2022. október 07., péntek

Mexes nem akarta elhagyni a Milant

-

A nyári átigazolási szezon végén a sajtóban állandó téma volt Philippe Mexes esetleges távozása, de a francia játékos soha nem akarta elhagyni a Milant.

„Számomra az volt a legfontosabb, hogy a Milannál maradhassak” – mondta a védő „Az idei nem tartozott a legvidámabb nyaraim közé, bár a lányom születése csalt egy kis mosolyt az arcomra.”

„Nem volt könnyű napi két edzés után hallani az átigazolási pletykákat. Soha nem kértem a klubtól, hogy adjanak el. Most visszatértem és meg akarom mutatni a szurkolóknak, hogy hasznára lehetek a csapatnak.”

„Soha nem gondolkoztam a távozáson. Itt a jelenem és a jövőm is.”

Miután játszott a Verona elleni utánpótlás meccsen a védő úgy érzi hamarosan visszatérhet, és végleg a háta mögött tudhatja a sérülését.

„Jól érzem magam. És a válogatott szünet is jókor jött, így tovább tudok dolgozni. Még szükségem van egy kis időre, hogy játsszak.”

„Csak szeretnék minél hamarabb újra pályára lépni.”

„Ma (csütörtök) délután, voltak kisebb nehézségek, de már látom a fényt az alagút végén. Hála’ istennek, mert már nem nagyon bírom, hogy csak a lelátóról nézhetem a mérkőzéseket. Kell majd néhány meccs, hogy újra száz százalékos formában legyek.”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS