-nál!!!!!!!!!A háttérben pedig a Berlu-Kopasz-Allegri trió hogyan “állapodik meg”azt csak ŐK tudják.

  18. Bakker, aki azt hiszi, hogy ez a csapat jobb tud lenni, annak köze nincs a focihoz!!
    Hány neves szakembernek kell még nyilatkoznia arról, hogy ez minden idők legrosszabb Milanja, hogy ti is belássátok? …pontosabban azok,akik itt azt irogatják, hogy “Atalantát 3-0, vagy 4-1re kellett volna verni.. Haha, meg hogy ezt az Udinét simán egy másik edzővel.. Ja, meg hogy az Anderleht meglesz simán….Komolyan ezt látja valaki..?? Jesszus…Ébresztö!! Szurkoljunk, hogy a Bl. helyre legyen még esély januárban, amikor még lesz sansz 3-4 jöttmentet elcserélni (Na meg még plusz ráfizetni) valami játékosra!!

  19. Itt mindenki csak panaszkodik.Nem csak akkor kel a csapat mellet álni ha megy a szekér.Allegri ugyanúgy a csapat tagja.Aki ellene van az a AC ellen is van.
    én kitartok mellete.Ha a csapat tele lenne sztárokkal,és úgy bukdácsolnánk,,akkor kirugni,,de így hogy a fél csapat elment….mi a túrót vártok?hogy 4mecs alatt egy ütőképes csapat lesz._?Panaszkodni azt mindenki tud,,,,meg persze okoskodni is…bravó AC drukkerek.

  20. Mi mást mondhatna Galliani? Ő és Berlusconi adta el a csapat meghatározó játékosait Allegri keze alól, így hát magát minősítené, ha azonnal a távozás mezejére küldenék a mestert. Azon lehet filozofálgatni, hogy Allegri jó edző vagy sem, de nem érdemes. Ezzel a kerettel jó, ha a középmezőnybe végzünk. Már az EL-helyezés is csoda lenne. Nyilván a gazdasági okok befolyásolták a vezetők “munkáját”, ezt most le kell nyelni. A csapattól nem szabad sokat várni. de azt senki ne feledje, hogy ezek a vezetők csináltak a Milanból nagy csapatot is, most pedig a leszálló ágba küldték, de reméljük, ez csak rövid ideig tart. A lényeg, ha a tar fejű vagy Berlusconi elküldené Allegrit, saját maguk „munkáját” minősítenék…

  21. cabhelo mekkora 1 figura vagy 🙂 pont mint Mesbah. Véletlenül nem Mesbah öccse vagy? ő szokott ilyen baromságokat lenyilatkozni

    • Te is jó nagy barom vagy, hogy olyanokat írsz, hogy ” aki még elhiszi ezek után is, hogy a tavalyelőtti bajnoki eredmény az Allegri érdeme az hülye! A tavalyelőtti bajnoki az minden csak nem Allegri érdeme. Ennyi. A tavalyi második hely, az viszont az ő sara.” Ugyanazzal a kerettel mi te f.sz. Cabhelonak pedig teljesen igaza van! FORZA MILAN!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet